MEGSZÓLALOK
M.M.M. MŰVÉSZETI MAGAZIN
2022. 05. hó – tizenkettedik évfolyam, ötödik szám
Kulturális és szórakoztató folyóirat
Független, és ingyenes havi lap
Alapítva: 2011 - ben , elvi síkon
Szerkesztő: Nagy Vendel magánzó, laptulajdonos
NYIBA, KÖLTŐK IMÁI DÍJAS ÍRÓ, KÖLTŐ (2017)
ARANY BOT KÜLÖNDÍJAS (2018)
1.Évfolyam: 2011. Alkalmi megjelenések
2.Évfolyam: 2012. (1-tól a 6. számig)
3.Évfolyam: 2013. (1-től a 17. számig)
4.Évfolyam: 2014. (1-től a 24. számig)
5.Évfolyam: 2015. (1-től a 12. számig)
6.Évfolyam: 2016. (1-től a 12. számig)
7.Évfolyam: 2017. (1-től a 12. számig)
8.Évfolyam: 2018. (1-től a 12. számig)
9.Évfolyam: 2019. (1-től a 12. számig)
10.Évfolyam: 2020. (1-től a 12. számig)
11.Évfolyam: 2021. (1-től a 12. számig)
12.Évfolyam: 2022. május
*
Az újság elérhetősége: nagy.vendi54@gmail.com
A Magazin kérhető saját e-mail címre is.
Fekete – fehér, és színes változatban is megtalálható a Facebookon és a
blogoldalakon.
Magazinunk vakok számára is olvasható beszélő programmal, akadálymentes
változatban.
A hangos versek meghallgathatók a YouTube oldalon.
A Magazin közvetlen linkje: http://megszolalok.blogspot.hu
*
A Magazin megtalálható a MEK és az EPA oldalain az Országos
Széchenyi Könyvtár gondozásában a következő linken:
*
Figyelem!
2018. júniustól egy új linken is elérhető a Magazin, azonos, változatlan
tartalommal
de megújult külsővel amelynek a linkje: http://www.muveszetimagazin.blogspot.com
*
Nagy Vendel eddig megjelent E- könyvei a MEK oldalán kereshetők.
A verses kötetek szintén elérhetők pl.: www.mek.oszk./13500/13542
A Magazin versei rádióban is rendszeresen hallhatók:
Radio Mozaik Sydney – Ausztralia
*
Szerkesztőség: M.M.M. Nagy Vendel
7100. Szekszárd, József Attila utca 3.
Telefon: 06/30-550-5106
Facebookon: nagyvendel - Skype-on: nagy.vendi54
*****************************
MOTTÓ: TÖREDÉKEKBŐL ÁLL ÖSSZE AZ ÉLET EGÉSZE
*************************************************
1. LECTORI
SALUTEM! ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!
ÉLJEN MÁJUS ELSEJE, harsogták a rádiók kora reggeltől, és mi örömmel indultunk a nagy felvonulásra, diákként is, és ifjú szakmunkásként is, és élveztük a ragyogó napsütést, és a Majálist. Ettük a sok virslit, ittuk a Szalon sört, zsemlével, vagy kiflivel.
Édesanyánk addig, míg elindultunk, gyorsan szedett egy nagy csokor lila, és fehér orgonát, de csak is a dupla virágúból, hiszen az igényesebb, nemesebb volt.
Mi pedig Május első vasárnapján köszöntöttük anyák napja alkalmából, és a hónap záróakkordjaként a gyermeknap következett.
Nagy Vendel |
A májusi eső aranyat ér, és nem kellett könyörögni az esőért, locsolt az magától is.
Mára már megváltozott a világ, csapadék nemigen van, de ellenben dühöngenek a tornádók, és a hatalmas szélviharok és a háború is visszatért, hetvenöt éves nyugalmából, a történelem ismétli önmagát, eddig bírta türtőztetni magát.
A negyedik világháborút majd kőbaltákkal vívják.
Virágzik a májusi cseresznye, ágain csupa pattogatott kukorica, az egyik legszebb fa, pirosan barnálló bőrében surrog felfelé az erő, életet ad, enni ad annak, aki éhezik, levelei zöldek, virága fehér, a gyümölcse piros. Igazi trikolór.
Magvaiban éled a jövő fája, az ifjúság feltörekvő világa. Mindezek intő jelek, ezekre vigyázzatok!
Egyebet nem mondhatok: a szerkesztő
*************************************************
SZEMEZGETÉS
A TARTALOMBÓL
1. LECTORI SALUTEM, ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK
2. VERSEK A NAGYVILÁGBÓL- KORTÁRSAINKTÓL- ANYÁK NAPJA HAJNALÁN
MÁRKUS KATALIN, CSOMOR HENRIETT, SZILÁGYI ANITA,
PITTER GYÖRGYNÉ ENIKŐ, SZŐCS ÉVA (ERDÉLY), ENGEL CSABA (ERDÉLY),
DUFEK MÁRIA (SZLOVÁKIA), KLEMENT BURZA MÁRIA, SZEGZÁRDI NAGY VENDEL
3. MESÉK VILÁGA
KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT: KÉT JÓ- BARÁT
4 . ÖNSEGÍTŐ KÖNYV
ÖRÖM AZ ÜRÖMBEN, ENYHÍTSÜK KÖZÖSEN SÉRELMEINKET
ÍRTA ÁRVAY MÁRIA, I. RÉSZ
5. NOVELLÁK II. RÉSZ. KURUCZ ÁRPÁD: KIDOBVA
6. MÁJUSI TÖRTÉNET. HODOS ÉVA: HAMUPIPŐKE RIADÓ
7. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
VÉGHELYI PÉTERNÉ: AHOL A FRONTOK ÖSSZEÉRNEK
8. HAZAI TÁJAKRÓL
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL IRODALMI MŰINTÉZETÉBŐL
A SZEKSZÁRDI PLATÁNSORON- VOLTAM, LESZEK
A KÖLTÉSZET VISZÁLYOS IDŐSZAKAIRÓL
ELŐADJA ILOSVAY EGYED KATALIN AUSZTRÁLIA
LILIÉ A VILÁG
9. TÚL AZ ÓPERENCIÁN
AUSZTRÁLIA KORAI TÖRTÉNELME, CSEVEGŐ STÍLUSBAN
KOLOZSI ERZSÉBET AUSZTRÁLIA
TÓTÁGAS PODCAST IV. RÉSZ
10. MEGJELENT ILOSVAY GUSZTÁV HANGOS ÍRÁSA (AUSZTRÁLIA):
JÁTSZUNK ZENÉT HARMADIK RÉSZ
11. NOVELLA ANYÁK NAPJÁRA
VÉGHELYI JÓZSEF: ANYÁK NAPJA
12. NOVELLA. MÁRKUS KATALIN: A CSODA
13. JÉZUS TANÍTÁSAI A HEGYI BESZÉDRŐL - SZELLEMI MAGYARÁZAT ÁLTAL
ÍRTA POÓR EDIT (VIII. RÉSZ)
14. ROMANTIKUS NOVELLA
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: TÜNDÉRKERT
15. VERSRŐL VERSRE - KORTÁRSAINKTÓL
KOVÁCS TIBOR, CSOMOR HENRIETT, SZILÁGYI ANITA, TÓTH GABRIELLA
KOVÁCS JÓZSEF KOPEK ( ERDÉLY), SZŐCS ÉVA (ERDÉLY),
KLEMENT BURZA MÁRIA, SZEGZÁRDI NAGY VENDEL
16. ÉLETEM TÖRTÉNETEIBŐL
ENGEL CSABA (ERDÉLY): MÓKÁS PERCEK, PILLANATOK 5. RÉSZ
17. BEMUTATJUK ERDŐS SÁNDOR VERSEIT: CSONTVÁZAK
18. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT -SOPONYAI MIHÁLY ROVATA
AGYI VÉRELLÁTÁS
19. VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK
20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK
DUFEK MÁRIA (SZLOVÁKIA), KLEMENT BURZA MÁRIA, SZEGZÁRDI NAGY VENDEL
3. MESÉK VILÁGA
KELEMEN GYÖRGYNÉ EDIT: KÉT JÓ- BARÁT
4 . ÖNSEGÍTŐ KÖNYV
ÖRÖM AZ ÜRÖMBEN, ENYHÍTSÜK KÖZÖSEN SÉRELMEINKET
ÍRTA ÁRVAY MÁRIA, I. RÉSZ
5. NOVELLÁK II. RÉSZ. KURUCZ ÁRPÁD: KIDOBVA
6. MÁJUSI TÖRTÉNET. HODOS ÉVA: HAMUPIPŐKE RIADÓ
7. ANGYALI TALÁLKOZÁSOK
VÉGHELYI PÉTERNÉ: AHOL A FRONTOK ÖSSZEÉRNEK
8. HAZAI TÁJAKRÓL
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL IRODALMI MŰINTÉZETÉBŐL
A SZEKSZÁRDI PLATÁNSORON- VOLTAM, LESZEK
A KÖLTÉSZET VISZÁLYOS IDŐSZAKAIRÓL
ELŐADJA ILOSVAY EGYED KATALIN AUSZTRÁLIA
LILIÉ A VILÁG
9. TÚL AZ ÓPERENCIÁN
AUSZTRÁLIA KORAI TÖRTÉNELME, CSEVEGŐ STÍLUSBAN
KOLOZSI ERZSÉBET AUSZTRÁLIA
TÓTÁGAS PODCAST IV. RÉSZ
10. MEGJELENT ILOSVAY GUSZTÁV HANGOS ÍRÁSA (AUSZTRÁLIA):
JÁTSZUNK ZENÉT HARMADIK RÉSZ
11. NOVELLA ANYÁK NAPJÁRA
VÉGHELYI JÓZSEF: ANYÁK NAPJA
12. NOVELLA. MÁRKUS KATALIN: A CSODA
13. JÉZUS TANÍTÁSAI A HEGYI BESZÉDRŐL - SZELLEMI MAGYARÁZAT ÁLTAL
ÍRTA POÓR EDIT (VIII. RÉSZ)
14. ROMANTIKUS NOVELLA
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: TÜNDÉRKERT
15. VERSRŐL VERSRE - KORTÁRSAINKTÓL
KOVÁCS TIBOR, CSOMOR HENRIETT, SZILÁGYI ANITA, TÓTH GABRIELLA
KOVÁCS JÓZSEF KOPEK ( ERDÉLY), SZŐCS ÉVA (ERDÉLY),
KLEMENT BURZA MÁRIA, SZEGZÁRDI NAGY VENDEL
16. ÉLETEM TÖRTÉNETEIBŐL
ENGEL CSABA (ERDÉLY): MÓKÁS PERCEK, PILLANATOK 5. RÉSZ
17. BEMUTATJUK ERDŐS SÁNDOR VERSEIT: CSONTVÁZAK
18. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT -SOPONYAI MIHÁLY ROVATA
AGYI VÉRELLÁTÁS
19. VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK
20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK
*************************************************
2. VERSEK
A NAGYVILÁGBÓL
- KORTÁRSAINKTÓL ANYÁK
NAPJA HAJNALÁN -
Márkus Katalin:
Anyák Napja reggelén...
Anyák napja reggelén,
eljöttem hozzád jó Anyám,
közös emlékeinkből
kötöttem a bokrétám.
Kinyitottam szívem
titkos ajtaját,
itt őrzöm elrejtve
a sok szép pillanatot,
melyek születésemtől fogva,
kettőnk titka volt.
Újra felidézem
mosolygó szemed,
mikor vigyáztad
apró lépteimet…
finom anya illatod,
féltőn ölelő karod,
kedves hangodat,
jóra intő szavadat…
Jaj, Anya!
Ugye te is látod?
Szépséges csokrom
hidegtől zúzmarás,
melyben lassan eltűnik
a szépséges varázs.
Szívem titkos ajtaja
lassan becsukódik,
kereslek mindenütt,
de már nem vagy itt.
Csendes temetőben,
sírkövednél állok,
szomorúan nézem
az apró gyertyalángot.
Hiányzol Anya!
.................................
Csomor Henriett: Álmatlan éjszakán
Riadtan ébredt édesanyám,
karomban tartottam
elgyötörten, s zaklatottan.
Bordó meleg köntösét ráadtam,
meg ne fázzon.Homloka mély barázdáiból
gyöngyöző verejtékét letöröltem.
Csak egy múló rossz álom volt.
Édesanyám, ne bánkódj, kérlek.
Keserves sóhajtása összetörte lelkemet.
Éreztem szíve heves dobbanását.
Csókoltam, simogattam,
lassuló táncba kezdtem vele.
Lágyan ringattam, halkan dúdolt,
s elképzelte, hogy keringőzünk.
Körülöttünk szökőkút csobog
és rózsák illatoznak.
Kályhában tűz duruzsolt,
odakint már fagyos az idő,
szél fújja a téli kopár fákat.
Emlékszel még, Henikém, mennyit olvastam?
Szorosan hozzám bújtál, öleltél,
fekete göndör hajadat simogattam,
álomba szenderültél.
Szemem sajnos az apró betűket már nem látja.
Egyetlen vágyódásom,
hogy veled lehessek, kislányom.
Örökké-örökké hiányzol, édesanyám.
Akkor is rád gondoltam,
amikor nagyon jól éreztem magam.
Azt gondoltam, mennyivel szebb lenne veled.
Úgy szeretsz, ahogyan szeretném.
Majdnem mindig megértettél,
s hagytad, hadd tegyem dolgom,
mert előnyömre válik.
Sohasem tudtalak egyedül hagyni,
mert fájt a hiányod.
Akkor vagyok nyugodt,
ha hallom kedves hangod.
Életednek őszén, drága szemem fénye,
ugyanolyan szépnek látlak, mint régen.
Mindig boldogan jöttél értem az iskolába,
mosolyogva karodba zártál.
Szolid ruhádban tündököltél,
melyet magad varrtál.
Számomra külön öröm volt,
s még ma is az,
ha hordhatom kezednek munkáit.
Egész életemben büszke vagyok reád, édesanyám!
Mondhatnám semmi sem változott,
csak göndör vörös hajad őszbe fordult.
Smaragdzöld szemedbe mély nyugalom költözött.
Csupán csak végtelen szeretetemet
adhatom neked csendes öreg napjaidon.
2018. november 1
.......................................
SZILÁGYI ANITA: Édesanyámnak
Szívem húrján szól egy dallam,
Kedves nekem, anyaméhben hallgattam,
Mint selyemkendő, omlik szívem vállára
Anyácskám lágy csengésű hangja.Emlékszel rá, mikor kicsi voltam?
Lánykádat a szellő suhanásától óvtad,
Angyalkádra vigyáztál, babusgattad,
Altatódalod ringatott mesés álomba.
Hajacskámat gondosan fésülted fürtösre.
Istenem, köszönöm Édesanyámat!
Sírni nem hagy inkább, napjaimat vidítja,
Vidámsággal csicsereg szomorúságomra.
Vigasztal, s én lepke szárnyán szállok
Néhanapján, ha meglátja, erőtlen vagyok,
Eltolja a terhet tőlem, s veszi vállára.
Amíg élsz, nem kell félnem e földön.
Istenem, őrizd Édesanyámat!
Kezemmel törölgetem homlokod,
Dolgos kezeidet megcsókolgatom,
S átadom bokrétás virágcsokrom.
Legyen örök életed, azt kívánom!
Istenem, áldd meg Édesanyámat!
*
SZILÁGYI
ANITA: Krisztustövis
Krisztustövis
őrzi álmod,
Hallhatja még sóhajtásod,
Aranylombja alatt megállok szótlan,
Szeretetösvényedre szirmot szórtam,
Nehéz lett a
szívem,
Ólomsúly húzza,
Befelé könnyezem,
Rideg márvány Édesanyám háza,
Tulipáncsokorral
kezemben,
Remegő könny szemeimben,
Nem enyhíti gyászom
Feldíszített sírhalom,
Hirtelen
árván hagytál,
Búcsú nélkül távoztál,
Széttépi szívem a fájdalom,
Édesanyámat többé nem láthatom,
Simogatnám
szenvedő arcát,
Megölelgetném fáradt vállát,
Szeretném hallani hangját,
Ahogy kottázza nevem szólamát,
Még egyszer
elmondanám,
Nagyon szerettelek, Édesanyám,
Könnyeimet morzsolom,
Fáradhatatlan kezeidet áldom,
Szelídséged,
szívjóságod,
Pótolhatatlan hiányod,
Nincs, ki segítsen nekem,
Terheimet egyedül viszem,
Látom,
szállsz a tiszta fényben,
Angyalkákkal napsütésben,
Lelked újraéledt bölcsődalon,
Szenvedéseidtől szabadon,
Mikor lejár
életutam,
S rám fekete felhő zuhan,
Vársz rám a vakító fényben,
Repkedhetünk hófehér égen,
Nesztelen
meggyújtom mécsesem,
Talán mégis érzed közelségem,
Isten áldjon, Édesanyám,
Köszönöm, hogy vigyáztál rám.
....................................
Pitter
Györgyné Enikő: Haikui
Kutatva
nézlek
szemed titkait lesem
lelked tükrében
bánat és öröm
mindkettő harcképtelen
kioltják egymást
*
tápláld szívedet
fényekkel, madárdallal
méz illatával
*
nézd táncos léptem
csipkeruhám hófehér
pipacs tengerben
*
Nappal és Holddal
karonfogva sétálok
csillagfény kísér
*
szaladok széllel
ezüst tócsában fürdök
egy kis verébbel
*
harangvirág zeng
átbucskázok fejemen
- tündéred leszek
............................................
SZŐCS ÉVA (ERDÉLY):TAVASZI ROMÁNC
Harmat csillan virág szirmon,napsugár játszik vele.
Gyöngy ruháját megborzolja,
az elillanó szelecske.
Tarka lepkék szállnak vígan,
döngicsél egy kis darázs.
Virág kehely árnyékában,
kis méhecske csókra vár.
Bársony szirmát kéknefelejcs,
illatozva kinyitja.
Mézes csókját szerelmesen,
kis méhecskének adja.
...................................
ENGEL CSABA (ERDÉLY):Anyák napja
Édesanyám én minden nap gondolok rád,Emlékszem gyermekként oly sűrűn bújtam hozzád,
Szerető karjaid közt ringattál, simogattál,
S ha sírtam vagy örvendtem te meghallgattál.
Édesanyám, e szó kísér egy életen át,
Ha baj volt mindig te mondtál értem egy imát,
Nedves szemed ragyogott mint gyémánt,
Gyermekként nem fogtam fel mi az ami bánt.
Édesanyám, mama, ó te égi angyal!
Ez a te napod, s ne nézz rám könnyes arccal,
Igen most megértem, öröm cseppek hullnak,
Mindig ragyognak szemei egy jó anyának.
2022.04.14.
*
Gyermeknapra
Gyermeknapján
gyerekdalok,
Vidám zene, piros arcok,
Vattacukor, finomságok,
Az összes gyermek legyen boldog!
Mosolyog a
nap és ragyog,
Tündérkéim játszódjatok,
Az óriáskerék körbe forog,
Töltsük együtt ezt a napot!
Idő szalad,
az emlék marad,
Gyermeknapján minden szabad!
Én is voltam csupa maszat,
Csokikrémes, cukorfalat.
Gyermekláncfű,
katibogár,
Színes léggömb, meseország,
Mesebeli papírsárkány,
Virágos rét, zöld a páfrány.
Gyerek
kastély, homokvár,
Malomkerék, gombaház,
Zümmög már a cserebogár
Forogjunk a körhintán.
2022.04.23
.............................
DUFEK MÁRIA (SZLOVÁKIA): Csalafinta vers
Szerelmes vagyok a napba,
piros- arany köntösébe,
lennék beleöltve, varrva
szőlőleveles hímzése.
Volnék egyetlen sugára,
csak egy kacskaringós inda,
vakfoltja, szemebogára,
de ez a vers csalafinta.
Lennék ezüstkelyhe, égbolt,
ajkához érnék egy percre,
azt sóhajtanám, ez szép volt,
és elpárolognék rendre.
Vagy volnék csak a cipője
ah, de rajtam ne taposson,
nem leszek a lépte őre,
csillagokba ne botoljon.
.................................
KLEMENT BURZA MÁRIA:
TAVASZI HULLÁMOK
Messziről érkezel,
szívemben érezlek,
hónapok legszebbje
te vagy május nekem!
Kellesz, hogy megújítsd
haldokló reményem,
mennyekbe repítő
tavasz-hullámok
szín-esőt fessetek
szemnek és léleknek,úgy kellesz, úgy kellesz
csodás május nekem!
Madarak dalába
szövött fátylon túli
muzsika, amelyben
lágy hangod benne lesz,
s szívemre lágyan fest
balzsamos takarót,
hogy el ne feledjem,
itt , minden változó,
s benne a változatlan
mégis mindig jelen,
úgy kellesz, úgy kellesz
csodás május nekem!
Amikor májusi
éj csendesen leszáll,
felcsendül majd egy dal,
benne az orgonák
illata száll tovább,
a képzelet Téged
tesz elém, megfesti
felfénylő mosolyod,
jöjj május, jöjj május,
szívem és a lelkem
most had öleljen át,
és legyen feledve
minden, minden mi fáj!
*
Anyák napjának reggelén
Anyák
napjának reggelén
szív-rózsa száll az ég felé,
édesanyám lelkéhez ér,
ki régóta a mennyben él.
Az ünnepnek
szép reggelén
anyukámra emlékezvén,
ajkam könnyes hálát rebeg,
Szeretetem ott van Veled.
Angyalsereg
körbe ölel
és koszorút fonnak gyönggyel,
édesanyák elé teszik
kik létük már mennyben élik.
Anyák
napjának reggelén,
szállok Szeretet-tenyerén,
Szereteted így érezvén,
ölelő karod keresvén.
..................................
ANYÁK NAPI
BŰNBÁNAT
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:
ÉDESANYÁNK
Szűk kicsi utcán
Görbe anyóka
Fiait várja
Éhes a szóra.
Hol? Merre járnak?
Tékozló vággyal,
Korgó gyomorral,
Üres iszákkal.
Cipőjük elnyűtt
Ép-e a testük?
Idő viharában
Megtört-e lelkük?
Kimegy minden este
Utca elejére
Anyai szíve
Bánattal telítve.
Sok éve várja
Kapuja tárva
Minden bűnük
Rég megbocsátva.
Megbánva bűneink
De mindhiába,
Sírva borulunk
Sötét sírjára.
2018. ANYÁK NAPJÁRA
*************************************************
3. MESÉK
VILÁGA
KELEMEN
GYÖRGYNÉ EDIT: KÉT JÓ-BARÁT
Marci cica egy kis fekete cicával játszott . A kis fekete cica bundája megviselt volt , soványka . Viszont szeretett játszani és Marci erre kapható volt . Fogócskáztak és kergették egymást nagy vidáman . Megláttam a kiscicát, picike, apróka, csak nagy sárga szemei villogtak. Láttam ahogy az életben maradásért küzd, és próbál megfogni minden bogarat, hogy hasába valami kerüljön. Megsajnáltam kis ennivalót raktam ki. Mikor úgy gondolta senki nem látja jött enni. Marcival még jobban játszott lett energia ,futottak ketten nagy vígan. Egymás farkincáját pofozták , és mint két vidám gyerek játszottak. Mikor Marcit cirógattam vágyakozva nézett és napról
– napra
közelebb
merészkedett . Szinte sóvárgott de jó lenne ha ő is kaphatna egy kis
cirógatást , de félt . Nagyon félt hátha bántom talán. Mikor evet egyre
közelebb mentem , aztán hozzá nyúltam . Eleinte kezemhez kapott ,ne bántsam . A
végén rájött nem bántom úgy állt , hogy evés közben cirógassam. Hívott
,nyávogott . Mivel állandóan magyarázott a kis cica nyelvén , Nyavi lett a neve
, mert állandóan nyávogott . Aztán már a padhoz is odajött egy kis simiért .
Egyik oldalamon Marcika , másikon Nyavi , de jó hogy két kezem van . Mind a
kettőt egyszerre tudom cirógatni . Aztán nagyon bátor lett a kiscica a páromhoz
is odajött . Most már meg macskásodtunk mindegyikünknek jut egy- egy cica és ők
azt sem tudják melyikünkhöz jöjjenek . Hisz itt is ott is cirógató kezek . A
kiscicának szép fényes fekete bundája lett ,igazi szép kiscica . Persze
magyaráz nagyon nyau -nyau és még cifrázza is. . Mikor ketten nyávognak kész
cica koncert , indulhatnának az x-faktorba totál siker. A pici cica fel áll a
két hátsó lábára , minél közelebb legyen a kézhez ami öt simogatja ,el akarom
venni a kezem első mancsával összekulcsolja csak ne vigyem el . Két kis jó-barát
mindig együtt jár egy tányérból esznek soha össze nem vesznek . Nem minden
cicának van cicája a miénknek van . Hisz ő hozta valahonnan .Most már van két
cicánk , két jó barát . A macska kaját , hogy hálálják meg a maguk módján ,
hoznak nekünk egeret . Mi nem igazán örülünk neki ,mert szorgos egerész lévén
mind a kettő sok egeret hoz , mi meg köszönjük de nem kérjük. Viszont ha a
kutyák kijönnek kedvenc csemege , rá kaptak az egér husira. Kevés gazdi menekül
annyira saját kutyájától , mint én.
Kutyám szájából az egér farka kilógott és jött nagy – nagy szeretettel én meg frász kaptam menekültem . Hú de jó játék gondolta a kutyus gazdi szalad hú-hú fogócska . Menekültem előle, de nem ő miatta hanem azért ami a szájából kilógott , egy jó nagy egér farkinca , fúj. Egerünk nincs mert rákaptak a jószágok , csak döglötten látom , igazán rendesek vagytok cicák de nem kérjük. Tartsátok meg magatoknak inkább . Cserébe se adjátok anélkül is kaptok enni. Hozzá jó étvágyat kívánok. Mit is mondjak, nélkületek nem lenne, vidám az élet. Szeretetért, szeretetet adtok cserébe.
Kedves Vendi.
Megjelent kis történetem. Lányok a koleszban, Légyszíves ted be a magazinba. Nagyon szépen köszönöm. Vidám és humorral teli történet. Elárulom valóság alapja is van bőven.
Szeretettel Edit
Az idézeteket válogatta, szerkesztette és összeállította: Árvay Mária.
Forrás: www.citatum.hu
Önsegítő könyv
A könyvben található olvasói levelek cselekménye kitalált történeteken alapul. Az epizódok szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve.
Kapcsolat: arvay.marika@gmail.com
Ajánlás
Árvay Mária könyvét kíváncsisággal vegyes érdeklődéssel vettem kézbe. Vajon, hogy enyhíthetjük közösen sérelmeinket? Elképzelni sem tudtam, hogy találunk örömet az ürömben, a mindennapok bosszúságaiban! S mindezt megtudhatjuk egy könyvből?
De azután belekezdtem a könyv olvasásába, és repült velem az idő. Úgy éreztem, hogy egy jó barátomat szólítom meg a leveleimmel, kérem a segítségét. Szégyenkezés nélkül, bármit kérdezhetek tőle, mert megértő, látja az érem másik oldalát is, és tanácsaival segít elviselni a naponta előforduló stresszes élethelyzeteket. Igen, a leveleket akár én is írhattam volna, vagy akár Te is,
KURUCZ ÁRPÁD: Kidobva
Egy autóból rakták ki. Fekete, kurta lábú, nagy fülű, cseppet sem szép, vagy bájos. Orra körül már őszült. Mukinak hívták. Gazdája, egy idős asszony, három héttel korábban, péntek hajnalban lett rosszul. Elvitte a mentő, és többet nem jött vissza. A ház üresen maradt. A szomszédok etették, de mikor beköltöztek az új tulajdonosok, mennie kellett.
Még sohasem utazott autóval, be sem akart szállni. Mikorra
Anyai nagyanyám 42 évesen háborús özvegyként ment hozzá a 60 éves agglegény favágóhoz, nagyapámhoz. E frigyből anyám második lánygyermekként látta meg a napvilágot egy alföldi tanyán. Az egyszerű élet spórolásra nevelte. Tizenhat éves korára meghaltak szülei, és féltestvére házában élt, besegített a háztartásba. Amikor apámmal összeházasodtak szokásai nem sokat változtak, igényei sem nőttek. Talán más fiatal nő nem szívesen ment volna egy olyan albérletbe ahová házasságkötésük éjjelén apámmal talicskán tolták a néhány szegényes bútort, ő azonban örült a saját otthonnak, még ha kicsi is.
Apám
rengeteget győzködte, hogy öltözzön igényesebben, járjon fodrászhoz, egyáltalán
adjon magára. Anyámnak erre mindig volt ellenérve, neki ne húzgálják a haját,
nem megy sehová, minek a
Beteg barátnőm betegágyához térdelek, és izgatottan veszi elő a múltkori beszélgetésünk éjjelén az álmatlan visszaemlékezés homályából előbukkanó településnevet, melyet a néma éjszakában a gyógyszeres-dobozra körmölt. Meglazított emlékzsákjának nyílásából lassan lépkedtek előre a további történetek a hazatérő család hallgatásának pecsétjével lezárt múltból. Húgával beszélgettek erről a zivataros, gránátok robajától zajos útról. Az egykori kicsi leány nem emlékezhetett, mert karon ülő csecsszopó gyermek volt még, aki édesanyja ölében utazott, kis testét az akkori szokás szerint pólyába, a négyszögletes pokapárnába kötötték, ami
A SZEKSZÁRDI
PLATÁNSORON - SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:
Üzen a platánfa,
Cakkos levélen...
Bokáig járva
Zörgő derékaljában
Repedező kérgeJelzi a moccanó időt,
Évszázados fasorban
Költők igyekeztek
A messzire siető vonathoz,
Hallhatatlanságba víve őket,
Görbe fát dobj a tűzre,
mert kanyar jöhet,
távolból egy halkuló
vonatfütty integet.
Minden évben vaskosodó
Derekát átölelve
Didergő ágain lógaszkodva
Elhozza az őszt.
Vastag hóbundába burkolódzva
Várja a jövőt,
Hogy ismét újra
Költő sétálhasson
A szekszárdi platánsoron.
Didergő szél kopogtat
a zárt ablakokon.
Langymeleg szökik hozzá
párnahuzatos fugákon.
Egyesülnek majdan
korai tavaszon.
A szekszárdi platánsoron
ma is költő oson,
falevélbe rúg cipője orra,
felöltője avíttan kopottas,
gallérja felhajtva, lóg a gombja,
kabátja ujjával könyvét takarja,
áztató esőtől féltve óvja,
mindig siet valahova,
akár egy vidéki nyekenyóka.
2022. MÁRCIUS 25..
*
https://www.youtube.com/watch?v=JXZB9d8g-qQ
RÉSZLET A RÁDIÓ MOZAIK SYDNEY MAI ADÁSÁBÓL 2022. ÁPRILIS 10. - ÉN, A KÖLTÉSZET NAPI MEGEMLÉKEZÉSEN. MOTTÓ, KÉRTEK RÁ DIÓT?
A VERS
EREDETI, ÍROTT VÁLTOZATA, GONDOLATAIM
A KÖLTÉSZET NAPJÁRA
ELŐZETES A MAI ADÁSBÓL:
Ma egy könnyű napunk volt. Maga az egész hét pörgős volt de a végén eredményt értünk el. Sok okos, értelmes emberrel találkoztunk és vettük mikrofon végre gondolataikat. Jakab Istvánnal a magyar parlament alelnökével és Dr. Sárdi Péter államtitkárral találkoztunk a Sydney-i konzulátuson, s egy jó építőjellegű beszélgetést ejtettünk meg többed-magunkkal. Tájékoztattuk vendégeinket a Sydney-i Magyar diaszpóra helyzetéről, örömeiről gondjairól. Ennek a beszélgetésnek része volt ez az interjú amit Jakab István alelnök úrral vettem fel. Megnyugtató, hogy vannak tervek s van energia és akarat, hogy ezek a gondolatok egy nap megvalósuljanak. Ilosvay-Egyed Katalin csinált egy interjút a Magyar Iskola Szülői Munkaközösségének vezetőjével, aki a Nyuszi bulit szervezte kint a Délvidéki Klubban. Jó látni, hogy a Covid okozta károk kezdenek eltűnni és már lehet közösségben együtt ünnepelni. Megemlítendő, hogy több mint 90 gyermek volt a Délvidéki házban plusz természetesen a hozzájuk tartozó szülők is. Hatalmas siker.
Podcast 7- Rum lázadás Tótágas felvétel
Kik lázadtak ? És miért lázadtak? Mert nem kaptak rumot?
7-ik YouTube link, Rum lázadás: https://youtu.be/Uaqc72SvcuQ
Ismét Sydney korai történetéből , 1800-as évek elejéről, hozok egy érdekes epizódot.
Ugye tudjuk, hogy akkoriban a lakosság 3 rétegből állt, legtöbben voltak a rabok, de ők ebből a szempontból nem számítanak, volt egy pár szabad telepes, voltak katonák, hadsereg fennhatósággal, és voltak kormánytisztviselők, akik zömben az Admiralitás kenyerét ették, tehát mintegy tengerészek voltak.
Említettem, hogy a mai Botanikus Kert volt a legkedvezőbb, ahol
A hatalom és a pénz együtt jár, a katonák egyre jobban tollasodtak, mert
a szeszimport ellenőrzése lassan az ő kezükbe csúszott.
Legjobban talán John Macarthur szedte meg magát, akit a gyapjú tenyésztés atyjának szokás nevezni, mert ő hozta be az első merinó bárányt. Macarthur eredetileg katona volt, majd kilépett a hadseregből, egyesek szerint kitették inkább, mert eléggé összeférhetetlen természet volt, párbajozott, veszekedett, beadványokat gyártott, mindig meg volt sértve valamiért, főleg, ha üzleti érdekeit keresztezte bárki. De az üzlethez értett, és ahogy gyarapodott a vagyona, gyarapodtak azok a barátai is, akiknek befolyásuk volt. Milyen érdekes véletlen Igaz, módszere nem mindig volt mai szemmel etikus, pl. visszatartott birkaeladásokat, hogy felverje az árát Lehet, hogy ma is történik hasonló?. Tehát volt egy fegyenctelep, ahol a rum és egyéb üzleti érdekek uralkodtak, a virágzó önellátó, törvénytisztelő gyarmat egyre inkább délibábbá vált. Azért nem minden szabad telepes volt a rum- monopólium zsebében, ezek meg az anyaországot bombázták kérvényekkel, 369 telepes, ez nagy szám, az akkori lakossághoz képest, írta alá a kérvényt, hogy ugyan állítsák már bíróság elé ezt az embert, és végre küldjenek már valakit, aki rendet csinál. No meg is kapták, Bligh kapitány személyében, aki elég merev, szabályokat tisztelő és betartató, önmaga képességeivel tisztában lévő egyéniség volt, mondhatnánk gőgös, aki a hatalmukkal visszaélő katonák-üzletemberek által hátrányba került telepesek szemében megváltó lett.
Első intézkedései a kiváltságok megnyirbálása, a javak igazságosabb elosztása volt. Pl. a kormány raktáraiból terményt és állatokat bocsájtott azoknak a farmeroknak a rendelkezésére, akik a Hawkesbury folyó áradása miatt nehéz helyzetbe kerültek. A korábbi kormányzók bőkezű föld osztogatását drasztikusan lecsökkentette, valamint a földtulajdonosok rendelkezésére bocsájtott rabok számát is. Korábban volt, hogy 8o rab is dolgozott pl. Macarthurnak, ezt 23-ra redukálta, és kötelezővé tette ruházni és etetni őket. Ki hallott már ilyet !Ahelyett, hogy örülnének, hogy dolgozhatnak, még valamiféle ruhában enni is akarnak?
Zárójelben, szegény Bligh úgy tűnik vonzotta a lázadásokat, mert a Bounty hajónak is ő volt a kapitánya, mikor a legénység fellázadt. Kenyérfa cserjéket vittek volna Tahitiból Közép Amerikába, hogy olcsó eleség legyen a rabszolgáknak. Rossz időjárás miatt elhúzódott az út, a növényeket vízzel kellett öntözni, ez a víz adag csökkentését jelentette. Ez volt az igazi ok, állítólag. De biztos a Tahiti lányoknál is volt valami szerepe. Érdekesség, hogy ezekből a kenyérfacserjékből pár életben maradt, és Londonban, Kew botanikus kertben láthatóak
Mint tudjuk, az embereket nagyon felbőszíti, ha a vélt vagy valós jogaikat korlátozzák, és ha ez még pénzvesztéssel is jár, kész a puskaporos hordó. Ha ezek pláne Macarthur és befolyásos barátai érdekeivel ütköznek, ezek közé az a – Blaxland is hozzátartozik, akiről később a Kék Hegyek kapcsán majd beszélek - no akkor kész a lázadás. Olyan, mai szemmel kisebb jelentőségű ügyek is tüzelték a kedélyeket, hogy Bligh pl kötelezte Macarthurt, hogy adjon vissza földet a Koronának, kompenzáció fejében Erre ő elrendelte a legnagyobb területének bekerítését. Bligh emberei ledöntötték a kerítést, és ez így ment egy darabig, szóval nem igazán egyeztek meg.
Igy történt, hogy egy szép napon 1808-ban a hadsereg teljes katonai pompában bemasírozott a kormányzói lakba, és elfogta a kormányzót. Ma ezt katonai puccsnak mondanánk. Persze, van egy csomó legenda e körül, hogyan is történt az eset. Egyik verzió szerint, olyan nyámnyila katonák voltak, netán részegek, még énekeltek is útközben, hogy ne legyen feltűnő, mikor elfogják Bligh-t, hogy a kormányzó energikus lánya egy szál esernyővel is tudott ellenük védekezni, Másik szerint meg Bligh volt olyan gyáva, hogy félelmében az ágy alá bujt előlük. Az a Bligh aki a Bounty lázadás után simán megtett csónakban 6700 km-t a tengeren 47 napig, hogy 18 emberét biztonságba helyezze. Melyik verzió igaz, nem tudjuk. De ez utóbbi verzióról rögtön megjelent egy karikatúra, az éppen akkor induló Sydney Gazette hasábjain, ahol Bligh az ágy alatt hasal, és ezzel a közvélemény szemében ez a változat lett elfogadott. Már akkor is a média és az igazság nem járt mindig kézen fogva. Lényeg, hogy Bligh háziőrizetben volt a következő kormányzó megérkezéséig, aki Fovaux kapitány volt. Macarthurt is visszarendelték, bíróság elé állították.
Az illetékesek pedig rájöttek, hogy katonákat tengerészekkel nem lehet kormányozni, igy a kormányzó, aki Foveux-ot váltotta, már Major General azaz dandártábornok volt, Lachlan Macquarienak hívták. De az ő kormányzásának ideje, valamint MacArthur ill. felesége Elisabeth története pedig egy másik adás témája lesz.
Amennyiben tetszett, kérem osszátok meg ismerőseitekkel. A sorozatra vonatkozó észrevételt a totagaspodcast@gmail.com címre írhattok, mindenkinek válaszolok, ígérem.
Podcast 8 Macarthur család Tótágas felvétel
8-ik youtube link Macarthur család
https://youtu.be/2aHeaD8e9gs
Előző epizód a rum lázadással foglalkozott.
Ennek kapcsán már szó esett bizonyos John Macarthur emberről, mint egyik főkolomposról, most ővele foglalkozom részletesebben.
Miért? Mert John Macarthur Sydney és ezen tul Ausztrália történetének és gazdaságának máig meghatározó alakja, tevekénységének és feleségének sokat köszönhetünk. Pedig ahogy már korábban említettem, összeférhetetlen természet volt, ha éppen nem párbajozott akkor beadványokat irt, puccsot szervezett- lásd rumlázadás-, és a vagyona gyarapításán kívül csak a mások bosszantása érdekelte.
Azonban nemcsak róla, hanem a feleségéről szó lesz .
De menjünk csak sorjában, és vissza is kell kanyarodjak kicsit az időben. Már beszéltem a település magjáról, a Rocks-ról, aztán a vízellátásról, aztán a kezdeti élelmezési nehézségekről. Pont ezek adtak okot arra, hogy Parramatta – a teleptől kb. 25 km-re- létrejöjjön. Ugye a talaj se volt jó a Rocks- nál, meg a rágcsálók is pusztították azt a keveset, ami megtermett, az ivóvízre is nagyon ügyelni kellett, szóval Phillip kapitány nagy bölcsen a fegyencektől jó távol, egy mocsaras rész közelében jelölt ki egy gazdálkodásra alkalmas területet. Ez a terület egy édesvízi folyócska és a kikötő vizének találkozásánál van, az árapály iszapja vetésre alkalmas földet szolgáltatott. A terület nevét a nagy létszámban előforduló angolnától kapta, kis ferdítéssel Parramattanak hívják. No de mi köze van mindennek az összeférhetetlen Macarthur -hoz ? Hát úgy, hogy ő lett a terület kormányzója, majd birtokosa. Itt volt az a bizonyos kerítés amit Bligh egyik nap lebontatott ő meg másik nap vissza építtetett, egy darabig igy szórakoztak egymással. De hogy jutott el idáig? És miért érdekes ez nekünk ma?
Szóval John Macarthur egy textilkereskedő második fiaként látta meg a napvilágot, Plymouthban. Hogyan találkozott feleségével, Elizabethtel, nem tudjuk, de a feljegyzések szerint szerelmi házasság volt. Állítólag csinos tiszt volt, de egy fillér nélkül. Volt ilyen más országokban is Házasságuk után 5-ik hónapra megszületett az első gyerek- később még 8- és 1790-ben nekivágtak Ausztráliának, amit úgy tekintettek, hogy ideiglelenesen ott lesznek, kicsit rendbe jönnek anyagilag, majd visszatérnek Angliába. Ehhez képest Elizabeth haláláig itt maradt. Mikor férje elhunyt, az akkori viszonyok között a kolónia egyik leggazdagabb embere volt.
Kellemetlen természete vállalkozó kedvvel és ragyogó üzleti érzékkel párosult.
Vállalkozó kedvére jellemző, azonnal elvállalta az Ausztráliai kinevezést, és nekivágtak a hajóútnak. Első gyerek már megvolt, pár hónapos csecsemő, és beteges. Elizabeth a másodikkal volt várandós, még a reggeli rosszullétekkel is küzdött, így tették meg az utat. A gyerek meg is született útközben, de nem bírta ki, meghalt és ott is vetették a tengerbe. Erről az útról mint horror útról emlékeznek meg a krónikák, Második Flottaként tartják számon, 6 hajóból állt. Maguk a hajók sem voltak kitűnő állapotban, a legénység meg a rabokkal való kegyetlenkedésben élte ki magát. Kapitányról csak mint demens szadistáról emlékeznek meg a bírósági feljegyzések. 1006 rabból kb. a negyede még az úton meghalt, további kb. 40 százalékuk érkezés után pár hónapon belül hunyt el. A telep eredetileg szakképzett rabokat és megfelelő élelem és szerszám utánpótlást várt, ehhez képest szakképzetlen, ápolásra szoruló emberek érkeztek és az ellátmány utánpótlás sem volt éppen megfelelő. A kolónia mondhatni az éhhalál küszöbén egyensúlyozott a harmadik flotta megérkezéséig.
Férjuram elvállalta-kapott rajta- Parramatta kormányzását, fizetségül területet is kapott, méghozzá a legjobb földdel rendelkező területen . Házat is építtetett, feleségéről Elizabeth Farmnak nevezte el.- ma is így hívják-. Szervezési készsége kitűnt, hálából még Paymaster is lett, azaz az ő kezén mentek át a kifizetések. Gondolhatjuk, milyen lehetőség volt ez, olyannak, aki ügyeskedni szeretett! Mikor az ellátmányról szó volt, említettem, hogy a hajón érkezett állatokat elsősorban levágták, élelmezésre használták, a birkákat is. Ő győzte meg a kormányzót, hogy hozathasson tenyészállatokat is, aki kénytelen volt hajókat indítani élelemért holland gyarmatokra, Dél Afrikába. Ezeken utazott két olyan tiszt, aki jóba volt Macarthurral így ő megbízta őket, hogy hozzanak gyapjú termelésre alkalmas birkákat. Egy tisztázatlan örökösödési vita következtében sokkal jobban teljesítették ezt a feladatot, mint remélte, ugyanis a spanyol királyi merinó nyájból sikerült jutányos áron kosokat szerezni, és ezek vetették meg alapját Ausztrália birkatenyésztésének ill. gyapjú iparának. Gyapjú volt az egyenruhák alapja, gondolhatjuk, Macarthur milyen vastagon számolt a kormányzóknak.
1830-ra már több mint 2 millió birka volt itt! Lett is később feszültség a birka- és marhatenyésztők, valamint a földművesek között, de hát ez másik adás témája lehet.
Macarthur pedig amennyire gazdagodott, annyira kevésbé lehetett beszámítani, mig végül hivatalosan is bolondnak nyilvánították, így is halt meg 44 éves korában
Ezek után végre foglalkozom a feleségével is, aki nagyon kedves nekem a korai történelmi személyek között. No jó, nemcsak azért mert ő is Elizabeth
Összesen 9 gyereket szült, ebből 7 megérte a felnőttkort, ami már önmagában is ritkaság abban az időben. Még nagyobb ritkaság, hogy ugyan a férje nevéhez fűződnek a dicső babérok, mégis ő volt az, aki valójában a gazdaságot irányítottá, felügyelte az embereket, vezette az üzleti könyveket, intézte a feldolgozást, exportot, a gyerekeket nevelte, háztartást vezette. Feljegyzik róla, hogy reggelenként a munkafelügyelőkkel körbe lovagolta a birtokokat, utána intézte az ügyeket, majd este elegáns ruhában esetleg a kormányzó asztalánál étkezett.
Tevékenysége azért is figyelemre méltó, mert semmi ilyen irányú előképzettsége nem volt, nem is lehetett, hisz a nők akkoriban nem dolgozhattak, még jó, hogy tanulhattak. Férje sokat volt távol, többnyire Angliába citálták bíróság elé, ezek hosszú hónapos utak voltak, vitorlással oda – vissza. Ő volt az első u. n. katonafeleség itt, társadalmilag messze felette volt a telepes feleségeknek, de a kormánytisztviselő feleségek alatt. Ez azt jelentette, hogy nem volt senki, akivel barátkozhatott volna, igy magányát sétákkal és levélírással oldotta fel. Levelei érdekes korrajzok, bepillantást adnak a kolónia életébe. Férje halála után, lehetősége lett volna visszatérni Angliába, de nem tette. Még 16 évet élt özvegyként. Egyik hajdani lakóháza ma is látogatható Parramattán, még mindig Elizabeth Farm a neve. Ez a történet azért nemcsak Ausztráliára vonatkoztatva érdekes. Maga a gyapjú anyag nagy utat tett meg az egyenruháktól a divat kifutókig. Coco Chanel volt aki az első világháború után ezt a praktikus ruhaanyagot széppé és divatossá tette . Majd a második világháború után Dior divatház kezdte népszerűsíteni, ehhez rövidesen a többi nagy is csatlakozott, Yves Saint Laurent, Givenchy, Balmain. Hölgyek, ugye jól csengő nevek?
Amennyiben tetszett, kérem osszátok meg ismerőseitekkel.
A válaszaitokat előre is köszönöm.
A sorozatra vonatkozó észrevételt a totagaspodcast@gmail.com címre írhattok, mindenkinek válaszolok, ígérem.
FOLYTATJUK
ILOSVAY GUSZTÁV HANGOS ÍRÁSA, AUSZTRÁLIA
Ilosvay Gusztáv Játszunk zenét című írásait Felolvassa: Ilosvay Egyed Katalin. 3. rész
https://www.youtube.com/watch?v=HPEEAPBEBDI
Hogy bár milyen hangszer megszólaljon, nagyon sok dolognak kell passzolni, hogy aztán te a hallgató egy élvezetes zenedarabot hallgass. Az orgonánál ez hatványozott, hisz hatalmas szerkezet és mint ahogy az első részből megtudtad
Az autó motorja halkan duruzsolt, rohamosan fogytak a kilométerek az országút szürke szalagján. Ezek a mai csodagépek már minden kényelemmel felszereltek, amire egy igényes utasnak szüksége lehet. Misi is hamar megkedvelte az új autót, mert az ember már csak ilyen: a jót hamar megszokja. Rádióból halkan szólt a nyugtató komolyzene. Ahogy idősödött egyre inkább a klasszikusok felé fordult, valahogy mindig elsimították borzolt idegeit. A közeli kisváros egyik ipari vállalkozását irányítja, és bizony akadnak problémák, megoldandó feladatok bőven. Hiába próbál valaki nyugodt maradni, a napi megélhetési gondok kikezdik az idegeit. Ráadásul a feleségével is összezördültek valamelyik nap egy semmiségen. A gyermekei egyetemre járnak, szóval nagyon kell küzdeni a megélhetésért.
Az idő
múlásával egyre ismerősebb tájak tűntek fel.
Róza vasárnaponként úgy szervezte az ebéd főzést, hogy délben mindig ott gőzölögjön asztalukon az aranyló húsleves. Ez Karcsi kérése volt, amikor össze házasodtak. Nem esett nehezére teljesítenie férje kérését, mert a szülői házban is mindig déli harangszóra került asztalra a vasárnapi ebéd. A templomba járásról sem kellett lemondania mikor férjhez ment. Igaz, Karcsi csak karácsonykor, húsvétkor tartott vele, de soha nem tette szóvá Rózának, hogy vasárnaponként miért jár el misére. A maga módján vallásos volt, de valamiért úgy gondolta, Ő otthon is tud Istenével beszélgetni.
Róza, mire készülődni kellett a kilenc órai misére, már tűzhelyre készítette a levesnek valót, hogy az Karcsi felügyelete mellett szép lassan fődögéljen. Karcsi, mellette még bepanírozta a rántani valót, vagy ha sült készült, felügyelte a sütőt. Süteményt már szombat este megsütötte, ritkán múlt el sütemény nélkül a vasárnap. Nagy volt a rokonság, mindig jött valaki látogatóba, vagy ha ők mentek, teli süteményes doboz nélkül nem indultak el. Szóval volt miért sütögetni a finomabbnál
GYERTYÁT SEM AZÉRT GYÚJTANAK, HOGY
VÉKA ALÁ, HANEM HOGY GYERTYATARTÓBA
TEGYÉK ÉS FÉNYLJÉK MINDAZOKNAK,
AKIK A HÁZBAN VANNAK
A világosság a legfontosabb az életben.
Mert világosság nélkül, csak tévelygés,
örök keresés, de meg nem találás,
a földi ember sorsa.
A világosság maga az élet.
Az élet, az Isteni nagy titok lényege,
mert az Istentől ered és az Istenhez
tér vissza, ez a visszatérés minden élet célja.
Az élet egy olyan törvényt követ, melynek
az ember nem ura, amely törvény szerint,
az élet nem úgy cselekszik,
ahogyan azt az ember akarná.
Ez a hatalom több, mint az ember,
világosabban, helyesebben,
pontosabban, célravezetőbben,
irányítja az embert,
mint ahogyan azt az ember gondolja.
Ahol fény van, ott élet van.
Az Úr nem engedi, hogy az ilyen világosságtól
átitatott lélek lefedve, letakarva, magába
zárkózva élje le földi életét.
Azt akarja, hogy ha fáj és nehéz is a
sötétségben járók között az élet terhét hordoznia,
mégis hitével, szeretetével, alázatosságával
ott járjon és világítson az emberek között.
Azt akarja az Úr, hogy a hegyen épült város
lakóivá emelje fel azokat a kereső és
Isten igazságát kutató embereket,
akik még nem világosodhattak meg
annyira, hogy az élet árnyékos oldalán járva,
el ne tévedjenek.
Jézus igazsága, fénylő világosságot jelent,
a földön élő embereknek.
Megvilágítja az utat, mely a földi élet
tévelygéseiből kivezeti a földön élő lelkeket.
Szükséges, hogy legyenek ilyen lelkületű
emberek, akik gyertyájukkal világítsanak,
azoknak, akik már megértették Isten hívó szavát,
de még csak bizonytalan lépésekkel tudnak
az életben előrehaladni.
Ők még meg - meg botlanak, talán el is esnek,
de a világosságban mégis tájékozódhatnak és felkelnek.
FOLYTATJUK.
Kissé álmosító volt ez a kellemes, vasárnapi, ebéd utáni délután, pedig
mindenfelé harsogott a kései tavasz.
Mintha utol akarná érni magát a természet, roskadoztak a virágoktól az utcákon az orgonafák, és az udvarok kertjeiben a cseresznyefák fehérlő pattogatott kukoricával vonták be zöldellő faágaikat.
Milliónyi szirom, vattacukros álmok.
Mindenfelé méhek zümmögtek, végezték áldásos munkájukat, mi is lenne velünk, ha nem poroznák be a virágainkat, gondolta magában a csinos fiatalember, aki nemrégiben költözött a takaros kisvárosba.
Méhkaptárt, és mézet is árulhatnék, sok ezer szorgos lény dolgozhatna nekem, s ezen elmosolyodott.
Gazdag ember lehetnék.
A fővárosból érkezett, kereskedősegéd volt, de fiatalként még kevéske megtakarítással rendelkezett, pedig mivel a saját lábán akart megállni, egy kis boltról álmodozott, és egy vidéki üzlet megvásárlására volt lehetősége.
Egy kissé öregeskedő nagykereskedő, több üzletének egyikét adta el a szimpatikus fiatal embernek, másnak el sem adta volna, de mivel nem akart annyi bolttal bíbelődni, már úgy is elég szép vagyonkával bírt, így eladta a vegyeskereskedését, ahol mindenfélét lehetett vásárolni, ami a helyi lakosságnak kellett. A vasárutól a szerszámokig, a sparheltig, mindent árult, még a kor divatjához tartozó kerékpárokat is, ami slágercikk volt az akkori fiatalság körében. Többen még féltek tőle, és garabonciás dolognak tartották.
Néha, amolyan reklámként, végigkerekezett a város utcáin, a kisasszonyok nagy örömére. Karimás kalapjuk alól, pislogva leskelődtek a sportemberre.
Hosszú szoknyájukban nemigen lett volna illendő ráülniük ezekre a drótszamarakra, pedig kívánták erősen.
A, immáron partiképes, és nősülni vágyó fiatalember, örömmel fogadta a vizitmeghívást, annál is inkább, mivel pletykákból már régóta hallott a világszép lányokról, akik négyen voltak, az apa szeme fényei.
Az anyjuk is folyton büszkélkedett mindenütt velük.
Hárman már férjhez mentek, de a tán legcsinosabb ifjú hölgy, még otthon élt, a csodás, nagy parkkal rendelkező családi villában.
Csak hármacskán éldegéltek szerényen a hatalmas házban, néha jött csak mosónő, kertész, vagy szakácsnő, szükség szerint, alkalom adtán.
Természetesen az alkalomhoz illő csokrétákat vásárolt a kertésznél, megkívánta adni a módját a látogatásnak.
A büszke házigazda sietve nyitotta a
kertkaput kedves vendége előtt, és bevezette a kellemes tavaszi napsütésre kiült hölgyekhez a csodaszép teraszra.
Körülöttük a pompás kert, rózsalugasok, gyümölcsfák sokféle fajtája, és az éppen virágzó virágözönben díszelgő cseresznyefa. köztük, mint a korona közepén a két meseszép hölgy, ült a trónszékek ölén.
Voltak ott fehérre festett padok is, de a férfi elmélázott, egy királynő nem ülhet padon, csakis trónuson.
A férj, és apa, bemutatta a hölgyeknek a dicséretes jövő előtt álló daliás fiatal embert, aki elsőként kézcsókkal hódolt az idősebbik hölgynek, majd a bájos kisasszonykának csókolt kezet, aki kissé bátortalanul, szemeit lesütve nyújtotta apró kacsóját ámuló hódolójának.
Mindannyian helyet foglaltak az asztalnál, a hölgyek a saját karszékeikben, a vendég pedig a házigazdához közel egy faléces padlaton.
Hálásan köszönte a kedves meghívást, dicsérte a hölgyek toalettjét, átadva a virágcsokrokat, és hangulatos csevegésbe kezdtek néha fontosnak tűnő, de valójában kötelező udvariasságokon alapuló, semmitmondó vidám beszélgetésbe fogtak.
A férfi dicsérte a házat, és a kertet, ők kérdezték, hogy érzi magát itt a kisvárosban, és hogy látja a kereskedői jövőjét itt az ismeretlen emberek között? Ezekbe a dolgokba szakmai szemmel, már az apa is belefolyamodott.
A kisasszony többnyire csak hallgatott, és zavarában a terítő rojtjaival játszadozott.
Köszben a férfi ámulva csodálta a kisasszonyka szőkén csavarodó lokniait.
Végül a mencsötlet, a háziasszony megmentette a helyzetet.
- Kínáld meg Tündikém vendégünket egy kis teával, és süteménnyel, hiszen te sütötted.
- Persze mama, és kezével a kancsó fedelét tartva, öntött mindannyiuknak a forró teából, óvatosan, úgy háromnegyedig töltve a csészéket.
Természetesen az udvariassági etikettre kényesen vigyázva.
- Néha segítek édesanyámnak a házimunkában, hogy tanuljam a gazdaasszonyságot.
- Kérem szeresse, mondta, és néhány süteményt tett egy kistányérra, teasüteményt, linzereket, és piskóta tekercset.
-Tessék, szeresse, biztatta a mama is.
Tetszett a vendégnek a kedves felszolgálás, és a sütemények is finomak voltak, jóízűen evett. Közben próbálta folytatni a csevelyt.
- Nem értem, hogy egy ilyen csinos fiatal hölggyel miért nem találkoztam még soha az utcákon, parkokban, korzókon, ahol délutánonként még zenét is hallgathatna a pavilonokból?
- Én nemigen járok sehová, válaszolta pirulós zavarában a leány, Néha elmegyünk a Mamával sétálni, cukrászdába, a nővéreimet meglátogatni, akik szintén a városban laknak, de nem is olyan messze.
Feltűnt, hogy nemigen nézett a férfi felé, és gyakran lehunyta szemét.
Nagynéha a papa is bekapcsolódott a beszédbe, de látszott, hogy itthon nem ő viszi a prímet.
Érdeklődött, hogy megy az üzlet, és milyen fejlesztéseken gondolkodik üzleti szempontokból, korszerű áruval kívánja feldobni a kínálatot, és felfogadna egy gumikerekű fogatot, aki házhoz fuvarozná a nagyobb tárgyakat a vevőknek, természetesen inggyért, gesztusként, válaszolt a felélénkülő kereskedő.
- Nos, ez nekem is eszembe juthatott volna annak idején, méltatlankodott félhangosan a házigazda.
Hiába, a fiataloké a jövő, legyintett lemondóan.
Eztán ismét a mama vette át a szót, mint szóvivője a háznak.
- A csodás csokrokból látom, hogy ön is kedveli a szépet, és a természetet, s a virágokat, észrevettem, hogy jó ízlése van, még a beszédében is.
Finom úriember.
- Természetemtől, és neveltetésemtől fogva vagyok ilyen, szabadkozott a vendég, aki nem győzte csodálni a kisasszonyt.
- Tündérkém, vezesd körbe az urat a kertben, bizonyára tetszene neki, kérem, nyújtsa karját a lányomnak.
- Boldogan, és máris felállt a helyéről, és levezette a kis hölgyet pár lépcsőn, és érezte, hogy mindkettőjükön forró borzongás fut át.
Talpuk alatt ropogott a sárga gyöngykavics, mintha céltudatosan vezette volna őket a rózsafák közé, de csak a legfontosabb helyeken voltak felszórva az utak, vezetősávokként hatottak számukra.
- Itt szoktam sétálni, kezdte Tündérke, itt szoktam álmodozni, és várni.
- De, hát innen nem lehet sehová sem látni, csodálkozott a férfi.
- Az nem baj, nem is számít. Itt vannak a rózsáim, azok a fontosak.
Elővett szoknyája fodraiból egy kicsinyke metszőollót, és gyakorlott mozdulatokkal lemetszett egy bimbózó rózsaszálat, mert még nem nyíltak ki teljes pompájukba a rózsák.
Óvatos mozdulatokkal a hajába tűzte, emelve fényét, az amúgy is szép hajkoronának.
Csodálatosan áll ez a fehér virág a haján, kaphatnék én is egy bimbót a gomblyukamba? Meghálálnám.
Én, ha kérhetném, vörös rózsát óhajtanék, ezen miliőhöz méltót ám, szerelem zálogát, a szerelmeseknek vörös rózsa dukál.
- Igen kedves, azonnal kiválasztom, és a gomblyukadba szúrom.
Lázasan kereste a legszebbet, de ismét csak fehér virágot metszett.
Csodálkozva nézett a szerelmes férfi a fehérre, én vöröset kértem, vágyom egy cserére.
Én azt hittem, vöröset adtam, bocsánatot kérek, és egy hatalmas könnycsepp gördült a szemébe.
Ismét nyesett egyet, újból csak fehér lett, az nem lehet, hogy vörösre nem lelek.
Rádöbbent az ifjú, szerelme nem lát, megmutatta neki a vágyott rózsát.
Csókolta kezeit, szemei pilláját, vérvörös ajakát, és közösen vágták le a vágyott rózsát.
Mindjárt megértette a ropogós járdát.
Mikor visszatértek a szülők körébe, ők azonnal látták a rózsák virulását.
Ettől már csak orcájuk rózsái pirultak jobban.
Gyakori vendég lett a családnál a szerelmes titán, de a leány is örömmel fogadta, szerelemre vágyván.
Mindenki csodálta őket, és volt aki még irigykedett is, ki a fiút, és volt aki a leányt.
Ősz derekán megtartották az esküvőt, szolidan, nem hivalkodóan, így kívánta a menyasszony, nem hivalkodott a vakságán.
Testvérei is elfogadták a vőlegényt, bővült a család.
Berendezte ajándékképpen a kedves mama nagypolgári módon a családi fészket, jól érezték magukat ott.
Praktikusnak is tűnt így az élet, hiszen csak lekellet menni az üzletbe, és berendeztek az ifiasszonynak egy szobasarkot az ablak előtt, egy íróasztallal, ahol ő is szorgoskodhatott, és nem kellett egész nap a lakásban magányoskodnia.
Gyöngyöket fűzött, beszélgetett a kuncsaftokkal, és rendszeresen megajándékozta a kislányokat karkötővel, vagy egy mívesebb nyaklánccal.
Szerettek ebbe a családias üzletbe járni a vevők.
Kedvelték a szorgos ifjú párt.
Délben elmentek karon fogva a mamához ebédelni, ezt kérte az idősödő hölgy, hiszen neki nagyon hiányzott a lánya, hiszen ő is magányosan élt a nagy villában, a papa üzleti ügyekben járt egész nap. A fiatal asszony délutánra ott maradt beszélgetni, látogatókat fogadni, majd este jött érte a férje, hogy hazakísérje.
Nagy szerelemben, és egyetértésben éltek, idilli környezetben, és hangulatban.
Mikor este összebújtak, a ház ura énekelt feleségének, szép tenor hangján, amit a nő nagyon kedvelt, és tán még a verset is, a dallamot is, maga írta szerelméhez.
Sajnos nem sokáig tartott ez a békebeli állapot, kitört az első nagy háború.
Tömegesen vitték a katonákat a frontokra,
mondván, mire a falevelek lehullanak, visszajönnek a katonák, de nem így lett.
Be kellett zárni a boltot, ő is megkapta a behívóját, és hamarvást indulnia kellett valamelyik frontra.
Kikísérte a család a vasútállomásra, sok könnyek között megölelték egymást, Minden nap várjál, hazajövök, meglásd.
Várok rád, és mosolyogni próbált.
Ha elindul a vonat, a nagy kanyarnál integetek még hozzád, Drágám.
Ment a katonavonat, s a távolból egy elhalkuló vonatfütty integetett, görbe fát dobtak a tűzre, nagy kanyarulat jött, és vissza már soha nem jöhetett.
Ismét fájdalmasan üres lett a ház, várták az őszt, a levelek hullását.
Tünde szobájában fekve vak szemeivel a semmit nézte, és halkan énekelte,
Kelemen Györgyné Edit |
Kutyám szájából az egér farka kilógott és jött nagy – nagy szeretettel én meg frász kaptam menekültem . Hú de jó játék gondolta a kutyus gazdi szalad hú-hú fogócska . Menekültem előle, de nem ő miatta hanem azért ami a szájából kilógott , egy jó nagy egér farkinca , fúj. Egerünk nincs mert rákaptak a jószágok , csak döglötten látom , igazán rendesek vagytok cicák de nem kérjük. Tartsátok meg magatoknak inkább . Cserébe se adjátok anélkül is kaptok enni. Hozzá jó étvágyat kívánok. Mit is mondjak, nélkületek nem lenne, vidám az élet. Szeretetért, szeretetet adtok cserébe.
...............................
https://youtu.be/rLK6b9B7uiIKedves Vendi.
Megjelent kis történetem. Lányok a koleszban, Légyszíves ted be a magazinba. Nagyon szépen köszönöm. Vidám és humorral teli történet. Elárulom valóság alapja is van bőven.
Szeretettel Edit
*************************************************
4. ÖNSEGÍTŐ
KÖNYV
Öröm az
ürömben, enyhítsük közösen sérelmeinket
Írta: Árvay
Mária
(I. RÉSZ)
Az idézeteket válogatta, szerkesztette és összeállította: Árvay Mária.
Forrás: www.citatum.hu
Önsegítő könyv
A könyvben található olvasói levelek cselekménye kitalált történeteken alapul. Az epizódok szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve.
Kapcsolat: arvay.marika@gmail.com
Ajánlás
Árvay Mária könyvét kíváncsisággal vegyes érdeklődéssel vettem kézbe. Vajon, hogy enyhíthetjük közösen sérelmeinket? Elképzelni sem tudtam, hogy találunk örömet az ürömben, a mindennapok bosszúságaiban! S mindezt megtudhatjuk egy könyvből?
De azután belekezdtem a könyv olvasásába, és repült velem az idő. Úgy éreztem, hogy egy jó barátomat szólítom meg a leveleimmel, kérem a segítségét. Szégyenkezés nélkül, bármit kérdezhetek tőle, mert megértő, látja az érem másik oldalát is, és tanácsaival segít elviselni a naponta előforduló stresszes élethelyzeteket. Igen, a leveleket akár én is írhattam volna, vagy akár Te is,
kedves Olvasó!
Árvay Mária leveleken keresztül mutatja meg a hétköznapok problémáit, az eseményeket, amik bosszússá, kedvetlenné, idegessé teszik a mindennapjainkat. Minden levélre, minden problémára levéllel válaszol. Válaszai megfontolandóak. Több alternatívát is felajánl, véleményét senkire nem erőlteti rá. Inkább útmutatásul szolgál: hogy legyünk elfogadóak és megértőek nemcsak embertársainkkal, de magunkkal is.
S ha mindez nem lenne elég, rengeteg „gyógyító gondolatot” (híres emberek gondolatai) is találunk a könyvben, amelyek segítenek bennünket másként látni a világot, másként értékelni életünk nagy, vagy apró-cseprő problémáit. Álljon itt ezek közül egy idézet:
„A derűs embereknek nem könnyebb a sorsuk, csak más szemüveg van rajtuk. Azt szoktuk mondani: jó természetük van. A jóra vannak hangolva. Életörömre.(…)
Tedd csak fel az „áldott szemüveget”, s máris látod, hogy süt a nap, hogy sok öröm és emberi jóság van.” (Müller Péter)
Kérlek, kedves Olvasó, tedd fel Te is az „áldott szemüveget” nemcsak Müller Péter, de Árvay Mária írónő kérésére is, hogy megláthasd az élet napos oldalát!
S ha eljutsz a könyvbeli levelezés végére, néhány kellemes meglepetésben is lesz részed! Élvezetes olvasást, jó kikapcsolódást kívánok!
Törőcsikné Kati
Minden rosszban van valami jó – tartja a mondás. Kicsit másképp fogalmazok – minden rosszban van valami, ami némileg enyhítheti sérelmeinket, problémáinkat. Lehet, hogy holmi apró enyhülésről van szó, mégis nyújthat egy csipetnyi vigaszt. Megszámlálhatatlan bosszantó dolog, zavaró tényező teszi borússá mindennapjainkat, ha csupán szomorkodnánk, csak stressznek tennénk ki magunkat.
Könyvem célja, hogy megtaláljuk közösen az örömöt az ürömben. Legkönnyebb útja a jól értelmezhető szemezgetésnek, ha olvasói levelekbe szedem gondolataimat. Minden esetben, felmerül egy probléma, legyen szó valaki rossz tulajdonságáról, vagy valami bántó, kellemetlen dologról, amelyet megválaszolok. A levelekben nem írunk keresztneveket, jelige alatt íródik minden, sőt engem is más néven szólítanak majd a partnereim. Levelezői nevem a továbbiakban Derűlátó. Szeretném ezeket az olvasói leveleket még közvetlenebbé, meghittebbé tenni, ezért a tegeződési formát választottam.
Ha tudom, ötletekkel és tanácsokkal segítem a kedves olvasókat. Senkit sem áll szándékomban kioktatni, csupán az életminőség javulását szeretném ezekkel elősegíteni.
Minden olvasói levél végén „Gyógyító gondolatok” olvashatók, (különböző nézőpontok szerint), így segítve a pozitív gondolkodást. Nehogy azt feltételezze a Kedves Olvasó, hogy az életem minden egyes perce az örömről szól, s nem élem át a nehéz pillanatokat. Igenis megküzdök velük, de keresem az élet napos oldalát.
A harmadik részben a „Maja meggyógyít” című sorozat ismerősként csenghet azok számára, akik olvasták a „Gyógyítani szavakkal is lehet” című könyvemet. A sorozatot azért emeltem át ebbe a könyvbe is, mert pont a pozitív gondolkodásmódról szól, teljesen ide illeszkedik. Optimista nézőpontot mutat be, kellemes szórakozást kívánok hozzá!
Kívánom, hogy ez a kis könyv utat mutasson a pozitív gondolkodásban történő elmélyedésben, megkönnyítse az optimista látásmód alkalmazását, hogy életünk egy kicsivel könnyebb legyen!
Árvay Mária
FOLYTATJUK
Árvay Mária |
Árvay Mária leveleken keresztül mutatja meg a hétköznapok problémáit, az eseményeket, amik bosszússá, kedvetlenné, idegessé teszik a mindennapjainkat. Minden levélre, minden problémára levéllel válaszol. Válaszai megfontolandóak. Több alternatívát is felajánl, véleményét senkire nem erőlteti rá. Inkább útmutatásul szolgál: hogy legyünk elfogadóak és megértőek nemcsak embertársainkkal, de magunkkal is.
S ha mindez nem lenne elég, rengeteg „gyógyító gondolatot” (híres emberek gondolatai) is találunk a könyvben, amelyek segítenek bennünket másként látni a világot, másként értékelni életünk nagy, vagy apró-cseprő problémáit. Álljon itt ezek közül egy idézet:
„A derűs embereknek nem könnyebb a sorsuk, csak más szemüveg van rajtuk. Azt szoktuk mondani: jó természetük van. A jóra vannak hangolva. Életörömre.(…)
Tedd csak fel az „áldott szemüveget”, s máris látod, hogy süt a nap, hogy sok öröm és emberi jóság van.” (Müller Péter)
Kérlek, kedves Olvasó, tedd fel Te is az „áldott szemüveget” nemcsak Müller Péter, de Árvay Mária írónő kérésére is, hogy megláthasd az élet napos oldalát!
S ha eljutsz a könyvbeli levelezés végére, néhány kellemes meglepetésben is lesz részed! Élvezetes olvasást, jó kikapcsolódást kívánok!
Törőcsikné Kati
***
ÚtmutatóMinden rosszban van valami jó – tartja a mondás. Kicsit másképp fogalmazok – minden rosszban van valami, ami némileg enyhítheti sérelmeinket, problémáinkat. Lehet, hogy holmi apró enyhülésről van szó, mégis nyújthat egy csipetnyi vigaszt. Megszámlálhatatlan bosszantó dolog, zavaró tényező teszi borússá mindennapjainkat, ha csupán szomorkodnánk, csak stressznek tennénk ki magunkat.
Könyvem célja, hogy megtaláljuk közösen az örömöt az ürömben. Legkönnyebb útja a jól értelmezhető szemezgetésnek, ha olvasói levelekbe szedem gondolataimat. Minden esetben, felmerül egy probléma, legyen szó valaki rossz tulajdonságáról, vagy valami bántó, kellemetlen dologról, amelyet megválaszolok. A levelekben nem írunk keresztneveket, jelige alatt íródik minden, sőt engem is más néven szólítanak majd a partnereim. Levelezői nevem a továbbiakban Derűlátó. Szeretném ezeket az olvasói leveleket még közvetlenebbé, meghittebbé tenni, ezért a tegeződési formát választottam.
Ha tudom, ötletekkel és tanácsokkal segítem a kedves olvasókat. Senkit sem áll szándékomban kioktatni, csupán az életminőség javulását szeretném ezekkel elősegíteni.
Minden olvasói levél végén „Gyógyító gondolatok” olvashatók, (különböző nézőpontok szerint), így segítve a pozitív gondolkodást. Nehogy azt feltételezze a Kedves Olvasó, hogy az életem minden egyes perce az örömről szól, s nem élem át a nehéz pillanatokat. Igenis megküzdök velük, de keresem az élet napos oldalát.
A harmadik részben a „Maja meggyógyít” című sorozat ismerősként csenghet azok számára, akik olvasták a „Gyógyítani szavakkal is lehet” című könyvemet. A sorozatot azért emeltem át ebbe a könyvbe is, mert pont a pozitív gondolkodásmódról szól, teljesen ide illeszkedik. Optimista nézőpontot mutat be, kellemes szórakozást kívánok hozzá!
Kívánom, hogy ez a kis könyv utat mutasson a pozitív gondolkodásban történő elmélyedésben, megkönnyítse az optimista látásmód alkalmazását, hogy életünk egy kicsivel könnyebb legyen!
Árvay Mária
FOLYTATJUK
*************************************************
5. NOVELLÁK - II. RÉSZ
KURUCZ ÁRPÁD: Kidobva
Egy autóból rakták ki. Fekete, kurta lábú, nagy fülű, cseppet sem szép, vagy bájos. Orra körül már őszült. Mukinak hívták. Gazdája, egy idős asszony, három héttel korábban, péntek hajnalban lett rosszul. Elvitte a mentő, és többet nem jött vissza. A ház üresen maradt. A szomszédok etették, de mikor beköltöztek az új tulajdonosok, mennie kellett.
Kurucz Árpád |
Még sohasem utazott autóval, be sem akart szállni. Mikorra
a város túlsó végére értek vele,
félelmében belehányt. Alig ismerte az embert, aki idehozta, mégis futott a
kocsi után néhány száz métert, aztán visszakocogott a szemetes, elhagyatott
kiserdőbe, ahol kirakták. Három napig várt,
addig reménykedett, hogy
visszajönnek érte. A második éjjelen vihar volt. Először csak a szél támadt
fel, a fák nyöszörögve ellenkeztek vele. Majd néhány kövér csepp után,
egyszerre lezúdult a zivatar. Az ég szinte folyamatosan fénylett a
villámlástól, a föld szinte folyamatosan remegett
a dörgéstől. Egy
karvastagságú ág, éles reccsenéssel adta meg magát a szélnek. Muki félt az
égzengéstől, az öregasszony olyankor még az ágyra is felengedte. Most éhesen,
reszketve, csuromvizesen kucorgott egy fa tövében.
A negyedik napon indult el. Remélte, hogy mire hazaér, a Gazdi is otthon lesz. Belső iránytűje pontosan mutatta, merre kell mennie. Délutánra széles, forgalmas úthoz érkezett. Ezen át kell jutni, arra vezet az út haza. Tett néhány bizonytalan lépést, visszafordult, újra elindult, megtorpant. Összezavarodott. Merre van előre, merre vissza? Minden irányból üvöltő gépsárkányok támadtak rá. A rémület a gyomrából kúszott fel a gerincén át. Nekiiramodott, ahogy a lába bírta. Fülét hátracsapta, farkát behúzta, szeme fehérje világított. Duda szólt. A pánik erőt adott, talpai alig érintették az aszfaltot. Még nyolc méter a biztonság. Már csak négy. Kettő. Fék sikolt. Tompa puffanás, reccsenő csontok, felrobbanó fájdalom. Csönd. Sötétség… Hangok: - Hát, ennek vége. Szegény. Menjünk. Elindultak, de a fájdalmat itt hagyták.
Öregember ballagott a repedezett, keskeny járdán, kezében ételhordó. Már enyhén nagyot hall, de most egy halk nyüszítés mégis megütötte a fülét. Az út mellet, a fűben a kis fekete kutya feküdt. Az öreg félrefordította a fejét és tovább indult. Magában mentségeket keresett:
- Mihez kezdjek vele? Még egy éhes száj. Magamnak is kevés jut. Otthon leült a konyhában, sokáig nézett maga elé. Sóhajtva fölállt, kivette a szekrényből a rosszabbik pokrócot, kitolta a talicskát a fészerből és visszament. A kutya ugyanúgy feküdt. Ahogy óvatosan meg akarta érinteni, morgott.
- Még az kell, hogy megharapj, te vakarcs. Suhanc jött biciklin.
- Mit talált, Pali bácsi?
- Szervusz Peti. Jó, hogy jössz. Segíthetnél. Óvatosan rátették a pokrócra, bele a talicskába.
- Miért vesződik vele? Olyan csúnya és olyan… semmilyen. Az öregember félbehagyta a mozdulatot, és a fiúra nézett.
- Szerinted, aki csúnya és semmilyen, nem érdemli meg a törődést? Tudod, Peti, többnyire csak a szépekre, okosakra, hangoskodókra figyelünk. Vagy, ha hasznot remélünk. De nem kötelező beállni a sorba.
- Tolom a talicskát. - terelte el a szót Peti.
- Jó. Én meg hozom a bicajt, legalább rá tudok támaszkodni.
Vakarcs (mert ez lett az új neve), erőtlenül megnyalta az öreg, ráncos kezet. Farkával dobolt kicsit a pokrócon és csendesen sírdogált.
- Szerencséd volt, barátocskám. Rosszabbul is járhattál volna. - dörmögte Pali bácsi. Peti végignézett sáros, véres ruháján.
- Anyám meg fog ölni.
- Fogd rám, a habókos vénemberre.
Peti, a közeli kisboltban segített a nyári szünetben. Egy álmos, forró délutánon, fáradtan ballagott hazafelé. Már messziről meghallotta, hogy Vakarcs vonyít, kaparja az ajtót.
- Mi a fene baja van ennek a kutyának? - gondolta bosszúsan.
Amint közelebb ért, tudta, hogy valami baj van. Megnyomta a csengőt. Semmi. A kapu nyitva, pedig ha elmegy az öreg, mindig bezárja. Benyitott a konyhába. Egy felborult szék, a konyhakövön összetört tányér. Pali bácsi a földön feküdt, feje az asztal alatt, lábai az ajtó felé, szeme lehunyva. Ijesztően hörgött. A mentő gyorsan kiért, a mentősök ügyesen, olajozottan dolgoztak. Vakarcsot alig lehetett visszatartani, acsarkodott, az ínyét felhúzta. Az orvos barátságosan nézett rá.
- Ne félj, te véreb. Nem bántjuk a gazdádat. Egy hét, és itthon lesz újra.
- Vakarcs a neve. Én fogom gondozni. - szólt közbe Peti Az orvos helyeslően bólintott.
Félúton a kórház felé, hatott a gyógyszer, az öregember kezdett magához térni.
- Vigyenek haza! A kutyám egyedül van.
- Az unokája gondoskodik róla.
- Nincsenek rokonaim.
- Az a gyerek, aki minket hívott, valamilyen Péter, ellátja a kutyát.
Peti minden nap megetette. Nagy üggyel-bajjal még egy kutyaházat is fabrikált neki. Nem volt szép, de árnyékot adott, és esőtől, széltől megvédte lakóját. Az eb eleinte félt új házától, de néhány nap alatt megbarátkozott vele. Egy héttel később autó állt meg a kapu előtt. Vakarcs gyanakodva nézett ki új kutyaházából. Először morgott, de mikor megismerte Pali bácsit, valósággal kőrbe táncolta. Éles hangon vakkantott. Az egész kutya egyetlen farkcsóválás volt.
- Lelöksz a lábamról, te buta jószág! - korholta az öreg derűsen. Mindketten érezték, hogy hazaértek.
FOLYTATJUK A SOROZATOT
A negyedik napon indult el. Remélte, hogy mire hazaér, a Gazdi is otthon lesz. Belső iránytűje pontosan mutatta, merre kell mennie. Délutánra széles, forgalmas úthoz érkezett. Ezen át kell jutni, arra vezet az út haza. Tett néhány bizonytalan lépést, visszafordult, újra elindult, megtorpant. Összezavarodott. Merre van előre, merre vissza? Minden irányból üvöltő gépsárkányok támadtak rá. A rémület a gyomrából kúszott fel a gerincén át. Nekiiramodott, ahogy a lába bírta. Fülét hátracsapta, farkát behúzta, szeme fehérje világított. Duda szólt. A pánik erőt adott, talpai alig érintették az aszfaltot. Még nyolc méter a biztonság. Már csak négy. Kettő. Fék sikolt. Tompa puffanás, reccsenő csontok, felrobbanó fájdalom. Csönd. Sötétség… Hangok: - Hát, ennek vége. Szegény. Menjünk. Elindultak, de a fájdalmat itt hagyták.
Öregember ballagott a repedezett, keskeny járdán, kezében ételhordó. Már enyhén nagyot hall, de most egy halk nyüszítés mégis megütötte a fülét. Az út mellet, a fűben a kis fekete kutya feküdt. Az öreg félrefordította a fejét és tovább indult. Magában mentségeket keresett:
- Mihez kezdjek vele? Még egy éhes száj. Magamnak is kevés jut. Otthon leült a konyhában, sokáig nézett maga elé. Sóhajtva fölállt, kivette a szekrényből a rosszabbik pokrócot, kitolta a talicskát a fészerből és visszament. A kutya ugyanúgy feküdt. Ahogy óvatosan meg akarta érinteni, morgott.
- Még az kell, hogy megharapj, te vakarcs. Suhanc jött biciklin.
- Mit talált, Pali bácsi?
- Szervusz Peti. Jó, hogy jössz. Segíthetnél. Óvatosan rátették a pokrócra, bele a talicskába.
- Miért vesződik vele? Olyan csúnya és olyan… semmilyen. Az öregember félbehagyta a mozdulatot, és a fiúra nézett.
- Szerinted, aki csúnya és semmilyen, nem érdemli meg a törődést? Tudod, Peti, többnyire csak a szépekre, okosakra, hangoskodókra figyelünk. Vagy, ha hasznot remélünk. De nem kötelező beállni a sorba.
- Tolom a talicskát. - terelte el a szót Peti.
- Jó. Én meg hozom a bicajt, legalább rá tudok támaszkodni.
*
A konyhában,
a sarokban csináltak neki helyet. Az öregember kitisztította a sebeket, ügyesen
sínbe tette a két törött lábat. Értett hozzá, valaha állatorvosnak készült, mint
az apja és a nagyapja, de győzött a nagy szerelem: a Vasút.Vakarcs (mert ez lett az új neve), erőtlenül megnyalta az öreg, ráncos kezet. Farkával dobolt kicsit a pokrócon és csendesen sírdogált.
- Szerencséd volt, barátocskám. Rosszabbul is járhattál volna. - dörmögte Pali bácsi. Peti végignézett sáros, véres ruháján.
- Anyám meg fog ölni.
- Fogd rám, a habókos vénemberre.
*
Vakarcs, két
nap múlva, groteszkül bicegve, körbe szaglászta a házat. Három héttel később,
mire elvirágzott az orgona, már az udvarra is kimerészkedett.Peti, a közeli kisboltban segített a nyári szünetben. Egy álmos, forró délutánon, fáradtan ballagott hazafelé. Már messziről meghallotta, hogy Vakarcs vonyít, kaparja az ajtót.
- Mi a fene baja van ennek a kutyának? - gondolta bosszúsan.
Amint közelebb ért, tudta, hogy valami baj van. Megnyomta a csengőt. Semmi. A kapu nyitva, pedig ha elmegy az öreg, mindig bezárja. Benyitott a konyhába. Egy felborult szék, a konyhakövön összetört tányér. Pali bácsi a földön feküdt, feje az asztal alatt, lábai az ajtó felé, szeme lehunyva. Ijesztően hörgött. A mentő gyorsan kiért, a mentősök ügyesen, olajozottan dolgoztak. Vakarcsot alig lehetett visszatartani, acsarkodott, az ínyét felhúzta. Az orvos barátságosan nézett rá.
- Ne félj, te véreb. Nem bántjuk a gazdádat. Egy hét, és itthon lesz újra.
- Vakarcs a neve. Én fogom gondozni. - szólt közbe Peti Az orvos helyeslően bólintott.
Félúton a kórház felé, hatott a gyógyszer, az öregember kezdett magához térni.
- Vigyenek haza! A kutyám egyedül van.
- Az unokája gondoskodik róla.
- Nincsenek rokonaim.
- Az a gyerek, aki minket hívott, valamilyen Péter, ellátja a kutyát.
Peti minden nap megetette. Nagy üggyel-bajjal még egy kutyaházat is fabrikált neki. Nem volt szép, de árnyékot adott, és esőtől, széltől megvédte lakóját. Az eb eleinte félt új házától, de néhány nap alatt megbarátkozott vele. Egy héttel később autó állt meg a kapu előtt. Vakarcs gyanakodva nézett ki új kutyaházából. Először morgott, de mikor megismerte Pali bácsit, valósággal kőrbe táncolta. Éles hangon vakkantott. Az egész kutya egyetlen farkcsóválás volt.
- Lelöksz a lábamról, te buta jószág! - korholta az öreg derűsen. Mindketten érezték, hogy hazaértek.
FOLYTATJUK A SOROZATOT
*************************************************
6. MÁJUSI
TÖRTÉNET
Hodos Éva:
Hamupipőke riadó
Anyai nagyanyám 42 évesen háborús özvegyként ment hozzá a 60 éves agglegény favágóhoz, nagyapámhoz. E frigyből anyám második lánygyermekként látta meg a napvilágot egy alföldi tanyán. Az egyszerű élet spórolásra nevelte. Tizenhat éves korára meghaltak szülei, és féltestvére házában élt, besegített a háztartásba. Amikor apámmal összeházasodtak szokásai nem sokat változtak, igényei sem nőttek. Talán más fiatal nő nem szívesen ment volna egy olyan albérletbe ahová házasságkötésük éjjelén apámmal talicskán tolták a néhány szegényes bútort, ő azonban örült a saját otthonnak, még ha kicsi is.
Hodos Éva |
szép ruha kár érte pénzt kidobni, ilyen és ehhez
hasonló kibúvókat talált. Így apám, aki Pestre járt dolgozni maga vette kezébe
az irányítást, munka után végig látogatta az üzleteket, attól kezdve ő vásárolt
számára. Azon a nyáron, amelyen e történet megesett
fehér szandált, egy
gyönyörű sötétkék pöttyös ruhát hozott anyámnak, és egy egészen különlegeset,
amelyet nagyon
irigyeltem. Apró kockás mintás anyagból varrták azt a
ruhakölteményt, deréktól lefelé kis berakásokkal, járás közben
ringott
hordozója derekán. Arany színű füles gombokkal díszítették
a mell részét és az
anyagba nyomott kockák halvány lila, sötét rózsaszín, és ibolyakék színekkel
ragyogtak a közéjük szőtt vékony ezüstös fonaltól. Anyám ez utóbbi ruhát
egyszer vette fel, többet sem, azt mondta szúr az anyaga. A pöttyöst
átalakította saját ízlésének megfelelően, amely abból állt, hogy levágta a
csodálatos puffos ujjakat és kötényruhának szegte be. Hú, milyen perpatvar tört
ki, amikor apám meglátta!
- Reménytelen eset vagy - nézett sóhajtva vitájuk végén anyámra, és talán akkor ébredt rá hiába igyekszik finomítani az ízlését, kénytelen beletörődni olyan az, amilyen.
A szép kockás ruha, a fehér magas sarkú szandál egyik napról a másikra eltűnt a szekrényből. Apám rákérdezett, és miután azt a választ kapta mosásban van, nem firtatta többé. Következő vasárnap délután moziba mentünk vele, ezt követően fagylaltozni vitt bennünket testvéremmel. Tudtuk estére a vendéglőben fellépő lesz, kivételesen megvárhattuk nagy kedvencemet Szécsi Palikát. Anyám otthon maradt, őt nem érdekelte a kalandfilm amelyet megnéztünk, sem az élőzene. Kint üldögéltünk az étterem teraszán, és miközben nyaltuk a fagyit, a filmről beszélgettünk. Észre vettem, hogy apám merően néz a hátam mögé a sötétbe, ahol a gyéren megvilágított lépcsőn jöttek-mentek az emberek. Mire megfordultam csupán egyetlen villanásra láttam egy hölgyet, aki behajtotta maga mögött az étterem ajtaját. Kockás ruhája ismerősnek tűnt, de nem sokat foglalkoztam vele, mert odabent megszólalt a zene, és számomra minden más megszűnt, az ismerős kellemes hang megtöltötte a szórakozóhelyet, körbetáncolta a langyos nyári estében susogó fasort, ráterülve a település pihegő házaira. A földig érő üvegablakon át felragyogtak a táncosok alakjai, amint a zene ütemére egymáshoz simulva hajladoztak.
- Az a ruha…. nem anyáé, vagy … nem anya az?
Apám dörmögött valami olyasfélét az orra alatt hogy „több tarka kutya is van a világon”, meg azt hogy „ugyan már” de nekem ismerős volt a ruha ami ott előttünk billegett, ebből már senki nem tudott kiállítani. Arról már nem is beszélve, anyám sem tudott menni a magas sarkú cipőkben, rossz volt látni ahogyan nyakladozik a lába a bokaficam veszélyével. Ha olykor felvette mindig kezében hozta haza, mezítláb. Ekkorra már házunkhoz értünk. Odabent gyanúsan sötét volt.
- Üljetek le! – mutatott apám a kispadra és megindult futva a nőalak után.
Bátyámmal álmosan ücsörögtünk, találgattuk mi fog történni. Házunk után még három ház állt, ezt követően egy kiserdő kezdődött. Láttam, a nő oda fordul be a kis úton, nyomában apánkkal. Testvéremmel arról beszéltünk, ha anyánk az, óriási balhé lesz belőle. Talán el is válnak. Bátyám felállt, látszott ő az idősebb, nem elvarázsolt világban él velem ellentétben, nem hisz az efféle Hamupipőke mesékben.
- No, akkor nézzük meg, anya itthon van e! - hangzott a felszólítás. Álmélkodtam, miért is nem jutott ez előbb eszünkbe?
Nagy óvatosan beosontunk, és felkapcsoltuk a villanyt a szobában. Anyánk állig betakarózva feküdt, láthatóan az igazak álmát aludta. Apánk is megérkezett, időnként magában felnevetett mint akinek eszébe jut valami, majd aludni küldött bennünket. Mondanom sem kell sokáig hánykolódtam, azon törve a fejem mi történhetett. Reggel apám dolgozni ment, este futottam elé a vonathoz. Nem bírtam kivárni, hogy hazaérjen. Hiszen erről is álmodtam, anyámat láttam Hamupipőkének, bár üvegcipő helyett csámpás szandált próbált rá apám, a királyfi.
- Mi történt este? - faggattam. - Ki volt az a nő? Anya? De hogy került az ágyba? Hátulról beosont, igaz? - öntöttem rá kérdéseimet.
Ő álmélkodva pillantott rám, és úgy nevetett visszhangzott az utca.
- Dehogy, … honnan szedsz te ilyeneket? Nem is anyád volt - mondta, majd akadozva, időnként felnevetve elmesélte, miként érte utol a nőt még éppen idejében, mielőtt az a bokrok közé bújhatott volna. Saját magán nevetett leginkább, hogy milyen arcot vághatott, amikor szembefordult vele az erdő mögötti kis putriban lakó Lili cigány asszony. Nehezen kihámozta a ráömlött siránkozásból, hogy az elpanaszolta anyámnak randevúra menne, de nincs mit felvennie. Anyám bizonyára örült, hogy megszabadulhat a ruhától és a cipőtől, szívesen odaadta neki. Persze a lelkére kötötte, nehogy apám meglássa, még megharagudna érte. Ezért szaladt hát előlünk.
A következő hétvégén meg is jelent nálunk Lili, kezében hozta a ruhát, az elcsámpított cipőt. Furcsán vihogott, miközben átnyújtotta anyámnak a kölcsönholmit.
- No, és sikerült a randevú? - kérdezte apám, láttam szája széle aprókat ugrál a visszafojtott nevetéstől.
A hangos, csúnya beszédtől aztán ijedten rántottam be a nyakam.
- Dehogy is, a rák egye ki a belit a Jóskának! Aszonta neki ugyan nem köll ilyen naccságos asszony, egész este a Julist táncótatta , azt is kísérte haza!
- Akkor csak tartsd meg a ruhát - intett apám - , hátha rájön mégis te vagy az igazi.
A nő arcán széles mosoly ragyogott fel.
- Gondújja? – kérdezte szégyenlősen, és hálálkodva kifordult az ajtón.
- Azért jó lenne ha máskor szólnál, amikor valakinek kölcsönadod a ruhád, mielőtt én leszek az utca szatírja - nézett nevetve anyámra apám.
Vajon mi lehet az a szatír? Fúrta oldalam a kíváncsiság nagyon, de ezt már nem mertem megkérdezni, örültem a házunkat megtöltő hangos kacagásnak.
- Reménytelen eset vagy - nézett sóhajtva vitájuk végén anyámra, és talán akkor ébredt rá hiába igyekszik finomítani az ízlését, kénytelen beletörődni olyan az, amilyen.
A szép kockás ruha, a fehér magas sarkú szandál egyik napról a másikra eltűnt a szekrényből. Apám rákérdezett, és miután azt a választ kapta mosásban van, nem firtatta többé. Következő vasárnap délután moziba mentünk vele, ezt követően fagylaltozni vitt bennünket testvéremmel. Tudtuk estére a vendéglőben fellépő lesz, kivételesen megvárhattuk nagy kedvencemet Szécsi Palikát. Anyám otthon maradt, őt nem érdekelte a kalandfilm amelyet megnéztünk, sem az élőzene. Kint üldögéltünk az étterem teraszán, és miközben nyaltuk a fagyit, a filmről beszélgettünk. Észre vettem, hogy apám merően néz a hátam mögé a sötétbe, ahol a gyéren megvilágított lépcsőn jöttek-mentek az emberek. Mire megfordultam csupán egyetlen villanásra láttam egy hölgyet, aki behajtotta maga mögött az étterem ajtaját. Kockás ruhája ismerősnek tűnt, de nem sokat foglalkoztam vele, mert odabent megszólalt a zene, és számomra minden más megszűnt, az ismerős kellemes hang megtöltötte a szórakozóhelyet, körbetáncolta a langyos nyári estében susogó fasort, ráterülve a település pihegő házaira. A földig érő üvegablakon át felragyogtak a táncosok alakjai, amint a zene ütemére egymáshoz simulva hajladoztak.
*
Mikor a
műsornak vége lett hazafelé indultunk a parkon át. A kispadokon fiatal párok
ültek egymásba gabalyodva, szerelmesen. Elhagytuk a fasort, befordultunk az
utcánkba. Előttünk egy nő tipegett. Úgy tűnt sokat ihatott, mert lábai
meg-megnyaklottak, ilyenkor igyekezett egyensúlyát visszanyerni. Hátrafelé
lesett, és amint észrevett bennünket, megszaporázta a lépteit, aminek az lett a
következménye még jobban csámpázott, ruhája mulatságosan táncolt a derekán. A
ruha… Ez tűnt fel leginkább, hiszen olyan jól ismertem az anyagát, sokat
tapogattam a szekrényben elképzelve, hogy nekem varrnak belőle rövidnadrágot,
vagy szoknyát. Egyre határozottabban úgy gondoltam, igazam van, és habozva megszólaltam:- Az a ruha…. nem anyáé, vagy … nem anya az?
Apám dörmögött valami olyasfélét az orra alatt hogy „több tarka kutya is van a világon”, meg azt hogy „ugyan már” de nekem ismerős volt a ruha ami ott előttünk billegett, ebből már senki nem tudott kiállítani. Arról már nem is beszélve, anyám sem tudott menni a magas sarkú cipőkben, rossz volt látni ahogyan nyakladozik a lába a bokaficam veszélyével. Ha olykor felvette mindig kezében hozta haza, mezítláb. Ekkorra már házunkhoz értünk. Odabent gyanúsan sötét volt.
- Üljetek le! – mutatott apám a kispadra és megindult futva a nőalak után.
Bátyámmal álmosan ücsörögtünk, találgattuk mi fog történni. Házunk után még három ház állt, ezt követően egy kiserdő kezdődött. Láttam, a nő oda fordul be a kis úton, nyomában apánkkal. Testvéremmel arról beszéltünk, ha anyánk az, óriási balhé lesz belőle. Talán el is válnak. Bátyám felállt, látszott ő az idősebb, nem elvarázsolt világban él velem ellentétben, nem hisz az efféle Hamupipőke mesékben.
- No, akkor nézzük meg, anya itthon van e! - hangzott a felszólítás. Álmélkodtam, miért is nem jutott ez előbb eszünkbe?
Nagy óvatosan beosontunk, és felkapcsoltuk a villanyt a szobában. Anyánk állig betakarózva feküdt, láthatóan az igazak álmát aludta. Apánk is megérkezett, időnként magában felnevetett mint akinek eszébe jut valami, majd aludni küldött bennünket. Mondanom sem kell sokáig hánykolódtam, azon törve a fejem mi történhetett. Reggel apám dolgozni ment, este futottam elé a vonathoz. Nem bírtam kivárni, hogy hazaérjen. Hiszen erről is álmodtam, anyámat láttam Hamupipőkének, bár üvegcipő helyett csámpás szandált próbált rá apám, a királyfi.
- Mi történt este? - faggattam. - Ki volt az a nő? Anya? De hogy került az ágyba? Hátulról beosont, igaz? - öntöttem rá kérdéseimet.
Ő álmélkodva pillantott rám, és úgy nevetett visszhangzott az utca.
- Dehogy, … honnan szedsz te ilyeneket? Nem is anyád volt - mondta, majd akadozva, időnként felnevetve elmesélte, miként érte utol a nőt még éppen idejében, mielőtt az a bokrok közé bújhatott volna. Saját magán nevetett leginkább, hogy milyen arcot vághatott, amikor szembefordult vele az erdő mögötti kis putriban lakó Lili cigány asszony. Nehezen kihámozta a ráömlött siránkozásból, hogy az elpanaszolta anyámnak randevúra menne, de nincs mit felvennie. Anyám bizonyára örült, hogy megszabadulhat a ruhától és a cipőtől, szívesen odaadta neki. Persze a lelkére kötötte, nehogy apám meglássa, még megharagudna érte. Ezért szaladt hát előlünk.
A következő hétvégén meg is jelent nálunk Lili, kezében hozta a ruhát, az elcsámpított cipőt. Furcsán vihogott, miközben átnyújtotta anyámnak a kölcsönholmit.
- No, és sikerült a randevú? - kérdezte apám, láttam szája széle aprókat ugrál a visszafojtott nevetéstől.
A hangos, csúnya beszédtől aztán ijedten rántottam be a nyakam.
- Dehogy is, a rák egye ki a belit a Jóskának! Aszonta neki ugyan nem köll ilyen naccságos asszony, egész este a Julist táncótatta , azt is kísérte haza!
- Akkor csak tartsd meg a ruhát - intett apám - , hátha rájön mégis te vagy az igazi.
A nő arcán széles mosoly ragyogott fel.
- Gondújja? – kérdezte szégyenlősen, és hálálkodva kifordult az ajtón.
- Azért jó lenne ha máskor szólnál, amikor valakinek kölcsönadod a ruhád, mielőtt én leszek az utca szatírja - nézett nevetve anyámra apám.
Vajon mi lehet az a szatír? Fúrta oldalam a kíváncsiság nagyon, de ezt már nem mertem megkérdezni, örültem a házunkat megtöltő hangos kacagásnak.
*************************************************
7. Angyali
találkozások
VÉGHELYI
PÉTERNÉ : Ahol a frontok összeérnek
Beteg barátnőm betegágyához térdelek, és izgatottan veszi elő a múltkori beszélgetésünk éjjelén az álmatlan visszaemlékezés homályából előbukkanó településnevet, melyet a néma éjszakában a gyógyszeres-dobozra körmölt. Meglazított emlékzsákjának nyílásából lassan lépkedtek előre a további történetek a hazatérő család hallgatásának pecsétjével lezárt múltból. Húgával beszélgettek erről a zivataros, gránátok robajától zajos útról. Az egykori kicsi leány nem emlékezhetett, mert karon ülő csecsszopó gyermek volt még, aki édesanyja ölében utazott, kis testét az akkori szokás szerint pólyába, a négyszögletes pokapárnába kötötték, ami
szalagokkal úgy volt
átkötve, hogy még a kis kezei is le voltak szorítva. Ami-kor gránátrepeszek záporoztak körülöttük, édesanyjuk ösztönösen a testével fölé hajolva védte a picit, hogy ne az apró gyermeket
Véghelyi Péterné |
átkötve, hogy még a kis kezei is le voltak szorítva. Ami-kor gránátrepeszek záporoztak körülöttük, édesanyjuk ösztönösen a testével fölé hajolva védte a picit, hogy ne az apró gyermeket
érje – így meséli neki nővére. A testvérek közötti
emlékezés izgalomba hozta a családot, és kedves utazónknak eszébe ötlöttek
újabb epizódok. A Romániából érkező család első állomása, a
Bácskai Hortyvára,
ahol a kivándorló Hadik-falva népe négy évig
élt úgy, hogy gazdálkodtak.
Barátnőm emlékezik arra, hogy
kihajtotta a rétre a libákat, és a család sok
jószággal, földdel dolgozott, nagy góréjukban rengeteg kukorica volt.
– Maga volt a liba-pásztorleányka. – néztem rá mosolyogva, mert elképzeltem hosszú szőke copfjaival, mezítláb a réten, a libákkal perlekedve.
Kaptak üres lakást, de nem tudták, hogy kié volt, hogy honnan szállítottak el, és kiket, arra már nem emlékezett. Ott voltak a szomszédok is, nem csak én mentem a libákkal, és akkor kijött a kukoricásból egy nagy fekete ember, akkor azt mondták, hogy csetnik, és azt mondta, ha huszonnégy órán belül nem tűntök el, akkor mind megöldösünk benneteket. De állítólag akik ott voltak, előtte azokat is ezek a partizánok pusztították el, és akkor muszáj volt elmenekülni, mert szólt a sziréna, menekülni kellett, mert tudtuk, hogy jön a háború. Akkor a szülők összepakoltak, őket nem érte váratlanul, mert azelőtt is szivárgott ki olyan hír, hogy nem vagyunk ott biztonságban.
- Négy évig voltunk ott, de nehéz róla beszélni, fel is háborodok rajta. – mondta, és szíve éreztem, hogy kalapál, egyre izgatottabban be-szélt. Láttam apámat – folytatta –, amint a góréból kihúzott három szálat, mert az tele volt csöves kukoricával, mert akkor az volt a divat, hogy télen morzsolták a kukoricát, és úgy darálták a jószágnak, úgy adták. Volt tehén, disznó. A disznókat kiengedte az udvarra, és egy tehenet hoztak el Bajáig. Akkor fogalmam nem volt, hogy mi volt velünk, hogy megint kell menni.
– Hogyan élték meg, hogy újra tovább kellett menniük? – kérdeztem elhűlve a hallottakon, mert ennek a családnak ismét ott kellett hagynia az életét, a javait.
– Sehogy, mert nem voltunk ilyen okos gyerekek, mint a mostaniak. Nyugodtak voltunk, mert ha a szüleink azt mondták, hogy menni kell, akkor menni kell, ez nem volt kérdés. – válaszolt határozottan. – Már felnőtt fejjel tudtam csak meg, hogy mint is volt, és most, ahogyan beszélek róla, most értem csak meglátod beleremeg a gyomrom is – hogy ez borzasztó volt. Csak a tehenet vittük, mást semmit. Zsíros bödönt, a lovaknak abrakot, azt apu a kocsi hátuljába belerakta, nekünk az ülőhelyet, mert csak én voltam a kocsin, Veránk, és Borink, a másik kettő az hajtotta a tehenet, anyám ölében Bözsink a pólyapárnában, ő még egész pici volt. Látod, kivert a víz, ne beszéljünk róla, nagyon érzékenyen érint. – mondta zihálva, és tapintatosan hallgattam, engem is megrendített, a visszaemlékezés ereje.
Akkor ez volt a világ, de hogyan is bírta ép ésszel anyám, és apám is. Nagyon-nagyon sok székely szülő ezt megélte, mert azok mind onnan jöttek. Akik nem a Horthy hazatérőjével jöttek, azok utána úgy szöktek át, mint akik később disszidáltak. Bácskából is sokan mentek Amerikába, Svédországba.
Sokan átélték ám ezt, de senki sem beszélt róla, vagy írt róla, csak én, így felnőtt fejjel így megtudtam, akkor értettem meg, hogy kik voltak a halott emberek az árokban. Ezeket a kocsiból kikandikálva láttam, a sok halottat, és ha a háborúról van szó, mint most is, nekem mind az jut eszembe. Anyámék, ha esetleg erről is beszéltek, egymás között csak románul beszéltek, ha ők nem akarták, hogy mi értsük, azt mind románul mondták el, minket ezekbe a ronda dolgokba nem avattak be. Amikor a németeket elvitték, itt is a németek házába telepítettek, de akkor minden gondot átadtak. Kaptunk 16 hold földet is, minden beszolgáltatást vállaltak a szülők, örömmel kapáltam én is. A székelyek közül ezt mindenki átélte, hogy jutott-e eszükbe valaha, azt nem tudom, nekem igen. Soha nem meséltem erről a gyerekeimnek sem, csak a férjemmel beszéltünk erről, ők is Romániából jöttek, nem hazatérővel ugyan, de áttelepültek. Először apósom jött át, és hentes volt ugyan, de munkát jószágok mellett kapott, utána hozta el a feleségét, és a fiát, a férjemet, Jancsit. Több erdélyi jött át így akkoriban, mert csak a székelyek lettek hazatérővel hozva, a többiek nem. Horthy is valamilyen szándékkal hozott haza bennünket, de mégse kerültünk az előre kiszabott földre, hanem másoknak a házába kerültünk, de hogy milyen okon, azt nem tudnám neked elmondani.
Olyan idők kezdődtek most a világunkban, amik megkérdőjeleznek mindent. Háború törhet ki egyik napról a másikra, és értelmét veszítheti minden, amiért addig gürcöltünk, ami fontos volt. Ha ma menekülni kell, már nem 7-8 gyermeket kell a kocsikra feldobálni, nincsenek ekkora családok. Az akkori idők menekülői mind gazdagok voltak, és bárhol képesek voltak a kapott földdel új életet kezdeni, mert együtt volt a család. Most sok mindent nem tehetünk a hatalmi pusztításokban. De tudnunk kell, hogy ezeket a háborúkat nem Isten akarja. Isten nem tud pusztítani, mert Ő a szeretet. Ami most történik, az rossz emberi döntések, és bűnök következménye. Emberi erővel ezt megállítani nem lehet. Fegyverkezésünk az imádkozók hátvédeinek szól, akik a közös imádság erejével azt hívjuk segítségül, akinek igéi akkor sem múlnak el, ha az ég és a föld el-múlik. Ima-hadjáratunkat kedden 16 órakor folytatjuk.
V.P-né
FOLYTATJUK A SOROZATOT
– Maga volt a liba-pásztorleányka. – néztem rá mosolyogva, mert elképzeltem hosszú szőke copfjaival, mezítláb a réten, a libákkal perlekedve.
Kaptak üres lakást, de nem tudták, hogy kié volt, hogy honnan szállítottak el, és kiket, arra már nem emlékezett. Ott voltak a szomszédok is, nem csak én mentem a libákkal, és akkor kijött a kukoricásból egy nagy fekete ember, akkor azt mondták, hogy csetnik, és azt mondta, ha huszonnégy órán belül nem tűntök el, akkor mind megöldösünk benneteket. De állítólag akik ott voltak, előtte azokat is ezek a partizánok pusztították el, és akkor muszáj volt elmenekülni, mert szólt a sziréna, menekülni kellett, mert tudtuk, hogy jön a háború. Akkor a szülők összepakoltak, őket nem érte váratlanul, mert azelőtt is szivárgott ki olyan hír, hogy nem vagyunk ott biztonságban.
- Négy évig voltunk ott, de nehéz róla beszélni, fel is háborodok rajta. – mondta, és szíve éreztem, hogy kalapál, egyre izgatottabban be-szélt. Láttam apámat – folytatta –, amint a góréból kihúzott három szálat, mert az tele volt csöves kukoricával, mert akkor az volt a divat, hogy télen morzsolták a kukoricát, és úgy darálták a jószágnak, úgy adták. Volt tehén, disznó. A disznókat kiengedte az udvarra, és egy tehenet hoztak el Bajáig. Akkor fogalmam nem volt, hogy mi volt velünk, hogy megint kell menni.
– Hogyan élték meg, hogy újra tovább kellett menniük? – kérdeztem elhűlve a hallottakon, mert ennek a családnak ismét ott kellett hagynia az életét, a javait.
– Sehogy, mert nem voltunk ilyen okos gyerekek, mint a mostaniak. Nyugodtak voltunk, mert ha a szüleink azt mondták, hogy menni kell, akkor menni kell, ez nem volt kérdés. – válaszolt határozottan. – Már felnőtt fejjel tudtam csak meg, hogy mint is volt, és most, ahogyan beszélek róla, most értem csak meglátod beleremeg a gyomrom is – hogy ez borzasztó volt. Csak a tehenet vittük, mást semmit. Zsíros bödönt, a lovaknak abrakot, azt apu a kocsi hátuljába belerakta, nekünk az ülőhelyet, mert csak én voltam a kocsin, Veránk, és Borink, a másik kettő az hajtotta a tehenet, anyám ölében Bözsink a pólyapárnában, ő még egész pici volt. Látod, kivert a víz, ne beszéljünk róla, nagyon érzékenyen érint. – mondta zihálva, és tapintatosan hallgattam, engem is megrendített, a visszaemlékezés ereje.
Akkor ez volt a világ, de hogyan is bírta ép ésszel anyám, és apám is. Nagyon-nagyon sok székely szülő ezt megélte, mert azok mind onnan jöttek. Akik nem a Horthy hazatérőjével jöttek, azok utána úgy szöktek át, mint akik később disszidáltak. Bácskából is sokan mentek Amerikába, Svédországba.
Sokan átélték ám ezt, de senki sem beszélt róla, vagy írt róla, csak én, így felnőtt fejjel így megtudtam, akkor értettem meg, hogy kik voltak a halott emberek az árokban. Ezeket a kocsiból kikandikálva láttam, a sok halottat, és ha a háborúról van szó, mint most is, nekem mind az jut eszembe. Anyámék, ha esetleg erről is beszéltek, egymás között csak románul beszéltek, ha ők nem akarták, hogy mi értsük, azt mind románul mondták el, minket ezekbe a ronda dolgokba nem avattak be. Amikor a németeket elvitték, itt is a németek házába telepítettek, de akkor minden gondot átadtak. Kaptunk 16 hold földet is, minden beszolgáltatást vállaltak a szülők, örömmel kapáltam én is. A székelyek közül ezt mindenki átélte, hogy jutott-e eszükbe valaha, azt nem tudom, nekem igen. Soha nem meséltem erről a gyerekeimnek sem, csak a férjemmel beszéltünk erről, ők is Romániából jöttek, nem hazatérővel ugyan, de áttelepültek. Először apósom jött át, és hentes volt ugyan, de munkát jószágok mellett kapott, utána hozta el a feleségét, és a fiát, a férjemet, Jancsit. Több erdélyi jött át így akkoriban, mert csak a székelyek lettek hazatérővel hozva, a többiek nem. Horthy is valamilyen szándékkal hozott haza bennünket, de mégse kerültünk az előre kiszabott földre, hanem másoknak a házába kerültünk, de hogy milyen okon, azt nem tudnám neked elmondani.
*
Elcsendesedtünk,
súlyos emlékekkel nehezedett meg a levegő, abbahagytam a faggatózást pedig
annyi mindenre kíváncsi lettem volna még, ám ezt a zaklatást drága barátnőmnek
nem akartam okozni. Engem is szíven ütött az emlékezés szülők által gondosan
lezárt ládájából kiráncigált rémképek szellem hada. Most értettem meg, hogy a
lélek mélyén elhantolt borzalmas képek lakatját mekkora kockázat erőszakkal
leverni. A jó szülők mind imádkozó emberek voltak, akik bíztak az Istenben, és
tudták, hogy a hazához a gránátesőn át kell menniük, csak együtt maradjanak.
Egy kislány, aki ült a takarmányoszsákok tövében, talán a zsírosbödönbe
kapaszkodva egy-egy zökkenőnél, amikor a ponyva félrelibbent kikukucskált, és
szívébe véste a képeket. Elhatároztam, hogy én is hagyom ezeket az emlékeket,
és nem beszélek többet róluk. Mert láttam a felidézésükkel járó fájdalmat, és
borzalmakat. *
Másnap
délután a rózsafüzér imádságra Bözsike tért be hozzánk, aki el-mesélte, hogy
Dorogra ő is menekültként, letelepedéssel érkezett, ó, de még milyen fájdalmas,
és szomorú úton!
- Hódmezővásárhelyről kellett menniük, és ők is Bácskába lettek utasítva. Egy
ideig Bácsalmáson éltek, szülei nyolc gyermeket neveltek, Bözsike 6 éves
kislányként emlékezett vissza ezekre az időkre. Egy pajta, vagy istállószerű
nagy épületben voltak ott sokan elszállásolva, amikor egy éjjel, az alvók
között csak édes-anyja volt ébren, ült a széken, és a halványan pislákoló
viharlámpa fényében egy partizán dugta be a fejét, és figyelmeztette őket, hogy
ha nem mennek el azonnal, mind le lesznek mészárolva. A menekülők azonnal útra
keltek, és a sietős pakolás során bölcs apák a legszükségesebbeket vitték
magukkal. – Emlékszem – meséli az asszony –, a két tehenet vittük el, a lovakat
a kocsi elé fogta apám, a kocsi belsejét megrakta takarmányos-zsákokkal,
fölpakolták a gyerekeket, és elindultunk. Marcaliba kerültünk, és ott éltünk.
Apám onnét Nagykanizsára szállított valamit, és útközben négy gránát robbant,
egy lövedék a combjába fúródott, de neki volt ereje, és lélekjelenléte ahhoz,
hogy bemenjen a kórházba, ahol ellátást kapott. Emlékszem, hogy anyánk kezét
tördelve várta apánkat, nagy aggodalomban volt, akkoriban nem volt ilyen gyors
hírközlés egy idő után kapott csak értesítést, hogy apánk a kanizsai kórházban
van. Anyánk gyalog(!) ment el a 30 km-es útra apánk után, akinek hamarosan csak
a halálhírét hozták, vérmérgezést kapott, nem élte túl a lövedék ütötte sebet.
Majd a kórház udvarán, ott Kanizsán lett eltemetve egy közös sírban, sosem
tudtuk meg pontosan, hogy hol. Szegény anyánk, a nagy bánatára a két bátyámat
is elvitték a német katonák, mert azok a siheder fiúkat, legényeket mind
összefogdosták, és vagonra rakták. Anyánk csak imádkozott értük, semmi hír nem
volt róluk, és a fiúk később az egész országot bejárták, kérdezősködve, hogy
merre van Kisdorog, mert közben itt kaptunk házat, földet. Nagy volt anyám
öröme, amikor az elveszett fiai hazatértek. Özvegyasszonyként, kicsi, apró
gyerekek-kel, a fiúk odavoltak még, nem tudta ő a földet megművelni, így azt
visszaadni kényszerült. A gyerekeket így is fölnevelte, és most Bözsike itt
folytatja végeláthatatlan imáját, amiben Marcalitól Nagykanizsáig gyalogolt az
aggódó hitves. Menekült sorsok, keserves utak, nehéz emlékek. Mennyi mindent
átéltek ezek a jó szülők, és nem zavarodtak meg. Olyan sok veszélyt megéltek a
szekéren döcögő gyermekek, és nem nyomorodtak meg, mert imádságban tették
mindezt. Nem szidták a németeket, oroszokat, a háborún nyerészkedő kegyetlen
csetnikeket, mert tudták, hogy a világot nem emberek irányítják. Akire ők az
életüket tették, ennél sokkal véresebb, kegyetlenebb, és elhagyatottabb halált
halt, hogy mi élhessünk minden emberi kegyetlenség ellenére, mindegy, hogy
meddig tartanak egyes háborúk.Olyan idők kezdődtek most a világunkban, amik megkérdőjeleznek mindent. Háború törhet ki egyik napról a másikra, és értelmét veszítheti minden, amiért addig gürcöltünk, ami fontos volt. Ha ma menekülni kell, már nem 7-8 gyermeket kell a kocsikra feldobálni, nincsenek ekkora családok. Az akkori idők menekülői mind gazdagok voltak, és bárhol képesek voltak a kapott földdel új életet kezdeni, mert együtt volt a család. Most sok mindent nem tehetünk a hatalmi pusztításokban. De tudnunk kell, hogy ezeket a háborúkat nem Isten akarja. Isten nem tud pusztítani, mert Ő a szeretet. Ami most történik, az rossz emberi döntések, és bűnök következménye. Emberi erővel ezt megállítani nem lehet. Fegyverkezésünk az imádkozók hátvédeinek szól, akik a közös imádság erejével azt hívjuk segítségül, akinek igéi akkor sem múlnak el, ha az ég és a föld el-múlik. Ima-hadjáratunkat kedden 16 órakor folytatjuk.
V.P-né
FOLYTATJUK A SOROZATOT
8. HAZAI
TÁJAKRÓL
SZEGZÁRDI
NAGY VENDEL IRODALMI MŰINTÉZETÉBŐL
Üzen a
platánfa
Üzen a platánfa,
Cakkos levélen...
Bokáig járva
Zörgő derékaljában
Repedező kérgeJelzi a moccanó időt,
Évszázados fasorban
Költők igyekeztek
A messzire siető vonathoz,
Hallhatatlanságba víve őket,
Görbe fát dobj a tűzre,
mert kanyar jöhet,
távolból egy halkuló
vonatfütty integet.
Minden évben vaskosodó
Derekát átölelve
Didergő ágain lógaszkodva
Elhozza az őszt.
Vastag hóbundába burkolódzva
Várja a jövőt,
Hogy ismét újra
Költő sétálhasson
A szekszárdi platánsoron.
Didergő szél kopogtat
a zárt ablakokon.
Langymeleg szökik hozzá
párnahuzatos fugákon.
Egyesülnek majdan
korai tavaszon.
A szekszárdi platánsoron
ma is költő oson,
falevélbe rúg cipője orra,
felöltője avíttan kopottas,
gallérja felhajtva, lóg a gombja,
kabátja ujjával könyvét takarja,
áztató esőtől féltve óvja,
mindig siet valahova,
akár egy vidéki nyekenyóka.
2022. MÁRCIUS 25..
SZEGZÁRDI
NAGY VENDEL: VOLTAM,
LESZEK
Voltam, leszek,
ha nem feledtek.
eszek,
veszek, intézkedek,
aláírok, pecsételek.
Jövök,
megyek,
voltam, leszek, ha,
nem felejtetek.
Sírkeresztemre
véssétek
e sokat mondó szöveget.
Ha el nem
felejtitek
megkopott tetteimet,
Rólam is szóljon egy strófa,
afféle habókás nóta,
nem vagyok én olyan hülye
mint amilyennek látszom,
a többit megjátszom,
sokkal hülyébb vagyok,
szinte hogy idióta,
akit a pénz messze elkerül,
a siker kicsúszik alóla,
élhetetlen állapot,
mondják rám százszor.
Élt itt
röpke ideig
magába zárkózva,
egy patinásan avittas,
vidéki nyekenyóka.
Van itt egy
lelkész,
aki megígérte,
néhanapján misét mond
a szerencsétlenért.
Többen
állítják rólam,
jó költő is lehetett volna.
Az azért nem
szép munka lenne,
ha az Isten önzetlenül
búját, baját önfeledve,
borozgatna az ördönggel, s velem.
Ez már
mindennek a teteje lenne.
2022.
ÁPRILIS 01.
CSAK EGY
BOLONDOS VERS.
*
Szegzárdi
Nagy Vendel A költészet viszályos időszakairól című versét elmondja:
Ilosvay Egyed Katalinhttps://www.youtube.com/watch?v=JXZB9d8g-qQ
RÉSZLET A RÁDIÓ MOZAIK SYDNEY MAI ADÁSÁBÓL 2022. ÁPRILIS 10. - ÉN, A KÖLTÉSZET NAPI MEGEMLÉKEZÉSEN. MOTTÓ, KÉRTEK RÁ DIÓT?
*
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL:
A KÖLTÉSZET VISZÁLYOS IDŐSZAKAIRÓL
Ablakom kitárva,
Belecsapok lantomnak húrjába,
S rácsodálkozom
E csodás világra.
Itt állok az ég alatt
idők viharában,
gondolataimba zárva,
írásaim kizúdítom
költői mustrára.
Aktuális gondolatok
gördülnek elébem,
írom serényen, hogyha
érzem elhívatottságom,
féltő reményben.
Kritikusaimnak ajánlom,
mindegyik tisztán lásson,
sohase találgasson.
Éjszaka születtem
Lanttal a kezemben,
Eleve megfenyegetve
A költészetnek
Mindenféle Múzsáit,
S megtapasztalva
A forrongó pokolnak
Kénbűzös bugyrait,
S a Parnasszusra felhágva
Miközben folyton szállt a dal,
Sokakban felötlött
Gyenge testemnek
SÁRBA tiprása,
Ez volt többeknek
Legfőbb óhajtása.
Pitiáner irigyeknek
Álnok ármánysága.
Álságos kultúrák
Belterjes világa.
Azt a hétszázát.
Nem kétszáz,
nem négyszáz,
nem ezer,
csak hétszáz csupán
verseimnek száma.
A többi prózáim virága.
Ne gondolja senki bután,
nem vagyok szószátyár,
csak költők sokaságának
alázatos követője, talán.
Nem tudom, hogy mi az oka,
csak sejtem, mint vad a vihart,
ennyien nem írtak még verset soha.
Ha nem tömegekhez szólsz,
versed lóg a levegőben,
ha fiókodnak írsz,
sohasem jutsz előre,
ez az írni tudók felelőssége.
Mindenképpen várj a vevőre,
ki megjön előbb, vagy utóbb,
de ne igyál előre
senkinek a bőrére.
Kell bele paprika, só,
hadd eméssze az olvasó.
Csípje száját, és szemét,
hívja fel a figyelmét.
egy gatyám, egy ingem,
a vers számomra csaknem minden,
dolgozom folyton ingyen.
meg kell győzni a sok bohót,
kikkel döngölni lehetne a földet,
kik soha nem olvastak még el könyvet,
meg kell tudniuk a valót.
A költő mind koldus,
az írások szerint,
de mégis több Párizsban tanult.
Hogy is van ez?
lámpásod tartsd magasra,
ne kezdj munkádhoz sután,
de vajon mi marad egy költő után?
Pár olcsó könyv,
s néhány, örökérvényűnek vélt
őszinte gondolat csupán.
A dolgokon elmerengve mondja,
nahát,
ejha,
azta,
hűha,
jé,
nocsak,
hetedszerre azt mondja,
hm,
mert ő a kuka.
A hét vezér,
a hét törpe,
a hét mesterlövész,
a hét szamuráj,
és a hét gonosz,
s a hétszáz vers,
a hétfejű sárkány,
hetet egy csapásra,
a hét szűk esztendő,
egyre megy.
Ha megkérdik tudod e
hány szentség van?
Gondolkodj el ezen,
a hétszentségit neki,
most nem jut éppen eszembe.
Ne törekedj a tökéletesre,
sohasem érheted el.
Elégedjél meg
csupán csak a jóval.
A mákos tésztában is ott a hangya,
de a többi az mák,
meghintve jó erősen
fekete borssal.
azanyja..
Néha, ha lanyhul a hitem,
elvesznek öröknek hitt
Nemes gondolataim,
A feledés homályába.
Évek elmúltával
Kihunyni készülő
Öregedőn romos
Rideg cemende
Fekete kemence lukába
Agg testemet elrejtve,
Az örök feledésbe temesse.
Ráutalva arra,
A száraz fát kezében tartva,
Mindenki maradjon
Annál a fánál,
Amelyiket kapta.
S majd, a végítélet során,
Mi is marad egy vak költő után?
Néhány könyv csupán,
S egy pár örök érvényűnek
Vélt gondolata.
Vigyetek magatokkal
néhány Vendi könyvet,
gondolom a javából,
vegyétek le a polcról,
mindenképpen ingyen,
ne legyenek egy helyen.
Aztán megkínállak benneteket,
üljetek le olvasni velem,
a diófáim alá.
Írom soraimat egy papirlapra,
igazságoknak halmaza.
Az idő barázdákat szántott homlokomra.
Mindenre odafigyelni,
dicsérni és perlekedni,
ez a költő dolga.
Soha ne múljon el
a múzsák csókja
dicsően szóljon
előre mutatva,
a magas Literatúra.
2022. ÁPRILIS 11.
A KÖLTÉSZET NAPJÁRA AJÁNLVA.
.........................
ELŐZETES A MAI ADÁSBÓL:
Ma egy könnyű napunk volt. Maga az egész hét pörgős volt de a végén eredményt értünk el. Sok okos, értelmes emberrel találkoztunk és vettük mikrofon végre gondolataikat. Jakab Istvánnal a magyar parlament alelnökével és Dr. Sárdi Péter államtitkárral találkoztunk a Sydney-i konzulátuson, s egy jó építőjellegű beszélgetést ejtettünk meg többed-magunkkal. Tájékoztattuk vendégeinket a Sydney-i Magyar diaszpóra helyzetéről, örömeiről gondjairól. Ennek a beszélgetésnek része volt ez az interjú amit Jakab István alelnök úrral vettem fel. Megnyugtató, hogy vannak tervek s van energia és akarat, hogy ezek a gondolatok egy nap megvalósuljanak. Ilosvay-Egyed Katalin csinált egy interjút a Magyar Iskola Szülői Munkaközösségének vezetőjével, aki a Nyuszi bulit szervezte kint a Délvidéki Klubban. Jó látni, hogy a Covid okozta károk kezdenek eltűnni és már lehet közösségben együtt ünnepelni. Megemlítendő, hogy több mint 90 gyermek volt a Délvidéki házban plusz természetesen a hozzájuk tartozó szülők is. Hatalmas siker.
Gratulálunk a szervezőknek, tanároknak
Vers részletek hangzottak el Nagy Vendeltől, Márai
Sándortól és József Attilától. Itt jegyzem meg, hogy Nagy Vendel a
„Megszólalok” internetes magazin főszerkesztője, és a Rádió Mozaik Sydney
lelkes támogatója. Nézz bele a folyóiratba,
s valóban magas színvonalat
találsz. S ha van benned irói véna ez a magazin a tied.
Ne feledd M E G S Z Ó L
A L O K internetes irodalmi magazin . Ha tetszett a program, kérlek osszad meg
barátaiddal és rokonaiddal, hadd terjedjen a szó.
Tedd be ezt a honlapot a keresőbe
www.radiomozaiksydney.com.au
2022. ÁPRILIS 10. SYDNEY, AUSZTRÁLIA
KÖSZÖNETTEL, ILOSVAY GUSZTÁV, ÉS ILOSVAY EGYED KATALIN!
A megszolalok@freemail.hu visszajött, Kati egy versednek egy részét elmondta ( bekerültél a nagyok közé) a megfelelő társaságba.
Ölellek:GUSZTI
Tedd be ezt a honlapot a keresőbe
www.radiomozaiksydney.com.au
2022. ÁPRILIS 10. SYDNEY, AUSZTRÁLIA
KÖSZÖNETTEL, ILOSVAY GUSZTÁV, ÉS ILOSVAY EGYED KATALIN!
*
VENDELEM!A megszolalok@freemail.hu visszajött, Kati egy versednek egy részét elmondta ( bekerültél a nagyok közé) a megfelelő társaságba.
Ölellek:GUSZTI
*
LILIÉ A
VILÁG
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: MEGSZÜLETŐ KÖSZÖNTŐ
Másképpen kelt fel a Nap
Mintha tudná
Történelmi ez a mai
Tavaszi virradat.
Hajnal tájékán felragyogott a Nap,
s szaladgáltak serényen
Hatalmas Góliátok,
fehér, és zöld kabátok,
Pusztítók erejét taszítván
Féltők rémálmaival.
Majd felhangzottak a trillák,
harsogó harsonák,
Hé! Valaki!
Itt vagyok!
Lili, egy pici lány.
Figyeljetek énrám:
Hogyha szeretni akartok,
egyel többen vagyunk már.
Megszületett Lilike,
A hatodik kis unokám,
Akit mindenki várt,
Hogy övé legyen a világ.
Koccintsunk érte pohárt,
Mi végre?
Egészségére!
Az Isten éltesse!
2022. ÁPRILIS 15.
*************************************************
9. TÚL AZ
ÓPERENCIÁN
AUSZTRÁLIA
KORAI TÖRTÉNELME, CSEVEGŐ STÍLUSBAN
KOLOZSI ERZSÉBET (AUSZTRÁLIA) : TÓTÁGAS
PODCAST (IV. RÉSZ)
Podcast 7- Rum lázadás Tótágas felvétel
Kik lázadtak ? És miért lázadtak? Mert nem kaptak rumot?
7-ik YouTube link, Rum lázadás: https://youtu.be/Uaqc72SvcuQ
Ismét Sydney korai történetéből , 1800-as évek elejéről, hozok egy érdekes epizódot.
Ugye tudjuk, hogy akkoriban a lakosság 3 rétegből állt, legtöbben voltak a rabok, de ők ebből a szempontból nem számítanak, volt egy pár szabad telepes, voltak katonák, hadsereg fennhatósággal, és voltak kormánytisztviselők, akik zömben az Admiralitás kenyerét ették, tehát mintegy tengerészek voltak.
Említettem, hogy a mai Botanikus Kert volt a legkedvezőbb, ahol
rendesen termelni lehetett, így a kormányzó itt adott földet
első flotta
parancsnoka és egyúttal az első kormányzó is, különféle kormányzók követték
egymást. Igazából egyik sem
állt a helyzet magaslatán, így a katonák,
tehát hadsereg fokozatosan egyre több hatalmat szerzett magának.
Pénz mint fizetőeszköz ritkaság volt, azt is a többi gyarmatról hozták
hajóval. Ezért a tisztviselőket és a katonákat természetben
fizették, pl. rummal, amit viszont a tengerészek honosítottak
meg, Jamaicából
jövet.. Aztán a rum szinte fizetőeszközzé
vált, földért, munkáért
rummal fizettek, ami rumot a katonákon keresztül lehetett , de pénzért
vagy egyéb, esetleg ritka terményért, mondjuk posztóért, megvásárolni. A
kormányzók pedig a földosztással nagylelkűek voltak, tehették, föld
volt bőven, és tulajdonjog nem volt bejegyezve, mert jogilag Ausztrália terra
nulliusnak számított, tehát lakatlannak. Így a telepesek, lassan közéjük
tartoztak a felszabadult fegyencek is, kezdtek jól élni.
Legjobban talán John Macarthur szedte meg magát, akit a gyapjú tenyésztés atyjának szokás nevezni, mert ő hozta be az első merinó bárányt. Macarthur eredetileg katona volt, majd kilépett a hadseregből, egyesek szerint kitették inkább, mert eléggé összeférhetetlen természet volt, párbajozott, veszekedett, beadványokat gyártott, mindig meg volt sértve valamiért, főleg, ha üzleti érdekeit keresztezte bárki. De az üzlethez értett, és ahogy gyarapodott a vagyona, gyarapodtak azok a barátai is, akiknek befolyásuk volt. Milyen érdekes véletlen Igaz, módszere nem mindig volt mai szemmel etikus, pl. visszatartott birkaeladásokat, hogy felverje az árát Lehet, hogy ma is történik hasonló?. Tehát volt egy fegyenctelep, ahol a rum és egyéb üzleti érdekek uralkodtak, a virágzó önellátó, törvénytisztelő gyarmat egyre inkább délibábbá vált. Azért nem minden szabad telepes volt a rum- monopólium zsebében, ezek meg az anyaországot bombázták kérvényekkel, 369 telepes, ez nagy szám, az akkori lakossághoz képest, írta alá a kérvényt, hogy ugyan állítsák már bíróság elé ezt az embert, és végre küldjenek már valakit, aki rendet csinál. No meg is kapták, Bligh kapitány személyében, aki elég merev, szabályokat tisztelő és betartató, önmaga képességeivel tisztában lévő egyéniség volt, mondhatnánk gőgös, aki a hatalmukkal visszaélő katonák-üzletemberek által hátrányba került telepesek szemében megváltó lett.
Első intézkedései a kiváltságok megnyirbálása, a javak igazságosabb elosztása volt. Pl. a kormány raktáraiból terményt és állatokat bocsájtott azoknak a farmeroknak a rendelkezésére, akik a Hawkesbury folyó áradása miatt nehéz helyzetbe kerültek. A korábbi kormányzók bőkezű föld osztogatását drasztikusan lecsökkentette, valamint a földtulajdonosok rendelkezésére bocsájtott rabok számát is. Korábban volt, hogy 8o rab is dolgozott pl. Macarthurnak, ezt 23-ra redukálta, és kötelezővé tette ruházni és etetni őket. Ki hallott már ilyet !Ahelyett, hogy örülnének, hogy dolgozhatnak, még valamiféle ruhában enni is akarnak?
Zárójelben, szegény Bligh úgy tűnik vonzotta a lázadásokat, mert a Bounty hajónak is ő volt a kapitánya, mikor a legénység fellázadt. Kenyérfa cserjéket vittek volna Tahitiból Közép Amerikába, hogy olcsó eleség legyen a rabszolgáknak. Rossz időjárás miatt elhúzódott az út, a növényeket vízzel kellett öntözni, ez a víz adag csökkentését jelentette. Ez volt az igazi ok, állítólag. De biztos a Tahiti lányoknál is volt valami szerepe. Érdekesség, hogy ezekből a kenyérfacserjékből pár életben maradt, és Londonban, Kew botanikus kertben láthatóak
Mint tudjuk, az embereket nagyon felbőszíti, ha a vélt vagy valós jogaikat korlátozzák, és ha ez még pénzvesztéssel is jár, kész a puskaporos hordó. Ha ezek pláne Macarthur és befolyásos barátai érdekeivel ütköznek, ezek közé az a – Blaxland is hozzátartozik, akiről később a Kék Hegyek kapcsán majd beszélek - no akkor kész a lázadás. Olyan, mai szemmel kisebb jelentőségű ügyek is tüzelték a kedélyeket, hogy Bligh pl kötelezte Macarthurt, hogy adjon vissza földet a Koronának, kompenzáció fejében Erre ő elrendelte a legnagyobb területének bekerítését. Bligh emberei ledöntötték a kerítést, és ez így ment egy darabig, szóval nem igazán egyeztek meg.
Igy történt, hogy egy szép napon 1808-ban a hadsereg teljes katonai pompában bemasírozott a kormányzói lakba, és elfogta a kormányzót. Ma ezt katonai puccsnak mondanánk. Persze, van egy csomó legenda e körül, hogyan is történt az eset. Egyik verzió szerint, olyan nyámnyila katonák voltak, netán részegek, még énekeltek is útközben, hogy ne legyen feltűnő, mikor elfogják Bligh-t, hogy a kormányzó energikus lánya egy szál esernyővel is tudott ellenük védekezni, Másik szerint meg Bligh volt olyan gyáva, hogy félelmében az ágy alá bujt előlük. Az a Bligh aki a Bounty lázadás után simán megtett csónakban 6700 km-t a tengeren 47 napig, hogy 18 emberét biztonságba helyezze. Melyik verzió igaz, nem tudjuk. De ez utóbbi verzióról rögtön megjelent egy karikatúra, az éppen akkor induló Sydney Gazette hasábjain, ahol Bligh az ágy alatt hasal, és ezzel a közvélemény szemében ez a változat lett elfogadott. Már akkor is a média és az igazság nem járt mindig kézen fogva. Lényeg, hogy Bligh háziőrizetben volt a következő kormányzó megérkezéséig, aki Fovaux kapitány volt. Macarthurt is visszarendelték, bíróság elé állították.
Az illetékesek pedig rájöttek, hogy katonákat tengerészekkel nem lehet kormányozni, igy a kormányzó, aki Foveux-ot váltotta, már Major General azaz dandártábornok volt, Lachlan Macquarienak hívták. De az ő kormányzásának ideje, valamint MacArthur ill. felesége Elisabeth története pedig egy másik adás témája lesz.
Amennyiben tetszett, kérem osszátok meg ismerőseitekkel. A sorozatra vonatkozó észrevételt a totagaspodcast@gmail.com címre írhattok, mindenkinek válaszolok, ígérem.
..........................
Podcast 8 Macarthur család Tótágas felvétel
8-ik youtube link Macarthur család
https://youtu.be/2aHeaD8e9gs
Előző epizód a rum lázadással foglalkozott.
Ennek kapcsán már szó esett bizonyos John Macarthur emberről, mint egyik főkolomposról, most ővele foglalkozom részletesebben.
Miért? Mert John Macarthur Sydney és ezen tul Ausztrália történetének és gazdaságának máig meghatározó alakja, tevekénységének és feleségének sokat köszönhetünk. Pedig ahogy már korábban említettem, összeférhetetlen természet volt, ha éppen nem párbajozott akkor beadványokat irt, puccsot szervezett- lásd rumlázadás-, és a vagyona gyarapításán kívül csak a mások bosszantása érdekelte.
Azonban nemcsak róla, hanem a feleségéről szó lesz .
De menjünk csak sorjában, és vissza is kell kanyarodjak kicsit az időben. Már beszéltem a település magjáról, a Rocks-ról, aztán a vízellátásról, aztán a kezdeti élelmezési nehézségekről. Pont ezek adtak okot arra, hogy Parramatta – a teleptől kb. 25 km-re- létrejöjjön. Ugye a talaj se volt jó a Rocks- nál, meg a rágcsálók is pusztították azt a keveset, ami megtermett, az ivóvízre is nagyon ügyelni kellett, szóval Phillip kapitány nagy bölcsen a fegyencektől jó távol, egy mocsaras rész közelében jelölt ki egy gazdálkodásra alkalmas területet. Ez a terület egy édesvízi folyócska és a kikötő vizének találkozásánál van, az árapály iszapja vetésre alkalmas földet szolgáltatott. A terület nevét a nagy létszámban előforduló angolnától kapta, kis ferdítéssel Parramattanak hívják. No de mi köze van mindennek az összeférhetetlen Macarthur -hoz ? Hát úgy, hogy ő lett a terület kormányzója, majd birtokosa. Itt volt az a bizonyos kerítés amit Bligh egyik nap lebontatott ő meg másik nap vissza építtetett, egy darabig igy szórakoztak egymással. De hogy jutott el idáig? És miért érdekes ez nekünk ma?
Szóval John Macarthur egy textilkereskedő második fiaként látta meg a napvilágot, Plymouthban. Hogyan találkozott feleségével, Elizabethtel, nem tudjuk, de a feljegyzések szerint szerelmi házasság volt. Állítólag csinos tiszt volt, de egy fillér nélkül. Volt ilyen más országokban is Házasságuk után 5-ik hónapra megszületett az első gyerek- később még 8- és 1790-ben nekivágtak Ausztráliának, amit úgy tekintettek, hogy ideiglelenesen ott lesznek, kicsit rendbe jönnek anyagilag, majd visszatérnek Angliába. Ehhez képest Elizabeth haláláig itt maradt. Mikor férje elhunyt, az akkori viszonyok között a kolónia egyik leggazdagabb embere volt.
Kellemetlen természete vállalkozó kedvvel és ragyogó üzleti érzékkel párosult.
Vállalkozó kedvére jellemző, azonnal elvállalta az Ausztráliai kinevezést, és nekivágtak a hajóútnak. Első gyerek már megvolt, pár hónapos csecsemő, és beteges. Elizabeth a másodikkal volt várandós, még a reggeli rosszullétekkel is küzdött, így tették meg az utat. A gyerek meg is született útközben, de nem bírta ki, meghalt és ott is vetették a tengerbe. Erről az útról mint horror útról emlékeznek meg a krónikák, Második Flottaként tartják számon, 6 hajóból állt. Maguk a hajók sem voltak kitűnő állapotban, a legénység meg a rabokkal való kegyetlenkedésben élte ki magát. Kapitányról csak mint demens szadistáról emlékeznek meg a bírósági feljegyzések. 1006 rabból kb. a negyede még az úton meghalt, további kb. 40 százalékuk érkezés után pár hónapon belül hunyt el. A telep eredetileg szakképzett rabokat és megfelelő élelem és szerszám utánpótlást várt, ehhez képest szakképzetlen, ápolásra szoruló emberek érkeztek és az ellátmány utánpótlás sem volt éppen megfelelő. A kolónia mondhatni az éhhalál küszöbén egyensúlyozott a harmadik flotta megérkezéséig.
Férjuram elvállalta-kapott rajta- Parramatta kormányzását, fizetségül területet is kapott, méghozzá a legjobb földdel rendelkező területen . Házat is építtetett, feleségéről Elizabeth Farmnak nevezte el.- ma is így hívják-. Szervezési készsége kitűnt, hálából még Paymaster is lett, azaz az ő kezén mentek át a kifizetések. Gondolhatjuk, milyen lehetőség volt ez, olyannak, aki ügyeskedni szeretett! Mikor az ellátmányról szó volt, említettem, hogy a hajón érkezett állatokat elsősorban levágták, élelmezésre használták, a birkákat is. Ő győzte meg a kormányzót, hogy hozathasson tenyészállatokat is, aki kénytelen volt hajókat indítani élelemért holland gyarmatokra, Dél Afrikába. Ezeken utazott két olyan tiszt, aki jóba volt Macarthurral így ő megbízta őket, hogy hozzanak gyapjú termelésre alkalmas birkákat. Egy tisztázatlan örökösödési vita következtében sokkal jobban teljesítették ezt a feladatot, mint remélte, ugyanis a spanyol királyi merinó nyájból sikerült jutányos áron kosokat szerezni, és ezek vetették meg alapját Ausztrália birkatenyésztésének ill. gyapjú iparának. Gyapjú volt az egyenruhák alapja, gondolhatjuk, Macarthur milyen vastagon számolt a kormányzóknak.
1830-ra már több mint 2 millió birka volt itt! Lett is később feszültség a birka- és marhatenyésztők, valamint a földművesek között, de hát ez másik adás témája lehet.
Macarthur pedig amennyire gazdagodott, annyira kevésbé lehetett beszámítani, mig végül hivatalosan is bolondnak nyilvánították, így is halt meg 44 éves korában
Ezek után végre foglalkozom a feleségével is, aki nagyon kedves nekem a korai történelmi személyek között. No jó, nemcsak azért mert ő is Elizabeth
Összesen 9 gyereket szült, ebből 7 megérte a felnőttkort, ami már önmagában is ritkaság abban az időben. Még nagyobb ritkaság, hogy ugyan a férje nevéhez fűződnek a dicső babérok, mégis ő volt az, aki valójában a gazdaságot irányítottá, felügyelte az embereket, vezette az üzleti könyveket, intézte a feldolgozást, exportot, a gyerekeket nevelte, háztartást vezette. Feljegyzik róla, hogy reggelenként a munkafelügyelőkkel körbe lovagolta a birtokokat, utána intézte az ügyeket, majd este elegáns ruhában esetleg a kormányzó asztalánál étkezett.
Tevékenysége azért is figyelemre méltó, mert semmi ilyen irányú előképzettsége nem volt, nem is lehetett, hisz a nők akkoriban nem dolgozhattak, még jó, hogy tanulhattak. Férje sokat volt távol, többnyire Angliába citálták bíróság elé, ezek hosszú hónapos utak voltak, vitorlással oda – vissza. Ő volt az első u. n. katonafeleség itt, társadalmilag messze felette volt a telepes feleségeknek, de a kormánytisztviselő feleségek alatt. Ez azt jelentette, hogy nem volt senki, akivel barátkozhatott volna, igy magányát sétákkal és levélírással oldotta fel. Levelei érdekes korrajzok, bepillantást adnak a kolónia életébe. Férje halála után, lehetősége lett volna visszatérni Angliába, de nem tette. Még 16 évet élt özvegyként. Egyik hajdani lakóháza ma is látogatható Parramattán, még mindig Elizabeth Farm a neve. Ez a történet azért nemcsak Ausztráliára vonatkoztatva érdekes. Maga a gyapjú anyag nagy utat tett meg az egyenruháktól a divat kifutókig. Coco Chanel volt aki az első világháború után ezt a praktikus ruhaanyagot széppé és divatossá tette . Majd a második világháború után Dior divatház kezdte népszerűsíteni, ehhez rövidesen a többi nagy is csatlakozott, Yves Saint Laurent, Givenchy, Balmain. Hölgyek, ugye jól csengő nevek?
Amennyiben tetszett, kérem osszátok meg ismerőseitekkel.
A válaszaitokat előre is köszönöm.
A sorozatra vonatkozó észrevételt a totagaspodcast@gmail.com címre írhattok, mindenkinek válaszolok, ígérem.
FOLYTATJUK
*************************************************
10. MEGJELENT
ILOSVAY GUSZTÁV HANGOS ÍRÁSA, AUSZTRÁLIA
Ilosvay Gusztáv Játszunk zenét című írásait Felolvassa: Ilosvay Egyed Katalin. 3. rész
https://www.youtube.com/watch?v=HPEEAPBEBDI
ILOSVAY
GUSZTÁV Játszunk zenét : harmadik rész
Hogy bár milyen hangszer megszólaljon, nagyon sok dolognak kell passzolni, hogy aztán te a hallgató egy élvezetes zenedarabot hallgass. Az orgonánál ez hatványozott, hisz hatalmas szerkezet és mint ahogy az első részből megtudtad
bonyolult
szerkentyűk bevonásával szólal meg a zene. De itt ez esetben többről van szó,
hisz ez egy hatalmas templomi orgona és
Ilosvay Gusztáv |
itt aztán az építők apait anyait
beletettek az orgonába.. S mind ahogy majd hallani fogod ez csak a töredéke
mindannak ami az orgonában van. Dőlj hátra, csukd be a szemed és élvezd amit
hallasz.
Művészekkel fogsz találkozni, manók seregével sürgéssel forgással
és
kemény karmesteri utasításokkal. Nos szólaljon meg a zene
Vannak zenészek akik a megírt kottát csak olyan irányvonalnak tekintik. Pedig a megírt kotta az szent. Ha belepiszkálsz, felborul a rendszer. Most is ez történt. Ez bizony, mert az orgonának nem
Vannak zenészek akik a megírt kottát csak olyan irányvonalnak tekintik. Pedig a megírt kotta az szent. Ha belepiszkálsz, felborul a rendszer. Most is ez történt. Ez bizony, mert az orgonának nem
minden regiszterét használják minden nap vagy épp csak hébe-hóba. Így aztán
nem úgy szólal meg az orgona ahogy kell. Beigazolódott a régi mondás ha nem
használod berozsdásodik önpusztulásnak indul. Hogy mekkora a kár azt mindjárt
meghallod De kattints rá és már is megjelennek a manók szőröstül bőröstül.
*************************************************
11. NOVELLA
ANYÁK NAPJÁRA
VÉGHELYI
JÓZSEF: Anyák Napja
Az autó motorja halkan duruzsolt, rohamosan fogytak a kilométerek az országút szürke szalagján. Ezek a mai csodagépek már minden kényelemmel felszereltek, amire egy igényes utasnak szüksége lehet. Misi is hamar megkedvelte az új autót, mert az ember már csak ilyen: a jót hamar megszokja. Rádióból halkan szólt a nyugtató komolyzene. Ahogy idősödött egyre inkább a klasszikusok felé fordult, valahogy mindig elsimították borzolt idegeit. A közeli kisváros egyik ipari vállalkozását irányítja, és bizony akadnak problémák, megoldandó feladatok bőven. Hiába próbál valaki nyugodt maradni, a napi megélhetési gondok kikezdik az idegeit. Ráadásul a feleségével is összezördültek valamelyik nap egy semmiségen. A gyermekei egyetemre járnak, szóval nagyon kell küzdeni a megélhetésért.
Véghelyi József |
Hazafelé közeledett. A dombok
között rejtőzködő falucska templomának tornya már elő-elő villant az útszéli
fák között.
A munkája és a távolság miatt ritkábban látogatta édesanyját, de
anyák napjára a családjával együtt mindig visszatért a
szülői házba. Ebben az
évben egyedül utazott, mert közel három hónapja temette el az anyját, és a
felesége, valamint gyerekei nem tartották fontosnak a temetőben nyugvó szülőt
meglátogatni. Bántotta családja részvétlensége. A mai korszellem a
karrierépítésről szól. A nagyszülők pedig a múlt maradványai, nem illenek bele
a fiatalok életstílusába…! A szeretet és a hála kiveszni látszik a szótárukból.
Misi az apját nem ismerhette, de édesanyja gyakran emlegette neki, hogy tisztára úgy néz ki, mint az eltűnt férje. Furcsa módon édesanyja a fiatalkori emlékeiről ritkán, és akkor is szűkszavúan mesélt. Azzal hárította el az érdeklődő kérdéseket, hogy fájdalmas számára az a tragikus időszak az életében. Újszülött fiával tulajdonképpen elmenekült szülőfalujából az emlékek elől az ország másik végébe. Megnyugvást keresve egy kicsi faluban telepedett le. A tanács akkor utalta ki nekik a jelenlegi kis házat, amely egy disszidált családé volt. Ott megvolt mindenük, ami a megélhetéshez kellett, még a bútorok is a lakásban maradtak.
Szerették őket a faluban. Édesanyja szerény, dolgos asszony volt, Teréznek hívták, de mindenki csak Rézinek, később Rézi néninek szólította. Temetésén is ott volt mindenki. Az emberek arcán őszinte részvét és bánat látszott. Egyházi temetés volt, ahogy ilyenkor lenni szokott faluhelyen. Misi nehezen tudta feldolgozni édesanyja elvesztését, de azt mondják, hogy az idő a legjobb orvos…
Misi nagyon elfoglalt ember volt, s a februári temetés után még bőven akadt volna elintézni valója a hagyaték körül, de vissza kellett utazni a városba, mert pénzügyi ellenőrzés volt a cégnél. Ám ígéretet tett az érintetteknek, hogy mihelyst teheti, visszajön elrendezni a dolgokat. Ez az idő most jött el, éppen anyák napján. Így legalább egy csapásra sok mindent el tud intézni.
Rossz érzéssel lépett be a kis ház kapuján. Eddig mindig édesanyja sietett elébe, most meg csend és üresség fogadta mindenhol. Nem várta az asztalon a kedvenc étele, egy pohár bor, egy kedves mosolygós szempár, akinek az is elég volt, ha látta a fiát jóízűen enni. Senki sem kérdezte most tőle, hogy jól van-e, nincs-e szüksége valamire?
Nekiállt a munkának, úgy gondolta, hogy reggelig képes lesz elrendezni mindent, amiért jött. Persze bőven akad majd még később is tennivalója, de most csak a hivatalos ügyeket szerette volna letudni. A felesége és a gyerekei hallani sem akartak ideköltözni, mert ők már nagyon „modernek” voltak! Szerintük faluhelyen nem lehet élni, így aztán el kell adni a szülői házat, az emlékekkel együtt. A Mamának nem volt sok irata. Ugyan mitől lett volna? Egy nagyobb cipős dobozban tartotta a hivatalos papírokat, a családi fényképeket pedig egy kisebben.
Kinyitotta a szekrény nyikorgó ajtaját, amiben édesanyja a ruháit tartotta, és annak a felső polcán meg is találta a dobozokat. A nagyobbat magához vette, letette a gyengén megvilágított kopott konyhaasztalra, és módszeresen el kezdte tanulmányoznia benne levő iratokat. A szokásos dokumentumok voltak: telekkönyvi-, anyakönyvi iratok, hivatalos értesítések, adás-vételi szerződések, stb. Szóval semmi különös. Már szinte elolvasta az egész paksamétát, amikor a doboz legalján észrevett egy felbontatlan borítékot neki címezve. Az írás formájáról azonnal rájött, hogy édesanyja írta. Már a címzése is kicsit felkavaró volt:
Misi fiamnak, de csak a halálom után bontható fel!
Aggodalommal vegyes érzéssel nyitotta fel a lezárt borítékot. Vajon mi állhat benne, amiről ő nem tud? Nagyon jól ismerték egymást mind a ketten, úgy gondolta, hogy semmilyen titkuk nem volt egymás előtt. A borítékon és a levélpapíron látszott, hogy viszonylag frissen íródott. Nekilátott hát az olvasásnak:
Drága kisfiam, Misikém!
Nem is tudom, hogy kezdjek bele a mondanivalómba. Van egy súlyos titkom, ami Veled kapcsolatos. Életemben sohasem volt bátorságom bevallani, de a mikor ezt a levelet olvasod, akkor én már a temetőben leszek. Nem kell a szemedbe néznem, és nem kell látnom egy csalódott ember megvetését, amiért egész életeden át becsaptalak. Így egyszerűbb nekem is, neked is: nem én vagyok a vér szerinti szülőanyád! Mint tudod, távolabbról költöztünk ide. Ennek a valódi oka az volt, hogy őszintén, a saját gyermekemként nevelhessek fel. A ottani faluban tudta mindenki, hogy egy leányanya hozott a világra, de ő nem akart a „szégyene miatt” megtartani. Az én uram pedig meghalt ’56-ban, s így a hatóságnál sikerült elérnem, hogy magamhoz vehesselek. Tudod, vannak gonosz , rosszindulatú emberek, és csak idő kérdése lett volna, hogy mikor vágják az arcodba azt, hogy törvénytelen, zabigyerek vagy…! Ezt nem akarhattam. Azt akartam, hogy a testi-lelki fejlődésed a többi gyerekéhez legyen hasonló. Hát ezért kellett elköltöznünk oda, ahol senki sem tudja a titkunkat. Ebben a faluban pedig egy gyermekes özvegy lehettem, besimulva a közösség életébe! Te is emlékezhetsz rá, hogy férjhez mehettem volna, több kérőm is volt, de akkor elkerülhetetlenül kiderült volna minden…! Így maradtunk mi ketten egymásnak.
Ez volt az én nagy titkom. Ha elmeséled a családodnak úgy is jó, ha nem az is jó. Az én szememben Te továbbra is a kisfiam maradsz, és ha ezek után eldobsz magadtól, kitörölsz a lelkedből, hát azt is megértem.
Vigyázz magadra, legyél nagyon boldog: szerető anyád
Misi körül forogni kezdett a világ. Többször is elolvasta a levelet, mire kezdte megérteni a tartalmát. Mi? Hogy? Nekem nem is volt anyám? Hazugság volt az egész? Ez egyszerűen nem lehet, ilyen gonosz tréfát nem űzhetnek velem! Ki volt hát akkor Rézike, ha nem az anyja? Egy asszony sem szerethette jobban a gyermekét, mint ahogy őt szerette. Kaotikus összevisszaságban dübörögtek fejében a kérdések, gondolatok. Kicsúszott lába alól a talaj.
Másnap a temetőbe látogató emberek el sem tudták képzelni, hogy Rézi néni sírjával mi történt. Csodálkozva látták, hogy az egész nyughelyből semmi sem látszik, mert mindent elborított a virág. Hogy mi történt? Senki sem tudta. Titok marad ez már örökre, csak aki mindent tud, az ismeri a választ…
FOLYTATJUK A SOROZATOT.
*
Nagyon közel álltak egymáshoz édesanyjával. Tudta, hogy annak a törékeny kis
asszonynak köszönhetett mindent. Egyedül nevelte fiát gyakran erőn felül,
csakhogy meg legyen mindene. Ha Ő nincs, akkor egyetemre sem tudott volna
járni. Apjáról csak annyit tudott, amennyit Mama szűkszavúan elmesélt neki.
1956 -ban a forradalom idején tűnt el. Fiatal házasok voltak még akkor, s így
maradt özvegyen.Misi az apját nem ismerhette, de édesanyja gyakran emlegette neki, hogy tisztára úgy néz ki, mint az eltűnt férje. Furcsa módon édesanyja a fiatalkori emlékeiről ritkán, és akkor is szűkszavúan mesélt. Azzal hárította el az érdeklődő kérdéseket, hogy fájdalmas számára az a tragikus időszak az életében. Újszülött fiával tulajdonképpen elmenekült szülőfalujából az emlékek elől az ország másik végébe. Megnyugvást keresve egy kicsi faluban telepedett le. A tanács akkor utalta ki nekik a jelenlegi kis házat, amely egy disszidált családé volt. Ott megvolt mindenük, ami a megélhetéshez kellett, még a bútorok is a lakásban maradtak.
Szerették őket a faluban. Édesanyja szerény, dolgos asszony volt, Teréznek hívták, de mindenki csak Rézinek, később Rézi néninek szólította. Temetésén is ott volt mindenki. Az emberek arcán őszinte részvét és bánat látszott. Egyházi temetés volt, ahogy ilyenkor lenni szokott faluhelyen. Misi nehezen tudta feldolgozni édesanyja elvesztését, de azt mondják, hogy az idő a legjobb orvos…
*
A Nap már lenyugodott, a szürke fátyol kezdett leereszkedni a vidéket. Hazafelé
már rutinszerűen vezetett, s gondolataiba merülve észre sem vette, hogy
megérkezett az ismert temető bejáratához. Az autó csomagtartójából kivett egy
csokor virágot és pár szál gyertyát. A temetőben imitt-amott már égtek az anyák
napi gyertyafények. Az ott levő falusiakkal csak néhány szót váltott,
mert sok ideje nem volt a tejes sötétedésig. Megkereste anyja sírját, és
elhelyezte a csokrot a hanton, és a meggyújtott gyertyákkal
körbekerítette. Pár percig még ott maradt egyedül a bánatával, s aztán elindult
a faluba a szülői ház felé.Misi nagyon elfoglalt ember volt, s a februári temetés után még bőven akadt volna elintézni valója a hagyaték körül, de vissza kellett utazni a városba, mert pénzügyi ellenőrzés volt a cégnél. Ám ígéretet tett az érintetteknek, hogy mihelyst teheti, visszajön elrendezni a dolgokat. Ez az idő most jött el, éppen anyák napján. Így legalább egy csapásra sok mindent el tud intézni.
Rossz érzéssel lépett be a kis ház kapuján. Eddig mindig édesanyja sietett elébe, most meg csend és üresség fogadta mindenhol. Nem várta az asztalon a kedvenc étele, egy pohár bor, egy kedves mosolygós szempár, akinek az is elég volt, ha látta a fiát jóízűen enni. Senki sem kérdezte most tőle, hogy jól van-e, nincs-e szüksége valamire?
Nekiállt a munkának, úgy gondolta, hogy reggelig képes lesz elrendezni mindent, amiért jött. Persze bőven akad majd még később is tennivalója, de most csak a hivatalos ügyeket szerette volna letudni. A felesége és a gyerekei hallani sem akartak ideköltözni, mert ők már nagyon „modernek” voltak! Szerintük faluhelyen nem lehet élni, így aztán el kell adni a szülői házat, az emlékekkel együtt. A Mamának nem volt sok irata. Ugyan mitől lett volna? Egy nagyobb cipős dobozban tartotta a hivatalos papírokat, a családi fényképeket pedig egy kisebben.
Kinyitotta a szekrény nyikorgó ajtaját, amiben édesanyja a ruháit tartotta, és annak a felső polcán meg is találta a dobozokat. A nagyobbat magához vette, letette a gyengén megvilágított kopott konyhaasztalra, és módszeresen el kezdte tanulmányoznia benne levő iratokat. A szokásos dokumentumok voltak: telekkönyvi-, anyakönyvi iratok, hivatalos értesítések, adás-vételi szerződések, stb. Szóval semmi különös. Már szinte elolvasta az egész paksamétát, amikor a doboz legalján észrevett egy felbontatlan borítékot neki címezve. Az írás formájáról azonnal rájött, hogy édesanyja írta. Már a címzése is kicsit felkavaró volt:
Misi fiamnak, de csak a halálom után bontható fel!
Aggodalommal vegyes érzéssel nyitotta fel a lezárt borítékot. Vajon mi állhat benne, amiről ő nem tud? Nagyon jól ismerték egymást mind a ketten, úgy gondolta, hogy semmilyen titkuk nem volt egymás előtt. A borítékon és a levélpapíron látszott, hogy viszonylag frissen íródott. Nekilátott hát az olvasásnak:
Drága kisfiam, Misikém!
Nem is tudom, hogy kezdjek bele a mondanivalómba. Van egy súlyos titkom, ami Veled kapcsolatos. Életemben sohasem volt bátorságom bevallani, de a mikor ezt a levelet olvasod, akkor én már a temetőben leszek. Nem kell a szemedbe néznem, és nem kell látnom egy csalódott ember megvetését, amiért egész életeden át becsaptalak. Így egyszerűbb nekem is, neked is: nem én vagyok a vér szerinti szülőanyád! Mint tudod, távolabbról költöztünk ide. Ennek a valódi oka az volt, hogy őszintén, a saját gyermekemként nevelhessek fel. A ottani faluban tudta mindenki, hogy egy leányanya hozott a világra, de ő nem akart a „szégyene miatt” megtartani. Az én uram pedig meghalt ’56-ban, s így a hatóságnál sikerült elérnem, hogy magamhoz vehesselek. Tudod, vannak gonosz , rosszindulatú emberek, és csak idő kérdése lett volna, hogy mikor vágják az arcodba azt, hogy törvénytelen, zabigyerek vagy…! Ezt nem akarhattam. Azt akartam, hogy a testi-lelki fejlődésed a többi gyerekéhez legyen hasonló. Hát ezért kellett elköltöznünk oda, ahol senki sem tudja a titkunkat. Ebben a faluban pedig egy gyermekes özvegy lehettem, besimulva a közösség életébe! Te is emlékezhetsz rá, hogy férjhez mehettem volna, több kérőm is volt, de akkor elkerülhetetlenül kiderült volna minden…! Így maradtunk mi ketten egymásnak.
Ez volt az én nagy titkom. Ha elmeséled a családodnak úgy is jó, ha nem az is jó. Az én szememben Te továbbra is a kisfiam maradsz, és ha ezek után eldobsz magadtól, kitörölsz a lelkedből, hát azt is megértem.
Vigyázz magadra, legyél nagyon boldog: szerető anyád
Misi körül forogni kezdett a világ. Többször is elolvasta a levelet, mire kezdte megérteni a tartalmát. Mi? Hogy? Nekem nem is volt anyám? Hazugság volt az egész? Ez egyszerűen nem lehet, ilyen gonosz tréfát nem űzhetnek velem! Ki volt hát akkor Rézike, ha nem az anyja? Egy asszony sem szerethette jobban a gyermekét, mint ahogy őt szerette. Kaotikus összevisszaságban dübörögtek fejében a kérdések, gondolatok. Kicsúszott lába alól a talaj.
*
Fogalma sem volt, hogy mikor kezdett kicsit megnyugodni, percek vagy órák
múlva? Józan gondolkodása lassan, fokozatosan visszatért. Alaposan végig
gondolta az átélt lelki traumát, és annak minden lehetséges következményeit.
Elmondja-e a családjának, rokonainak a levél tartalmát? Egyáltalán szükség van
erre? A gyerekei biztosan végleg kitörölnék még az emlékükből is a Mamát. Az
igazság gyakran már csak olyan, hogy a hallgatás még mindig sokkal emberibb
lehet, mint a konok tények. Végül a tőle megszokott racionalitással cselekedni
kezdett. Első lépésként elégette a levelet, a hamuját pedig az udvaron
szétszórta, hogy nyoma se maradjon, rossz kezekbe ne kerülhessen. Élő emberként
most már csak egyedül az ő titka marad, és soha senki nem fog tudomást szerezni
a tartalmáról. Igenis neki volt a világ legszeretőbb édesanyja Isten és ember
előtt egyaránt. Úgy döntött, hogy minden marad a régiben! Azaz még sem. Anyja
iránti szeretete, tisztelete, cseppet sem kopott meg. Valami mégis
megváltozott. Bár a teste földben nyugszik, Misi szemében a lelke most már
biztosan az angyalok közül néz le rá, onnan vigyázza e világi lépteit.Másnap a temetőbe látogató emberek el sem tudták képzelni, hogy Rézi néni sírjával mi történt. Csodálkozva látták, hogy az egész nyughelyből semmi sem látszik, mert mindent elborított a virág. Hogy mi történt? Senki sem tudta. Titok marad ez már örökre, csak aki mindent tud, az ismeri a választ…
FOLYTATJUK A SOROZATOT.
*************************************************
12. NOVELLA
Márkus
Katalin: A csoda
Róza vasárnaponként úgy szervezte az ebéd főzést, hogy délben mindig ott gőzölögjön asztalukon az aranyló húsleves. Ez Karcsi kérése volt, amikor össze házasodtak. Nem esett nehezére teljesítenie férje kérését, mert a szülői házban is mindig déli harangszóra került asztalra a vasárnapi ebéd. A templomba járásról sem kellett lemondania mikor férjhez ment. Igaz, Karcsi csak karácsonykor, húsvétkor tartott vele, de soha nem tette szóvá Rózának, hogy vasárnaponként miért jár el misére. A maga módján vallásos volt, de valamiért úgy gondolta, Ő otthon is tud Istenével beszélgetni.
Róza, mire készülődni kellett a kilenc órai misére, már tűzhelyre készítette a levesnek valót, hogy az Karcsi felügyelete mellett szép lassan fődögéljen. Karcsi, mellette még bepanírozta a rántani valót, vagy ha sült készült, felügyelte a sütőt. Süteményt már szombat este megsütötte, ritkán múlt el sütemény nélkül a vasárnap. Nagy volt a rokonság, mindig jött valaki látogatóba, vagy ha ők mentek, teli süteményes doboz nélkül nem indultak el. Szóval volt miért sütögetni a finomabbnál
finomabb süteményeket.
Róza már előre örült, hogy a templomba vezető úton együtt ballaghat
Márkus Katalin |
Róza már előre örült, hogy a templomba vezető úton együtt ballaghat
a falubeli
idősebb asszonyokkal. Kislány kora óta ismerte őket, s
bizony már bőven eljárt
felettük az idő. Egyre többen voltak akik már botjukra támaszkodva, ünneplő
ruhában, fekete retiküllel a karjukon álltak a házuk előtti kiskapuban. Így
várták a távolabbról jövőket. Mire
a falu közepén álló templomhoz értek, népes
csoportot alkottak. Férfi még elvétve sem akadt köztük, valamennyien özvegyek
voltak.
Szerette hallgatni beszélgetésüket. Az asszonyok misére menetkor, a hátuk mögött hagyott hét minden eseményét kibeszélték. Finoman szólva, pletykálkodtak.
Róza ezen hol bosszankodott magában, hol meg mosolygott. Ritkán kapcsolódott be a beszélgetésbe, anélkül is bábeli hangzavar kísérte útjukat.
A szentmise most nem a szokásos módon fejeződött be, mert a plébános úr egy hirdetést olvasott fel, mely arról szólt, hogy autóbuszos zarándoklatot szervez az egyik híres Mária kegyhelyre.
Csak az utazás költségét kell kifizetni, ételről, italról mindenkinek magának kell gondoskodnia. Részt vesznek majd az ünnepi szentmisén, melyet a püspök úr celebrál, hazafelé megállnak egy rövid pihenőre Tihanyban, meglátogatják az Apátsági templomot, és már a kora esti órákban hazaérnek. A zarándoklat másfél hónap múlva lesz esedékes. Feliratkozni és az utazás költségét, amely 4000 ft /fő, a következő két vasárnapon lehet befizetni mise után a sekrestyében. Ez idő alatt mindenki eldöntheti akar-e kirándulni vagy sem. Eddig tartott a hirdetés.
- Hazafelé volt miről beszélni az asszonyoknak. Olyanok voltak, mint egy felbolydult méhkas. Szinte mindenki menni akart. Ők már ritkán mozdultak ki a faluból, ezért nagyon örültek a plébános úr bejelentésének. Páran viszont csak sóhajtoztak, hogy a kevés özvegyi nyugdíjból nem tudják kiszakítani még azt a négyezer forintot sem, pedig ők is szeretnének elmenni.
Róza csendben sétált az asszonyokkal, most sem szólt bele a beszélgetésbe. Magában már eldöntötte, hogy elmegy a zarándok útra. Szombati napra esik az a Mária ünnep, munkahelyén még szabadságot sem kell kérnie.
Hazaérve, egyből elújságolta Karcsinak, hogy hová szervez zarándok utat a plébános úr.
- Természetesen te sem maradsz itthon, ugye Rózám? - mondta nevetve Karcsi.
- Milyen jól tudod Karcsikám! Jövő vasárnap viszem a pénzt és feliratkozok az útra.
Eltel egy hét, Róza sem Karcsival, sem mással nem beszélt a zarándok útról. Igaz, nem nagyon tudott volna kivel beszélni róla. Munkába menet-jövet, az autóbuszon szinte már csak fiatalok utaztak. Ők pedig már nem beszélgetéssel töltötték el az utazás idejét. Munkahelyén is hasonló volt a helyzet, meg aztán templomba is nagyon kevesen jártak. Lehet megmosolyogták volna a háta mögött, ha elmondja hova fog a közeljövőben utazni.
Vasárnap vitte magával az útiköltség árát, és mise után befizette a plébános úrnál. Az utca béli asszonyok is így tettek, kivéve Mari nénit és Rezi nénit. Ők a templom falánál félre állva, csendben vártak a többiekre. Látszott rajtuk, hogy mennyire bánatosak. Hazafelé elsírták magukat, hiába vigasztalták őket a többiek, hogy majd mindent elmesélnek nekik, ha haza értek.
- Ne sírjatok, majd hozunk nektek szentképet, meg szentelt gyertyát! - ígérte Bori néni a többiek nevében, akik helyeslőn bólogattak.
Róza ebéd közben megint elmesélte Karcsinak a hallottakat. Sajnálom Mari néniéket, abból a kevés özvegyi nyugdíjból nem futja nekik a kirándulásra. Gyerekeik is messze élnek, még kérni sem tudnak tőlük.
- Arra gondoltam..., hogy fizessük be őket az útra. - fejezte be Karcsi, Róza félbehagyott mondatát. Ezt komolyan gondoltad? - kérdezett vissza Róza.
- Természetesen. Jól ismerlek édes Rózám, úgy sem lennél nyugodt, míg ki nem találunk valami megoldást.
- Igazad van Karcsi, hál' Istennek mi megtehetjük, hogy segítsünk annak akinek szüksége van rá. Eddig is megtettük, most miért ne okozzunk örömet Mari néniéknek.
Délután Róza és Karcsi azon tanakodtak, hogyan kellene megoldani a segítséget. Nem szerették volna ha megtudják ki az adományozó.
Végül Karcsi ötletét valósították meg. Négyezer forintot tettek egy-egy borítékba, mellé egy papírra csak annyit írtak, hogy a zarándok útra kapják. Ne firtassák, hogy kitől, cserébe egy-egy imát kérnek, hogy tudjanak még másokon is segíteni, ha úgy adódik. A névre szóló borítékokat, Róza kora reggel munkába menet bedobta a két néni postaládájába.
Gyorsan elrepült a hét, Márta és Karcsi eljártak dolgozni, senkitől sem hallották, hogy mi történt a faluban. Pedig akadt beszédtémája bőven az idősebb asszonyoknak. Mari néni és Rezi néni a meglepetés leveleket nem tudta, vagy nem is akarta titokban tartani. Izgatottan jártak házról házra, hogy elbeszéljék asszony társaiknak, milyen csoda történt velük. Vasárnapra már regényt is lehetett volna írni belőle, olyan hosszú történet keringett a levél "csodáról".
Róza szokása szerint, megint az idősebb asszonyokkal ballagott a vasárnapi misére. Útközben, még mindig Mari néniék titokzatos leveléről folyt a beszélgetés. Igaz, most Rózát is megkérdezték, tud-e valamit ezekről a levelekről.
Róza mosolyogva hárította el a kérdést, és csak annyit mondott:- Aki adta, jó szívvel adta, ne keressék a feladóját, helyette örüljenek, hogy Ők sem maradnak le a zarándok útról.
Az asszonyok a mise befejezése után megvárták, míg Mari néniék feliratkoznak az útra és kifizetik az utazás költségét. Elég sokat kellett várniuk, mert a plébános úrnak is elmesélték a "csodát". Ő a szomszéd faluban lakott, így hét közben nem értesült a faluban történtekről. Figyelmesen meghallgatta az asszonyokat, felírta őket a névsorba, és azt tanácsolta nekik, hogy ne találgassanak tovább, ne találjanak ki mindenféle történetet. Csodát meg végképp ne emlegessenek, mert ez nem csoda. Az Úr valakinek, vagy valakiknek olyan gondolatot sugallt, hogy segítsen rajtuk. Most nekik kellett a segítség, fogadják hálával és imádkozzanak ismeretlen jótevőjükért.
Róza most nem várta meg az asszonyokat, egyedül sétált hazafelé. Remélte mire eljön a zarándok út ideje, az asszonyok elfelejtik a "csodát". Végtelenül boldog volt, hogy Karcsival együtt, ismét örömet tudtak okozni. Mikor hazaért, sírva borult Karcsi nyakába, aki könnyeivel küszködve próbálta vigasztalni, de a fájdalmas, teljesen soha be nem gyógyuló seb, újra feltépődött.
A szokásostól eltérően, csendben ebédeltek. A telefon hangos csörgésére mindketten összerezzentek, és kérdőn néztek egymásra.
Róza ment a telefonhoz, és meglepetésére a plébános úr jelentkezett be a vonal túlsó végén.
- Róza, Róza, a jó Isten áldja meg magát és a férjét. Egy percig sem kételkedtem benne, hogy maguk voltak a jótevők. Az asszonyok örömükben mindenféle csodás történeteket meséltek, de én azonnal magukra gondoltam.
- Plébános úr, csak nem..., - kérdezte volna az asszony, de a plébános gyorsan a szavába vágott. - Nyugodjon meg, nem árultam el nekik, igaz nem is kérdezték, hogy én mit gondolok.
Minden csoda három napig tart, ezt ne feledje el kedves Róza. Csak a jó Isten és én tudom, hogy milyen sok adományuk jutott már el névtelenül a rászorulókhoz.
- Róza sírva köszönt el a plébános úrtól, és elindult a gyerekszoba felé.
A gyerekszobában már tizenöt éve megállt az idő. Kiskarcsi halála után, semmit nem pakolt el, csak a port törölgette. Egyetlen gyermekük volt Kiskarcsi, akiért minden követ megmozgattak, hogy enyhítsék örökletes betegségének tüneteit. Sajnos kevés sikerrel, tizennégy évesen elveszítették. A nagy fájdalomba majdnem belerokkantak. Hiába tanácsolta nekik a pszichológus, és a háziorvosuk, hogy egy kisbaba gyógyír lenne fájdalmukra. Nem merték felvállalni, féltek...
Akkor határozták el Karcsival, hogy amennyire anyagi helyzetük megengedi, segítenek annak, akinek szüksége van rá. Elsősorban a testvérek gyermekeit karolták fel, akik szerencsére jó képességű gyerekek voltak, így tudták őket segíteni, míg elvégezték az egyetemet, vagy a főiskolát.
Évekkel ezelőtt a plébános úrral is megbeszélték, hogy szigorúan névtelenül, szívesen segítenének azokon akik rászorulnak.
Ő örömmel fogadta felajánlásukat, három falu plébánosaként hittant is tanított az iskolákban, így nagyon jól ismerte kis tanítványai életkörülményeit. Iskola év kezdésekor, karácsonykor, húsvét táján, mindig akadtak gyerekek, akiket boldoggá tett egy - egy szeretet csomag. Most az idős nénik kaptak egy kis segítséget, hogy talán életükben utoljára, eljuthatnak a Mária kegyhelyre és a tihanyi apátsági templomba.
Szerette hallgatni beszélgetésüket. Az asszonyok misére menetkor, a hátuk mögött hagyott hét minden eseményét kibeszélték. Finoman szólva, pletykálkodtak.
Róza ezen hol bosszankodott magában, hol meg mosolygott. Ritkán kapcsolódott be a beszélgetésbe, anélkül is bábeli hangzavar kísérte útjukat.
A szentmise most nem a szokásos módon fejeződött be, mert a plébános úr egy hirdetést olvasott fel, mely arról szólt, hogy autóbuszos zarándoklatot szervez az egyik híres Mária kegyhelyre.
Csak az utazás költségét kell kifizetni, ételről, italról mindenkinek magának kell gondoskodnia. Részt vesznek majd az ünnepi szentmisén, melyet a püspök úr celebrál, hazafelé megállnak egy rövid pihenőre Tihanyban, meglátogatják az Apátsági templomot, és már a kora esti órákban hazaérnek. A zarándoklat másfél hónap múlva lesz esedékes. Feliratkozni és az utazás költségét, amely 4000 ft /fő, a következő két vasárnapon lehet befizetni mise után a sekrestyében. Ez idő alatt mindenki eldöntheti akar-e kirándulni vagy sem. Eddig tartott a hirdetés.
- Hazafelé volt miről beszélni az asszonyoknak. Olyanok voltak, mint egy felbolydult méhkas. Szinte mindenki menni akart. Ők már ritkán mozdultak ki a faluból, ezért nagyon örültek a plébános úr bejelentésének. Páran viszont csak sóhajtoztak, hogy a kevés özvegyi nyugdíjból nem tudják kiszakítani még azt a négyezer forintot sem, pedig ők is szeretnének elmenni.
Róza csendben sétált az asszonyokkal, most sem szólt bele a beszélgetésbe. Magában már eldöntötte, hogy elmegy a zarándok útra. Szombati napra esik az a Mária ünnep, munkahelyén még szabadságot sem kell kérnie.
Hazaérve, egyből elújságolta Karcsinak, hogy hová szervez zarándok utat a plébános úr.
- Természetesen te sem maradsz itthon, ugye Rózám? - mondta nevetve Karcsi.
- Milyen jól tudod Karcsikám! Jövő vasárnap viszem a pénzt és feliratkozok az útra.
Eltel egy hét, Róza sem Karcsival, sem mással nem beszélt a zarándok útról. Igaz, nem nagyon tudott volna kivel beszélni róla. Munkába menet-jövet, az autóbuszon szinte már csak fiatalok utaztak. Ők pedig már nem beszélgetéssel töltötték el az utazás idejét. Munkahelyén is hasonló volt a helyzet, meg aztán templomba is nagyon kevesen jártak. Lehet megmosolyogták volna a háta mögött, ha elmondja hova fog a közeljövőben utazni.
Vasárnap vitte magával az útiköltség árát, és mise után befizette a plébános úrnál. Az utca béli asszonyok is így tettek, kivéve Mari nénit és Rezi nénit. Ők a templom falánál félre állva, csendben vártak a többiekre. Látszott rajtuk, hogy mennyire bánatosak. Hazafelé elsírták magukat, hiába vigasztalták őket a többiek, hogy majd mindent elmesélnek nekik, ha haza értek.
- Ne sírjatok, majd hozunk nektek szentképet, meg szentelt gyertyát! - ígérte Bori néni a többiek nevében, akik helyeslőn bólogattak.
Róza ebéd közben megint elmesélte Karcsinak a hallottakat. Sajnálom Mari néniéket, abból a kevés özvegyi nyugdíjból nem futja nekik a kirándulásra. Gyerekeik is messze élnek, még kérni sem tudnak tőlük.
- Arra gondoltam..., hogy fizessük be őket az útra. - fejezte be Karcsi, Róza félbehagyott mondatát. Ezt komolyan gondoltad? - kérdezett vissza Róza.
- Természetesen. Jól ismerlek édes Rózám, úgy sem lennél nyugodt, míg ki nem találunk valami megoldást.
- Igazad van Karcsi, hál' Istennek mi megtehetjük, hogy segítsünk annak akinek szüksége van rá. Eddig is megtettük, most miért ne okozzunk örömet Mari néniéknek.
Délután Róza és Karcsi azon tanakodtak, hogyan kellene megoldani a segítséget. Nem szerették volna ha megtudják ki az adományozó.
Végül Karcsi ötletét valósították meg. Négyezer forintot tettek egy-egy borítékba, mellé egy papírra csak annyit írtak, hogy a zarándok útra kapják. Ne firtassák, hogy kitől, cserébe egy-egy imát kérnek, hogy tudjanak még másokon is segíteni, ha úgy adódik. A névre szóló borítékokat, Róza kora reggel munkába menet bedobta a két néni postaládájába.
Gyorsan elrepült a hét, Márta és Karcsi eljártak dolgozni, senkitől sem hallották, hogy mi történt a faluban. Pedig akadt beszédtémája bőven az idősebb asszonyoknak. Mari néni és Rezi néni a meglepetés leveleket nem tudta, vagy nem is akarta titokban tartani. Izgatottan jártak házról házra, hogy elbeszéljék asszony társaiknak, milyen csoda történt velük. Vasárnapra már regényt is lehetett volna írni belőle, olyan hosszú történet keringett a levél "csodáról".
Róza szokása szerint, megint az idősebb asszonyokkal ballagott a vasárnapi misére. Útközben, még mindig Mari néniék titokzatos leveléről folyt a beszélgetés. Igaz, most Rózát is megkérdezték, tud-e valamit ezekről a levelekről.
Róza mosolyogva hárította el a kérdést, és csak annyit mondott:- Aki adta, jó szívvel adta, ne keressék a feladóját, helyette örüljenek, hogy Ők sem maradnak le a zarándok útról.
Az asszonyok a mise befejezése után megvárták, míg Mari néniék feliratkoznak az útra és kifizetik az utazás költségét. Elég sokat kellett várniuk, mert a plébános úrnak is elmesélték a "csodát". Ő a szomszéd faluban lakott, így hét közben nem értesült a faluban történtekről. Figyelmesen meghallgatta az asszonyokat, felírta őket a névsorba, és azt tanácsolta nekik, hogy ne találgassanak tovább, ne találjanak ki mindenféle történetet. Csodát meg végképp ne emlegessenek, mert ez nem csoda. Az Úr valakinek, vagy valakiknek olyan gondolatot sugallt, hogy segítsen rajtuk. Most nekik kellett a segítség, fogadják hálával és imádkozzanak ismeretlen jótevőjükért.
Róza most nem várta meg az asszonyokat, egyedül sétált hazafelé. Remélte mire eljön a zarándok út ideje, az asszonyok elfelejtik a "csodát". Végtelenül boldog volt, hogy Karcsival együtt, ismét örömet tudtak okozni. Mikor hazaért, sírva borult Karcsi nyakába, aki könnyeivel küszködve próbálta vigasztalni, de a fájdalmas, teljesen soha be nem gyógyuló seb, újra feltépődött.
A szokásostól eltérően, csendben ebédeltek. A telefon hangos csörgésére mindketten összerezzentek, és kérdőn néztek egymásra.
Róza ment a telefonhoz, és meglepetésére a plébános úr jelentkezett be a vonal túlsó végén.
- Róza, Róza, a jó Isten áldja meg magát és a férjét. Egy percig sem kételkedtem benne, hogy maguk voltak a jótevők. Az asszonyok örömükben mindenféle csodás történeteket meséltek, de én azonnal magukra gondoltam.
- Plébános úr, csak nem..., - kérdezte volna az asszony, de a plébános gyorsan a szavába vágott. - Nyugodjon meg, nem árultam el nekik, igaz nem is kérdezték, hogy én mit gondolok.
Minden csoda három napig tart, ezt ne feledje el kedves Róza. Csak a jó Isten és én tudom, hogy milyen sok adományuk jutott már el névtelenül a rászorulókhoz.
- Róza sírva köszönt el a plébános úrtól, és elindult a gyerekszoba felé.
A gyerekszobában már tizenöt éve megállt az idő. Kiskarcsi halála után, semmit nem pakolt el, csak a port törölgette. Egyetlen gyermekük volt Kiskarcsi, akiért minden követ megmozgattak, hogy enyhítsék örökletes betegségének tüneteit. Sajnos kevés sikerrel, tizennégy évesen elveszítették. A nagy fájdalomba majdnem belerokkantak. Hiába tanácsolta nekik a pszichológus, és a háziorvosuk, hogy egy kisbaba gyógyír lenne fájdalmukra. Nem merték felvállalni, féltek...
Akkor határozták el Karcsival, hogy amennyire anyagi helyzetük megengedi, segítenek annak, akinek szüksége van rá. Elsősorban a testvérek gyermekeit karolták fel, akik szerencsére jó képességű gyerekek voltak, így tudták őket segíteni, míg elvégezték az egyetemet, vagy a főiskolát.
Évekkel ezelőtt a plébános úrral is megbeszélték, hogy szigorúan névtelenül, szívesen segítenének azokon akik rászorulnak.
Ő örömmel fogadta felajánlásukat, három falu plébánosaként hittant is tanított az iskolákban, így nagyon jól ismerte kis tanítványai életkörülményeit. Iskola év kezdésekor, karácsonykor, húsvét táján, mindig akadtak gyerekek, akiket boldoggá tett egy - egy szeretet csomag. Most az idős nénik kaptak egy kis segítséget, hogy talán életükben utoljára, eljuthatnak a Mária kegyhelyre és a tihanyi apátsági templomba.
*************************************************
13. JÉZUS
TANÍTÁSAI
A HEGYI
BESZÉDRŐL - SZELLEMI MAGYARÁZAT ÁLTAL
Írta: Poór
Edit
(VIII. RÉSZ
)
GYERTYÁT SEM AZÉRT GYÚJTANAK, HOGY
VÉKA ALÁ, HANEM HOGY GYERTYATARTÓBA
TEGYÉK ÉS FÉNYLJÉK MINDAZOKNAK,
AKIK A HÁZBAN VANNAK
A világosság a legfontosabb az életben.
Mert világosság nélkül, csak tévelygés,
örök keresés, de meg nem találás,
a földi ember sorsa.
A világosság maga az élet.
Az élet, az Isteni nagy titok lényege,
mert az Istentől ered és az Istenhez
tér vissza, ez a visszatérés minden élet célja.
Az élet egy olyan törvényt követ, melynek
az ember nem ura, amely törvény szerint,
az élet nem úgy cselekszik,
ahogyan azt az ember akarná.
Ez a hatalom több, mint az ember,
világosabban, helyesebben,
pontosabban, célravezetőbben,
irányítja az embert,
mint ahogyan azt az ember gondolja.
Ahol fény van, ott élet van.
Az Úr nem engedi, hogy az ilyen világosságtól
átitatott lélek lefedve, letakarva, magába
zárkózva élje le földi életét.
Azt akarja, hogy ha fáj és nehéz is a
sötétségben járók között az élet terhét hordoznia,
mégis hitével, szeretetével, alázatosságával
ott járjon és világítson az emberek között.
Azt akarja az Úr, hogy a hegyen épült város
lakóivá emelje fel azokat a kereső és
Isten igazságát kutató embereket,
akik még nem világosodhattak meg
annyira, hogy az élet árnyékos oldalán járva,
el ne tévedjenek.
Jézus igazsága, fénylő világosságot jelent,
a földön élő embereknek.
Megvilágítja az utat, mely a földi élet
tévelygéseiből kivezeti a földön élő lelkeket.
Szükséges, hogy legyenek ilyen lelkületű
emberek, akik gyertyájukkal világítsanak,
azoknak, akik már megértették Isten hívó szavát,
de még csak bizonytalan lépésekkel tudnak
az életben előrehaladni.
Ők még meg - meg botlanak, talán el is esnek,
de a világosságban mégis tájékozódhatnak és felkelnek.
*
MERT, HA
MEGBOCSÁTJÁTOK AZ EMBEREKNEK
AZ Ő VÉTKEIKET, MEGBOCSÁT NEKTEK IS A TI
MENNYEI ATYÁTOK
Amíg az
ember a maga érdekeit munkálja,
a másokét megbántja,
amíg a maga igazságát védelmezi,
a másokét elnyomja,
amíg a maga boldogságát siet megszerezni,
addig a másét feláldozza.
Az önzés
teremti meg mindazokat a szenvedéseket,
amelyek a földi életet sokszor elviselhetetlenné teszi.
Az ember nem szereti embertársát,
nem ismeri el annak jogait a boldogsághoz,
ha szembe találja magát, mindazokkal a
bűnökkel, hibákkal, melyek benne ugyan - úgy megvannak,
már
engesztelhetetlen harag
és bosszú érzése keletkezik a lélekben,
ami gyűlöletben nyer kifejezést.
Az ember
lelkét tökéletlen igazságérzete,
helytelen ítélete viszi bele az ellentétes
érzésekbe, mert tökéletlen értelme
nem látja helyesen a dolgok lényegét.
Elítél,
büntet, bosszút áll képzelt
vagy tényleges sérelmeiért.
Isten egységes törvénye,
úgy fektette le az igazságot,
hogy „mint te magadat”.
Tehát
mindenkinek olyan ítélő törvénytől
függ a sorsa, olyan ítélettel mér neki is a törvény,
amilyen ítélettel ő ítél mások felett.
Isten előtt nincs kivételes igazság,
olyan, ami az egyiknek hasznára,
a másiknak kárára volna.
Nem átkozhatod felebarátodat a nélkül,
hogy magadra is ne szállna abból.
Nem kívánhatsz rosszat a nélkül,
hogy az rajtad is be ne teljesednék,
nem büntetheted a nélkül,
hogy te is ne szenvednél vele együtt.
Istené az
ítélet, az igazság, csak Ő kötözhet,
oldozhat fel a bűn alól,
Ő szabadíthat meg a kárhozatból.
Az ember bocsásson meg embertársának,
ha vétkezett ellene, mert az Isteni
szeretet kegyelmébe veszi mind kettőt,
úgy a vétkezőt, mint a szenvedőt.
Az egyiket
megdorgálja, hogy többé ne vétkezzen,
a másiknak meggyógyítja a szívét, hogy el ne vérezzen.
Vezeti mindegyiket a haladás és a fejlődés útján,
felfelé Őhozzá.
FOLYTATJUK.
*************************************************
14.
ROMANTIKUS NOVELLA
CSERESZNYEVIRÁGZÁS
- BEKÜLDÖTT PÁLYAMŰ
SZEGZÁRDI
NAGY VENDEL : TÜNDÉRKERT
Mintha utol akarná érni magát a természet, roskadoztak a virágoktól az utcákon az orgonafák, és az udvarok kertjeiben a cseresznyefák fehérlő pattogatott kukoricával vonták be zöldellő faágaikat.
Milliónyi szirom, vattacukros álmok.
Mindenfelé méhek zümmögtek, végezték áldásos munkájukat, mi is lenne velünk, ha nem poroznák be a virágainkat, gondolta magában a csinos fiatalember, aki nemrégiben költözött a takaros kisvárosba.
Méhkaptárt, és mézet is árulhatnék, sok ezer szorgos lény dolgozhatna nekem, s ezen elmosolyodott.
Gazdag ember lehetnék.
A fővárosból érkezett, kereskedősegéd volt, de fiatalként még kevéske megtakarítással rendelkezett, pedig mivel a saját lábán akart megállni, egy kis boltról álmodozott, és egy vidéki üzlet megvásárlására volt lehetősége.
Egy kissé öregeskedő nagykereskedő, több üzletének egyikét adta el a szimpatikus fiatal embernek, másnak el sem adta volna, de mivel nem akart annyi bolttal bíbelődni, már úgy is elég szép vagyonkával bírt, így eladta a vegyeskereskedését, ahol mindenfélét lehetett vásárolni, ami a helyi lakosságnak kellett. A vasárutól a szerszámokig, a sparheltig, mindent árult, még a kor divatjához tartozó kerékpárokat is, ami slágercikk volt az akkori fiatalság körében. Többen még féltek tőle, és garabonciás dolognak tartották.
Néha, amolyan reklámként, végigkerekezett a város utcáin, a kisasszonyok nagy örömére. Karimás kalapjuk alól, pislogva leskelődtek a sportemberre.
Hosszú szoknyájukban nemigen lett volna illendő ráülniük ezekre a drótszamarakra, pedig kívánták erősen.
*
Az
idős, tehetős, sokgyerekes kereskedő is megkedvelte az agilis ifjoncot, és
kitalálta, hogy gesztusként bemutatja a családjának, egy délutáni
teázáson. A, immáron partiképes, és nősülni vágyó fiatalember, örömmel fogadta a vizitmeghívást, annál is inkább, mivel pletykákból már régóta hallott a világszép lányokról, akik négyen voltak, az apa szeme fényei.
Az anyjuk is folyton büszkélkedett mindenütt velük.
Hárman már férjhez mentek, de a tán legcsinosabb ifjú hölgy, még otthon élt, a csodás, nagy parkkal rendelkező családi villában.
Csak hármacskán éldegéltek szerényen a hatalmas házban, néha jött csak mosónő, kertész, vagy szakácsnő, szükség szerint, alkalom adtán.
Természetesen az alkalomhoz illő csokrétákat vásárolt a kertésznél, megkívánta adni a módját a látogatásnak.
A büszke házigazda sietve nyitotta a
kertkaput kedves vendége előtt, és bevezette a kellemes tavaszi napsütésre kiült hölgyekhez a csodaszép teraszra.
Körülöttük a pompás kert, rózsalugasok, gyümölcsfák sokféle fajtája, és az éppen virágzó virágözönben díszelgő cseresznyefa. köztük, mint a korona közepén a két meseszép hölgy, ült a trónszékek ölén.
Voltak ott fehérre festett padok is, de a férfi elmélázott, egy királynő nem ülhet padon, csakis trónuson.
A férj, és apa, bemutatta a hölgyeknek a dicséretes jövő előtt álló daliás fiatal embert, aki elsőként kézcsókkal hódolt az idősebbik hölgynek, majd a bájos kisasszonykának csókolt kezet, aki kissé bátortalanul, szemeit lesütve nyújtotta apró kacsóját ámuló hódolójának.
Mindannyian helyet foglaltak az asztalnál, a hölgyek a saját karszékeikben, a vendég pedig a házigazdához közel egy faléces padlaton.
Hálásan köszönte a kedves meghívást, dicsérte a hölgyek toalettjét, átadva a virágcsokrokat, és hangulatos csevegésbe kezdtek néha fontosnak tűnő, de valójában kötelező udvariasságokon alapuló, semmitmondó vidám beszélgetésbe fogtak.
A férfi dicsérte a házat, és a kertet, ők kérdezték, hogy érzi magát itt a kisvárosban, és hogy látja a kereskedői jövőjét itt az ismeretlen emberek között? Ezekbe a dolgokba szakmai szemmel, már az apa is belefolyamodott.
A kisasszony többnyire csak hallgatott, és zavarában a terítő rojtjaival játszadozott.
Köszben a férfi ámulva csodálta a kisasszonyka szőkén csavarodó lokniait.
Végül a mencsötlet, a háziasszony megmentette a helyzetet.
- Kínáld meg Tündikém vendégünket egy kis teával, és süteménnyel, hiszen te sütötted.
- Persze mama, és kezével a kancsó fedelét tartva, öntött mindannyiuknak a forró teából, óvatosan, úgy háromnegyedig töltve a csészéket.
Természetesen az udvariassági etikettre kényesen vigyázva.
- Néha segítek édesanyámnak a házimunkában, hogy tanuljam a gazdaasszonyságot.
- Kérem szeresse, mondta, és néhány süteményt tett egy kistányérra, teasüteményt, linzereket, és piskóta tekercset.
-Tessék, szeresse, biztatta a mama is.
Tetszett a vendégnek a kedves felszolgálás, és a sütemények is finomak voltak, jóízűen evett. Közben próbálta folytatni a csevelyt.
- Nem értem, hogy egy ilyen csinos fiatal hölggyel miért nem találkoztam még soha az utcákon, parkokban, korzókon, ahol délutánonként még zenét is hallgathatna a pavilonokból?
- Én nemigen járok sehová, válaszolta pirulós zavarában a leány, Néha elmegyünk a Mamával sétálni, cukrászdába, a nővéreimet meglátogatni, akik szintén a városban laknak, de nem is olyan messze.
Feltűnt, hogy nemigen nézett a férfi felé, és gyakran lehunyta szemét.
Nagynéha a papa is bekapcsolódott a beszédbe, de látszott, hogy itthon nem ő viszi a prímet.
Érdeklődött, hogy megy az üzlet, és milyen fejlesztéseken gondolkodik üzleti szempontokból, korszerű áruval kívánja feldobni a kínálatot, és felfogadna egy gumikerekű fogatot, aki házhoz fuvarozná a nagyobb tárgyakat a vevőknek, természetesen inggyért, gesztusként, válaszolt a felélénkülő kereskedő.
- Nos, ez nekem is eszembe juthatott volna annak idején, méltatlankodott félhangosan a házigazda.
Hiába, a fiataloké a jövő, legyintett lemondóan.
Eztán ismét a mama vette át a szót, mint szóvivője a háznak.
- A csodás csokrokból látom, hogy ön is kedveli a szépet, és a természetet, s a virágokat, észrevettem, hogy jó ízlése van, még a beszédében is.
Finom úriember.
- Természetemtől, és neveltetésemtől fogva vagyok ilyen, szabadkozott a vendég, aki nem győzte csodálni a kisasszonyt.
- Tündérkém, vezesd körbe az urat a kertben, bizonyára tetszene neki, kérem, nyújtsa karját a lányomnak.
- Boldogan, és máris felállt a helyéről, és levezette a kis hölgyet pár lépcsőn, és érezte, hogy mindkettőjükön forró borzongás fut át.
Talpuk alatt ropogott a sárga gyöngykavics, mintha céltudatosan vezette volna őket a rózsafák közé, de csak a legfontosabb helyeken voltak felszórva az utak, vezetősávokként hatottak számukra.
- Itt szoktam sétálni, kezdte Tündérke, itt szoktam álmodozni, és várni.
- De, hát innen nem lehet sehová sem látni, csodálkozott a férfi.
- Az nem baj, nem is számít. Itt vannak a rózsáim, azok a fontosak.
Elővett szoknyája fodraiból egy kicsinyke metszőollót, és gyakorlott mozdulatokkal lemetszett egy bimbózó rózsaszálat, mert még nem nyíltak ki teljes pompájukba a rózsák.
Óvatos mozdulatokkal a hajába tűzte, emelve fényét, az amúgy is szép hajkoronának.
Csodálatosan áll ez a fehér virág a haján, kaphatnék én is egy bimbót a gomblyukamba? Meghálálnám.
Én, ha kérhetném, vörös rózsát óhajtanék, ezen miliőhöz méltót ám, szerelem zálogát, a szerelmeseknek vörös rózsa dukál.
- Igen kedves, azonnal kiválasztom, és a gomblyukadba szúrom.
Lázasan kereste a legszebbet, de ismét csak fehér virágot metszett.
Csodálkozva nézett a szerelmes férfi a fehérre, én vöröset kértem, vágyom egy cserére.
Én azt hittem, vöröset adtam, bocsánatot kérek, és egy hatalmas könnycsepp gördült a szemébe.
Ismét nyesett egyet, újból csak fehér lett, az nem lehet, hogy vörösre nem lelek.
Rádöbbent az ifjú, szerelme nem lát, megmutatta neki a vágyott rózsát.
Csókolta kezeit, szemei pilláját, vérvörös ajakát, és közösen vágták le a vágyott rózsát.
Mindjárt megértette a ropogós járdát.
Mikor visszatértek a szülők körébe, ők azonnal látták a rózsák virulását.
Ettől már csak orcájuk rózsái pirultak jobban.
Gyakori vendég lett a családnál a szerelmes titán, de a leány is örömmel fogadta, szerelemre vágyván.
Mindenki csodálta őket, és volt aki még irigykedett is, ki a fiút, és volt aki a leányt.
Ősz derekán megtartották az esküvőt, szolidan, nem hivalkodóan, így kívánta a menyasszony, nem hivalkodott a vakságán.
Testvérei is elfogadták a vőlegényt, bővült a család.
*
Volt a
boltjuk felett egy takaros kis lakás, kettőjüknek bőven elég, még vendégeket is
fogadhattak, bár lett volna hely a villában bőven, ők ragaszkodtak, hogy külön
éljenek.Berendezte ajándékképpen a kedves mama nagypolgári módon a családi fészket, jól érezték magukat ott.
Praktikusnak is tűnt így az élet, hiszen csak lekellet menni az üzletbe, és berendeztek az ifiasszonynak egy szobasarkot az ablak előtt, egy íróasztallal, ahol ő is szorgoskodhatott, és nem kellett egész nap a lakásban magányoskodnia.
Gyöngyöket fűzött, beszélgetett a kuncsaftokkal, és rendszeresen megajándékozta a kislányokat karkötővel, vagy egy mívesebb nyaklánccal.
Szerettek ebbe a családias üzletbe járni a vevők.
Kedvelték a szorgos ifjú párt.
Délben elmentek karon fogva a mamához ebédelni, ezt kérte az idősödő hölgy, hiszen neki nagyon hiányzott a lánya, hiszen ő is magányosan élt a nagy villában, a papa üzleti ügyekben járt egész nap. A fiatal asszony délutánra ott maradt beszélgetni, látogatókat fogadni, majd este jött érte a férje, hogy hazakísérje.
Nagy szerelemben, és egyetértésben éltek, idilli környezetben, és hangulatban.
Mikor este összebújtak, a ház ura énekelt feleségének, szép tenor hangján, amit a nő nagyon kedvelt, és tán még a verset is, a dallamot is, maga írta szerelméhez.
Tündér
Tavaszi
szélben
Lenge
leányka.
Szoknyája
perdül
Indul a
táncba.
Siklik a
teste
Omlik
ruhája.
Messzire
hallik
Szél
fuvolája.
Indul
tavaszból
Szökken a
nyárba.
ősz
fuvallatja
Télben
találja.
Sajnos nem sokáig tartott ez a békebeli állapot, kitört az első nagy háború.
Tömegesen vitték a katonákat a frontokra,
mondván, mire a falevelek lehullanak, visszajönnek a katonák, de nem így lett.
Be kellett zárni a boltot, ő is megkapta a behívóját, és hamarvást indulnia kellett valamelyik frontra.
Kikísérte a család a vasútállomásra, sok könnyek között megölelték egymást, Minden nap várjál, hazajövök, meglásd.
Várok rád, és mosolyogni próbált.
Ha elindul a vonat, a nagy kanyarnál integetek még hozzád, Drágám.
Ment a katonavonat, s a távolból egy elhalkuló vonatfütty integetett, görbe fát dobtak a tűzre, nagy kanyarulat jött, és vissza már soha nem jöhetett.
Ismét fájdalmasan üres lett a ház, várták az őszt, a levelek hullását.
Tünde szobájában fekve vak szemeivel a semmit nézte, és halkan énekelte,
Tavaszi
szélben
lenge leányka,
szoknyája perdül,
indul a táncba.
Messzire
hallik
szél fuvolája.
SZEKSZÁRD,
2022. 02. 28.
*************************************************
15. VERSRŐL
VERSRE - KORTÁRSAINKTÓL
Kovács
Tibor: Májusi
aranyeső Aranyat ér a
májusi eső,Áztatja a földet,Locsolja a föld gyümölcseit,Melyet ajándékoz Nékünk. Virágba
borul a rét is,Virágzik szívünk is,Szerelemre nyílik,Örök szerelemre. Lágy
szellőtől lengedezikHullámzó hosszú hajkoronád,Kezed a kezembe simul,Lágyan Lépkedve sétálunk,A közös úton, Szeretve, szerelmesen. 2022. Április
.......................................
Csomor
Henriett: Az erdő
csendjében
Ott, ahol a
csend honol,
éjnek idején
vadak
jártak
nesztelenül.
Ott sétálok
én
szabadon,és boldogan.
Újra erőt ad
nekem.
Az erdei
világ,
és satnya
lábam
visz előre.
Olyan,
mintha
ide
születtem volna,
és az egész
életem
ide
gyökerezne vissza.
Körül
ölelnek a fák,
trillázva
kísérnek
a madarak.
Szívem és
lelkem
nyugalomra
lel.
Velem van az
édesanyám
is,
és ennél
több
nem is
kellene.
Az eszem azt
súgja,
amit a
szívem kívánna:
örökre itt
maradni
és megóvni
ezt
a gondtalan,
időtlen
érzést,
amelyet
manapság
nagyon nehéz megtalálni.
2022.
április 02.
.....................................
SZILÁGYI
ANITA: Angyal- lány
Anya van ma
minden szóban,
Gondolatban, bús dalomban,
Szinte látom csodás arcát,
Hallom göndör kacagását,
Nem halt ő
meg, odaát van
Egy szebb, nemesebb világban,
Ott él, hol nincs több fájdalom,
Rosszindulat, gúny, szánalom,
Hideg sírkő
elfáradt testet takar,
De a lélek halhatatlan, élni akar,
Szólok hozzá úgy, mint régen,
Megérti, ha bánat kínoz éppen,
Angyallénye
mellém huppan,
Könnyeimet törölgeti gondosan,
Felsegít, sohasem hagy elesetten,
Útjaimon mellettem száll észrevétlen,
Sírján ma
csendesen égnek a gyertyafények
Fehér, sárga rózsaszálak díszlenek,
Angyallány látható gyertyái fényében,
Anya halhatatlan testet váltott a Mennyben.
*SZILÁGYI
ANITA: Mosolyogj
Rossz voltam, bocsásd meg nekemSimogatásodra vágyom, jó leszek, ígéremHidd el, megbántam hűtlenségemÉrzed, szereteted kenyerére éhezemKönnycseppek gurulnak le arcomonKeresek, de nem találok szavakatKönyörgő tekintetem szívedbe karcolatVigasztald, vigasztald meg sírásomatLátod? Én is nagyon elfáradtamElhervad az első szakasztott virágodSzíved kulacsából locsolgasd rózsádatFélek, nehogy elhalkuljon hangod,S nem lesz, aki engem megnyugtassonNézz rám, tedd ma félre haragodAnyácskám, hadd lássam mosolygásod! ..................................
TÓTH
GABRIELLA: Napsugárban Napsugárban
táncolóPillangókkal álmodom.Velük járom a táncot.Boldog vagyok és szabad! Elképzelek egyEnnél szebb,Boldogabb,Békés világot. 2022 április.
Ezt a verset egy kedves barátomnak Iminek ajánlom, aki szerelmét szeretné
vissza kapni. Annát.
Szerelmemnek,
Annának! Szerelmünk
hajnalánNem voltam még elég erős,Bár most sem vagyok egy hős,Ám szerelmem rendíthetetlen .Erősebb mint valaha. Kérlek adj
nekem esélyt ,Hogy újra éljem a csodát,Mi te vagy nekem. 2022.április
................................
KOVÁCS
JÓZSEF KOPEK (ERDÉLY): Virágvasárnap
Virágvasárnap
volt, mintha csak ma lett volna.
Hatvan virágvasárnap telt el már azóta.
Felejthetetlen maradt e szentnap számomra,
Először öltöztettek ünnepi ruhába.
Sötét színű
öltöny, Bacsadi szabó varrta,
Fehér ing és félcipő, vette keresztmama.
Zsoltárral kezembe, indultam a templomba
Aztán ügyes légy Jóska, szólt rám édesanya
A leánykák
fehérbe, mint annyi szép angyalka,
A fiúk öltönybe, mint a királyok fia.
Konfirmálni mentünk az Úr hajlékába,
Hogy beléphessünk egyházunk felnőttei sorába.
A templom
feldíszítve sok-sok szép virággal,
Az Úr asztalán egy nagy csokor orgonával.
Miután a kérdéseket megválaszoltuk,
Az Úr asztalához először járulhattunk.
E Szent
ünnepet családi ebéd követte,
E naptól kezdve, mint felnőtt voltál kezelve.
Ki tehetted levesed először éltedbe,
És egy pohárka ital is, megvolt engedve.
Így
emlékszem én ma is e szép eseményre,
Ides, drága jó anyám áldott jó lelkére,
Az idő el nem mosta e szép emlékeket,
Áldás Istennek, hogy megoszthattam veletek!
...................................
SZŐCS
ÉVA ERDÉLY: HA ELMÉSZ
Ha elmész
messze honba
emlékezz az otthonodra.
Hol bölcsőd ringatta anyád,
életre tanított apád.
Emlékezz a
szép napokra,
az itt hagyott barátokra.
Elsuhanó szerelmekre,
boldog mámoros percekre.
Lehet,
gazdag gondtalan vagy,
de a szíved itthon maradt.
Mert a pompa, s pénz nem minden,
ha honvágy örli a lelkedet.
Este mikor
álom száll rád,
szíved mindig haza talál.
Így ébredsz könnyes szemekkel,
s haza vágysz a fenyvesekhez.
*SEMMI SEM OLYAN Semmi sem
olyan, ahogy volt tevéled,fénytelen lett nélküled az élet.Lelkemben érzem jelenléted,zsarolja szívem minden egyes éjjel. Hogy éljek
így emléked körül fog,nélküled kóbor vándor vagyok.Csak egy éjszakát kérek semmi mást,s haljak meg e csókos éjszakán. Legyek
árnyékod vagy legyek lépted nyoma,ha szenvedsz legyek fájdalmad hordozója.Ajkadon csók legyek szívedben dobbanás,szenvedély legyek szerelmed oltárán. .....................................
KLEMENT
BURZA MÁRIA:
Földi
fejlődésünk meghatározója
Minden nehéz
helyzet,
minden egyes ember
akivel kapcsolatba
kerülünk életünkben,
arra tanít minket,
hogy minden tapasztalásnak
nézzünk a mélyére.
Események
mélyén
személyiségek álarca
mögött nincs jó vagy rossz,
csupán egy tapasztalás,
melyet a döntésünk cimkéz
jóvá vagy rosszá.
Minden
sötétség mögött
a mindenek felett álló Fény áll,
ám itt a Földön a sötétségnek is
megvan a tanító szerepe.
Hitünk
erejével dönthetünk
a sötétség vagy a Fény mellett,
mert a szabad akaratot gyakorolni
azt jelenti, hogy megtanuljunk
különbséget tenni jó és rossz között,
ami az Egység ketté szakadt része
itt a Földünkön, mert a jó és rossz, Fény és
sötétség minden létezőben benne él.
Ez a
dualitás
földi fejlődésünk
meghatározója,
fel kell ismernünk
önmagunkban is a jót
és a rosszat, elfogadni
magunkat olyannak,
amilyenek vagyunk.
"Szeresd
felebarátod, mint tenmagad!"
Ezt a Krisztusi tanítást megértve és élve
tehetjük meg a lépést egyéniségünk
mögött álló Lelkünk felismerésére.
A létezés
titkait
magunkban hordozzuk,
kutatásának vágya
bennünk él, melyet
az Isteni Forráshoz
való visszatalálás vágya hajt.
Szemünk
előtt lévő fátylat
lebbentsük fel, hogy látható
legyen a mögöttes igazság,
annak ténye, hogy halhatatlan
a Lélek, a test csak közlekedő
edénye, azért teremtetett,
hogy segítségével a sötétből
a Fényre találjon az ember,
s az átélt tapasztalatokkal
szert tegyen a bölcsességre.
A bölcsesség
annak belátása,
hogy minden rendben van benned
és körülötte, mert minden
a Terv szerint halad.
*GYERMEKNAPRA Gyermekeim
már felnőttek,az én szívemnek mégis olyféltve őrzött drága kincsek,útjukon még velük vagyok,szeretettel segítek, deszárnyalásukat nem töröm meg. Rájuk nézve
látom bennükaz egykori kis gyermeket,Isten legszebb ajándékati voltatok s vagytok nekem. Múltból
képek elém jönnek,újra élve gyermekségükéveit, segítve szárnyukkibontakozását, dehagyva, hogy saját útjukrarátaláljanak, s szívükbeültetett szeretet-magvirágozzék a Nap alatt. Velük együtt
sokat nevettem,könnyeiket letöröltem,a magamét elrejtettem,aggódva ültem ágyuknál,láz-borított kis testükértIstenemhez imádkozván. Ma vannak
dolgok, melyeketbölcsebben tennék, hiszen mártapasztalatból merítenék,aggódás helyett, féltenék,erős hittel imádkoznék. Mára már
felnőttek lettetek,Isten nektek is adott szépgyermekeket, szívem örüllátva, jó példát mutattok,szelíden vezetitek arátok bízott drága Kincset,ártatlan gyermekeiteket. Mutatjátok
ahogy egykor,de talán nálam bölcsebben,az életnek a lényegét,tudva, a gyermek ártatlan,még óvni kell a sötéttől,hisz Ők az álmodott jövőnk. Gyermekeim
már felnőttek,szívemnek mégis ők Kincsek,Istenemet alázattalkérem, legdrágább Kincseimmindig hordozza Tenyerén. ...........................................
ÉDESANYÁMNAK
NAGY VENDEL: ANYÁK
NAPJÁRA
Mikor kicsi voltam,
anyák napja reggelén
Hozzád totyogtam,
vittem pár szál gyöngyvirágot,
Neked akartam adni
az egész világot.
Most hogy már felnőtt vagyok,
csupán szeretetet adok,
a világ hívsága
messze került bőven,
a fények sugára
fényévre fut előttem,
utol sosem érem,
fogadd most is örömmel
ezt a csokrot tőlem.
Potyognak könnyeim,
gurulnak végig orcám ráncán,
mintha régi gyöngyvirágok
illatozó tánca
gyöngyözne a párnán.
Köszönöm Édesanyám
azt hogy megszülettem,
e csodás életet
tanítottad nekem,
melyet mindig szerettem,
őrködjél sokáig
még óvón felettem,
odafent a mennyben,
mert a nemes lelkek
csakis oda kerülhetnek.
Örülök hogy vak létem
meg nem élhetted,
mindezt ha láthatnád,
meghasadna a szíved.
SZEKSZÁRD
2019.MÁJUS 05.
* Szegzárdi
Nagy Vendel Édesanyámnak című versét elmondja: Ilosvay Gusztáv
A RÁDIÓ MOZAIK SYDNEY MAI ADÁSÁBÓL 2020. MÁJUS 03. ANYÁK NAPJÁN
https://www.youtube.com/watch?v=SCt6cME8zM0&feature=youtu.be
........................................
AZ ADÁS MAI AJÁNLÓJA
2020.05.03. Adás. Ha Isten is segít akkor az utolsó adás volt, amit
karanténban kellett csinálnunk. Már bejelentették, hogy mindenféle
előírások betartása mellett bemehetünk a stúdióba és onnan
közvetíthetünk. Valljuk be őszintén azért az élő közvetítés az igazi.
Viszont míg el nem felejtem: Boldog ANYÁK NAPJÁT minden kedves anyukának,
nagymamának és leendő édesanyának. Remélem tetszeni fog a műsor, amit erre a
napra készítettünk. Végére beígértük, hogy a Karantén Dalt lejátsszuk, az
összeállítás Vladucz Zoltán operatőr munkája és 100 önkéntes lelkes
részt vételét tükrözi. Persze mi sem szerettünk volna kimaradni. Gyere, énekelj
velünk! Hidd el élvezi fogod. Jó szórakozást, jó rádiózást! Találkozunk
jövő héten ugyan itt, ugyan ebben az időben! Hívhattok a stúdióban adás alatt
02 9816 2777.
Ezt a honlapot tedd be a keresőbe: www.radiomozaiksydney.com.au
ILOSVAY GUSZTÁV, ÉS ILOSVAY EGYED KATALIN
RÁDIÓ MOZAIK SYDNEY - AUSZTRÁLIA*************************************************
16. ÉLETEM
TÖRTÉNETEIBŐL
Engel
CSABA (ERDÉLY): ÉLETEM TÖRTÉNETE(5 rész.)
Mókás
percek, pillanatok.
Késő őszi
napok, még örvendeni lehetett a tiszta, ragyogó napsütésnek.
A déli órákban lágymeleg szél fújdogált, jó idő volt és Andrással éppen
befejeztük az aznapi otthoni tevékenységet, informatika órát tartottam, ami
nap, mint nap hosszasan, szorosan lekötött.
Feszült és izgalmas órákat töltöttünk együtt, azt akartam, hogy minél
egyszerűbben, hatékonyabban előadjam a számítógép ismeretemet. Az informatika
önálló tudományág, amely a különböző eszközökkel – de különösen a számítógéppel
– megvalósított információkezeléssel, azaz az információ megszerzésével,
(gyűjtésével), feldolgozása tárolásával, sokszorosításával és
továbbításával foglalkoztam.
Egy jó bő, pár percen keresztül András csak hallgatott és hirtelen szavaim közé
vágott és meglepetésemre azt válaszolta, nem érdekel Csaba, ne haragudj, nincs
ehhez türelmem, arra én rágyújtottam egy cigarettára és türelmesen vártam.
Hallgattam őt, hagytam, hogy kibeszélje magát.Engel Csaba
Most miért nézel rám haragosan? Mondta ő,
legalább ne néz a szemeimbe, nem látod, hogy kivörösödtem? Begyúlt az agyam a
sok, PC. Rím, Ram, infó szoftverbázistól.
Figyeltem, követtem minden egyes mozdulatát,
hogy ne kacagjak haraptam a nyelvem annyira nyűgös és bosszankodó volt.
Ismételte, darálta a szavakat, amit összességében tőlem hallott.
Tévesen sorolta fel az alkatrészek és szoftverek felépítését,
össze, vissza, hebegett, habogott. Össze keverte az alkatrészeket a
programozással.
PC, MS-DOS, Windows commander, Pentium, Mouse,
3.1, 98, 2000, Milenium Windows... SP 1, SP 2, SP 3, Linux. Winchester,
Boot szektor helyreállítás... A merevlemez (angolul hard disk drive,
rövidítése HDD) egy számítástechnikai adattároló berendezés. Flooppy meghajtó, processzor, adatlap, cooler CPU. Tápegység, memória kártya,
SD RAM, DD. RAM... és annyi meg annyi hozzávaló!
Igen talán én túl hirtelen és igen sok mindent a fejéhez vágtam, túlterheltem
őt.
Valamikor én a folyóiratokból tanultam, hol angolul vagy magyarul, román
nyelven önállóan tanultam, gyakoroltam, jól tudtam kezelni és programozni a
számítógépet még mielőtt elvesztettem a látásomat.
Attól eltekintve volt egy baráti-kör ahol napirenden foglalkoztak velem és úgy
sikerült vakon is másokat tanítanom, rengeteg információt tároltam és
szerettem azzal foglalkozni.
A tanítványaim közül sok szülő és gyermek merített infó ismeretet. Végül
Andrást is nagy nehezen meggyőztem és elsajátította az ismeretet, Magdika a
kedves húga is belekapcsolódott a későbbiekben.
Nap, mint nap bővítettem az ismeretem, sok munkát, időt igényelt, fejlesztettem
önmagam és boldogan adtam át az infót,
segítettem másoknak és részt vetem a legapróbb javítás, bővítésben. Sokan
kedveltek és tiszteltek, csodálkoztak, hogy a számítógépet vakon javítottam és
kezeltem.
A lányom a szomszédok mindenki tanult tőlem, nem voltam egy szuper zseni, de
volt egy biztos, közepes alapismeretem és a barátaimnak köszönhettem mindazt,
hogy türelmesek voltak hozzám és tanítottak Gyenge Alpárnak , Nagy
Lászlónak, és Dobai Öcsinek, mert jó infó tanító mestereim voltak.
Azon a nap András belefáradt és azt javasolta, hogy tartsunk szünetet,
gyere a Lorens bázisra igyunk egy-egy röviditalt csak nem lesz zárlatos az
agyunk attól, mert az infótól már jól, igen az enyém szikrázik.
Rendben, megegyeztünk, nem vesztegettük az időt siettünk a bázisra.
Csak nevetni tudtam azon, hogy ennyire jólesett Andrásnak az ottani
kikapcsolódás.
Mókás és vicces nap lett abból.
Hozzánk jött egy nagy kalapos fiatal ember, aki cipőt árult, az asszonya
cipelte a zsákokat a hátán és lihegve meggyőzni akart, hogy tőlük jó minőségű
bőrcipőt vásárolhatunk.
Fiatal ember figyeljen, jó cipőt árulok, válasszanak! Már is kezdte
elébünk kipakolni az egyik zsákot. András hozzám szólt, na idefigyeli
erre kössél bogot, válassz egy pár cipőt a részemre, de jól figyelj oda, mert
ez nem infó vagy számítógép!
Újra megszólalt a kereskedő, úrficska hányas lába van? Kérdezte Andrást
aki mozdulatlan ült a tolószékben.
Igen nekem 42–es méret kell, de szép barna cipő kell és ne legyen fűzős mert a
barátom nem lássa befűzni, Csaba te nézz oda legyen egyforma, nehogy az
egyik sötétebb vagy világosabb legyen!
Jól van András válaszoltam nagy komolyan.
Az összes cipőt átnézte az András és mégsem talált magának való méretet.
Mondtam, hogy nekem negyvenkettő és feles kell, de a kereskedő erősítette,
a negyvenhármas az jó magának úrficska!
Márta a bárpult mögött csak kacagott, hullt össze a röhögéstől.
Én se bírtam ki kacagás nélkül, mikor az összes cipő a földön hevert és a
vendégek jókat nevettek. András a kereskedővel szembefordult és azt mondta,
Gábor na ezekre a lábakra varrjál cipőt! Mondtam Csaba ez nem infó
és légy szíves figyelj oda!
Akkor a kereskedő rájött, hogy jól elszúrta és nem a megfelelő embere talált.
Kapkodtak és alig tudták összeszedni magukat és a cipőket, majd szégyenükben
elsüllyedtek és kiszaladtak a bárból. Igen ennyire mókás volt a barátom, jól
kikapcsolódtunk azon a napon, szinte zárlatos lett az agyam, nem az italtól
hanem a vicces jó kedvétől.
*
2004.
Augusztusi nyaralás, Szalárdtelepen.
Toplica irányába
haladva a Maros partján, a folyó felső kanyarulatánál, a Maros megye
északkeleti részén fekvő települések, Palotailva, Nyágra, Mesterháza,
Gödemesterháza, mind kiváló, gyönyörű helyek.
550 méteres tengerszint feletti magasságban, a Kelemen- és a Görgényi-havasok
között áthalad rajta az E578-as európai út (a Romániai útszámozás szerint
DN15).
Több alkalommal jártunk arra nyaralni, nagyon odavoltunk azokért a
csodálatos, csendes helyekért. Marosvásárhelyről a kedves feleségemmel
Magdikával és barátainkkal Szalárdra utaztunk. Levente és barátnője Iluka
volt útitársaink, Attila egy másik jó közös barátunk taxival vitt a
helyszínre és vissza is fordult amint meggyőződött, hogy jó és
biztonságos helyen vagyunk.
A főúttól jó távol voltunk a hegyek lábai alatt egy kisebb tündéri tisztáson
letelepedtünk.
Nagyon szép, mesebeli, kristály tiszta patak csendesen csordogált lefele
és keveredett össze az enyhén kanyargó Maros vizével.
Felhúztuk sátrainkat közel a vízparthoz, kényelmesen elhelyezkedtünk és
elbűvölő hangon énekeltek a madarak.
Napközben a friss, éles jó levegő szinte álomba ejtett. A napsugár enyhén
simogatott, annyira kellemes illatot kevert a hűvös, mohás sziklák oldalában
nyújtózkodó sűrű fenyőfák lombjaiból, hogy varázslatos ereje ellágyított.
A kristálytiszta patak csobogása ezüsthangon megszólaltatta a köveket,
aranyszálat font a fejükre a napsugár segítségével.
Igaz vagy nem, képzelődtem? Nem, valamikor még azelőtt láttam a
természetet hasonló szépségében. Lelki szemeim azon a nap akkor is
látták, csodálatos díszruhában heverni a tájat, mint menyasszonyt a
vőlegénye gyöngéd karjai közt mosolyogni. A vakságnak nem volt ereje ahhoz,
hogy azt tőlem elvegye. Örvendtem, hogy megérinthettem és
éreztem, hallottam amint közelebb kerültem hozzá, mindig is rám várt és
keblében ringatott, simogatott. Csakhogy akkor úgy, ahogy voltam jobban
felfigyeltem rá, éreztem amint karjai közt elolvadok. Már hevesebben
sütött a nap és a vízhez közeledtem föléje hajoltam és áztattam kezeimet
majd arcomat, nagyon hideg volt de kellemes.
Lassan beljebb léptem és térdig elmerültem majd egészen. Fürödtem egy
jót, a társaim is megkívánták és akkor már közösen lubickoltunk.
Azon a helyen egy ember sem járt, szinte érintetlennek tűnt a táj, én csak
tovább gyönyörködtem a természetben.
Annyira megható élmény volt a számomra, úgy éreztem magam, mint amikor a
szerelmem beszéde, érintése kényeztet,
a lágy szelő lehelete arcomba itatta a természet illatjait, csókja bizsergő
forró csókhoz volt hasonló.
Késő délután egy tűzhelyet építettünk és száraz fát hoztak a társaim, megraktuk
a tüzet és az otthoni finomságokból készítettünk vacsorát a többi élelmet
vederbe zártuk és hűvösebb helyre elrejtettük, hogy ha netán medve jár ne
találjon rá. Biztonságos, hatalmas tábortűzzel zártuk a napot és késő éjfélig
dumáltunk, meséltünk.
Mindenki boldogan sátorainkban elhúzódtunk csakhogy a hegy alatt furcsa mozgást
észleltünk és félelmetes zörejt, sziklák is gurultak, mozdultak meg.
A sátor közelében is furcsa mozgást észleltem, szerencse a tűzhely még
füstölgőt és bőven lehetett parázs ami távol tartsa a vadállatokat.
Asszonnyal félelmünkben suttogtunk egymásnak addig míg álom jött a
szemünkre majd mélyen elaludtunk.
Reggel biztonságban ébredtünk csak a madarak csicsergése és a kis patak moraját
hallottuk, később a barátaink is felébredtek és elmeséltük az izgalmas zajos
éjszakát, egymást kérdeztük, ki mit hallott, a Levente mosolygott, kacagott és
nyugodt hangon válaszolt, nem volt időnk hallgatni a természet félelmetes
zörejét mivel mi szerelmeskedtünk és cirógattuk egymást.
Arra meg én, annyira hevesen szeretkeztettek hogy a sziklák is
megmozdultak? Na meg a sátorotok azért dőlt össze? Nem is volt ott
elég hely, mondta Iluka és Levente.
Jókat nevetünk és a többi napokat is hasonló jó kedvel töltöttük el.
**
19.08.2008.
Gödemesterháza.
2008–ban
újra Gödemesterháza volt a célpont, találkozó hely a barátainkkal.
Az előző részben már említettem, hogy Gödemesterházán és a környékén több
alkalommal nyaraltunk, ott ahol a fenyves erdők a hegyek sziklás oldalaiba
kapaszkodnak és a gyors felhőket cirógassák.
A széláramlatól alkotott, szaggatott felhőgomolyák mögül a meleg ragyogó
napsugár bekukucskált a sűrű erdő titkos belsejébe. Az erdő csodálatos otthont
biztosít az ottani állatoknak. Az ember is bármikor szívesen jól látott vendége
lehet, ha halkan, óvatosan megközelítjük akkor élvezni fogjuk
igazából vendégszeretettét, illatát, pompás színeit, fenséges zenekarát,
amit együtt közösen kórusban dúdol az erdő a legapróbb lakosaival. A
természet csodálatos élőlényei figyeli az ember minden egyes lépteit és
elbűvölő szépségét felkínálja, hogy barátságosabbak legyünk és szeressük a
környezetet amelyben élünk.
Engem a természet mindig gyöngéd szerető öleléssel fogadott, ahányszor arra jártam,
meglepett szebbnél, szebb ajándékkal.
Az ékes-erdő suttogása arra tanított, hogy lelkesítsek, szeressek mindenkit.
Három kilométer választott el a lakosságtól, egy hömpölygő, gyors hegyi patak
vize sziklás medrében ezüstként fénylett és a nap alatt megállíthatatlan
csengőhangon köveket görgetett lefele, helyenként suttogott és habzott ott,
ahol megütközött a hatalmas sziklákban.
Ott ahol a víz lecsendesedett, lassabban folydogált, mint kígyó
tekeredett széles medrében, halkan folytatta moraját, ott annak tükrében a
felhő tangót járt s fehér ruhájára aranyszálakat varrt a nap.
Csodáltuk a természet minden egyes apró szépségét.
Mindnyájan vidámak és boldogok voltunk, hogy egy kevés időre magunk mögött
hagytuk a zajos, zsúfolt várost.
Az erdőbe vezető úton haladva hallgattuk a madarak csicsergését, színes hangjuk
kedves fogadtatását, lábaink alatt reccsent, roppant száraz ágak,
levelek, szőnyegként fedte a puha talajt, helyenként nedves,
selymes moha borította sziklák, és kapaszkodó zöld növényzet díszítette a
derék fáknak törzseit.
A lágy szellő szédítő illatot kevert a fák és nővények leheletéből, gőzölgött a
talaj a nap erejétől ködbe bujkált a magasabb fáknak ágai. A déli napsütés
simogatása kényeztette a szélben lengedező óriás fenyvest. Titokzatos óriás
képet vésett az idő a hatalmas szürke kősziklákba. Ámulatba ejtő a
természet csodálatos alkotásai. Én csak hallgatni tudtam és átérezni mindazt,
amit a barátaim láttak akkor. Mesebeli szavaik ámulatba ejtet, mint kisgyermek
számtalan kérdést tettem fel, kíváncsiskodtam. Az ők segítségük által magam
előtt láttam mind azt, ami körülvett és boldog voltam, hogy szeretettel
osztották meg velem a természet gyönyörét. Megérkeztünk a szállás helyszínére,
ahol egy kisebb domboldalban épült hétvégi ház és gyepes udvara várt ránk.
Kényelembe helyeztük magunkat és élveztük amint az erdő átölel és szelíd
árnyékaival betakar.
Különböző formájú száraz faágakat kértem a barátaimtól és máris nekifogtam
faragni. Többször hangzott el a kérdés. Mi készül azokból? Én csak tovább
tapogattam, faragtam. Egy bicska segítségével addig faragtam, míg kezeim alatt
megszületett egy villa meg egy kiskanál. Megajándékoztam barátaimat egy, egy
faragott tárgyal, és csodálkoztak, hogy egy elhullt értéktelen száraz faágból
értékes tárgyat, eszközt lehet készíteni.
Meglepődtek, hogy miként tudtam csupa érzésből kifaragni azokat a tárgyakat.
Igen apró gyöngéd tapintással, éles bicskám hegyével azzal hoztam felszínre a
száraz ágakból a belsejükben lapuló szépséget.
A természet arra tanított, felvilágosított, hogy nem csak látni kell
hanem érezni, szeretni a legfontosabb. Tehát van értelme és jó összhangban
élni, barátnak lenni a természettel. Szeretem és megbecsülöm a természetet,
környezetem amelyben születtem, mert az adott életet, annak alkotója mesterének
bizonyítéka, hogy ő létezik. Nélküle hiábavaló az életem és nincs öröme,
szépsége.
***
2008–2009.
Egy új otthon.
Már nagyon
rég tervezgetünk és álmodoztunk arról, hogy jó lenne falura költözni.
Én és a
lányom Erika többször elbeszéltünk és kívánkoztunk, hogy kiköltözünk falura egy
kis kedves udvaros házba. Nagyon szerettük a természetet az állatokat és a
legfőbb dolog amit abban láttunk egy nyugodtabb, egészségesebb életmód.
Erika még
csak tizennégy éves lehetett mikor ez a vágy megszületett benne és úgy érezte,
hogy érdemes beszélni erről.
Előbb hozzám
fordult és megosztotta velem az ő álmait, én meg is hallgattam és jónak láttam.
Az ő kérdése
az volt, apuka mi miért nem tudnánk egy csendes udvaros-házba költözni? És folytatta,
ott nekünk is lenne állataink, zöldség, gyümölcs és minden jóság ami sajnos itt
a tömbházban nincs.
Én csak
annyit tudtam mondani erre, hogy igazad van és jó ötlet, csak hogy ez nem olyan
egyszerű és sok mindentől függ, nem lesz könnyű megvalósítani álmainkat és
nehéz lesz alkalmazkodni az ottani körülményekhez. Végül én akkor megígértem a
lányunknak, hogy mindent megteszek és biztos lehet abban, hogy közös álmaink
valóra válnak, még akkor is ha lehetetlenek tűnik. Attól a perctől kezdve
nyugtalan voltam és aggódtam, hogy miként fogjuk ezt közösen megvalósítani.
Magdikának sem volt könnyű megemészteni és elfogadni azt, amit én és kedves
lányunk kieszeltünk.
Természetes
egy anyukának még nehezebb volt abban döntést hozni és falun egy ismeretlen új
életet kezdeni, jól tudta, hogy én rokkant vagyok és szinte tehetetlen. Ő már
megszokta a városi életet és biztos munkahelye, baráti köre van, sehogy sem
tudta elképzelni azt az életmódot, változást. Mondhatni Marosvásárhelyen egy
szép tiszta, kedves városban megvolt mindenünk egy kétszobás kényelmes lakás
egy biztos otthon. Erika jövőjét ott képzelte el és a magunkét is. Számtalan
probléma tevődőt fel, szembesített azokkal és biztos akart lenni abban, ha
bárhová is költözünk, akkor ott jobb lesz vagy netán még rosszabb, mint ahogy
vagyunk. Erika iskolai tanulmányai felől is aggódott, mi lesz ha nem lesz
munkahelye? Egészséges embernek való a falusi élet és ki fogja a házat az
udvart, kertet majd rendezni? Meg kellet küzdeni ehhez hasonló problémákkal.
Honnan lesz annyi pénz, hogy egy kertes-házat vásároljunk? A tömbház ára az nem
fedezi a mi kis, gyönyörű tervünket. Egy asszony számára sok dologgal jár egy
költözködés, összecsomagolni, berendezni, megszokni egy új otthont,
környezetet. Nehéz megválni az ismerősöktől, barátoktól és újrakezdeni mindent.
Én és Erika
álmodoztunk. Már magam előtt láttam a szép kis házat a virágos udvart és
elképzeltem, hogy mennyire szabadabbak leszünk. Ott ahol a tiszta jó levegő
maga a természet szépsége, illatos gyümölcsfák, annak árnyékai és egy kis
veteményes, na meg egy pár hasznos háziállat. Csak ennyi, nem több az, amire én
vágytam.
Mind ezt
valóbban könnyű volt elképzelni, de ahhoz akarat, bátorság és türelemre volt
szükség a legfőbb a szeretet a családban az egyetértés, harmónia, bizalom.
Igen, mert ha egymásban megbízunk, akkor könnyebben csiszolódunk és egymás
hiányait pótolni tudjuk, mert amit én nem tudok abban segít az asszony és ugyan
úgy segítek én is. Ha dolgainkat, problémáinkat nyíltan megbeszéljük akkor
egyeztetni tudunk és közös álmainkat is Isten segítségével valóra váltsuk,
kitűzött céljainkat elérjük.
****
2008.Útirány: Gelence.
2008 késő
ősszel Marosvásárhelyen a baráti körömben már mindenki tudta, hogy mire
készülünk. Számukra nagyon megdöbbentő hír volt az, hogy elköltözünk és mivel
nagyon kedveltek és szerettek felajánlották segítségüket, aprólékosan minden
egyes lépéseinket követték.
Őszintén,
nyíltan megbeszéltünk velük mindent, sok jó tanáccsal elláttak, segítettek
abban, hogy tervünk biztonságosan megvalósuljon, vigyáztak ránk.
Biztos,
becsületes vevőt kerestek aki készpénzzel jó áron megvette a kétszobás tömbház
lakásunkat. Abban az évben már gazdasági váltságról beszéltek és hogy az
ingatlanok ára is nagyot fog zuhanni.
Mind annak
ellenére időben, szerencsésen eladtuk a lakást, közben már érdeklődtünk, hogy
hol és milyen házat vásárolhatunk. Egy kissé aggódtunk, féltünk, mert az
ingatlan árak Maros-megyében még magasabb volt, mint más megyékhez képest, így
hát más megyékben próbálkoztunk házat venni.
Egy megoldás
az volt, hogy érdeklődünk Gelencén, Kovászna megyében mivel anyósom, Sára és sógorasszonyom
Gabriella már rég, hogy ott laktak, Gabriella
ezelőtt 21 éve házasodott ő azóta Gelencei.
K. Zoltán a
sógorom és apukája Péter már is érdeklődtek az ügyünkben, nagy szerencsénkre
került egy jó ház, szép udvarral, virágoskerttel, gyümölcsös és
veteményeskerttel. Tetszett az ajánlat és felvettük a kapcsolatot a
tulajdonosaival.
Időpontot kértünk ahhoz, hogy megnézzük, ha valójában elvárásainknak megfelelő.
A
családommal már megbeszéltük, hogy Gelencére költözünk, ha megfelelőnek látjuk
az ottani házat. Egy részben a lányom és Magdika ragaszkodtak odaköltözni,
mivel ott lakott a rokonság. Annak én is örvendtem és biztattam őket, hogy nem
leszünk az idegenben egymagunkra
Marosvásárhelyi
barátaimnak elmondtam és úgy látták jónak, hogy együtt velük utazunk a
helyszínre, mert minden áron azt ők is kellet, hogy lássák, attól tartottak,
hogy ne hogy valaki átverjen és akkor azt egy életre megfogjuk bánni.
Mivel
annyira szerettek ők, próbáltak visszatartani és azzal biztattak, hogy kerül
majd egy ház Maros-megyében és akkor ők is a közelünkben maradnak. Látták, hogy
nagyon ragaszkodunk ahhoz, hogy elköltözünk.Végül megértették óhajunk és akkor
egy hétvégén az ők segítségükkel elutaztunk Gelencére,
Elindultunk
Barabás Gellért autójával és
Vultur Gyuri volt a sofőr, velünk jött még egy jó barátunk Attila. Asszonykám
és Erika akkor nem jöttek velünk, otthon maradtak, hogy vigyázzanak édesapámra,
mert súlyos beteg volt. Gondoskodtunk arról, hogy mindent részletesen filmezni
fogunk és aprólékosan mindenről beszámolunk nekik.
Az úton
végig viccelődtünk és kacagtunk, jó kedvünk volt és jól elvoltunk a számunkra
ismeretlen hosszú úton.
A térkép
szerint kiválasztott úton haladtunk Kézdivásárhely felé.
Segesvár,
Kőhalom, Sepsiszentgyörgy, Csernáton, ezen az útszakaszon kb. 210. km, időben
mérve három és fél óra.
Megérkeztünk
Kézdivásárhelyre. Megbeszéltünk a tulajdonosokkal, hogy valahol ott
találkozunk. A központban
kiszálltunk az autóból és érdeklődtünk, hogy hol lehetne egy jót ebédelni.
Gellért karon fogott és magával vitt, egy idősebb hölgy került elénkbe akinek a
barátom máris köszönt, kezét csókolom és megkérdezte; tessék mondani ismer egy
jó helyet a közelben egy vendéglőt, ahol megebédelhetünk? Igen, válaszolt a
kedves hölgy, itt jobbra van a Bujdosó! Jó hát tudja mi nem bujdosni akarunk,
mondta Gellért.
Kacagott a
hölgy és folytatta nem, nem, az egy jó vendéglő! Na meg balra van a Pityókás,
rendben de gondolom ott nem csak pityókával etetnek van hús is? Viccelt a
Gellért és az asszonyka csak mosolygott, érdeklődőt. Kedves fiatal ember hova
valósiak, ha szabad kérdeznem? Marosvásárhelyiek vagyunk. Örvendek mondta a
hölgy érezzék jól magukat mi nálunk. Elköszöntünk és visszaültünk az autóba,
mielőtt indultunk utánunk kiáltott a hölgy. Egyenesen előre majd jobbra
forduljanak fel! Ott, ott a Bujdosó!
Majd
elpukkantunk a röhögéstől. Különleges tájszólás és helyet adtunk a
félreértésnek, nos hallottad Csaba, hogy hová költöztök? Itt bujdostatnak, meg
pityókával tartanak és mind ezek után még jó kívánságuk, jobbra forduljanak
fel!
Jobbra
felfordultunk, megkaptuk a bujdosót, pityókát is ettünk, nem csak húst még
hozzá finom pityókás házikenyérrel.
Na de a
pálinka sem hiányzott! Nem, nem , V. Gyuri ő nem ivott pálinkát hiszen ő volt a
sofőr. Biza, biza akkor igazából felfordultunk volna.
*****
2008.
Kézdivásárhely.
Kézdivásárhely
municípium Romániában Kovászna megyében. A Kárpát-medence legkeletibb magyar többségű
városa, az egykori Kézdiszék központja. 1849-ben Kantával egyesült, 1949-ben
Kézdioroszfalut csatolták hozzá. Ma Nyújtód és a hozzácsatolt Kézdisárfalva és
Kézdiszászfalu is hozzátartozik.
Neve arra utal, hogy már a középkorban vásáros hely volt. A szó előtagja
(kézdi) arra emlékeztet, hogy az itteni székelyek Szászkézd vidékéről valók.
A város trapéz alakú főterét – az egykori piacteret – 18. és 19. századi
épületek övezik, köztük az egykori városi tanácsháza épülete ma Céhtörténeti
Múzeum. Gazdag történeti és néprajzi kiállításai vannak. Kézdivásárhely
nevezetes arról, hogy fennmaradt un. udvarteres városszerkezete.
Kovácsoltvas erkélyek.
Gábor Áron-szobor.
Jakab-faház
Turóczi Mózes-emlékház.
Vigadó.
Művelődési Ház.
Báró Wesselényi Miklós Könyvtár.
Nagy Mózes Elméleti Líceum
Molnár Józsiás-park
Minorita templom és kolostor
A határában van a Fortyogófürdő nevű gyógyüdülőhely.
Számomra egy kedves barátságos székely város.
Kézdivásárhelyen a barátaimmal együtt a Bujdosó székely vendéglőbe
mentünk,
az egy csendes, vendéglátó előkelő hely. Ott kellett találkozunk a Gelencei
háztulajdonosaival, akiknek eladó volt ott egy ház, 1969-ben épült és valamikor
a mezőgazdaság irodája volt. Százkettő négyzetméter, előszoba, négy
szoba, ebédlő, konyha, kamara és fürdőszoba. Magas padlás, plusz
melléklet, udvar és kert, őszesen az egész kb. hétszáz négyzetméter.
Látogatásunk legfőbb célja az volt, hogy meggyőződjünk milyen
állapotban van és ha megfelelő otthon lehetne az én kedves családom számára.
Jól éreztük magunkat a Bujdosóban, elbeszélgetünk egy kávé és ital
mellet, viccelődtünk, hirtelen csend lett.
Asztalunk mellé állt egy kedves úriember és egy hölgy, illedelmesen köszöntek,
jó napot kívánunk, jó étvágyat és már is érdeklődtek. Marosvásárhelyről jöttek?
Igen szinte egyszerre feleltünk.
Mi Gelencéről, válaszolt az illető. Bemutatkoztak,
Cseh Attila, feleségem Anna. Ezek szerint minket vártak? Igen, úgy van,
válaszolt Gellért és asztalunkhoz ültettük őket, velük együtt ebédeltünk. Ebéd
után autóba ültünk és Gelencére mentünk, Kézdivásárhelytől kb.12 km
távolságra van Gelence. Szerencsésen megérkeztünk és valóban egy csendes,
barátságos közösség.
Gelence falu Romániában Kovászna megyében. Négy székely falu, Alszeg, Felszeg,
Szaladár és Ladia nevű részekből áll, eredetileg Szaladár és Ladia
összeolvadásából keletkezett. Az alig 262 lelket számláló Haraly
közigazgatásilag hozzá tartozik.
2008-ban Népessége akkor kb. 4600 volt,
99. Százaléka magyar.
Tengerszint fölötti magassága 600 méter.
Terület 110,20 km2
Jó volt tudni mindezt, hiszen már annyira álmodoztunk az ottani jövőnkről és
hogy együtt lehetünk Magdika édesanyával, testvérével. Nem kényszerített senki,
mi szabadon döntöttünk, hogy a városból falura költözünk.
Igent mondtam, amint a barátaim felmérték a házat és aprólékosan körülnéztek.
Ők őszinték voltak hozzánk és jónak látták. Megszólalt Gellért, Csaba ez nagyon
szép hely és maga a ház is jó állapotban van. Most csak annyi maradt, hogy ti a
család eldöntsétek, hogy ettől arra mit akartok. Filmet készítettek
képeket, hogy majd az otthoniak is lássák.
Megegyeztünk a tulajdonossal, az ára is kedvező volt. Nagy volt az öröm és
bőven volt amiről meséljek az otthoniaknak.
A lányom és én nagyon odavoltunk, egyre jobban nőtt a vágy, hogy Gelencére
költözünk. Magdikát egy kissé visszafogta a városi élet és annak szépsége.
Nehezen, döntött, aggódott annak ellenére, hogy édesanya és testvére ott laktak
Gelencén, szeretettel vártak minket és nagyon ragaszkodtak hozzánk.
Magdika is nagyon szerette őket csak kételkedett és félt az ottani élettől .
Édesapám velük lakott és hagyta, hogy afelől mi döntsünk, neki mintegy volt
csak attól félt, hogy nehogy magára hagyjuk. Igen ő súlyos beteg volt, gyenge
idegzetű, már alig tudott lábra állni.
Magdika ahhoz, hogy meggyőződjön megkért, hogy együtt menjünk el és töltsük egy
pár napot ott Gelencén az édesanyánál.
Úgy is lett, Erika otthon maradt apukámmal és én asszonykámmal Karácsonykor
elutaztunk. Gyönyörű, szép téli napok voltak, behavazott és menyei, csodálatos
volt a táj.
Karácsony éjjelén sétáltunk a holdfényében a falu keskeny, csendes utcáin.
Úgy éreztem magam, mint aki akkor lett szerelmes, kezét kezembe szorítottam és
újból átéreztem azt, amit azelőtt 19 éve együtt átéltünk.
A szerelem heves, forró lángjait. Hideg volt, ropogott a talpunk alatt a
hó, de az ő csókja a legforróbb volt és gyöngéd, puha öleléssel a
fülebe mesélt, én akkor annyira elragadtatott, nyugodt voltam, hogy
ő most már megszerette és boldog, kedveli ezt a csodálatos helyet, Gelencét.
Mikor anyósom lakására mentünk lepiheni, begyújtottunk a csempekályhába és
boldogan hallgattuk a tűz moraját, ahogyan a fát recsegtette, ropogtatta.
Ölelkezve meleg párnákra lehajtottuk a fejünket egy csendes, kedves álomra.
******
Szülővárosom,
otthonom.
Az ember nem
is tudja, mennyire kötődik egy helyhez, amíg el nem költözik onnan, és meg nem
tapasztalja, mit jelent elszakadni szülővárosától.
Könnyen elszakadtam otthonomtól a várostól a helytől, ahol gyermekkorom
virágzott. Ahol az én bölcsőm ringatott,
az a hely ahol születem, Marosvásárhely.
A szeretet, az érzés, ami akkor bennem megfogant, arra csak most jöttem rá
amikor elhagytam szülővárosom. Azaz érzés, csak most kezd jobban kifejlődni,
naggyá válni. Lelkemben egyre jobban nő a vágy a szülővárosom iránt való
szeretet.
Marosvásárhely municípium Romániában, Maros megyében. A székelység művelődési,
ipari, kereskedelmi, közlekedési, oktatási és szellemi központja. Az egykori
Marosszék, Maros-Torda vármegye, majd a Magyar Autonóm Tartomány, ma pedig
Maros megye székhelye, a körülötte létrejött Marosvásárhely Metropoliszövezet
központja.
Marosvásárhely három földrajzi tájegység találkozásánál fekszik (Mezőség,
Maros-völgye és Nyárádmente), mintegy 320 méterrel tengerszint felett. A város
a Maros mindkét partjára kiterjed, a központ és a városnegyedek nagy része
azonban a folyó bal partján fekszik. A belvárostól nem messze található a város
legmagasabb pontja, a Somos-tető, amely a város egyik legfontosabb turisztikai
állomása, az itt található állatkertnek is köszönhetően.
2009-ben családommal együtt elköltöztünk Gelencére. Sikerült ott lakást venni
és egy teljesen más életet kezdeni.
Attól a pillanattól kezdve kezdtem másként érezni szülővárosom iránt.
Gyerekkoromban a lelkembe elültetett szeretet a vágy a hovatartozás megfogant,
csírázni kezdet és alig csak most érzem erejét, hogy mennyire szívemhez nőtt a
bölcsőm, otthonom, szülőföldem, városom.
Most már büszke vagyok, hogy ott születtem és városom hírneve messze e világban
elterjedt ismertté vált.
Elköltöztünk, de városom itt él a szívemben, bennünk van az ottani beszéd,
érzés a jól megszokott dolgok rendje a hagyományos ízlésekkel együtt.
És akkor
megszólalt egy dallam,Amely szívemben lobbant halkan.Egy szó, egy név, egy jelÉs azt hittem, hogy lépnem kell.Csak egy egyszerű dallam,Elcsalt magával ragadt,De szülővárosom még most is ugyanaz.Bölcsőm, otthonom csak azaz egy van,És itt, ahol most élek szemükben jövevény vagyokMit bánom én, hagyom, hogy mondjanak,Nem vagyok idegen! Sem mostoha!Én még mindig székely maradtam.Büszke vagyok!Mert bölcsőm, otthonom az nekem is van.Bárhol székelyföldön én még otthon vagyok!Magyarnak születtem és az maradok. Ki tudja
merre, merre visz a végzet,Göröngyös úton sötét éjjelen.Vezesd még egyszer győzelemre néped,Csaba királyfi csillag ösvényen. Maroknyi
székely porlik, mint a szikla,Népek harcának zajló tengerén.Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! Ameddig
élünk magyar ajkú népek,Megtörni lelkünk nem lehet soha.Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.... *Szülőföldem Székelyföld
az én otthonom,Hol bölcsőm, szülővárosom,A mindenem Marosvásárhely,Ott nőttem fel az, az a hely. Székelyföld
az én otthonom,Emlékét őrzöm, hordozom,E föld íze, táplált engem,Büszke vagyok hogy itt születtem Hol a
székelyek fővárosa,Marosszék egykori városa.Hol a mesés Hargita völgye...Székelyföld Erdély gyöngyszeme. Ez az a hely
amely átölel,Ha elesek mindig felemel,A székelyek furfangossága,Humora, udvariassága. Lehet
bármilyen szép e világ,Székelyföld egy kisebb mennyország,Itt születtem ez az én hazám,A világon semmiért nem adnám. 2022.01.28.
*******
Az én
angyalom.1989. November 5.
Ezzel az
alkalommal szeretnék újból megemlékezni arról az elmúlt idők csodálatos
eseményeiről amely 1989. November 5-én történt és azt megelőzően.
Minden évben késő ősszel szívemben lángra gyúlt azaz érzés, életem legszebb
pillanatai amikor meghatódva, alázattal ott álltunk ünnepélyes menyegzői
díszekben kedves barátaink, ismerőseink előtt. Mi voltunk a legboldogabb ifjú
pár az egyház és ismerőseink szemében.
Az a gyönyörű nap, az őszinte szeretet arra emlékeztet, hogy örök hűséget fogadtam
Isten oltára előtt, hogy jóban és rosszban kitartok az én kedves házastársam
mellet, akit a jó Isten mellém rendelt.
Úgy éreztem, hogy angyalok szálltak alá a menyből és abban gyönyörködtek, hogy
két szerelmes ifjúpár őszinte szíve egybeolvadt. És akkor hallottam a
legszebb kórust amely örömteli hangon Istent dicsőítette. Mindazt, annak
köszönhetem, hogy valóban Isten jóval már azelőtt elküldte az én angyalom és
annak pompás seregét. Abban az évben különösen csak velem foglalkozott,
törődött egy kedves asszony és családja. Anna egy kedves és pedáns, tiszta
szívű lélek volt, aki jóval már azelőtt úgy gondoskodott rólam, mint saját
gyermekéről. Ő által, sok más kedves személyt megismertem annak idején és a
segítségemre hívta azokat, ha valami nehézség bántott.
Ugyanakkor velem együtt tudtak örvendeni mikor boldog voltam. Ők szervezték meg
az esküvőt, aprólékosan odafigyeltek, segítetek, hogy boldoggá tegyenek
minket. Ezt úgy hittem s elfogadtam, mint ,akit angyalok védnek, hogy
ifjúságomat semmi meg ne rontsa. Megismertem a boldogság igazi értelmét, hogy
van szeretet és öröm, ott ahol a hit és az akarat egybefonódtak.
Tehát ők voltak azok akik engem befogadtak, úgy ahogy voltam. Egy szegényt, kit
megtört a sors. Érzékeny, gyenge, és elhagyatott, mert hiányzott
édesanyám.
Ifjú koromban mindig előttem járt egy angyal, aki megvédett, vigyázott rám és
vigasztalt. Kolozsváron az osztályfőnököm Mária és Drágos az ottani
iskola igazgatója. Ploiesten szintén osztályfőnököm egy kedves férfi.
Bukarestben, Lilianna egy idősebb asszony. Segesváron Viktor, Vilma és a Nagy
család. Marosvásárhelyen gyermekkoromban, a nagymamánk Mária, nagynéném
Olga. Bármerre jártam pótolták szüleim gondviselését.
Egy egész életre megfelelő hasznos útravalóval megajándékoztak, tanítottak,
szerettek. És most mikor felnőttem, jó érzés ezekre emlékezni, hogy mennyien
szerettek és helyettesítették azt a személyt, aki akkor nem nevelt, nem
törődött velünk gyermekeivel.
Hogy is tudnám elfelejteni azt a gyönyörű menyegzőt amikor házasodtunk ezelőtt
31 éve. Annak emléke szívemben vésettett drágakő, egy ékszer amelyet egy
életen keresztül boldogan viselem.
Ő az én kedvesem, angyalom ő az én legdrágább kincsem. Már akkor az ég nekem
adta s szíve szívemben dobban, az ő mosolya éltet és illatos rózsák nyílnak ki
az ő lábnyomában, azok mind a mi közös gyönyörű emlékeink. Szeretlek, szeretni
foglak kedvesem mindaddig míg élek. Isten ajándéka tőle kaptam és csak ő
veheti el, hűségem legyen hosszú életed ajándéka, mert szeretlek.
Most örvendjünk annak a 31 évnek s meglásd, leszünk még együtt kétszer ennyi
évet.
Köszönöm azoknak a szeretetét, akik rám vigyáztak és most is ránk gondolnak.
********
Egy új kezdet. 2009.
Kedves
olvasó, tisztelt barátaim!
Az eddigi leírt élettörténetem többé vagy kevésbé tanulságos vagy
megható, abban törekszem, hogy őszinte legyek és ne egy felületes külseje
legyen annak amiről írok. Habár egyszerű szavak által írtam és összefoglaltam
életem legfőbb eseményeit, azt azért, mert nem vagyok író csak egy egyszerű
ember, aki arra törekszem, hogy jobban megismerjetek és, hogy közelebb
kerüljünk egymáshoz. Leírtam mindazt amire vissza tudtam emlékezni, legyen az
szomorú dráma, öröm vagy boldogság, de semmi sem fogott vissza attól, hogy
magamról, családomról, barátaimról ne írjak.
Ha nem is annyira aprólékosan részleteztem mindent a célom az volt és lesz,
hogy tiszta szívemből írjak.
Ezáltal jobban szívembe, elmémbe vésettem, hogy tulajdonképpen ki voltam és
vagyok. Számomra egy tükör, bátran belenéztem a múltamban és megosztottam
veletek, mert úgy gondoltam, hogy van egy annyi kevés értéke, ami megmozgassa a
szíveket és törekvésre bír ahhoz, hogy jobban szeressünk. Nem vagyok büszke a
múltamra, de nem is szégyelltem kitárni az én szívem előttetek. Boldog vagyok
és megkönnyebbült, ez abban segített rajtam, hogy könnyebben cipeljem keresztem
és ugyanakkor kedves, tisztelt olvasó barátaim tapasztaltam azt, hogy írásaim
által a ti szívetek értem dobbant, amikor soraimat elolvastátok. Köszönöm
nektek, azt az élményt az együttérzést, szeretetet amelyben részesültem. Együtt
szomorkodtunk, örvendeztünk nevettünk. Nem kérek cserében semmit, hiszen ti már
adtatok egy nagyon fontos dolgot, megértést és szeretetet számomra ez a
legszebb ajándék, amit tőletek kaptam.
Ennek köszönhető az, hogy bátran írok szívesen nektek.
Köszönöm ! Példaértékű a hozzáállásotok és ugyanakkor biztató, mert így több
ismeret birtokába jutottam, azáltal tanultam, tanulok helyesebben írni,
fogalmazni.
Szeretem a tiszta magyar anyanyelvet, gyönyörű és szép, amíg csak élek bőven
lesz és van, amit abból merítsek.
Nap mint nap azt tapasztaltam, hogy ha szívből írok és fogalmazok, akkor van
igazi értéke annak. Szebbé teszi életünket, több a megértés, boldogság és
a szeretet.
2009-ben egy új kezdet, új életmód.
Amikor Gelencére költöztünk egy nagy teherszállító állt rendelkezésünkre ahhoz,
hogy dolgainkat átköltöztessük. Mi a család egy személyszállító autóval mentünk
a helyszínre. Amikor megérkeztünk meglepetésünkre a közeli szomszédok, már
szinte várták érkezésünk a kapuban álldogáltak, illedelmesen köszöntek,
kíváncsiskodtak, érdeklődtek, de kedvesek voltak. Egy pár óra késéssel megjött
a teherszállító és az új szomszédaink segítségét élveztük, mindent kipakoltak
az autóból és kérésünk szerint elhelyezték bútorainkat a házba.
Nem volt egy könnyű nap,
azon a napon viszont ők sokat segítetek és maradt idő arra, hogy ismerkedjünk.
Az itteniek csodálkoztak, hogy városról falura költöztünk, ők nagyjából
ismerték Marosvásárhelyt és annak szépségét dicsérték. Egy részben sajnálták
apukámat, hogy ágyban fekvő beteg és rám nézve engem, azért mert vak vagyok.
Tűnődve kérdezték.
Hát képesek voltak maguk mögött hagyni a kényelmet a szép várost? És itt mi a
céljuk a jövőre nézve életünket, hogy képzeltük el?
Itt nem lesz könnyű maguknak, na még, hogy betegek is. Hiszen a mi
betegeinket, ha baj van, Marosvásárhelyre szállítjuk, mert ott jó orvosok
vannak és híresek.
Tehát így beszéltek hozzánk és érthetetlen volt a számukra az, hogy mi
tulajdonképpen mit akarunk és mi az, amit szeretni lehet egy falusi életben.
Számtalan olyan dolgot említettek meg, ami itt csak megnehezíti az életünket.
Viszont mi másként gondolkodtunk, azt láttuk fontosabbnak, érdemesnek, amit ők
talán már meguntak.
Mi kedveltük az itteni csendet a jó levegőt és a természet szépségeit.
Nagyra értékeltük a gyümölcsfákat a lehetőséget, hogy veteményezhetünk, azt,
hogy egy pár háziállatot is tarthatunk.
Természetes mivel jó nyugdíjat kaptam egy darabig az sem volt gond, hogy hol
fog dolgozni majd az én kedves asszonykám.
Az itteni életünk csakugyan nyugodtabb. Én többet akartam mindig is
elérni, egy egészségesebb élet után vágytam.
Fontos számomra a szabadban való mozgás, egy egészségesebb táplálkozás a
lefoglaltság, szabadság.
Nagyon unalmas volt a számomra a tömbházban élni és már a város zajos volt, az
autók forgalma miatt, és zsúfolt.
Engem, mint rokkant már fullasztott a zártság és a tétlenség.
Itt Gelencén, már gyalog egyedül is bátran közlekedhetek és a kis udvarunkban
feltalálom magam és boldogok vagyunk.
Akaratra, türelemre, időre volt szükségem, addig míg megszoktam az új
környezetem, de legalább felszabadultnak éreztem, érzem itt magam.
Rengeteg olyan dolog várt rám, ami segített rajtam ahhoz, hogy boldog legyek.
Első évben már könnyen alkalmazkodtam és megbarátkoztam a házkörnyékén lévő
dolgokkal, lépésről, lépésre egy kis segítséggel, már több feladatot eltudtam
egyedül is végezni a ház körül.
A szomszédok csodálkoztak és dicsértek.
Kosárhoz való vesszőt szedettem és a régi szakmám foglalkoztatót kosarakat
fontam és megajándékoztam a szomszédokat. Hihetetlenek tűnt, hogy még mi
mindenre képes vagyok.
Előbb csak ajándék volt, majd ők úgy sem hagyták annyiba, segítettek. Viszont
hasznos dolgokat adtak cserében, amire csak szükségünk lehetett.
Volt és van dolog bőven egy kertes háznál, de ugyanakkor bőséges áldásban
részesültünk, munkánk eredménye és a szabadság az, ami mindent felülmúl, ezt
nevezném nyugodt életnek, ha megelégedéssel fogadjuk, azt, ami körülvesz itt
ezen a gyönyörű tájakon, vidéken a Gelencei természet ölében.
Folytatom.... *************************************************mit a büszke hold köpött,
csend sikolya kiabál
kiszáradt ágak között.
Megretten
itt még a fény is
elbújik a föld alá,
itt már a félelem az úr
nem megy innen sehová.
* Erdős
Sándor: Féljek a tűztől? Lobognak a
tüzek odaát,vajon mit jelentenek?Barát emeli rám poharát,vagy tán veszekszenek? Olyan távol
van tőlem e fénynem látom az árnyakat,sötétségben nem látszik ösvénya kétség rám szakad. Féljek hát a
távoli tűztől,vagy jó barátom talán?Nem tudok olvasni a füstből,lehet, hogy jobb is talán. * Erdős
Sándor: Megrágott idő A múlt
szépsége elveszettmásképp néz ki a világ,minden annyira elcseszettaz idő mindent megrág. Retusált kép
a hölgyeken,újra mázolt festmények.Összetört kockakövekenpattannak az emlékek. *Erdős
Sándor: A víz hívása Gondolatot
kuszáló szélüdvözöl a folyó felől,csak simogat és nem ítélhangokat csiszolva csendből. Szóra bírja
a habokatigaz, nem nekem dalolnak,de hív, magához csalogatapró hullámok csacsognak. Szólni nem
tudok hozzájuk,csak integetek én nekik,ha hallgatunk rá megbánjuk,bár ők csak dolgukat teszik. *Erdős
Sándor: Csontvázak Ott hevernek
lent a partonboldogságunk csontvázai,egyre beljebb a mederbemossák víz hullámai. Feledhetjük
mindörökreeltemeti az iszap,ott, a sötét mélységekbenaz idő beleharap. * Erdős
Sándor: Rög A sötét rög
jajveszékelmag játszik a létezéssel,fényre törve élni akartáplálja a rothadt avar. Szennyből
született új életüvölti ég felé létét,talán most már szintet léphetigazolva léte tényét. *Erdős
Sándor: Szerelmem palackja Bárcsak
lehetnék én őszi szellő,hogy borzoljam szőke hajadat.Vagy lehetnék én egy remek festő,festhetnék szerelmes szavakat. Lehetnék egy
vízzel töltött csésze,hogy ajkaink összeérjenek.Érezném, hogy enyém vagy már végre,rólad írnák költeményeket. Ecset az én
kezembe nem való,szellő sem leszek soha, sejtem.Ez a lap egy palackba zárható,összehajtom, bele is rejtem. Beledobom
vágyam tengerébe,bízva, hogy eljut tehozzád.Elindítom hát a messzeségbe,szerelmem bont majd rá vitorlát.
************************************************* 18.
TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT - SOPONYAI MIHÁLY ROVATA -
AGYI
VÉRELLÁTÁS
Félig
megtöltünk egy kisebb dunsztos üveget megpucoltSoponyai Mihály
fokhagymával és 2 dl . almaecettel leöntjük. Ezt érleljük legalább egy héten
keresztül, majd a két nyaki eret két oldalt időnként bekenjük és beledörzsöljük az érbe.*
AGYI EREK TISZTÍTÁSA: Cavinton helyett: 3 gr. kis téli zöldmeték és 3 gr.
orvosi veronika ezt leforrázzuk 2 dl vízzel 10 perc állás után megisszuk, naponta 2x 1-1 c
sésze.
*
FOGÍNYGYULLADÁS, ÉS SZÁJÖBLÖGETÉSRE A LEGJOBB: 3 gr /egy csapott evőkanál/ diólevél 2 dl . felforralt víz, 10 perc állás után beletenni valamilyen kis
üvegbe és minden fogmosás után ezzel öblögessünk.*
CSONTRITKULÁS: Tyúktojást megmosni, ha kiürítettük a fehérjét és sárgáját,
akkor belül van egy vékony hártya, azt ki kell húzni belőle, megszárítani, leőrölni és
naponta egy kávéskanállal belekeverni az ételbe.*
PORCKORONGKOPÁS, AMIKOR A ZSELÉS ANYAG KIFOGY A PORCOK KÖZÜL:
A boltokban kapható ételzselatint /a ráírt elkészítési mód szerint/
elkészítjük, és amikor
már dermed, öntsünk még rá forralt vizet, és villával törjük át, hogy kenhető
legyen, a
fájós részre rákenjük esténként, úgy, hogy bevizezzük, vagy a térdünket, vagy a
könyökünket, vagy a gerincünket és belemasszírozzuk, teljesen beszívódik, ami
még
marad a bőrünkön, azt nedves ruhával töröljük le. Naponta egy mokkáskanállal
együnk is belőle, garantálja, hogy 6 hónap után visszatermelődik a zselé a porcok közé.*
KÖTŐHÁRTYA GYULLADÁS A SZEMEN: szemvidítófű egy csapott evőkanál 2 dl . víz,
leforrázni 10 perc állás után ezzel kenegetni a szemet.*
SZEMÜNKRE, HA MÁR NEM LÁTUNK JÓL: diólevél tea, egy csapott evőkanál, 2 dl víz,
leforrázni, 10 percig áll és ezzel kenegetni, vagy beáztatott vattapamaccsal
betakarni a
szemet és 10 percig pihentetni.
Ha zöld-hályog van, akkor 1 évig kell használni.
MINDENKINEK
JÓ EGÉSZSÉGET KÍVÁN: SOPONYAI MIHÁLY
************************************************* 19.
VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK
Szia Kedves
Vendi! Halasan köszönöm ezt a csodalatos vicces. bolondos verset! Nagyon
tetszik, szuper! Gratulálok! Szeretettel Marti
Nagy Vendel
<nagy.vendi54@gmail.com>
ezt írta (időpont: 2022. márc. 31., Cs 16:18):
ÁPRILISI
BOLOND VERS SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: ÉLJEN
ÁPRILIS ELSEJE Gondolj a világra,Ami nem így sárga,Hanem így sárga.Nem keresztbe,Hanem hosszába.Aki nem tud úszni,Az ne másszon fára,Mert elüti az autó.Fodrozó víztükörVégre valahára.Amikor márMinden odvas,Kis-kalapomZerge tollas.Vagy máshogy mondom,Zerge tollas kis-kalapom.Sárga répa,Zöld ribizliElfelejtettBiciklizniHideg télben,Forró nyárbanKi a hóból,Bele a zöld kukoricásba.KovászozottZöld uborka,Kígyó toll, ésBéka háj,Varjú szárny ésSündisznó máj.Söprű nyélenCsúf boszorkány.Lángot hányóTüzes sárkány,Kecses ívűSzép szivárvány.Csípős szagúReszelt torma,Gondolj visszaE sorokraHarapd a kalácsotFecskefarokra.Mindenki olyLüke forma.Talán még én is. 2020. ÁPRILIS 01
A VERS HANGOS LINKJE A YOUTOB-RÓL:
https://www.youtube.com/watch?v=GqtEDx3O-d4&t=8s
.....................................
SAJÁT NEVEMEN MEGTALÁLJÁK A YUTUBE-ON
https://www.youtube.com/watch?v=rzcr6CKPn1U
2020.ÁPRILIS 01. A BOLONDOK NAPJÁN
...................................
Engel Csaba: Fontos
üzenet. Titokban Olvasd el! Ma tréfás
kedvel köszöntsétek egymást,Nevetés nélkül ne csinálj semmi mást,Ha lehet ne okozz senkinek csalódást,Mielőbb nézz tükörbe vess egy pillantást. Privátban,
Messengeren van egy kérésem,Neked is egy fontos üzenetet küldtem,Mielőtt elolvasnád kérlek hogy ülj le,Figyelj, rólad szól, ne oszd meg senkivel. Rajta bátran
olvasd el az üzenetem,Mondd, hogy igaz, lásd be, hogy én nem tévedtem,Ne sértődj meg, csak privátban írhatok,Én ha kell százegyből bolondot csinálok! Mondd miért
kell az orrod mindenbe bele üsd?Ha lehet haragudj! Az agyad ki ne süsd,Április elseje, bolondok ünnepe,Viszonozd ha valaki hasonlót küldene! Most mondd
magadban egyedül mér nevetsz,A bolondok közül az egyik lehetsz,De ne búsulj ez jól áll neked és nekem,Mosolygós fej ne szólj bele nem kérdeztem. 2022.04.01 ..................................
Kedves
Vendi! Nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltál rám. Kedves, aranyos, kiváló
vers. Barátsággal:
Árpi.
From: Nagy
Vendel [mailto:nagy.vendi54@gmail.com]
Sent: Saturday, April 2, 2022 10:Subject: HÁZHOZ JÖN A KÖSZÖNTÉSEM
HÁZHOZ JÖN A
KÖSZÖNTÉSEM! Szegzárdi
Nagy Vendel : NÉVNAPODRA,
ÁRPÁDNAK Eszembe jutottálnévnapod hajnalán,tán
emlékszel még rám? Gyönyörű nevedeteléd kiáltanám,Boldog névnapot ÁRPÁD, jó-barát. Öröm, és
szépség jár Neked,óbor, és illatos virág,nem jég, krumpli, vagy mákvirág,egyszerűen csak borvirág,hogy megpirosítsa orcád. Hajnalban a
dalodat trillás pacsirta mondja,mégis a legszebb madára zümmögő muslinca. Legyen
továbbra is csodásszámodra e kerek világ,őrangyalod vigyázzon Rád,megírom a köszöntőmet,s küldöm legott Neked,a versem házadhoz megy,szép ünneplő heteket. A pince
mélye szomjazó vendégre vár,óvakodjunk le talán tán,kóstolni hűs Kadárkát,koronája van a bornak,bíbor színű a kristálypohár,mámoros muslincák bódult dala száll. SZEKSZÁRD,
2022. ............................................
Szia!
Ezt az írásodat még nem ismerem, nagyon nagyon nagyon tetszik! Utólagos
engedelmeddel tovább küldtem egy kedves ismerősömnek, hátha ő is hasonlóképpen
vélekedik majd.Tiszta szívből gratulálok hozzá.
Üdv: Gerti
2022. ápr.
6. dátummal, 15:59 időpontban Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com>
írta:
TÜNDÉRKERT -
ROMANTIKUS NOVELLA
.........................................
Április
11-én van a magyar költészet napja, ugyan akkor született József Attila és ami a legkevesebb jelentősége annak a
napnak az én születésnapom is egybeesik azzal.
Engel Csaba: Költészet
napja. Petőfi
Sándor, József Attila,Juhász Gyula, Hervay Gizella,Reményik Sándor, Arany János,Babits Mihály és Áprily Lajos. Sok híres
költőt sorolhatnánk fel,Akikre az utókor felfigyel,Verseiket szívünkbe vésték,Hűséggel őrzöm, örökzöld emlék! A dolgok
változnak a vers örök,Én felnézek rájuk, s eltörpülök,Betűket szedegetek, kapirgálok,Nem érem fel őket csak álmodozok Minden
időkre szóló versek,Igazságot vigasztalást hirdetnek,Tollaikból hullott aranycseppek,Lelkünkbe itatódott fényjelek. Hatalmas
kincs a magyar költészet,Gyógyír lehet ha a szív sebzett,Reményt ad és csendes menedéket,Ha kell bizalmat és erős hitet. Adjatok
hangot hangosan szóljon!Lelketek erővel szívből harsogjon,Adjátok tovább e drága kincsetÖrökké éljen a magyar költészet.
2022.04.09.
..................................
Kedves
Vendi! Köszönöm,
hogy meghallhattam verseidet,Melyeket a költészet napja ihletett.Szívesen is figyelem poétaságod,Ha többé "hétszentségit" bele nem zárod.Bár magam bigott katolikus nem vagyok,Kettő szentséget a Szentírásból tartok:Első, mikor Istennel találkozáskorEmber egész szíve Jézussal összeforr.Ki ilyet megél, megtér, tényleg hazatér.Lehet, itt tovább él, égi honba befér.S Istennek hálából, hogy Jézusra talált,Igéjéhez híven újító vízbe szállt.Csak pillanat, amíg teljesen lemerül,Mentorsegítővel ott van megint felül.Mit szemléletesen e szentség felidéz:Óember- eltűnés, új emberszületés.Másik szentségre is Jézus adott példát:Megtört kenyeret s bort övéi elé tárt.Testem, vérem - mondta, szövetségem jele,Megbánt bűnt bocsátó, ti élhettek vele. Katolikusék
öttel rálicitáltak,De ami szentség, az cifrázza tréfádat?Egy istentől lett ez kinyilatkoztatott,Üdvödre szolgál, ha életgyakorlatod.Nem fejmosás gyanánt, lábmosásul szántam:Teljesedj még inkább hasznos versírásban! Barátsággal: Pánczél
János
2022. 04.
11. 9:06 keltezéssel, Nagy Vendel írta:
Szegzárdi
Nagy Vendel A költészet viszályos időszakairól című versét elmondja:
Ilosvay Egyed Katalin: https://www.youtube.com/watch?v=JXZB9d8g-qQ
......................................
Húsvéti
locsolás után.
Drága Vendi igaz jó-barátom!
Csendülő
dallam, csilingelő szótagok, rímek dalolnak versedben! Köszönöm kedves
virtuális locsolásod, boldoggá tettél, mint minden e-e-maileddel, csak én egy
rendetlen hölgyemény vagyok, aki előbb lájkolja az írásaidat a Facebookon,
mintsem válaszolna és háláját fejezné ki számodra!
Végtelen hálás vagyok hogy "kértél" hogy küldjek írásomat, de sajnos
nem írtam az elmúlt időben. Ahogy bejött a jobb idő, elindultam - voltam
Budapesten, voltam Szigetközben, közben tervezgettem "kicsike
házikóm" otthonosabbá tételét, hogy a következő télen öröm teljesebbek legyenek a bezártság órái.
Remélem hogy Te jól vagy, és kellemesen telnek napjaid. Szeretem olvasni
huncutul játékos stílusban íródott verseidet, gondolataidat. Kívánom hogy
szüleményeid selyemágya, lelked virágos kertje még sokáig illatozzék!
Vigyázz Drága nagyon magadra, jó egészséget kívánok sok szeretettel
ölellek : Etelka
....................................
REAGÁLÁS AZ
ANYÁM SZÁZ ÉVE C. VERSEMRE
Kedves
Vendi!
Ez a visszaemlékezésed a szívem közepébe talált.
Apám április 18-án lett volna 99 éves. Sorsa és a sváb rokonaim
megpróbáltatásai összecsengenek Édesanyád történetével. Pontosan értem és
mélyen átérzem minden szavadat. Köszönöm, hogy helyettem is megfogalmaztad az elmondhatatlant.
Ölel: Mari
..................................
Üdvözöllek
kedves Vendi
Szépen leírtad száz év nyomorát, melyet édesanyád keservesen de büszkén élt át! 100. Születésnapjára írtad ezt a megemlékezést! Lenéz a menyből és
büszke a fiára, ki írói vénával lett megáldva. Köszönöm szépen ezt a
megemlékezést édesanyádra hogy olvashattam. Baráti üdvözlettel :Éva
Nagy Vendel
<nagy.vendi54@gmail.com>
ezt írta (időpont: 2022. ápr. 19., Ke 9:31):
SZEGZÁRDI
NAGY VENDEL: ANYÁM SZÁZ
ÉVE- KAKASD,
1922, ÁPRILIS 19. SZEKSZÁRD, 1998.- EMLÉKEZŐ HANGULATVERSSzekrénye ajtaján tintaceruzával írva ez áll,Elhurcolták 1945. JANUÁR MÁSODIKÁN. Hogyha ma is
élne,száz éves lenne.Megjárta a világot,többet is mint amit vágyott.Marasztalták a gazok,ott a vadkeleten,végül is hazautazott, vonattal, vagy gyalog,szinte egyre megy,hogy sokára megszülethessek,én, és a testvérem. Kislányként,
Kakasdtól Bonyhádigtartott számára a szűk világ,ijedten nézett körül,mikor átmentek a topegán,rávitte őket a makadám,beszélnek itt még németül? Sváb
lányként főztezsidóknak a libát,sütötte a máját,a sok ludaskását.Nevelte a krumplikereskedőkisasszonyka lányát,ki évekkel utána megköszönni visszajárt,Anyám önzetlen jóságát.egyszer látta csupánaz Aponyiak lengyeli kastélyát,hol gyűjtötték a maga fajtáját,aztán megismerteaz idegen Ukrajnát.Nem tudta mi az aMálenkij robot,magyarul is alig tudott,a politika nem rá tartozott.A kétféle vonat ellenkező irányba dohogott,nehéz szíveket hordozvavidáman robogott,Orosz, Lengyel, majd Német országok felé,kinek, kinek, végzetes sorsa elé.Messziről egy elhalkulóvonatfütty búcsút integetett,görbe fát rakj a tűzre,mert nagy kanyarulat jöhet. Ha úgy
hiszed, meghaltál,testvéred után vágyva,lázas álmodban csupán,Tífusz forróságábanMint hasábfátDobnak a katlanba,Legalább egyszer,Meleg lesz a barakkban.A vízcsap előtt álltál,S vártadVíz folyik- eVagy gáz,A csövekből,Vér szivárog olykorA barna kövekből.Beitta magát,Mint a szag,Melyet árasztanakMa is a falak.Az émelygő édesIllat a légben,Beszivárgott vér,Két méter mélyen.Nem oszlik elSoha, soha.A vonat füstjeRátapadt a peronra.Gyűlölettel gondolszA marhavagonra.Megszökni nem lehet,Neveltetéstől fogva,Hiszen fenn van a vonatonA dunyha, meg a sonka.Indulsz Bácskába kukoricát szedni,Januári nagy hóban, marhavagonban.Mert a pártunk, és a kukoricánk töretlen, mondván, s nem viccel.Milyen messze van mégAz a fránya Ukrajna?Kérdezed suttogva,Ahová visznek a dologra,ott dívik a trojka, és a balalajka,a vodka, és a gimnasztyorka,a barisnya, és a patent harisnya,neki melegebb volt a tutyija,legalább is így lett mondva.Majd hirtelen, karikába állva,éneklik, hogy dászvi dánja Katyúsa, vagy Szása,fogy a sok szotyola. Csak azt a
hosszú,szőke hajfonatotTudnád feledni,S az ezernyi cipőt,A gyengeségtőlLatrinába esettSikoltozó nőt.A gimnasztyorkás, davajpuskásKatona mosolyát.Jaffaje matty,így kiabált.Sorakozóknál kiáltják,hány ember áll?Megszámolni sohasem tudták. Hogy tudjál
sírni,A keréknyombólMegtanultál inni,langyos vaskályhán,konzerves dobozban,csollány-levest főzni.Későbbi bő ebédeknélsírva visszaemlékezni.Fejed tetejétőlGerinceden átA talpadigNyomott a szén,hajnaltól estélig.Feketén csillogott,Mint dülledt szembogárHa a súlyos kosárA fejedre állt..Anyád sem ismert rád,Mikor kopaszon,Katona ruhában,sok ezer kilométer után,a hostelon haza osontál.Még ma is megtalálhatnánkpadlás gerendáján a katona gúnyát.Vissza lehetne-eForgatni az időgyorsuló folyamát?Hiszen házadban máridegen ember lakik,S betámasztja a kaput,Hogy nehogy visszajuss,kint állhatsz hajnalig.S megkérded akkorAz egy igaz IstenIlyenkor hol lakik?S mi miért imádjukSzázféle képen Őt?Mikor reszkető testtelTérdepelsz éppen,az oltár előtt,a hideg köveken?Családtagok nevét olvashatodüres sírhalmokon,neveiket befogadta a hon,s falu közepén láthatodfelállított márványfalon. Ha elesnél,egyel többször keljél fel,mint ahányszor elestél.Ne légy okosabb a bölcseknél,ne gondolj ki többet senkitől,erről a bölcseletről.Használd az anyanyelved,másikat sohase nyelveld,főleg, ha nem ismered,abból csak nevetség lesz,az idegen szót akkor bírod,ha nem kell a fejedbenelőbb lefordítanod,mielőtt kimondod.Mert nyelvében él a nemzet,s ha nem beszéled, elveszejted,bár nyelvvel senki nem nemzett,az a nyelv, melyen eszelsz,az az anyanyelved. Sváb anyám
velem perlekedett,veszett szerkezet ez,én erről nem tehetek,ilyent nem ismerhetek,a fekete gólyákemeletes verebek,de azért nekiveselkedett. Magyaros bölcsőmetsváb dallal ringatta,főkötős fejétsramlira ingatta,izzadó tenyerétköténnyel takarta,táncát polkára rophatta,hoppszassza, hoppszassza. Furcsán ejtett szavaitapám magyarra igazgatta,flancos szomszédasszonyaorra alattmindig megmosolyogta,Részi néni, rosszul mondja,kissé gúnyolódva,de büszke asszony lévénez sohasem zavarta,néha, néha, csakfejét ingatta,nem ez volt alegnagyobb gondja,dolgozott ha a hatalom akarta,vagy ha engedte,azért, hogy fiait eltarthassa,serényen, és szerényen,de nem mindig engedte,hoppszassza, hoppszassza,végén pedig untatta,soha nem untatta. Menettáncbanénekeltelegkedvesebb dalát,gólya, gólya,hosszú lábúgólya madár. Magyaros
bölcsőmetSváb dallal ringatták,Aprócska batyunkatHajókon úsztattákLe a Dunán.Látjuk e valaha mégPassau cifra tornyát?Hajónk megállt Tolnán,szekerek zúdultak oda,hol tágasabb a világ.Hoztuk magunkkalNyugatnak iparátRégi céhmesterekŐsi szaktudásátA föld szeretetét,szőlőknek vesszőjét,Nemzetünk szorgalmát,Konok spórolását.gyarapodásnak magvát.Sokszor kérdéssé vált,A Magyarok nagy többségeIgényt tart-e reánk?hiszen ez is a mi hazánk.kitelepítéskorvagon falán ez állt,krétával felróva,szálkásan öles betűkkel,bölcsővel ringattál,batyuval kidobtál.Ez a mi közös tragédiánk. Van itt Oláh, Román, Székely,egy nagy olvasztó tégely,Szerb, meg Horvát,cigány is többféle,svábok szépen elterítvePest, Tolna, Baranya megyébe.A családunkban is van többféle népek egysége,Magyar, Sváb, Székely, Cigány szövetsége,s ha egy asztalhoz sodornak a borok,megnyílik az elme, és a torok,akkor vagyunk ám mi igazán Magyarok.Somogy, Tolna, Baranya,Magyar ország aranya.anyám kakasdi német lány volt,apám bő-gatyás faddi magyar,soha nem fogadta el igazábólegymást a sokféle faj. Akkor én
most mi vagyok?Soha nem dől el.Kettő, más irányba induló erők közös eredője?Vérek keveredése,mai vérszerződésben,egy fénylő aranykehelyben.
SZEKSZÁRD,
2022.02. 22.
ÉDESANYÁMNAK AJÁNLOM E VERSET, SZÁZADIK SZÜLETÉSNAPJÁRA.
1922. ÁPRILIS 19...............................................
“ÉDESANYÁMNAK AJÁNLOM E VERSET, SZÁZADIK SZÜLETÉSNAPJÁRA.“
Én ajánlom, ajánlhatom mindenkinek, mindegyik napra!
SOK JÓ, SZÉP VERSED VAN EZ EGY A SOK KÖZÜL.
Nehéz könnyek közt írni, még sokadik olvasás után is.
KÖSZÖNÖM, hogy olvashattam!
Paplan*************************************************
15. VERSRŐL
VERSRE - KORTÁRSAINKTÓL
Kovács
Tibor: Májusi
aranyeső
Aranyat ér a
májusi eső,
Áztatja a földet,
Locsolja a föld gyümölcseit,
Melyet ajándékoz Nékünk.
Virágba
borul a rét is,
Virágzik szívünk is,
Szerelemre nyílik,
Örök szerelemre.
Lágy
szellőtől lengedezik
Hullámzó hosszú hajkoronád,
Kezed a kezembe simul,
Lágyan Lépkedve sétálunk,
A közös úton, Szeretve, szerelmesen.
2022. Április
.......................................
Csomor Henriett: Az erdő csendjében
Ott, ahol a csend honol,
éjnek idején vadak
jártak nesztelenül.
Ott sétálok én
szabadon,és boldogan.
Újra erőt ad nekem.
Az erdei világ,
és satnya lábam
visz előre.
Olyan, mintha
ide születtem volna,
és az egész életem
ide gyökerezne vissza.
Körül ölelnek a fák,
trillázva kísérnek
a madarak.
Szívem és lelkem
nyugalomra lel.
Velem van az
édesanyám is,
és ennél több
nem is kellene.
Az eszem azt súgja,
amit a szívem kívánna:
örökre itt maradni
és megóvni ezt
a gondtalan,
időtlen érzést,
amelyet manapság
nagyon nehéz megtalálni.
2022. április 02.
.....................................
SZILÁGYI ANITA: Angyal- lány
Anya van ma minden szóban,
Gondolatban, bús dalomban,
Szinte látom csodás arcát,
Hallom göndör kacagását,
Nem halt ő meg, odaát van
Egy szebb, nemesebb világban,
Ott él, hol nincs több fájdalom,
Rosszindulat, gúny, szánalom,
Hideg sírkő elfáradt testet takar,
De a lélek halhatatlan, élni akar,
Szólok hozzá úgy, mint régen,
Megérti, ha bánat kínoz éppen,
Angyallénye mellém huppan,
Könnyeimet törölgeti gondosan,
Felsegít, sohasem hagy elesetten,
Útjaimon mellettem száll észrevétlen,
Sírján ma csendesen égnek a gyertyafények
Fehér, sárga rózsaszálak díszlenek,
Angyallány látható gyertyái fényében,
Anya halhatatlan testet váltott a Mennyben.
*
SZILÁGYI
ANITA: Mosolyogj
Rossz voltam, bocsásd meg nekem
Simogatásodra vágyom, jó leszek, ígérem
Hidd el, megbántam hűtlenségem
Érzed, szereteted kenyerére éhezem
Könnycseppek gurulnak le arcomon
Keresek, de nem találok szavakat
Könyörgő tekintetem szívedbe karcolat
Vigasztald, vigasztald meg sírásomat
Látod? Én is nagyon elfáradtam
Elhervad az első szakasztott virágod
Szíved kulacsából locsolgasd rózsádat
Félek, nehogy elhalkuljon hangod,
S nem lesz, aki engem megnyugtasson
Nézz rám, tedd ma félre haragod
Anyácskám, hadd lássam mosolygásod!
..................................
TÓTH
GABRIELLA: Napsugárban
Napsugárban
táncoló
Pillangókkal álmodom.
Velük járom a táncot.
Boldog vagyok és szabad!
Elképzelek egy
Ennél szebb,
Boldogabb,
Békés világot.
2022 április.
Ezt a verset egy kedves barátomnak Iminek ajánlom, aki szerelmét szeretné vissza kapni. Annát.
Szerelmemnek,
Annának!
Szerelmünk
hajnalán
Nem voltam még elég erős,
Bár most sem vagyok egy hős,
Ám szerelmem rendíthetetlen .
Erősebb mint valaha.
Kérlek adj
nekem esélyt ,
Hogy újra éljem a csodát,
Mi te vagy nekem.
2022.április
................................
KOVÁCS JÓZSEF KOPEK (ERDÉLY): Virágvasárnap
Virágvasárnap volt, mintha csak ma lett volna.
Hatvan virágvasárnap telt el már azóta.
Felejthetetlen maradt e szentnap számomra,
Először öltöztettek ünnepi ruhába.
Sötét színű öltöny, Bacsadi szabó varrta,
Fehér ing és félcipő, vette keresztmama.
Zsoltárral kezembe, indultam a templomba
Aztán ügyes légy Jóska, szólt rám édesanya
A leánykák fehérbe, mint annyi szép angyalka,
A fiúk öltönybe, mint a királyok fia.
Konfirmálni mentünk az Úr hajlékába,
Hogy beléphessünk egyházunk felnőttei sorába.
A templom feldíszítve sok-sok szép virággal,
Az Úr asztalán egy nagy csokor orgonával.
Miután a kérdéseket megválaszoltuk,
Az Úr asztalához először járulhattunk.
E Szent ünnepet családi ebéd követte,
E naptól kezdve, mint felnőtt voltál kezelve.
Ki tehetted levesed először éltedbe,
És egy pohárka ital is, megvolt engedve.
Így emlékszem én ma is e szép eseményre,
Ides, drága jó anyám áldott jó lelkére,
Az idő el nem mosta e szép emlékeket,
Áldás Istennek, hogy megoszthattam veletek!
...................................
SZŐCS ÉVA ERDÉLY: HA ELMÉSZ
Ha elmész messze honba
emlékezz az otthonodra.
Hol bölcsőd ringatta anyád,
életre tanított apád.
Emlékezz a szép napokra,
az itt hagyott barátokra.
Elsuhanó szerelmekre,
boldog mámoros percekre.
Lehet, gazdag gondtalan vagy,
de a szíved itthon maradt.
Mert a pompa, s pénz nem minden,
ha honvágy örli a lelkedet.
Este mikor álom száll rád,
szíved mindig haza talál.
Így ébredsz könnyes szemekkel,
s haza vágysz a fenyvesekhez.
*
SEMMI SEM OLYAN
Semmi sem
olyan, ahogy volt tevéled,
fénytelen lett nélküled az élet.
Lelkemben érzem jelenléted,
zsarolja szívem minden egyes éjjel.
Hogy éljek
így emléked körül fog,
nélküled kóbor vándor vagyok.
Csak egy éjszakát kérek semmi mást,
s haljak meg e csókos éjszakán.
Legyek
árnyékod vagy legyek lépted nyoma,
ha szenvedsz legyek fájdalmad hordozója.
Ajkadon csók legyek szívedben dobbanás,
szenvedély legyek szerelmed oltárán.
.....................................
KLEMENT BURZA MÁRIA:
Földi fejlődésünk meghatározója
Minden nehéz helyzet,
minden egyes ember
akivel kapcsolatba
kerülünk életünkben,
arra tanít minket,
hogy minden tapasztalásnak
nézzünk a mélyére.
Események mélyén
személyiségek álarca
mögött nincs jó vagy rossz,
csupán egy tapasztalás,
melyet a döntésünk cimkéz
jóvá vagy rosszá.
Minden sötétség mögött
a mindenek felett álló Fény áll,
ám itt a Földön a sötétségnek is
megvan a tanító szerepe.
Hitünk erejével dönthetünk
a sötétség vagy a Fény mellett,
mert a szabad akaratot gyakorolni
azt jelenti, hogy megtanuljunk
különbséget tenni jó és rossz között,
ami az Egység ketté szakadt része
itt a Földünkön, mert a jó és rossz, Fény és
sötétség minden létezőben benne él.
Ez a dualitás
földi fejlődésünk
meghatározója,
fel kell ismernünk
önmagunkban is a jót
és a rosszat, elfogadni
magunkat olyannak,
amilyenek vagyunk.
"Szeresd felebarátod, mint tenmagad!"
Ezt a Krisztusi tanítást megértve és élve
tehetjük meg a lépést egyéniségünk
mögött álló Lelkünk felismerésére.
A létezés titkait
magunkban hordozzuk,
kutatásának vágya
bennünk él, melyet
az Isteni Forráshoz
való visszatalálás vágya hajt.
Szemünk előtt lévő fátylat
lebbentsük fel, hogy látható
legyen a mögöttes igazság,
annak ténye, hogy halhatatlan
a Lélek, a test csak közlekedő
edénye, azért teremtetett,
hogy segítségével a sötétből
a Fényre találjon az ember,
s az átélt tapasztalatokkal
szert tegyen a bölcsességre.
A bölcsesség annak belátása,
hogy minden rendben van benned
és körülötte, mert minden
a Terv szerint halad.
*
GYERMEKNAPRA
Gyermekeim
már felnőttek,
az én szívemnek mégis oly
féltve őrzött drága kincsek,
útjukon még velük vagyok,
szeretettel segítek, de
szárnyalásukat nem töröm meg.
Rájuk nézve
látom bennük
az egykori kis gyermeket,
Isten legszebb ajándéka
ti voltatok s vagytok nekem.
Múltból
képek elém jönnek,
újra élve gyermekségük
éveit, segítve szárnyuk
kibontakozását, de
hagyva, hogy saját útjukra
rátaláljanak, s szívükbe
ültetett szeretet-mag
virágozzék a Nap alatt.
Velük együtt
sokat nevettem,
könnyeiket letöröltem,
a magamét elrejtettem,
aggódva ültem ágyuknál,
láz-borított kis testükért
Istenemhez imádkozván.
Ma vannak
dolgok, melyeket
bölcsebben tennék, hiszen már
tapasztalatból merítenék,
aggódás helyett, féltenék,
erős hittel imádkoznék.
Mára már
felnőttek lettetek,
Isten nektek is adott szép
gyermekeket, szívem örül
látva, jó példát mutattok,
szelíden vezetitek a
rátok bízott drága Kincset,
ártatlan gyermekeiteket.
Mutatjátok
ahogy egykor,
de talán nálam bölcsebben,
az életnek a lényegét,
tudva, a gyermek ártatlan,
még óvni kell a sötéttől,
hisz Ők az álmodott jövőnk.
Gyermekeim
már felnőttek,
szívemnek mégis ők Kincsek,
Istenemet alázattal
kérem, legdrágább Kincseim
mindig hordozza Tenyerén.
...........................................
ÉDESANYÁMNAK
NAGY VENDEL: ANYÁK NAPJÁRA
Mikor kicsi voltam,
anyák napja reggelén
Hozzád totyogtam,
vittem pár szál gyöngyvirágot,
Neked akartam adni
az egész világot.
Most hogy már felnőtt vagyok,
csupán szeretetet adok,
a világ hívsága
messze került bőven,
a fények sugára
fényévre fut előttem,
utol sosem érem,
fogadd most is örömmel
ezt a csokrot tőlem.
Potyognak könnyeim,
gurulnak végig orcám ráncán,
mintha régi gyöngyvirágok
illatozó tánca
gyöngyözne a párnán.
Köszönöm Édesanyám
azt hogy megszülettem,
e csodás életet
tanítottad nekem,
melyet mindig szerettem,
őrködjél sokáig
még óvón felettem,
odafent a mennyben,
mert a nemes lelkek
csakis oda kerülhetnek.
Örülök hogy vak létem
meg nem élhetted,
mindezt ha láthatnád,
meghasadna a szíved.
SZEKSZÁRD 2019.MÁJUS 05.
*
Szegzárdi
Nagy Vendel Édesanyámnak című versét elmondja: Ilosvay GusztávA RÁDIÓ MOZAIK SYDNEY MAI ADÁSÁBÓL 2020. MÁJUS 03. ANYÁK NAPJÁN
https://www.youtube.com/watch?v=SCt6cME8zM0&feature=youtu.be
........................................
AZ ADÁS MAI AJÁNLÓJA
2020.05.03. Adás. Ha Isten is segít akkor az utolsó adás volt, amit karanténban kellett csinálnunk. Már bejelentették, hogy mindenféle előírások betartása mellett bemehetünk a stúdióba és onnan közvetíthetünk. Valljuk be őszintén azért az élő közvetítés az igazi. Viszont míg el nem felejtem: Boldog ANYÁK NAPJÁT minden kedves anyukának, nagymamának és leendő édesanyának. Remélem tetszeni fog a műsor, amit erre a napra készítettünk. Végére beígértük, hogy a Karantén Dalt lejátsszuk, az összeállítás Vladucz Zoltán operatőr munkája és 100 önkéntes lelkes részt vételét tükrözi. Persze mi sem szerettünk volna kimaradni. Gyere, énekelj velünk! Hidd el élvezi fogod. Jó szórakozást, jó rádiózást! Találkozunk jövő héten ugyan itt, ugyan ebben az időben! Hívhattok a stúdióban adás alatt 02 9816 2777.
Ezt a honlapot tedd be a keresőbe: www.radiomozaiksydney.com.au
ILOSVAY GUSZTÁV, ÉS ILOSVAY EGYED KATALIN
RÁDIÓ MOZAIK SYDNEY - AUSZTRÁLIA
16. ÉLETEM
TÖRTÉNETEIBŐL
Engel
CSABA (ERDÉLY): ÉLETEM TÖRTÉNETE
(5 rész.)
Mókás percek, pillanatok.
Késő őszi napok, még örvendeni lehetett a tiszta, ragyogó napsütésnek.
A déli órákban lágymeleg szél fújdogált, jó idő volt és Andrással éppen befejeztük az aznapi otthoni tevékenységet, informatika órát tartottam, ami nap, mint nap hosszasan, szorosan lekötött.
Feszült és izgalmas órákat töltöttünk együtt, azt akartam, hogy minél egyszerűbben, hatékonyabban előadjam a számítógép ismeretemet. Az informatika önálló tudományág, amely a különböző eszközökkel – de különösen a számítógéppel – megvalósított információkezeléssel, azaz az információ megszerzésével, (gyűjtésével), feldolgozása tárolásával, sokszorosításával és továbbításával foglalkoztam.
Egy jó bő, pár percen keresztül András csak hallgatott és hirtelen szavaim közé vágott és meglepetésemre azt válaszolta, nem érdekel Csaba, ne haragudj, nincs ehhez türelmem, arra én rágyújtottam egy cigarettára és türelmesen
vártam.
Hallgattam őt, hagytam, hogy kibeszélje magát.
Most miért nézel rám haragosan? Mondta ő,
legalább ne néz a szemeimbe, nem látod, hogy kivörösödtem? Begyúlt az agyam a sok, PC. Rím, Ram,
Engel Csaba |
Most miért nézel rám haragosan? Mondta ő,
legalább ne néz a szemeimbe, nem látod, hogy kivörösödtem? Begyúlt az agyam a sok, PC. Rím, Ram,
infó szoftverbázistól.
Figyeltem, követtem minden egyes mozdulatát,
hogy ne kacagjak haraptam a nyelvem annyira nyűgös
Figyeltem, követtem minden egyes mozdulatát,
hogy ne kacagjak haraptam a nyelvem annyira nyűgös
és bosszankodó volt.
Ismételte, darálta a szavakat, amit összességében tőlem hallott.
Tévesen sorolta fel az alkatrészek és szoftverek felépítését, össze, vissza, hebegett, habogott. Össze keverte az alkatrészeket a programozással.
PC, MS-DOS, Windows commander, Pentium, Mouse,
3.1, 98, 2000, Milenium Windows... SP 1, SP 2, SP 3, Linux. Winchester, Boot szektor helyreállítás... A merevlemez (angolul hard disk drive, rövidítése HDD) egy számítástechnikai adattároló berendezés. Flooppy meghajtó, processzor, adatlap, cooler CPU. Tápegység, memória kártya, SD RAM, DD. RAM... és annyi meg annyi hozzávaló!
Igen talán én túl hirtelen és igen sok mindent a fejéhez vágtam, túlterheltem őt.
Valamikor én a folyóiratokból tanultam, hol angolul vagy magyarul, román nyelven önállóan tanultam, gyakoroltam, jól tudtam kezelni és programozni a számítógépet még mielőtt elvesztettem a látásomat.
Attól eltekintve volt egy baráti-kör ahol napirenden foglalkoztak velem és úgy sikerült vakon is másokat tanítanom, rengeteg információt tároltam és szerettem azzal foglalkozni.
A tanítványaim közül sok szülő és gyermek merített infó ismeretet. Végül Andrást is nagy nehezen meggyőztem és elsajátította az ismeretet, Magdika a kedves húga is belekapcsolódott a későbbiekben.
Nap, mint nap bővítettem az ismeretem, sok munkát, időt igényelt, fejlesztettem önmagam és boldogan adtam át az infót,
segítettem másoknak és részt vetem a legapróbb javítás, bővítésben. Sokan kedveltek és tiszteltek, csodálkoztak, hogy a számítógépet vakon javítottam és kezeltem.
A lányom a szomszédok mindenki tanult tőlem, nem voltam egy szuper zseni, de volt egy biztos, közepes alapismeretem és a barátaimnak köszönhettem mindazt, hogy türelmesek voltak hozzám és tanítottak Gyenge Alpárnak , Nagy Lászlónak, és Dobai Öcsinek, mert jó infó tanító mestereim voltak.
Azon a nap András belefáradt és azt javasolta, hogy tartsunk szünetet, gyere a Lorens bázisra igyunk egy-egy röviditalt csak nem lesz zárlatos az agyunk attól, mert az infótól már jól, igen az enyém szikrázik.
Rendben, megegyeztünk, nem vesztegettük az időt siettünk a bázisra.
Csak nevetni tudtam azon, hogy ennyire jólesett Andrásnak az ottani kikapcsolódás.
Mókás és vicces nap lett abból.
Hozzánk jött egy nagy kalapos fiatal ember, aki cipőt árult, az asszonya cipelte a zsákokat a hátán és lihegve meggyőzni akart, hogy tőlük jó minőségű bőrcipőt vásárolhatunk.
Fiatal ember figyeljen, jó cipőt árulok, válasszanak! Már is kezdte elébünk kipakolni az egyik zsákot. András hozzám szólt, na idefigyeli erre kössél bogot, válassz egy pár cipőt a részemre, de jól figyelj oda, mert ez nem infó vagy számítógép!
Újra megszólalt a kereskedő, úrficska hányas lába van? Kérdezte Andrást aki mozdulatlan ült a tolószékben.
Igen nekem 42–es méret kell, de szép barna cipő kell és ne legyen fűzős mert a barátom nem lássa befűzni, Csaba te nézz oda legyen egyforma, nehogy az egyik sötétebb vagy világosabb legyen!
Jól van András válaszoltam nagy komolyan.
Az összes cipőt átnézte az András és mégsem talált magának való méretet.
Mondtam, hogy nekem negyvenkettő és feles kell, de a kereskedő erősítette, a negyvenhármas az jó magának úrficska!
Márta a bárpult mögött csak kacagott, hullt össze a röhögéstől.
Én se bírtam ki kacagás nélkül, mikor az összes cipő a földön hevert és a vendégek jókat nevettek. András a kereskedővel szembefordult és azt mondta, Gábor na ezekre a lábakra varrjál cipőt! Mondtam Csaba ez nem infó és légy szíves figyelj oda!
Akkor a kereskedő rájött, hogy jól elszúrta és nem a megfelelő embere talált. Kapkodtak és alig tudták összeszedni magukat és a cipőket, majd szégyenükben elsüllyedtek és kiszaladtak a bárból. Igen ennyire mókás volt a barátom, jól kikapcsolódtunk azon a napon, szinte zárlatos lett az agyam, nem az italtól hanem a vicces jó kedvétől.
2004. Augusztusi nyaralás, Szalárdtelepen.
Toplica irányába haladva a Maros partján, a folyó felső kanyarulatánál, a Maros megye északkeleti részén fekvő települések, Palotailva, Nyágra, Mesterháza, Gödemesterháza, mind kiváló, gyönyörű helyek.
550 méteres tengerszint feletti magasságban, a Kelemen- és a Görgényi-havasok között áthalad rajta az E578-as európai út (a Romániai útszámozás szerint DN15).
Több alkalommal jártunk arra nyaralni, nagyon odavoltunk azokért a csodálatos, csendes helyekért. Marosvásárhelyről a kedves feleségemmel Magdikával és barátainkkal Szalárdra utaztunk. Levente és barátnője Iluka volt útitársaink, Attila egy másik jó közös barátunk taxival vitt a helyszínre és vissza is fordult amint meggyőződött, hogy jó és biztonságos helyen vagyunk.
A főúttól jó távol voltunk a hegyek lábai alatt egy kisebb tündéri tisztáson letelepedtünk.
Nagyon szép, mesebeli, kristály tiszta patak csendesen csordogált lefele és keveredett össze az enyhén kanyargó Maros vizével.
Felhúztuk sátrainkat közel a vízparthoz, kényelmesen elhelyezkedtünk és elbűvölő hangon énekeltek a madarak.
Napközben a friss, éles jó levegő szinte álomba ejtett. A napsugár enyhén simogatott, annyira kellemes illatot kevert a hűvös, mohás sziklák oldalában nyújtózkodó sűrű fenyőfák lombjaiból, hogy varázslatos ereje ellágyított.
A kristálytiszta patak csobogása ezüsthangon megszólaltatta a köveket, aranyszálat font a fejükre a napsugár segítségével.
Igaz vagy nem, képzelődtem? Nem, valamikor még azelőtt láttam a természetet hasonló szépségében. Lelki szemeim azon a nap akkor is látták, csodálatos díszruhában heverni a tájat, mint menyasszonyt a vőlegénye gyöngéd karjai közt mosolyogni. A vakságnak nem volt ereje ahhoz, hogy azt tőlem elvegye. Örvendtem, hogy megérinthettem és
éreztem, hallottam amint közelebb kerültem hozzá, mindig is rám várt és keblében ringatott, simogatott. Csakhogy akkor úgy, ahogy voltam jobban felfigyeltem rá, éreztem amint karjai közt elolvadok. Már hevesebben sütött a nap és a vízhez közeledtem föléje hajoltam és áztattam kezeimet majd arcomat, nagyon hideg volt de kellemes.
Lassan beljebb léptem és térdig elmerültem majd egészen. Fürödtem egy jót, a társaim is megkívánták és akkor már közösen lubickoltunk.
Azon a helyen egy ember sem járt, szinte érintetlennek tűnt a táj, én csak tovább gyönyörködtem a természetben.
Annyira megható élmény volt a számomra, úgy éreztem magam, mint amikor a szerelmem beszéde, érintése kényeztet,
a lágy szelő lehelete arcomba itatta a természet illatjait, csókja bizsergő forró csókhoz volt hasonló.
Késő délután egy tűzhelyet építettünk és száraz fát hoztak a társaim, megraktuk a tüzet és az otthoni finomságokból készítettünk vacsorát a többi élelmet vederbe zártuk és hűvösebb helyre elrejtettük, hogy ha netán medve jár ne találjon rá. Biztonságos, hatalmas tábortűzzel zártuk a napot és késő éjfélig dumáltunk, meséltünk.
Mindenki boldogan sátorainkban elhúzódtunk csakhogy a hegy alatt furcsa mozgást észleltünk és félelmetes zörejt, sziklák is gurultak, mozdultak meg.
A sátor közelében is furcsa mozgást észleltem, szerencse a tűzhely még füstölgőt és bőven lehetett parázs ami távol tartsa a vadállatokat.
Asszonnyal félelmünkben suttogtunk egymásnak addig míg álom jött a szemünkre majd mélyen elaludtunk.
Reggel biztonságban ébredtünk csak a madarak csicsergése és a kis patak moraját hallottuk, később a barátaink is felébredtek és elmeséltük az izgalmas zajos éjszakát, egymást kérdeztük, ki mit hallott, a Levente mosolygott, kacagott és nyugodt hangon válaszolt, nem volt időnk hallgatni a természet félelmetes zörejét mivel mi szerelmeskedtünk és cirógattuk egymást.
Arra meg én, annyira hevesen szeretkeztettek hogy a sziklák is megmozdultak? Na meg a sátorotok azért dőlt össze? Nem is volt ott elég hely, mondta Iluka és Levente.
Jókat nevetünk és a többi napokat is hasonló jó kedvel töltöttük el.
Ismételte, darálta a szavakat, amit összességében tőlem hallott.
Tévesen sorolta fel az alkatrészek és szoftverek felépítését, össze, vissza, hebegett, habogott. Össze keverte az alkatrészeket a programozással.
PC, MS-DOS, Windows commander, Pentium, Mouse,
3.1, 98, 2000, Milenium Windows... SP 1, SP 2, SP 3, Linux. Winchester, Boot szektor helyreállítás... A merevlemez (angolul hard disk drive, rövidítése HDD) egy számítástechnikai adattároló berendezés. Flooppy meghajtó, processzor, adatlap, cooler CPU. Tápegység, memória kártya, SD RAM, DD. RAM... és annyi meg annyi hozzávaló!
Igen talán én túl hirtelen és igen sok mindent a fejéhez vágtam, túlterheltem őt.
Valamikor én a folyóiratokból tanultam, hol angolul vagy magyarul, román nyelven önállóan tanultam, gyakoroltam, jól tudtam kezelni és programozni a számítógépet még mielőtt elvesztettem a látásomat.
Attól eltekintve volt egy baráti-kör ahol napirenden foglalkoztak velem és úgy sikerült vakon is másokat tanítanom, rengeteg információt tároltam és szerettem azzal foglalkozni.
A tanítványaim közül sok szülő és gyermek merített infó ismeretet. Végül Andrást is nagy nehezen meggyőztem és elsajátította az ismeretet, Magdika a kedves húga is belekapcsolódott a későbbiekben.
Nap, mint nap bővítettem az ismeretem, sok munkát, időt igényelt, fejlesztettem önmagam és boldogan adtam át az infót,
segítettem másoknak és részt vetem a legapróbb javítás, bővítésben. Sokan kedveltek és tiszteltek, csodálkoztak, hogy a számítógépet vakon javítottam és kezeltem.
A lányom a szomszédok mindenki tanult tőlem, nem voltam egy szuper zseni, de volt egy biztos, közepes alapismeretem és a barátaimnak köszönhettem mindazt, hogy türelmesek voltak hozzám és tanítottak Gyenge Alpárnak , Nagy Lászlónak, és Dobai Öcsinek, mert jó infó tanító mestereim voltak.
Azon a nap András belefáradt és azt javasolta, hogy tartsunk szünetet, gyere a Lorens bázisra igyunk egy-egy röviditalt csak nem lesz zárlatos az agyunk attól, mert az infótól már jól, igen az enyém szikrázik.
Rendben, megegyeztünk, nem vesztegettük az időt siettünk a bázisra.
Csak nevetni tudtam azon, hogy ennyire jólesett Andrásnak az ottani kikapcsolódás.
Mókás és vicces nap lett abból.
Hozzánk jött egy nagy kalapos fiatal ember, aki cipőt árult, az asszonya cipelte a zsákokat a hátán és lihegve meggyőzni akart, hogy tőlük jó minőségű bőrcipőt vásárolhatunk.
Fiatal ember figyeljen, jó cipőt árulok, válasszanak! Már is kezdte elébünk kipakolni az egyik zsákot. András hozzám szólt, na idefigyeli erre kössél bogot, válassz egy pár cipőt a részemre, de jól figyelj oda, mert ez nem infó vagy számítógép!
Újra megszólalt a kereskedő, úrficska hányas lába van? Kérdezte Andrást aki mozdulatlan ült a tolószékben.
Igen nekem 42–es méret kell, de szép barna cipő kell és ne legyen fűzős mert a barátom nem lássa befűzni, Csaba te nézz oda legyen egyforma, nehogy az egyik sötétebb vagy világosabb legyen!
Jól van András válaszoltam nagy komolyan.
Az összes cipőt átnézte az András és mégsem talált magának való méretet.
Mondtam, hogy nekem negyvenkettő és feles kell, de a kereskedő erősítette, a negyvenhármas az jó magának úrficska!
Márta a bárpult mögött csak kacagott, hullt össze a röhögéstől.
Én se bírtam ki kacagás nélkül, mikor az összes cipő a földön hevert és a vendégek jókat nevettek. András a kereskedővel szembefordult és azt mondta, Gábor na ezekre a lábakra varrjál cipőt! Mondtam Csaba ez nem infó és légy szíves figyelj oda!
Akkor a kereskedő rájött, hogy jól elszúrta és nem a megfelelő embere talált. Kapkodtak és alig tudták összeszedni magukat és a cipőket, majd szégyenükben elsüllyedtek és kiszaladtak a bárból. Igen ennyire mókás volt a barátom, jól kikapcsolódtunk azon a napon, szinte zárlatos lett az agyam, nem az italtól hanem a vicces jó kedvétől.
*
2004. Augusztusi nyaralás, Szalárdtelepen.
Toplica irányába haladva a Maros partján, a folyó felső kanyarulatánál, a Maros megye északkeleti részén fekvő települések, Palotailva, Nyágra, Mesterháza, Gödemesterháza, mind kiváló, gyönyörű helyek.
550 méteres tengerszint feletti magasságban, a Kelemen- és a Görgényi-havasok között áthalad rajta az E578-as európai út (a Romániai útszámozás szerint DN15).
Több alkalommal jártunk arra nyaralni, nagyon odavoltunk azokért a csodálatos, csendes helyekért. Marosvásárhelyről a kedves feleségemmel Magdikával és barátainkkal Szalárdra utaztunk. Levente és barátnője Iluka volt útitársaink, Attila egy másik jó közös barátunk taxival vitt a helyszínre és vissza is fordult amint meggyőződött, hogy jó és biztonságos helyen vagyunk.
A főúttól jó távol voltunk a hegyek lábai alatt egy kisebb tündéri tisztáson letelepedtünk.
Nagyon szép, mesebeli, kristály tiszta patak csendesen csordogált lefele és keveredett össze az enyhén kanyargó Maros vizével.
Felhúztuk sátrainkat közel a vízparthoz, kényelmesen elhelyezkedtünk és elbűvölő hangon énekeltek a madarak.
Napközben a friss, éles jó levegő szinte álomba ejtett. A napsugár enyhén simogatott, annyira kellemes illatot kevert a hűvös, mohás sziklák oldalában nyújtózkodó sűrű fenyőfák lombjaiból, hogy varázslatos ereje ellágyított.
A kristálytiszta patak csobogása ezüsthangon megszólaltatta a köveket, aranyszálat font a fejükre a napsugár segítségével.
Igaz vagy nem, képzelődtem? Nem, valamikor még azelőtt láttam a természetet hasonló szépségében. Lelki szemeim azon a nap akkor is látták, csodálatos díszruhában heverni a tájat, mint menyasszonyt a vőlegénye gyöngéd karjai közt mosolyogni. A vakságnak nem volt ereje ahhoz, hogy azt tőlem elvegye. Örvendtem, hogy megérinthettem és
éreztem, hallottam amint közelebb kerültem hozzá, mindig is rám várt és keblében ringatott, simogatott. Csakhogy akkor úgy, ahogy voltam jobban felfigyeltem rá, éreztem amint karjai közt elolvadok. Már hevesebben sütött a nap és a vízhez közeledtem föléje hajoltam és áztattam kezeimet majd arcomat, nagyon hideg volt de kellemes.
Lassan beljebb léptem és térdig elmerültem majd egészen. Fürödtem egy jót, a társaim is megkívánták és akkor már közösen lubickoltunk.
Azon a helyen egy ember sem járt, szinte érintetlennek tűnt a táj, én csak tovább gyönyörködtem a természetben.
Annyira megható élmény volt a számomra, úgy éreztem magam, mint amikor a szerelmem beszéde, érintése kényeztet,
a lágy szelő lehelete arcomba itatta a természet illatjait, csókja bizsergő forró csókhoz volt hasonló.
Késő délután egy tűzhelyet építettünk és száraz fát hoztak a társaim, megraktuk a tüzet és az otthoni finomságokból készítettünk vacsorát a többi élelmet vederbe zártuk és hűvösebb helyre elrejtettük, hogy ha netán medve jár ne találjon rá. Biztonságos, hatalmas tábortűzzel zártuk a napot és késő éjfélig dumáltunk, meséltünk.
Mindenki boldogan sátorainkban elhúzódtunk csakhogy a hegy alatt furcsa mozgást észleltünk és félelmetes zörejt, sziklák is gurultak, mozdultak meg.
A sátor közelében is furcsa mozgást észleltem, szerencse a tűzhely még füstölgőt és bőven lehetett parázs ami távol tartsa a vadállatokat.
Asszonnyal félelmünkben suttogtunk egymásnak addig míg álom jött a szemünkre majd mélyen elaludtunk.
Reggel biztonságban ébredtünk csak a madarak csicsergése és a kis patak moraját hallottuk, később a barátaink is felébredtek és elmeséltük az izgalmas zajos éjszakát, egymást kérdeztük, ki mit hallott, a Levente mosolygott, kacagott és nyugodt hangon válaszolt, nem volt időnk hallgatni a természet félelmetes zörejét mivel mi szerelmeskedtünk és cirógattuk egymást.
Arra meg én, annyira hevesen szeretkeztettek hogy a sziklák is megmozdultak? Na meg a sátorotok azért dőlt össze? Nem is volt ott elég hely, mondta Iluka és Levente.
Jókat nevetünk és a többi napokat is hasonló jó kedvel töltöttük el.
**
19.08.2008. Gödemesterháza.
2008–ban újra Gödemesterháza volt a célpont, találkozó hely a barátainkkal.
Az előző részben már említettem, hogy Gödemesterházán és a környékén több alkalommal nyaraltunk, ott ahol a fenyves erdők a hegyek sziklás oldalaiba kapaszkodnak és a gyors felhőket cirógassák.
A széláramlatól alkotott, szaggatott felhőgomolyák mögül a meleg ragyogó napsugár bekukucskált a sűrű erdő titkos belsejébe. Az erdő csodálatos otthont biztosít az ottani állatoknak. Az ember is bármikor szívesen jól látott vendége lehet, ha halkan, óvatosan megközelítjük akkor élvezni fogjuk igazából vendégszeretettét, illatát, pompás színeit, fenséges zenekarát, amit együtt közösen kórusban dúdol az erdő a legapróbb lakosaival. A természet csodálatos élőlényei figyeli az ember minden egyes lépteit és elbűvölő szépségét felkínálja, hogy barátságosabbak legyünk és szeressük a környezetet amelyben élünk.
Engem a természet mindig gyöngéd szerető öleléssel fogadott, ahányszor arra jártam, meglepett szebbnél, szebb ajándékkal.
Az ékes-erdő suttogása arra tanított, hogy lelkesítsek, szeressek mindenkit.
Három kilométer választott el a lakosságtól, egy hömpölygő, gyors hegyi patak vize sziklás medrében ezüstként fénylett és a nap alatt megállíthatatlan csengőhangon köveket görgetett lefele, helyenként suttogott és habzott ott, ahol megütközött a hatalmas sziklákban.
Ott ahol a víz lecsendesedett, lassabban folydogált, mint kígyó tekeredett széles medrében, halkan folytatta moraját, ott annak tükrében a felhő tangót járt s fehér ruhájára aranyszálakat varrt a nap.
Csodáltuk a természet minden egyes apró szépségét.
Mindnyájan vidámak és boldogok voltunk, hogy egy kevés időre magunk mögött hagytuk a zajos, zsúfolt várost.
Az erdőbe vezető úton haladva hallgattuk a madarak csicsergését, színes hangjuk kedves fogadtatását, lábaink alatt reccsent, roppant száraz ágak, levelek, szőnyegként fedte a puha talajt, helyenként nedves, selymes moha borította sziklák, és kapaszkodó zöld növényzet díszítette a derék fáknak törzseit.
A lágy szellő szédítő illatot kevert a fák és nővények leheletéből, gőzölgött a talaj a nap erejétől ködbe bujkált a magasabb fáknak ágai. A déli napsütés simogatása kényeztette a szélben lengedező óriás fenyvest. Titokzatos óriás képet vésett az idő a hatalmas szürke kősziklákba. Ámulatba ejtő a természet csodálatos alkotásai. Én csak hallgatni tudtam és átérezni mindazt, amit a barátaim láttak akkor. Mesebeli szavaik ámulatba ejtet, mint kisgyermek számtalan kérdést tettem fel, kíváncsiskodtam. Az ők segítségük által magam előtt láttam mind azt, ami körülvett és boldog voltam, hogy szeretettel osztották meg velem a természet gyönyörét. Megérkeztünk a szállás helyszínére, ahol egy kisebb domboldalban épült hétvégi ház és gyepes udvara várt ránk. Kényelembe helyeztük magunkat és élveztük amint az erdő átölel és szelíd árnyékaival betakar.
Különböző formájú száraz faágakat kértem a barátaimtól és máris nekifogtam faragni. Többször hangzott el a kérdés. Mi készül azokból? Én csak tovább tapogattam, faragtam. Egy bicska segítségével addig faragtam, míg kezeim alatt megszületett egy villa meg egy kiskanál. Megajándékoztam barátaimat egy, egy faragott tárgyal, és csodálkoztak, hogy egy elhullt értéktelen száraz faágból értékes tárgyat, eszközt lehet készíteni.
Meglepődtek, hogy miként tudtam csupa érzésből kifaragni azokat a tárgyakat. Igen apró gyöngéd tapintással, éles bicskám hegyével azzal hoztam felszínre a száraz ágakból a belsejükben lapuló szépséget.
A természet arra tanított, felvilágosított, hogy nem csak látni kell hanem érezni, szeretni a legfontosabb. Tehát van értelme és jó összhangban élni, barátnak lenni a természettel. Szeretem és megbecsülöm a természetet, környezetem amelyben születtem, mert az adott életet, annak alkotója mesterének bizonyítéka, hogy ő létezik. Nélküle hiábavaló az életem és nincs öröme, szépsége.
***
2008–2009. Egy új otthon.
Már nagyon rég tervezgetünk és álmodoztunk arról, hogy jó lenne falura költözni.
Én és a lányom Erika többször elbeszéltünk és kívánkoztunk, hogy kiköltözünk falura egy kis kedves udvaros házba. Nagyon szerettük a természetet az állatokat és a legfőbb dolog amit abban láttunk egy nyugodtabb, egészségesebb életmód.
Erika még csak tizennégy éves lehetett mikor ez a vágy megszületett benne és úgy érezte, hogy érdemes beszélni erről.
Előbb hozzám fordult és megosztotta velem az ő álmait, én meg is hallgattam és jónak láttam.
Az ő kérdése az volt, apuka mi miért nem tudnánk egy csendes udvaros-házba költözni? És folytatta, ott nekünk is lenne állataink, zöldség, gyümölcs és minden jóság ami sajnos itt a tömbházban nincs.
Én csak annyit tudtam mondani erre, hogy igazad van és jó ötlet, csak hogy ez nem olyan egyszerű és sok mindentől függ, nem lesz könnyű megvalósítani álmainkat és nehéz lesz alkalmazkodni az ottani körülményekhez. Végül én akkor megígértem a lányunknak, hogy mindent megteszek és biztos lehet abban, hogy közös álmaink valóra válnak, még akkor is ha lehetetlenek tűnik. Attól a perctől kezdve nyugtalan voltam és aggódtam, hogy miként fogjuk ezt közösen megvalósítani. Magdikának sem volt könnyű megemészteni és elfogadni azt, amit én és kedves lányunk kieszeltünk.
Természetes egy anyukának még nehezebb volt abban döntést hozni és falun egy ismeretlen új életet kezdeni, jól tudta, hogy én rokkant vagyok és szinte tehetetlen. Ő már megszokta a városi életet és biztos munkahelye, baráti köre van, sehogy sem tudta elképzelni azt az életmódot, változást. Mondhatni Marosvásárhelyen egy szép tiszta, kedves városban megvolt mindenünk egy kétszobás kényelmes lakás egy biztos otthon. Erika jövőjét ott képzelte el és a magunkét is. Számtalan probléma tevődőt fel, szembesített azokkal és biztos akart lenni abban, ha bárhová is költözünk, akkor ott jobb lesz vagy netán még rosszabb, mint ahogy vagyunk. Erika iskolai tanulmányai felől is aggódott, mi lesz ha nem lesz munkahelye? Egészséges embernek való a falusi élet és ki fogja a házat az udvart, kertet majd rendezni? Meg kellet küzdeni ehhez hasonló problémákkal. Honnan lesz annyi pénz, hogy egy kertes-házat vásároljunk? A tömbház ára az nem fedezi a mi kis, gyönyörű tervünket. Egy asszony számára sok dologgal jár egy költözködés, összecsomagolni, berendezni, megszokni egy új otthont, környezetet. Nehéz megválni az ismerősöktől, barátoktól és újrakezdeni mindent.
Én és Erika álmodoztunk. Már magam előtt láttam a szép kis házat a virágos udvart és elképzeltem, hogy mennyire szabadabbak leszünk. Ott ahol a tiszta jó levegő maga a természet szépsége, illatos gyümölcsfák, annak árnyékai és egy kis veteményes, na meg egy pár hasznos háziállat. Csak ennyi, nem több az, amire én vágytam.
Mind ezt valóbban könnyű volt elképzelni, de ahhoz akarat, bátorság és türelemre volt szükség a legfőbb a szeretet a családban az egyetértés, harmónia, bizalom. Igen, mert ha egymásban megbízunk, akkor könnyebben csiszolódunk és egymás hiányait pótolni tudjuk, mert amit én nem tudok abban segít az asszony és ugyan úgy segítek én is. Ha dolgainkat, problémáinkat nyíltan megbeszéljük akkor egyeztetni tudunk és közös álmainkat is Isten segítségével valóra váltsuk, kitűzött céljainkat elérjük.
****
2008.Útirány: Gelence.
2008 késő ősszel Marosvásárhelyen a baráti körömben már mindenki tudta, hogy mire készülünk. Számukra nagyon megdöbbentő hír volt az, hogy elköltözünk és mivel nagyon kedveltek és szerettek felajánlották segítségüket, aprólékosan minden egyes lépéseinket követték.
Őszintén, nyíltan megbeszéltünk velük mindent, sok jó tanáccsal elláttak, segítettek abban, hogy tervünk biztonságosan megvalósuljon, vigyáztak ránk.
Biztos, becsületes vevőt kerestek aki készpénzzel jó áron megvette a kétszobás tömbház lakásunkat. Abban az évben már gazdasági váltságról beszéltek és hogy az ingatlanok ára is nagyot fog zuhanni.
Mind annak ellenére időben, szerencsésen eladtuk a lakást, közben már érdeklődtünk, hogy hol és milyen házat vásárolhatunk. Egy kissé aggódtunk, féltünk, mert az ingatlan árak Maros-megyében még magasabb volt, mint más megyékhez képest, így hát más megyékben próbálkoztunk házat venni.
Egy megoldás az volt, hogy érdeklődünk Gelencén, Kovászna megyében mivel anyósom, Sára és sógorasszonyom Gabriella már rég, hogy ott laktak, Gabriella
ezelőtt 21 éve házasodott ő azóta Gelencei.
K. Zoltán a sógorom és apukája Péter már is érdeklődtek az ügyünkben, nagy szerencsénkre került egy jó ház, szép udvarral, virágoskerttel, gyümölcsös és veteményeskerttel. Tetszett az ajánlat és felvettük a kapcsolatot a tulajdonosaival.
Időpontot kértünk ahhoz, hogy megnézzük, ha valójában elvárásainknak megfelelő.
A családommal már megbeszéltük, hogy Gelencére költözünk, ha megfelelőnek látjuk az ottani házat. Egy részben a lányom és Magdika ragaszkodtak odaköltözni, mivel ott lakott a rokonság. Annak én is örvendtem és biztattam őket, hogy nem leszünk az idegenben egymagunkra
Marosvásárhelyi barátaimnak elmondtam és úgy látták jónak, hogy együtt velük utazunk a helyszínre, mert minden áron azt ők is kellet, hogy lássák, attól tartottak, hogy ne hogy valaki átverjen és akkor azt egy életre megfogjuk bánni.
Mivel annyira szerettek ők, próbáltak visszatartani és azzal biztattak, hogy kerül majd egy ház Maros-megyében és akkor ők is a közelünkben maradnak. Látták, hogy nagyon ragaszkodunk ahhoz, hogy elköltözünk.Végül megértették óhajunk és akkor egy hétvégén az ők segítségükkel elutaztunk Gelencére,
Elindultunk Barabás Gellért autójával és
Vultur Gyuri volt a sofőr, velünk jött még egy jó barátunk Attila. Asszonykám és Erika akkor nem jöttek velünk, otthon maradtak, hogy vigyázzanak édesapámra, mert súlyos beteg volt. Gondoskodtunk arról, hogy mindent részletesen filmezni fogunk és aprólékosan mindenről beszámolunk nekik.
Az úton végig viccelődtünk és kacagtunk, jó kedvünk volt és jól elvoltunk a számunkra ismeretlen hosszú úton.
A térkép szerint kiválasztott úton haladtunk Kézdivásárhely felé.
Segesvár, Kőhalom, Sepsiszentgyörgy, Csernáton, ezen az útszakaszon kb. 210. km, időben mérve három és fél óra.
Megérkeztünk Kézdivásárhelyre. Megbeszéltünk a tulajdonosokkal, hogy valahol ott találkozunk. A központban
kiszálltunk az autóból és érdeklődtünk, hogy hol lehetne egy jót ebédelni. Gellért karon fogott és magával vitt, egy idősebb hölgy került elénkbe akinek a barátom máris köszönt, kezét csókolom és megkérdezte; tessék mondani ismer egy jó helyet a közelben egy vendéglőt, ahol megebédelhetünk? Igen, válaszolt a kedves hölgy, itt jobbra van a Bujdosó! Jó hát tudja mi nem bujdosni akarunk, mondta Gellért.
Kacagott a hölgy és folytatta nem, nem, az egy jó vendéglő! Na meg balra van a Pityókás, rendben de gondolom ott nem csak pityókával etetnek van hús is? Viccelt a Gellért és az asszonyka csak mosolygott, érdeklődőt. Kedves fiatal ember hova valósiak, ha szabad kérdeznem? Marosvásárhelyiek vagyunk. Örvendek mondta a hölgy érezzék jól magukat mi nálunk. Elköszöntünk és visszaültünk az autóba, mielőtt indultunk utánunk kiáltott a hölgy. Egyenesen előre majd jobbra forduljanak fel! Ott, ott a Bujdosó!
Majd elpukkantunk a röhögéstől. Különleges tájszólás és helyet adtunk a félreértésnek, nos hallottad Csaba, hogy hová költöztök? Itt bujdostatnak, meg pityókával tartanak és mind ezek után még jó kívánságuk, jobbra forduljanak fel!
Jobbra felfordultunk, megkaptuk a bujdosót, pityókát is ettünk, nem csak húst még hozzá finom pityókás házikenyérrel.
Na de a pálinka sem hiányzott! Nem, nem , V. Gyuri ő nem ivott pálinkát hiszen ő volt a sofőr. Biza, biza akkor igazából felfordultunk volna.
*****
2008. Kézdivásárhely.
Kézdivásárhely municípium Romániában Kovászna megyében. A Kárpát-medence legkeletibb magyar többségű városa, az egykori Kézdiszék központja. 1849-ben Kantával egyesült, 1949-ben Kézdioroszfalut csatolták hozzá. Ma Nyújtód és a hozzácsatolt Kézdisárfalva és Kézdiszászfalu is hozzátartozik.
Neve arra utal, hogy már a középkorban vásáros hely volt. A szó előtagja (kézdi) arra emlékeztet, hogy az itteni székelyek Szászkézd vidékéről valók.
A város trapéz alakú főterét – az egykori piacteret – 18. és 19. századi épületek övezik, köztük az egykori városi tanácsháza épülete ma Céhtörténeti Múzeum. Gazdag történeti és néprajzi kiállításai vannak. Kézdivásárhely nevezetes arról, hogy fennmaradt un. udvarteres városszerkezete.
Kovácsoltvas erkélyek.
Gábor Áron-szobor.
Jakab-faház
Turóczi Mózes-emlékház.
Vigadó.
Művelődési Ház.
Báró Wesselényi Miklós Könyvtár.
Nagy Mózes Elméleti Líceum
Molnár Józsiás-park
Minorita templom és kolostor
A határában van a Fortyogófürdő nevű gyógyüdülőhely.
Számomra egy kedves barátságos székely város.
Kézdivásárhelyen a barátaimmal együtt a Bujdosó székely vendéglőbe mentünk,
az egy csendes, vendéglátó előkelő hely. Ott kellett találkozunk a Gelencei háztulajdonosaival, akiknek eladó volt ott egy ház, 1969-ben épült és valamikor a mezőgazdaság irodája volt. Százkettő négyzetméter, előszoba, négy szoba, ebédlő, konyha, kamara és fürdőszoba. Magas padlás, plusz melléklet, udvar és kert, őszesen az egész kb. hétszáz négyzetméter.
Látogatásunk legfőbb célja az volt, hogy meggyőződjünk milyen állapotban van és ha megfelelő otthon lehetne az én kedves családom számára.
Jól éreztük magunkat a Bujdosóban, elbeszélgetünk egy kávé és ital mellet, viccelődtünk, hirtelen csend lett.
Asztalunk mellé állt egy kedves úriember és egy hölgy, illedelmesen köszöntek, jó napot kívánunk, jó étvágyat és már is érdeklődtek. Marosvásárhelyről jöttek? Igen szinte egyszerre feleltünk.
Mi Gelencéről, válaszolt az illető. Bemutatkoztak,
Cseh Attila, feleségem Anna. Ezek szerint minket vártak? Igen, úgy van, válaszolt Gellért és asztalunkhoz ültettük őket, velük együtt ebédeltünk. Ebéd után autóba ültünk és Gelencére mentünk, Kézdivásárhelytől kb.12 km távolságra van Gelence. Szerencsésen megérkeztünk és valóban egy csendes, barátságos közösség.
Gelence falu Romániában Kovászna megyében. Négy székely falu, Alszeg, Felszeg, Szaladár és Ladia nevű részekből áll, eredetileg Szaladár és Ladia összeolvadásából keletkezett. Az alig 262 lelket számláló Haraly közigazgatásilag hozzá tartozik.
2008-ban Népessége akkor kb. 4600 volt,
99. Százaléka magyar.
Tengerszint fölötti magassága 600 méter.
Terület 110,20 km2
Jó volt tudni mindezt, hiszen már annyira álmodoztunk az ottani jövőnkről és hogy együtt lehetünk Magdika édesanyával, testvérével. Nem kényszerített senki, mi szabadon döntöttünk, hogy a városból falura költözünk.
Igent mondtam, amint a barátaim felmérték a házat és aprólékosan körülnéztek. Ők őszinték voltak hozzánk és jónak látták. Megszólalt Gellért, Csaba ez nagyon szép hely és maga a ház is jó állapotban van. Most csak annyi maradt, hogy ti a család eldöntsétek, hogy ettől arra mit akartok. Filmet készítettek képeket, hogy majd az otthoniak is lássák.
Megegyeztünk a tulajdonossal, az ára is kedvező volt. Nagy volt az öröm és bőven volt amiről meséljek az otthoniaknak.
A lányom és én nagyon odavoltunk, egyre jobban nőtt a vágy, hogy Gelencére költözünk. Magdikát egy kissé visszafogta a városi élet és annak szépsége. Nehezen, döntött, aggódott annak ellenére, hogy édesanya és testvére ott laktak Gelencén, szeretettel vártak minket és nagyon ragaszkodtak hozzánk.
Magdika is nagyon szerette őket csak kételkedett és félt az ottani élettől .
Édesapám velük lakott és hagyta, hogy afelől mi döntsünk, neki mintegy volt csak attól félt, hogy nehogy magára hagyjuk. Igen ő súlyos beteg volt, gyenge idegzetű, már alig tudott lábra állni.
Magdika ahhoz, hogy meggyőződjön megkért, hogy együtt menjünk el és töltsük egy pár napot ott Gelencén az édesanyánál.
Úgy is lett, Erika otthon maradt apukámmal és én asszonykámmal Karácsonykor elutaztunk. Gyönyörű, szép téli napok voltak, behavazott és menyei, csodálatos volt a táj.
Karácsony éjjelén sétáltunk a holdfényében a falu keskeny, csendes utcáin.
Úgy éreztem magam, mint aki akkor lett szerelmes, kezét kezembe szorítottam és újból átéreztem azt, amit azelőtt 19 éve együtt átéltünk.
A szerelem heves, forró lángjait. Hideg volt, ropogott a talpunk alatt a hó, de az ő csókja a legforróbb volt és gyöngéd, puha öleléssel a fülebe mesélt, én akkor annyira elragadtatott, nyugodt voltam, hogy ő most már megszerette és boldog, kedveli ezt a csodálatos helyet, Gelencét. Mikor anyósom lakására mentünk lepiheni, begyújtottunk a csempekályhába és boldogan hallgattuk a tűz moraját, ahogyan a fát recsegtette, ropogtatta. Ölelkezve meleg párnákra lehajtottuk a fejünket egy csendes, kedves álomra.
******
Szülővárosom, otthonom.
Az ember nem is tudja, mennyire kötődik egy helyhez, amíg el nem költözik onnan, és meg nem tapasztalja, mit jelent elszakadni szülővárosától.
Könnyen elszakadtam otthonomtól a várostól a helytől, ahol gyermekkorom virágzott. Ahol az én bölcsőm ringatott,
az a hely ahol születem, Marosvásárhely.
A szeretet, az érzés, ami akkor bennem megfogant, arra csak most jöttem rá amikor elhagytam szülővárosom. Azaz érzés, csak most kezd jobban kifejlődni, naggyá válni. Lelkemben egyre jobban nő a vágy a szülővárosom iránt való szeretet.
Marosvásárhely municípium Romániában, Maros megyében. A székelység művelődési, ipari, kereskedelmi, közlekedési, oktatási és szellemi központja. Az egykori Marosszék, Maros-Torda vármegye, majd a Magyar Autonóm Tartomány, ma pedig Maros megye székhelye, a körülötte létrejött Marosvásárhely Metropoliszövezet központja.
Marosvásárhely három földrajzi tájegység találkozásánál fekszik (Mezőség, Maros-völgye és Nyárádmente), mintegy 320 méterrel tengerszint felett. A város a Maros mindkét partjára kiterjed, a központ és a városnegyedek nagy része azonban a folyó bal partján fekszik. A belvárostól nem messze található a város legmagasabb pontja, a Somos-tető, amely a város egyik legfontosabb turisztikai állomása, az itt található állatkertnek is köszönhetően.
2009-ben családommal együtt elköltöztünk Gelencére. Sikerült ott lakást venni és egy teljesen más életet kezdeni.
Attól a pillanattól kezdve kezdtem másként érezni szülővárosom iránt.
Gyerekkoromban a lelkembe elültetett szeretet a vágy a hovatartozás megfogant, csírázni kezdet és alig csak most érzem erejét, hogy mennyire szívemhez nőtt a bölcsőm, otthonom, szülőföldem, városom.
Most már büszke vagyok, hogy ott születtem és városom hírneve messze e világban elterjedt ismertté vált.
Elköltöztünk, de városom itt él a szívemben, bennünk van az ottani beszéd, érzés a jól megszokott dolgok rendje a hagyományos ízlésekkel együtt.
És akkor
megszólalt egy dallam,
Amely szívemben lobbant halkan.
Egy szó, egy név, egy jel
És azt hittem, hogy lépnem kell.
Csak egy egyszerű dallam,
Elcsalt magával ragadt,
De szülővárosom még most is ugyanaz.
Bölcsőm, otthonom csak azaz egy van,
És itt, ahol most élek szemükben jövevény vagyok
Mit bánom én, hagyom, hogy mondjanak,
Nem vagyok idegen! Sem mostoha!
Én még mindig székely maradtam.
Büszke vagyok!
Mert bölcsőm, otthonom az nekem is van.
Bárhol székelyföldön én még otthon vagyok!
Magyarnak születtem és az maradok.
Ki tudja
merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen.
Maroknyi
székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig
élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha....
*
Szülőföldem
Székelyföld
az én otthonom,
Hol bölcsőm, szülővárosom,
A mindenem Marosvásárhely,
Ott nőttem fel az, az a hely.
Székelyföld
az én otthonom,
Emlékét őrzöm, hordozom,
E föld íze, táplált engem,
Büszke vagyok hogy itt születtem
Hol a
székelyek fővárosa,
Marosszék egykori városa.
Hol a mesés Hargita völgye...
Székelyföld Erdély gyöngyszeme.
Ez az a hely
amely átölel,
Ha elesek mindig felemel,
A székelyek furfangossága,
Humora, udvariassága.
Lehet
bármilyen szép e világ,
Székelyföld egy kisebb mennyország,
Itt születtem ez az én hazám,
A világon semmiért nem adnám.
2022.01.28.
*******
Az én angyalom.1989. November 5.
Ezzel az alkalommal szeretnék újból megemlékezni arról az elmúlt idők csodálatos eseményeiről amely 1989. November 5-én történt és azt megelőzően.
Minden évben késő ősszel szívemben lángra gyúlt azaz érzés, életem legszebb pillanatai amikor meghatódva, alázattal ott álltunk ünnepélyes menyegzői díszekben kedves barátaink, ismerőseink előtt. Mi voltunk a legboldogabb ifjú pár az egyház és ismerőseink szemében.
Az a gyönyörű nap, az őszinte szeretet arra emlékeztet, hogy örök hűséget fogadtam Isten oltára előtt, hogy jóban és rosszban kitartok az én kedves házastársam mellet, akit a jó Isten mellém rendelt.
Úgy éreztem, hogy angyalok szálltak alá a menyből és abban gyönyörködtek, hogy két szerelmes ifjúpár őszinte szíve egybeolvadt. És akkor hallottam a legszebb kórust amely örömteli hangon Istent dicsőítette. Mindazt, annak köszönhetem, hogy valóban Isten jóval már azelőtt elküldte az én angyalom és annak pompás seregét. Abban az évben különösen csak velem foglalkozott, törődött egy kedves asszony és családja. Anna egy kedves és pedáns, tiszta szívű lélek volt, aki jóval már azelőtt úgy gondoskodott rólam, mint saját gyermekéről. Ő által, sok más kedves személyt megismertem annak idején és a segítségemre hívta azokat, ha valami nehézség bántott.
Ugyanakkor velem együtt tudtak örvendeni mikor boldog voltam. Ők szervezték meg az esküvőt, aprólékosan odafigyeltek, segítetek, hogy boldoggá tegyenek minket. Ezt úgy hittem s elfogadtam, mint ,akit angyalok védnek, hogy ifjúságomat semmi meg ne rontsa. Megismertem a boldogság igazi értelmét, hogy van szeretet és öröm, ott ahol a hit és az akarat egybefonódtak.
Tehát ők voltak azok akik engem befogadtak, úgy ahogy voltam. Egy szegényt, kit megtört a sors. Érzékeny, gyenge, és elhagyatott, mert hiányzott édesanyám.
Ifjú koromban mindig előttem járt egy angyal, aki megvédett, vigyázott rám és vigasztalt. Kolozsváron az osztályfőnököm Mária és Drágos az ottani iskola igazgatója. Ploiesten szintén osztályfőnököm egy kedves férfi. Bukarestben, Lilianna egy idősebb asszony. Segesváron Viktor, Vilma és a Nagy család. Marosvásárhelyen gyermekkoromban, a nagymamánk Mária, nagynéném Olga. Bármerre jártam pótolták szüleim gondviselését.
Egy egész életre megfelelő hasznos útravalóval megajándékoztak, tanítottak, szerettek. És most mikor felnőttem, jó érzés ezekre emlékezni, hogy mennyien szerettek és helyettesítették azt a személyt, aki akkor nem nevelt, nem törődött velünk gyermekeivel.
Hogy is tudnám elfelejteni azt a gyönyörű menyegzőt amikor házasodtunk ezelőtt 31 éve. Annak emléke szívemben vésettett drágakő, egy ékszer amelyet egy életen keresztül boldogan viselem.
Ő az én kedvesem, angyalom ő az én legdrágább kincsem. Már akkor az ég nekem adta s szíve szívemben dobban, az ő mosolya éltet és illatos rózsák nyílnak ki az ő lábnyomában, azok mind a mi közös gyönyörű emlékeink. Szeretlek, szeretni foglak kedvesem mindaddig míg élek. Isten ajándéka tőle kaptam és csak ő veheti el, hűségem legyen hosszú életed ajándéka, mert szeretlek.
Most örvendjünk annak a 31 évnek s meglásd, leszünk még együtt kétszer ennyi évet.
Köszönöm azoknak a szeretetét, akik rám vigyáztak és most is ránk gondolnak.
********
Egy új kezdet. 2009.
Kedves olvasó, tisztelt barátaim!
Az eddigi leírt élettörténetem többé vagy kevésbé tanulságos vagy megható, abban törekszem, hogy őszinte legyek és ne egy felületes külseje legyen annak amiről írok. Habár egyszerű szavak által írtam és összefoglaltam életem legfőbb eseményeit, azt azért, mert nem vagyok író csak egy egyszerű ember, aki arra törekszem, hogy jobban megismerjetek és, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Leírtam mindazt amire vissza tudtam emlékezni, legyen az szomorú dráma, öröm vagy boldogság, de semmi sem fogott vissza attól, hogy magamról, családomról, barátaimról ne írjak.
Ha nem is annyira aprólékosan részleteztem mindent a célom az volt és lesz, hogy tiszta szívemből írjak.
Ezáltal jobban szívembe, elmémbe vésettem, hogy tulajdonképpen ki voltam és vagyok. Számomra egy tükör, bátran belenéztem a múltamban és megosztottam veletek, mert úgy gondoltam, hogy van egy annyi kevés értéke, ami megmozgassa a szíveket és törekvésre bír ahhoz, hogy jobban szeressünk. Nem vagyok büszke a múltamra, de nem is szégyelltem kitárni az én szívem előttetek. Boldog vagyok és megkönnyebbült, ez abban segített rajtam, hogy könnyebben cipeljem keresztem és ugyanakkor kedves, tisztelt olvasó barátaim tapasztaltam azt, hogy írásaim által a ti szívetek értem dobbant, amikor soraimat elolvastátok. Köszönöm nektek, azt az élményt az együttérzést, szeretetet amelyben részesültem. Együtt szomorkodtunk, örvendeztünk nevettünk. Nem kérek cserében semmit, hiszen ti már adtatok egy nagyon fontos dolgot, megértést és szeretetet számomra ez a legszebb ajándék, amit tőletek kaptam.
Ennek köszönhető az, hogy bátran írok szívesen nektek.
Köszönöm ! Példaértékű a hozzáállásotok és ugyanakkor biztató, mert így több ismeret birtokába jutottam, azáltal tanultam, tanulok helyesebben írni, fogalmazni.
Szeretem a tiszta magyar anyanyelvet, gyönyörű és szép, amíg csak élek bőven lesz és van, amit abból merítsek.
Nap mint nap azt tapasztaltam, hogy ha szívből írok és fogalmazok, akkor van igazi értéke annak. Szebbé teszi életünket, több a megértés, boldogság és a szeretet.
2009-ben egy új kezdet, új életmód.
Amikor Gelencére költöztünk egy nagy teherszállító állt rendelkezésünkre ahhoz, hogy dolgainkat átköltöztessük. Mi a család egy személyszállító autóval mentünk a helyszínre. Amikor megérkeztünk meglepetésünkre a közeli szomszédok, már szinte várták érkezésünk a kapuban álldogáltak, illedelmesen köszöntek, kíváncsiskodtak, érdeklődtek, de kedvesek voltak. Egy pár óra késéssel megjött a teherszállító és az új szomszédaink segítségét élveztük, mindent kipakoltak az autóból és kérésünk szerint elhelyezték bútorainkat a házba.
Nem volt egy könnyű nap,
azon a napon viszont ők sokat segítetek és maradt idő arra, hogy ismerkedjünk.
Az itteniek csodálkoztak, hogy városról falura költöztünk, ők nagyjából ismerték Marosvásárhelyt és annak szépségét dicsérték. Egy részben sajnálták apukámat, hogy ágyban fekvő beteg és rám nézve engem, azért mert vak vagyok. Tűnődve kérdezték.
Hát képesek voltak maguk mögött hagyni a kényelmet a szép várost? És itt mi a céljuk a jövőre nézve életünket, hogy képzeltük el?
Itt nem lesz könnyű maguknak, na még, hogy betegek is. Hiszen a mi betegeinket, ha baj van, Marosvásárhelyre szállítjuk, mert ott jó orvosok vannak és híresek.
Tehát így beszéltek hozzánk és érthetetlen volt a számukra az, hogy mi tulajdonképpen mit akarunk és mi az, amit szeretni lehet egy falusi életben.
Számtalan olyan dolgot említettek meg, ami itt csak megnehezíti az életünket.
Viszont mi másként gondolkodtunk, azt láttuk fontosabbnak, érdemesnek, amit ők talán már meguntak.
Mi kedveltük az itteni csendet a jó levegőt és a természet szépségeit. Nagyra értékeltük a gyümölcsfákat a lehetőséget, hogy veteményezhetünk, azt, hogy egy pár háziállatot is tarthatunk.
Természetes mivel jó nyugdíjat kaptam egy darabig az sem volt gond, hogy hol fog dolgozni majd az én kedves asszonykám.
Az itteni életünk csakugyan nyugodtabb. Én többet akartam mindig is elérni, egy egészségesebb élet után vágytam.
Fontos számomra a szabadban való mozgás, egy egészségesebb táplálkozás a lefoglaltság, szabadság.
Nagyon unalmas volt a számomra a tömbházban élni és már a város zajos volt, az autók forgalma miatt, és zsúfolt.
Engem, mint rokkant már fullasztott a zártság és a tétlenség.
Itt Gelencén, már gyalog egyedül is bátran közlekedhetek és a kis udvarunkban feltalálom magam és boldogok vagyunk.
Akaratra, türelemre, időre volt szükségem, addig míg megszoktam az új környezetem, de legalább felszabadultnak éreztem, érzem itt magam.
Rengeteg olyan dolog várt rám, ami segített rajtam ahhoz, hogy boldog legyek.
Első évben már könnyen alkalmazkodtam és megbarátkoztam a házkörnyékén lévő dolgokkal, lépésről, lépésre egy kis segítséggel, már több feladatot eltudtam egyedül is végezni a ház körül.
A szomszédok csodálkoztak és dicsértek.
Kosárhoz való vesszőt szedettem és a régi szakmám foglalkoztatót kosarakat fontam és megajándékoztam a szomszédokat. Hihetetlenek tűnt, hogy még mi mindenre képes vagyok.
Előbb csak ajándék volt, majd ők úgy sem hagyták annyiba, segítettek. Viszont hasznos dolgokat adtak cserében, amire csak szükségünk lehetett.
Volt és van dolog bőven egy kertes háznál, de ugyanakkor bőséges áldásban részesültünk, munkánk eredménye és a szabadság az, ami mindent felülmúl, ezt nevezném nyugodt életnek, ha megelégedéssel fogadjuk, azt, ami körülvesz itt ezen a gyönyörű tájakon, vidéken a Gelencei természet ölében.
Folytatom....
*************************************************
mit a büszke hold köpött,
csend sikolya kiabál
kiszáradt ágak között.
Megretten itt még a fény is
elbújik a föld alá,
itt már a félelem az úr
nem megy innen sehová.
csend sikolya kiabál
kiszáradt ágak között.
Megretten itt még a fény is
elbújik a föld alá,
itt már a félelem az úr
nem megy innen sehová.
*
Erdős
Sándor: Féljek a tűztől?
Lobognak a
tüzek odaát,
vajon mit jelentenek?
Barát emeli rám poharát,
vagy tán veszekszenek?
Olyan távol
van tőlem e fény
nem látom az árnyakat,
sötétségben nem látszik ösvény
a kétség rám szakad.
Féljek hát a
távoli tűztől,
vagy jó barátom talán?
Nem tudok olvasni a füstből,
lehet, hogy jobb is talán.
*
Erdős
Sándor: Megrágott idő
A múlt
szépsége elveszett
másképp néz ki a világ,
minden annyira elcseszett
az idő mindent megrág.
Retusált kép
a hölgyeken,
újra mázolt festmények.
Összetört kockaköveken
pattannak az emlékek.
*
Erdős
Sándor: A víz hívása
Gondolatot
kuszáló szél
üdvözöl a folyó felől,
csak simogat és nem ítél
hangokat csiszolva csendből.
Szóra bírja
a habokat
igaz, nem nekem dalolnak,
de hív, magához csalogat
apró hullámok csacsognak.
Szólni nem
tudok hozzájuk,
csak integetek én nekik,
ha hallgatunk rá megbánjuk,
bár ők csak dolgukat teszik.
*
Erdős
Sándor: Csontvázak
Ott hevernek
lent a parton
boldogságunk csontvázai,
egyre beljebb a mederbe
mossák víz hullámai.
Feledhetjük
mindörökre
eltemeti az iszap,
ott, a sötét mélységekben
az idő beleharap.
*
Erdős
Sándor: Rög
A sötét rög
jajveszékel
mag játszik a létezéssel,
fényre törve élni akar
táplálja a rothadt avar.
Szennyből
született új élet
üvölti ég felé létét,
talán most már szintet léphet
igazolva léte tényét.
*
Erdős
Sándor: Szerelmem palackja
Bárcsak
lehetnék én őszi szellő,
hogy borzoljam szőke hajadat.
Vagy lehetnék én egy remek festő,
festhetnék szerelmes szavakat.
Lehetnék egy
vízzel töltött csésze,
hogy ajkaink összeérjenek.
Érezném, hogy enyém vagy már végre,
rólad írnák költeményeket.
Ecset az én
kezembe nem való,
szellő sem leszek soha, sejtem.
Ez a lap egy palackba zárható,
összehajtom, bele is rejtem.
Beledobom
vágyam tengerébe,
bízva, hogy eljut tehozzád.
Elindítom hát a messzeségbe,
szerelmem bont majd rá vitorlát.
*************************************************
18.
TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT
- SOPONYAI MIHÁLY ROVATA -
AGYI
VÉRELLÁTÁS
Félig megtöltünk egy kisebb dunsztos üveget megpucolt
Soponyai Mihály |
fokhagymával és 2 dl . almaecettel leöntjük. Ezt érleljük
legalább egy héten
keresztül, majd a két nyaki eret két oldalt időnként bekenjük és beledörzsöljük az érbe.
*
AGYI EREK TISZTÍTÁSA: Cavinton helyett: 3 gr. kis téli zöldmeték és 3 gr.
orvosi veronika ezt leforrázzuk 2 dl vízzel 10 perc állás után megisszuk, naponta 2x 1-1 c
sésze.
*
FOGÍNYGYULLADÁS, ÉS SZÁJÖBLÖGETÉSRE A LEGJOBB: 3 gr /egy csapott evőkanál/ diólevél 2 dl . felforralt víz, 10 perc állás után beletenni valamilyen kis
üvegbe és minden fogmosás után ezzel öblögessünk.*
CSONTRITKULÁS: Tyúktojást megmosni, ha kiürítettük a fehérjét és sárgáját,
akkor belül van egy vékony hártya, azt ki kell húzni belőle, megszárítani, leőrölni és
naponta egy kávéskanállal belekeverni az ételbe.*
PORCKORONGKOPÁS, AMIKOR A ZSELÉS ANYAG KIFOGY A PORCOK KÖZÜL:A boltokban kapható ételzselatint /a ráírt elkészítési mód szerint/ elkészítjük, és amikor
már dermed, öntsünk még rá forralt vizet, és villával törjük át, hogy kenhető legyen, a
fájós részre rákenjük esténként, úgy, hogy bevizezzük, vagy a térdünket, vagy a
könyökünket, vagy a gerincünket és belemasszírozzuk, teljesen beszívódik, ami még
marad a bőrünkön, azt nedves ruhával töröljük le. Naponta egy mokkáskanállal együnk is belőle, garantálja, hogy 6 hónap után visszatermelődik a zselé a porcok közé.
*
KÖTŐHÁRTYA GYULLADÁS A SZEMEN: szemvidítófű egy csapott evőkanál 2 dl . víz,leforrázni 10 perc állás után ezzel kenegetni a szemet.
*
SZEMÜNKRE, HA MÁR NEM LÁTUNK JÓL: diólevél tea, egy csapott evőkanál, 2 dl víz,leforrázni, 10 percig áll és ezzel kenegetni, vagy beáztatott vattapamaccsal betakarni a
szemet és 10 percig pihentetni.
Ha zöld-hályog van, akkor 1 évig kell használni.
MINDENKINEK
JÓ EGÉSZSÉGET KÍVÁN: SOPONYAI MIHÁLY
*************************************************
19.
VÉLEMÉNYEM SZERINT - OLVASÓINK ÍRTÁK
Szia Kedves Vendi! Halasan köszönöm ezt a csodalatos vicces. bolondos verset! Nagyon tetszik, szuper! Gratulálok! Szeretettel Marti
Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2022. márc. 31., Cs 16:18):
ÁPRILISI
BOLOND VERS
SZEGZÁRDI NAGY VENDEL: ÉLJEN
ÁPRILIS ELSEJE
Gondolj a világra,
Ami nem így sárga,
Hanem így sárga.
Nem keresztbe,
Hanem hosszába.
Aki nem tud úszni,
Az ne másszon fára,
Mert elüti az autó.
Fodrozó víztükör
Végre valahára.
Amikor már
Minden odvas,
Kis-kalapom
Zerge tollas.
Vagy máshogy mondom,
Zerge tollas kis-kalapom.
Sárga répa,
Zöld ribizli
Elfelejtett
Biciklizni
Hideg télben,
Forró nyárban
Ki a hóból,
Bele a zöld kukoricásba.
Kovászozott
Zöld uborka,
Kígyó toll, és
Béka háj,
Varjú szárny és
Sündisznó máj.
Söprű nyélen
Csúf boszorkány.
Lángot hányó
Tüzes sárkány,
Kecses ívű
Szép szivárvány.
Csípős szagú
Reszelt torma,
Gondolj vissza
E sorokra
Harapd a kalácsot
Fecskefarokra.
Mindenki oly
Lüke forma.
Talán még én is.
2020. ÁPRILIS 01
A VERS HANGOS LINKJE A YOUTOB-RÓL:
https://www.youtube.com/watch?v=GqtEDx3O-d4&t=8s
.....................................
SAJÁT NEVEMEN MEGTALÁLJÁK A YUTUBE-ON
https://www.youtube.com/watch?v=rzcr6CKPn1U
2020.ÁPRILIS 01. A BOLONDOK NAPJÁN
...................................
Engel Csaba: Fontos
üzenet. Titokban Olvasd el!
Ma tréfás
kedvel köszöntsétek egymást,
Nevetés nélkül ne csinálj semmi mást,
Ha lehet ne okozz senkinek csalódást,
Mielőbb nézz tükörbe vess egy pillantást.
Privátban,
Messengeren van egy kérésem,
Neked is egy fontos üzenetet küldtem,
Mielőtt elolvasnád kérlek hogy ülj le,
Figyelj, rólad szól, ne oszd meg senkivel.
Rajta bátran
olvasd el az üzenetem,
Mondd, hogy igaz, lásd be, hogy én nem tévedtem,
Ne sértődj meg, csak privátban írhatok,
Én ha kell százegyből bolondot csinálok!
Mondd miért
kell az orrod mindenbe bele üsd?
Ha lehet haragudj! Az agyad ki ne süsd,
Április elseje, bolondok ünnepe,
Viszonozd ha valaki hasonlót küldene!
Most mondd
magadban egyedül mér nevetsz,
A bolondok közül az egyik lehetsz,
De ne búsulj ez jól áll neked és nekem,
Mosolygós fej ne szólj bele nem kérdeztem.
2022.04.01
..................................
Kedves Vendi! Nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltál rám. Kedves, aranyos, kiváló vers. Barátsággal: Árpi.
From: Nagy Vendel [mailto:nagy.vendi54@gmail.com]
Sent: Saturday, April 2, 2022 10:Subject: HÁZHOZ JÖN A KÖSZÖNTÉSEM
HÁZHOZ JÖN A
KÖSZÖNTÉSEM!
Szegzárdi
Nagy Vendel : NÉVNAPODRA,
ÁRPÁDNAK
Eszembe jutottál
névnapod hajnalán,
tán
emlékszel még rám?
Gyönyörű nevedet
eléd kiáltanám,
Boldog névnapot ÁRPÁD, jó-barát.
Öröm, és
szépség jár Neked,
óbor, és illatos virág,
nem jég, krumpli, vagy mákvirág,
egyszerűen csak borvirág,
hogy megpirosítsa orcád.
Hajnalban a
dalodat
trillás pacsirta mondja,
mégis a legszebb madár
a zümmögő muslinca.
Legyen
továbbra is csodás
számodra e kerek világ,
őrangyalod vigyázzon Rád,
megírom a köszöntőmet,
s küldöm legott Neked,
a versem házadhoz megy,
szép ünneplő heteket.
A pince
mélye szomjazó vendégre vár,
óvakodjunk le talán tán,
kóstolni hűs Kadárkát,
koronája van a bornak,
bíbor színű a kristálypohár,
mámoros muslincák bódult dala száll.
SZEKSZÁRD,
2022.
............................................
Ezt az írásodat még nem ismerem, nagyon nagyon nagyon tetszik! Utólagos engedelmeddel tovább küldtem egy kedves ismerősömnek, hátha ő is hasonlóképpen vélekedik majd.Tiszta szívből gratulálok hozzá.
Üdv: Gerti
TÜNDÉRKERT - ROMANTIKUS NOVELLA
.........................................
Engel Csaba: Költészet
napja.
Petőfi
Sándor, József Attila,
Juhász Gyula, Hervay Gizella,
Reményik Sándor, Arany János,
Babits Mihály és Áprily Lajos.
Sok híres
költőt sorolhatnánk fel,
Akikre az utókor felfigyel,
Verseiket szívünkbe vésték,
Hűséggel őrzöm, örökzöld emlék!
A dolgok
változnak a vers örök,
Én felnézek rájuk, s eltörpülök,
Betűket szedegetek, kapirgálok,
Nem érem fel őket csak álmodozok
Minden
időkre szóló versek,
Igazságot vigasztalást hirdetnek,
Tollaikból hullott aranycseppek,
Lelkünkbe itatódott fényjelek.
Hatalmas
kincs a magyar költészet,
Gyógyír lehet ha a szív sebzett,
Reményt ad és csendes menedéket,
Ha kell bizalmat és erős hitet.
Adjatok
hangot hangosan szóljon!
Lelketek erővel szívből harsogjon,
Adjátok tovább e drága kincset
Örökké éljen a magyar költészet.
2022.04.09.
..................................
Kedves
Vendi!
Köszönöm,
hogy meghallhattam verseidet,
Melyeket a költészet napja ihletett.
Szívesen is figyelem poétaságod,
Ha többé "hétszentségit" bele nem zárod.
Bár magam bigott katolikus nem vagyok,
Kettő szentséget a Szentírásból tartok:
Első, mikor Istennel találkozáskor
Ember egész szíve Jézussal összeforr.
Ki ilyet megél, megtér, tényleg hazatér.
Lehet, itt tovább él, égi honba befér.
S Istennek hálából, hogy Jézusra talált,
Igéjéhez híven újító vízbe szállt.
Csak pillanat, amíg teljesen lemerül,
Mentorsegítővel ott van megint felül.
Mit szemléletesen e szentség felidéz:
Óember- eltűnés, új emberszületés.
Másik szentségre is Jézus adott példát:
Megtört kenyeret s bort övéi elé tárt.
Testem, vérem - mondta, szövetségem jele,
Megbánt bűnt bocsátó, ti élhettek vele.
Katolikusék
öttel rálicitáltak,
De ami szentség, az cifrázza tréfádat?
Egy istentől lett ez kinyilatkoztatott,
Üdvödre szolgál, ha életgyakorlatod.
Nem fejmosás gyanánt, lábmosásul szántam:
Teljesedj még inkább hasznos versírásban!
Barátsággal: Pánczél
János
2022. 04. 11. 9:06 keltezéssel, Nagy Vendel írta:
Szegzárdi Nagy Vendel A költészet viszályos időszakairól című versét elmondja: Ilosvay Egyed Katalin: https://www.youtube.com/watch?v=JXZB9d8g-qQ
......................................
Húsvéti locsolás után.
Drága Vendi igaz jó-barátom!
Csendülő dallam, csilingelő szótagok, rímek dalolnak versedben! Köszönöm kedves virtuális locsolásod, boldoggá tettél, mint minden e-e-maileddel, csak én egy rendetlen hölgyemény vagyok, aki előbb lájkolja az írásaidat a Facebookon, mintsem válaszolna és háláját fejezné ki számodra!
Végtelen hálás vagyok hogy "kértél" hogy küldjek írásomat, de sajnos nem írtam az elmúlt időben. Ahogy bejött a jobb idő, elindultam - voltam Budapesten, voltam Szigetközben, közben tervezgettem "kicsike házikóm" otthonosabbá tételét, hogy a következő télen öröm teljesebbek legyenek a bezártság órái.
Remélem hogy Te jól vagy, és kellemesen telnek napjaid. Szeretem olvasni huncutul játékos stílusban íródott verseidet, gondolataidat. Kívánom hogy szüleményeid selyemágya, lelked virágos kertje még sokáig illatozzék!
Vigyázz Drága nagyon magadra, jó egészséget kívánok sok szeretettel ölellek : Etelka
....................................
REAGÁLÁS AZ ANYÁM SZÁZ ÉVE C. VERSEMRE
Kedves
Vendi!
Ez a visszaemlékezésed a szívem közepébe talált.
Apám április 18-án lett volna 99 éves. Sorsa és a sváb rokonaim megpróbáltatásai összecsengenek Édesanyád történetével. Pontosan értem és mélyen átérzem minden szavadat. Köszönöm, hogy helyettem is megfogalmaztad az elmondhatatlant.
Ölel: Mari
Üdvözöllek kedves Vendi
Szépen leírtad száz év nyomorát, melyet édesanyád keservesen de büszkén élt át! 100. Születésnapjára írtad ezt a megemlékezést! Lenéz a menyből és büszke a fiára, ki írói vénával lett megáldva. Köszönöm szépen ezt a megemlékezést édesanyádra hogy olvashattam. Baráti üdvözlettel :Éva
Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2022. ápr. 19., Ke 9:31):
“ÉDESANYÁMNAK AJÁNLOM E VERSET, SZÁZADIK SZÜLETÉSNAPJÁRA.“
Én ajánlom, ajánlhatom mindenkinek, mindegyik napra!
SOK JÓ, SZÉP VERSED VAN EZ EGY A SOK KÖZÜL.
Nehéz könnyek közt írni, még sokadik olvasás után is.
KÖSZÖNÖM, hogy olvashattam!
Paplan
Ez a visszaemlékezésed a szívem közepébe talált.
Apám április 18-án lett volna 99 éves. Sorsa és a sváb rokonaim megpróbáltatásai összecsengenek Édesanyád történetével. Pontosan értem és mélyen átérzem minden szavadat. Köszönöm, hogy helyettem is megfogalmaztad az elmondhatatlant.
Ölel: Mari
..................................
Üdvözöllek kedves Vendi
Szépen leírtad száz év nyomorát, melyet édesanyád keservesen de büszkén élt át! 100. Születésnapjára írtad ezt a megemlékezést! Lenéz a menyből és büszke a fiára, ki írói vénával lett megáldva. Köszönöm szépen ezt a megemlékezést édesanyádra hogy olvashattam. Baráti üdvözlettel :Éva
Nagy Vendel <nagy.vendi54@gmail.com> ezt írta (időpont: 2022. ápr. 19., Ke 9:31):
SZEGZÁRDI
NAGY VENDEL: ANYÁM SZÁZ
ÉVE
- KAKASD,
1922, ÁPRILIS 19. SZEKSZÁRD, 1998.-
EMLÉKEZŐ HANGULATVERS
Szekrénye ajtaján tintaceruzával írva ez áll,
Elhurcolták 1945. JANUÁR MÁSODIKÁN.
Hogyha ma is
élne,
száz éves lenne.
Megjárta a világot,
többet is mint amit vágyott.
Marasztalták a gazok,
ott a vadkeleten,
végül is hazautazott,
vonattal, vagy gyalog,
szinte egyre megy,
hogy sokára megszülethessek,
én, és a testvérem.
Kislányként,
Kakasdtól Bonyhádig
tartott számára a szűk világ,
ijedten nézett körül,
mikor átmentek a topegán,
rávitte őket a makadám,
beszélnek itt még németül?
Sváb
lányként főzte
zsidóknak a libát,
sütötte a máját,
a sok ludaskását.
Nevelte a krumplikereskedő
kisasszonyka lányát,
ki évekkel utána megköszönni visszajárt,
Anyám önzetlen jóságát.
egyszer látta csupán
az Aponyiak lengyeli kastélyát,
hol gyűjtötték a maga fajtáját,
aztán megismerte
az idegen Ukrajnát.
Nem tudta mi az a
Málenkij robot,
magyarul is alig tudott,
a politika nem rá tartozott.
A kétféle vonat ellenkező irányba dohogott,
nehéz szíveket hordozva
vidáman robogott,
Orosz, Lengyel, majd Német országok felé,
kinek, kinek, végzetes sorsa elé.
Messziről egy elhalkuló
vonatfütty búcsút integetett,
görbe fát rakj a tűzre,
mert nagy kanyarulat jöhet.
Ha úgy
hiszed, meghaltál,
testvéred után vágyva,
lázas álmodban csupán,
Tífusz forróságában
Mint hasábfát
Dobnak a katlanba,
Legalább egyszer,
Meleg lesz a barakkban.
A vízcsap előtt álltál,
S vártad
Víz folyik- e
Vagy gáz,
A csövekből,
Vér szivárog olykor
A barna kövekből.
Beitta magát,
Mint a szag,
Melyet árasztanak
Ma is a falak.
Az émelygő édes
Illat a légben,
Beszivárgott vér,
Két méter mélyen.
Nem oszlik el
Soha, soha.
A vonat füstje
Rátapadt a peronra.
Gyűlölettel gondolsz
A marhavagonra.
Megszökni nem lehet,
Neveltetéstől fogva,
Hiszen fenn van a vonaton
A dunyha, meg a sonka.
Indulsz Bácskába kukoricát szedni,
Januári nagy hóban, marhavagonban.
Mert a pártunk, és a kukoricánk
töretlen, mondván, s nem viccel.
Milyen messze van még
Az a fránya Ukrajna?
Kérdezed suttogva,
Ahová visznek a dologra,
ott dívik a trojka, és a balalajka,
a vodka, és a gimnasztyorka,
a barisnya, és a patent harisnya,
neki melegebb volt a tutyija,
legalább is így lett mondva.
Majd hirtelen, karikába állva,
éneklik, hogy dászvi dánja Katyúsa, vagy Szása,
fogy a sok szotyola.
Csak azt a
hosszú,
szőke hajfonatot
Tudnád feledni,
S az ezernyi cipőt,
A gyengeségtől
Latrinába esett
Sikoltozó nőt.
A gimnasztyorkás, davajpuskás
Katona mosolyát.
Jaffaje matty,
így kiabált.
Sorakozóknál kiáltják,
hány ember áll?
Megszámolni sohasem tudták.
Hogy tudjál
sírni,
A keréknyomból
Megtanultál inni,
langyos vaskályhán,
konzerves dobozban,
csollány-levest főzni.
Későbbi bő ebédeknél
sírva visszaemlékezni.
Fejed tetejétől
Gerinceden át
A talpadig
Nyomott a szén,
hajnaltól estélig.
Feketén csillogott,
Mint dülledt szembogár
Ha a súlyos kosár
A fejedre állt..
Anyád sem ismert rád,
Mikor kopaszon,
Katona ruhában,
sok ezer kilométer után,
a hostelon haza osontál.
Még ma is megtalálhatnánk
padlás gerendáján a katona gúnyát.
Vissza lehetne-e
Forgatni az idő
gyorsuló folyamát?
Hiszen házadban már
idegen ember lakik,
S betámasztja a kaput,
Hogy nehogy visszajuss,
kint állhatsz hajnalig.
S megkérded akkor
Az egy igaz Isten
Ilyenkor hol lakik?
S mi miért imádjuk
Százféle képen Őt?
Mikor reszkető testtel
Térdepelsz éppen,
az oltár előtt,
a hideg köveken?
Családtagok nevét olvashatod
üres sírhalmokon,
neveiket befogadta a hon,
s falu közepén láthatod
felállított márványfalon.
Ha elesnél,
egyel többször keljél fel,
mint ahányszor elestél.
Ne légy okosabb a bölcseknél,
ne gondolj ki többet senkitől,
erről a bölcseletről.
Használd az anyanyelved,
másikat sohase nyelveld,
főleg, ha nem ismered,
abból csak nevetség lesz,
az idegen szót akkor bírod,
ha nem kell a fejedben
előbb lefordítanod,
mielőtt kimondod.
Mert nyelvében él a nemzet,
s ha nem beszéled, elveszejted,
bár nyelvvel senki nem nemzett,
az a nyelv, melyen eszelsz,
az az anyanyelved.
Sváb anyám
velem perlekedett,
veszett szerkezet ez,
én erről nem tehetek,
ilyent nem ismerhetek,
a fekete gólyák
emeletes verebek,
de azért nekiveselkedett.
Magyaros bölcsőmet
sváb dallal ringatta,
főkötős fejét
sramlira ingatta,
izzadó tenyerét
köténnyel takarta,
táncát polkára rophatta,
hoppszassza, hoppszassza.
Furcsán ejtett szavait
apám magyarra igazgatta,
flancos szomszédasszonya
orra alatt
mindig megmosolyogta,
Részi néni, rosszul mondja,
kissé gúnyolódva,
de büszke asszony lévén
ez sohasem zavarta,
néha, néha, csak
fejét ingatta,
nem ez volt a
legnagyobb gondja,
dolgozott ha a hatalom akarta,
vagy ha engedte,
azért, hogy fiait eltarthassa,
serényen, és szerényen,
de nem mindig engedte,
hoppszassza, hoppszassza,
végén pedig untatta,
soha nem untatta.
Menettáncban
énekelte
legkedvesebb dalát,
gólya, gólya,
hosszú lábú
gólya madár.
Magyaros
bölcsőmet
Sváb dallal ringatták,
Aprócska batyunkat
Hajókon úsztatták
Le a Dunán.
Látjuk e valaha még
Passau cifra tornyát?
Hajónk megállt Tolnán,
szekerek zúdultak oda,
hol tágasabb a világ.
Hoztuk magunkkal
Nyugatnak iparát
Régi céhmesterek
Ősi szaktudását
A föld szeretetét,
szőlőknek vesszőjét,
Nemzetünk szorgalmát,
Konok spórolását.
gyarapodásnak magvát.
Sokszor kérdéssé vált,
A Magyarok nagy többsége
Igényt tart-e reánk?
hiszen ez is a mi hazánk.
kitelepítéskor
vagon falán ez állt,
krétával felróva,
szálkásan öles betűkkel,
bölcsővel ringattál,
batyuval kidobtál.
Ez a mi közös tragédiánk.
Van itt Oláh, Román, Székely,
egy nagy olvasztó tégely,
Szerb, meg Horvát,
cigány is többféle,
svábok szépen elterítve
Pest, Tolna, Baranya megyébe.
A családunkban is van
többféle népek egysége,
Magyar, Sváb, Székely, Cigány szövetsége,
s ha egy asztalhoz sodornak a borok,
megnyílik az elme, és a torok,
akkor vagyunk ám mi igazán Magyarok.
Somogy, Tolna, Baranya,
Magyar ország aranya.
anyám kakasdi német lány volt,
apám bő-gatyás faddi magyar,
soha nem fogadta el igazából
egymást a sokféle faj.
Akkor én
most mi vagyok?
Soha nem dől el.
Kettő, más irányba induló
erők közös eredője?
Vérek keveredése,
mai vérszerződésben,
egy fénylő aranykehelyben.
SZEKSZÁRD,
2022.02. 22.
ÉDESANYÁMNAK AJÁNLOM E VERSET, SZÁZADIK SZÜLETÉSNAPJÁRA.1922. ÁPRILIS 19.
..............................................
“ÉDESANYÁMNAK AJÁNLOM E VERSET, SZÁZADIK SZÜLETÉSNAPJÁRA.“
Én ajánlom, ajánlhatom mindenkinek, mindegyik napra!
SOK JÓ, SZÉP VERSED VAN EZ EGY A SOK KÖZÜL.
Nehéz könnyek közt írni, még sokadik olvasás után is.
KÖSZÖNÖM, hogy olvashattam!
Paplan
*************************************************
20. SZERKESZTŐI ÜZENETEK
Kedves olvasó!Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3Telefon: 06/ 30 - 550 - 5106. Elérhető: 8-tól 20- ig.e-mail: nagy.vendi54@gmail.comLevelek, írások fogadása - skype címem: nagy.vendi54Új email címem: nagy.vendi54@gmail.comMagazinok küldése: MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.A MAGAZIN INGYENES! Kérje a szerkesztőtől.…......................…Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látókszámára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:http://megszolalok.blogspot.hu/….............................…FIGYELEM! SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!2018. JÚNIUS - TÓL EGY ÚJ LINKEN IS ELÉRHETŐ A MEGSZÓLALOK MAGAZIN,AZONOS , VÁLTOZATLAN TARTALOMMAL, DE MEGÚJULT KÜLSŐVEL .AZ ÚJ LINK : http://muveszetimagazin.blogspot.com/2018/11/ Tehát az eddig megjelent összes számot visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!………....................…A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős. Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.A szerzői jogokat fenntartjuk.Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti.Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott. Így sem rossz!Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.…..................................…AZ ÖSSZES ELÉRHETŐSÉGEM:Gmail: nagy.vendi54@gmail.comSkype: nagy.vendi54---Megszólalok Művészeti Magazinhttp://megszolalok.blogspot.hu/www.megszolalok.blogspot.hu/---Facebook: csak beírod a Facebook keresőbe mindhármat külön- külön és meg is találtad az oldalaimat.A következőképen: megszólalok művészeti magazin (szerkesztő: Nagy Vendel)---Könyvtár:ORSZÁGOS SZÉCHENYI KÖNYVTÁR GONDOZÁSÁBANElektronikus. könyvek a MEG- en. Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) ---http://mek.oszk.hu/13500/13542/#www.mek.oszk.hu/13500/13542/#---Ez a verses oldalam címe... www.pieris.huhttp://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel---KÜLFÖLDI ELÉRHETŐSÉGEK:www.canadahun.com irodalom fórumhttp://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150---Az Amerikai Egyesült Államokbeli egyik link, ahol elérhetik magazinunkat: minnesotahungarians.com……................................Mindenkinek jó olvasást, és jó szórakozást kíván az újságbelső és külső munkatársai! ……................................MEGSZÓLALOK MAGAZIN 1205. szám………......................VÉGE - ENDE - KONYEC - FIN - END - FINÍTÓ
Kedves olvasó!
Ön a Megszólalok Művészeti Magazin legújabb számát olvassa.
Jelentkezését, hozzászólását a következő elérhetőségekre várjuk.
Postacím: MMM szerkesztősége 7100 Szekszárd József Attila u. 3
Telefon: 06/ 30 - 550 - 5106. Elérhető: 8-tól 20- ig.
e-mail: nagy.vendi54@gmail.com
Levelek, írások fogadása - skype címem: nagy.vendi54
Új email címem: nagy.vendi54@gmail.com
Magazinok küldése: MINDENKI MEGKAPHATJA SAJÁT EMAIL CÍMÉRE.
A MAGAZIN INGYENES! Kérje a szerkesztőtől.
…......................…Továbbá tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Művészeti Magazint teljes tartalmát feltettük a Netre. Ez az új megjelenési forma a látók
számára készült, amely formázott betűket, színeket és képeket is tartalmaz. Ennek elérhetősége a következő linken lehetséges:
http://megszolalok.blogspot.hu/
….............................…FIGYELEM! SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!
2018. JÚNIUS - TÓL EGY ÚJ LINKEN IS ELÉRHETŐ A MEGSZÓLALOK MAGAZIN,
AZONOS , VÁLTOZATLAN TARTALOMMAL, DE MEGÚJULT KÜLSŐVEL .
AZ ÚJ LINK : http://muveszetimagazin.blogspot.com/2018/11/
Tehát az eddig megjelent összes számot visszamenőleg is elérhetővé tettük a fenti blogoldalon!
………....................…A lap ingyenes, kérje a szerkesztőtől. Írásaink tartalmáért az adott írás szerzője felelős. Köszönjük a külső munkatársak közreműködését.
A szerzői jogokat fenntartjuk.
Kérjük jelezze, ha megkapta, vagy azt is, ha nem kapta meg az újságot. Ha elmenti, megmenti, bármikor elő veheti.
Van olyan olvasó, aki kinyomtatta több oldalra a szöveget, és összekapcsozva, lapozható olvasmányt kapott. Így sem rossz!
Az oldal akadálymentes, olvasó programmal a vakok is elolvashatják.
Az esetleges sajtóhubákért elnézést kérünk.
…..................................…AZ ÖSSZES ELÉRHETŐSÉGEM:
Gmail: nagy.vendi54@gmail.com
Skype: nagy.vendi54
---Megszólalok Művészeti Magazin
http://megszolalok.blogspot.hu/
www.megszolalok.blogspot.hu/
---Facebook: csak beírod a Facebook keresőbe mindhármat külön- külön és meg is találtad az oldalaimat.
A következőképen: megszólalok művészeti magazin (szerkesztő: Nagy Vendel)
---Könyvtár:
ORSZÁGOS SZÉCHENYI KÖNYVTÁR GONDOZÁSÁBAN
Elektronikus. könyvek a MEG- en. Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK)
---http://mek.oszk.hu/13500/13542/#
www.mek.oszk.hu/13500/13542/#
---Ez a verses oldalam címe... www.pieris.hu
http://www.pieris.hu/szerzo/nagyvendel
---KÜLFÖLDI ELÉRHETŐSÉGEK:
www.canadahun.com irodalom fórum
http://canadahun.com/forum/showthread.php?34311-Nagy-Vendel-Megsz%C3%B3lalok&p=3650150#post3650150
---Az Amerikai Egyesült Államokbeli egyik link, ahol elérhetik magazinunkat: minnesotahungarians.com
……................................Mindenkinek jó olvasást, és jó szórakozást kíván az újságbelső és külső munkatársai! ……................................
MEGSZÓLALOK MAGAZIN 1205. szám
………......................
VÉGE - ENDE - KONYEC - FIN - END - FINÍTÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése