Poltika, társadalom, kultúra a Horthy-korban
A tanulmány célja, hogy bemutassa a Bosnyák Zoltán vezette Zsidókérdéskutató Magyar Intézet tevékenységét, szerepét és tudományos helyi értékét. A viszonylag szűkös forrásadottságok ellenére számos kérdésre megkísérelhetünk választ adni: Mivel foglalkozott a „zsidókérdés kutatás” vagyis a „tudományos antiszemitizmus”? Mikor jelentkezett Magyarországon az igény az ilyen jellegű tevékenységre és az ezzel foglalkozó intézet felállítására? Mennyiben tekinthető ez az intézmény magyar sajátosságnak? Miként illeszkedett a „tudományos antiszemitizmus” a korszak tudományfelfogásába, illetve tudományos intézményrendszerébe Magyarországon? Születtek-e időtálló eredményei? A tanulmány azt bizonyítja, hogy Bosnyák intézete nem tudományos műhely volt, hanem egy antiszemita think-tank, amely jelentősen hozzájárult az antiszemita attitűdök és toposzok terjesztéséhez.
A tanulmány az 1922. évi nemzetgyűlési választások soproni eseményeit és eredményeit vizsgálja. Míg az eddigi szakirodalom csak érintőlegesen foglalkozott vele, a korszakban a választás országosan is nagy figyelmet kapott, és még nemzetközi visszhangja is volt, nem véletlenül: a város mandátumát a korábban nagyrészt esélytelennek tartott szociáldemokrata jelölt, Hébelt Ede szerezte meg, legyőzve az ellenzéki legitimista Andrássy Gyulát és a kormánypárt jelöltjét, Klebelsberg Kuno belügyminisztert. Mivel tehát a központi kérdés a meglepő eredmény okainak feltárása, a tanulmány a hagyományos eseménytörténeti megközelítés, az előzmények és a választás folyamatának áttekintése mellett vizsgálja a választói magatartást is, az eredmények társadalmi (foglalkozási, felekezeti és nemzetiségi) vonatkozásainak bemutatásával. A helyi viszonyokon túl pedig kitér az országos politikai viszonyokra is, amelyeknek szintén jelentős befolyásuk lehetett az eseményekre. A tanulmány így fontos adalék lehet az ezidáig nagyrészt csak országos szinten vizsgált választói magatartás helyi jellemzőinek kutatásához.
A tanulmány egy részletes helyi vizsgálat alapján mutatja be a választói magatartást a Bethlen István által kialakított rendszerben, az egyéni, nyílt szavazású választókerületekben. Az 1926. évi országgyűlési képviselő-választás békés körülményei, az „érdektelenség” és a több szempontból is „egyhangú” eredmények mind arra utalnak, hogy a kormányzat szempontjából ez a választás felelt meg leginkább az ideálisnak, így a rendszer alapvető működési mechanizmusai ekkor érvényesültek a legtisztábban. A Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyének az északi és középső területein elhelyezkedő 15 egyéni választókerületre kiterjedő kutatás alapján részletes bemutatásra kerül a kormány(párt) „választási gépezetének”, azaz a közigazgatásnak és a hatóságoknak működése és befolyása az eredményekre, elsősorban a főispáni bizalmas iratokra támaszkodva. 1926-ban a kormányzat alaposan fel tudott készülni a választásokra, és igyekezett arról minden információt is begyűjteni. A miniszterelnökség így azt is elrendelte, hogy statisztikai kimutatások készüljenek a választókról és a választói magatartásról. Ezek feldolgozásával az írás elemzi a választási részvétel kérdését, továbbá a vallás és foglalkozás befolyásoló szerepét. Végül egy választókerület esetpéldáján keresztül bemutatja választói magatartás egy további lehetséges, de nem számszerűsíthető jellemzőjét, a választók korrumpálásának problémáját.
A színházi termékké válás dinamikája (Christopher B. Balme) és a kulturális transzfer (Michel Espagne) koncepcióira építve a dolgozat a Vígszínházban – a 20. század első évtizedeitől a legtekintélyesebb pesti magánszínházban – folyó színdarabexport és -import tevékenységet mutatja be. Feltárja, hogy az intenzív művészi és gazdasági kapcsolatok – színdarabok, szinopszisok, üzleti- és színházi technikák – transzfere, valamint a vezetőség személyes kapcsolatrendszere a hollywoodi filmgyártás befolyásos személyiségeivel miként segítette az egyetlen külföldi (amerikai) kézben lévő pesti színházat magas színvonalú repertoárja fenntartásában. Középpontban Roboz Imrének, a Vígszínház menedzser-igazgatójának Josep Somlóval (1884–1973) a berlini központú FELSOM Film (1922–1932) társtulajdonosával, és Frank Farleyvel (?–1952), a Paramount Pictures Párizsban működő európai produkciós képviselőjével folytatott levelezése áll. Ebben üzleti, politikai és személyes témák kerülnek terítékre egy olyan időszakban, melyben a hatóságok felől érkező nyomás fokozatosan ellehetetlenítette a magánszínházak nemzetközi kapcsolatrendszerének működését, s mely a zsidótörvényekhez és a Magyar Színház- és Filmművészeti Kamara megalakulásához vezetett. Az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti tára irattárának anyagára épülő tanulmány rávilágít egy a kozmopolita show business központjaihoz szorosan kapcsolódó közép-európai színház ambivalenshelyzetére.
Tanulmány
A tanulmány Magyarországnak a Testvérvárosok Világszövetségével kapcsolatos politikáját tárgyalja a magyar városok 1962-es csatlakozástól a rendszerváltásig. Arra a két kérdésre fókuszál, hogy milyen külpolitikai előnyökre tudtak szert tenni a kádári vezetők a szövetség felhasználásával, és mennyire törekedtek egyúttal a szocialista városok fejlesztésére irányuló igényeknek is megfelelni a szervezet kínálta keretekben. Amellett, hogy az egyetlen nemzetközi várospolitikai szövetség volt, amelynek a nyugati és a fejlődő világbeli városok mellett a kelet-európai városok is a tagjai voltak, a TVVSZ az ENSZ-től és az UNESCO-tól elnyert konzultatív státuszából fakadóan nemzetközi tekintéllyel is bírt. A cikk összeveti Magyarországot Bulgáriával, hogy fényt derítsen a szovjet blokk politikájára és a rendszerspecifikus vonásokra is, bemutatva a kádári vezetőréteg céljait és módszereit, amelyek együttes hatása kialakította Magyarországnak a szövetséghez fűződő bonyolult kapcsolatát. Az elemzés végül szemléltetni kívánja, hogy a nemzetközi szövetségek bepillantást nyújtanak a kelet-európai államszocialista országok nyugati nyitásának új politikatörténeti és szociokulturális dimenzióiba.
Az 1932-ben megalakult Buenos Aires-i Törekvés Sport és Társadalmi Egyesület a diaszpóra baloldali gondolkodású tagjainak tömegszervezeteként funkcionált. Míg a vezetőség az Argentin Kommunista Párt tagjaiból került ki, a tagok között a kommunistáktól a szocialistákon keresztül a liberálisokig sokféle politikai irányzat képviseltette magát. Mindezzel párhuzamosan, a tagság mintegy fele nem vallásos zsidókból állt. Az egyesület, amely a Molotov–Ribbentrop paktum következtében marginalizálódott, 1948-at követően az új rendszer támogatójának szerepébe került. A magyar kormány nagyvonalúan segítette a Törekvést, miközben morális és politikai támogatásra számított cserébe. A Törekvés a magyar Külügyminisztérium terveiben egy Argentínára és egész Dél-Amerikára kiterjedő propagandaeszközként tűnt fel, miközben az Államvédelmi Hatóság és utódai az erre alkalmas résztvevőket megpróbálták az „ellenséges emigráció” elleni hírszerzésre felhasználni. Az adott törekvést kevés siker koronázta, ha egyáltalán volt eredménye. Az egyesületet 1963-ban betiltották, amely végső soron az önkéntes feloszláshoz vezetett.
Szemle
E számunk szerzői:
Bottoni, Stefano PhD, tudományos főmunkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet
Csunderlik Péter PhD, történész, az ELTE BTK oktatója, a Politikatörténeti Intézet tudományos munkatársa
Heltai Gyöngyi PhD, színháztörténész, vendégtanár, University of Alberta, Edmonton, Kanada
Ignácz Károly PhD, történész, tudományos munkatárs, Politikatörténeti Intézet
Klenjánszky Sarolta PhD, történész
Murber Ibolya PhD, történész, habilitált egyetemi docens, ELTE Történeti Intézet
Paksa Rudolf PhD, történész, MTA BTK Történettudományi Intézet, Horthy-korszak témacsoport
Pál István PhD, adjunktus, ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék
Szilágyi Ágnes Judit PhD, habilitált egyetemi docens, ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék
Taschek Zoltán egyetemi hallgató, ELTE BTK, Történelem MA
Tomka Béla DSc, történész, tanszékvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Jelenkortörténeti Tanszék