Világháború - átalakulások
Az európai értelmiség az első világháborúban az önmozgósítás során felmagasztalta a tettet a szó rovására, ami nem volt más, mint az európai civilizáció radikális megújításának időről időre megjelenő képzetéhez kapcsolódó kultúrkritikai diskurzus egy formája. A tanulmány azt vizsgálja, hogyan jelentkezett ez a diskurzus a magyar irodalmi lapokban, értelmiségellenességnek tekinthető-e, és hogy a meghaladása hogyan függött össze „az értelmiség/írók árulása” téma megjelenésével a háború első évében.
A 19. században a közép és felső osztályok életvitelét szigorú viselkedési és öltözködési normák szabályozták. A nők az apjuknak, majd a férjüknek jogilag, gazdaságilag ki voltak szolgáltatva, amit látványos, de nagyon kényelmetlen öltözékük is kifejezett. Tanulási, munkavállalási lehetőségeik korlátozottak voltak. Az I. világháború alatt azonban szükség lett a középosztálybeli és arisztokrata nők munkájára, egyrészt hivatásos ápolónőként, másrészt a bevonuló férfiak helyettesítésére. A háború borzalmai miatt a fiatalok élvezni akarták az életet, és az addigi szigorú normák fellazultak. A munkavégzéshez kényelmes viseletet igényeltek, ami végül a nehéz, reprezentatív öltözékek alapos reformját eredményezte. A megváltozott mentalitás következtében az 1920-as években divatos lett egy új, fiús külsejű, szabadon élő és dolgozó lánytípus, a garçonne. Az első számú garçonne a világhírű divattervezőnő, Coco Chanel volt, Magyarországon pedig a dúsgazdag családból származó, elegáns Hatvany Lili, sikeres írónő és színikritikus jelenítette meg a hivatással bíró, dolgozó nő típusát.
A tanulmány az első világháború idejének orvosi ismereteiről ad átfogó képet. A különböző sebesüléstípusok kezelésének bemutatásán keresztül világít rá azokra a változásokra, amelyek a háborús tapasztalatok eredményeként születtek. Különösen a sebkezelés, a hasi, a mellkas-, a koponya- valamint az ízületi sérülések gyógymódjaiban volt megfigyelhető jelentős előrelépés az orvoslás tudományában. Fontos ismeretekre tettek szert a fertőző betegségek megelőzése és gyógyítása, valamint a háborús körülmények okozta tünet-együttesek diagnosztizálása, azok leírása és kezelése terén is.
Tanulmányok
A jelen esettanulmány célja kiemelni a birodalmi átmenetek vonatkozásában azon politikai elitváltásokat, amelyek az első világháborút követően Marosvásárhelyen zajlottak. Marosvásárhely Erdély egyik közepes méretű városa, amelyet az első világháborút követően Romániához csatoltak. A tanulmány kifejezetten a helyi vonatkozású politikai és intézményi struktúrák alakulását mutatja be, illetve ezek integrációját az új államkeretbe. Az írás első részében a háború utolsó éveiben regnáló helyi politikai elit helyzetét vázolja, annak későbbi átalakulását, valamint az impériumváltást követő helyzetét. Továbbá a forradalmat követően a Nemzeti Tanács megjelenésével újonnan megjelenő aktorok számbavételét is megkísérli. Elsősorban a következő kérdésekre próbál választ keresni: a polgári demokratikus forradalom milyen új helyzetet teremtett a városban? A román kormány milyen hatáskörben nyilvánult meg helyi szinten? Az adminisztráció mikéntje hogyan alakult át az addigi gyakorlatokhoz képest? A régi elitnek milyen túlélési stratégiái voltak? Az egyes személyek kapcsolathálója mennyire befolyásolta a történéseket?
A tanulmány a falusi múzeumok identitáspolitikai szerepének antropológiai vizsgálatával foglalkozik. Ennek kapcsán különösen azt próbálja megvilágítani, hogy az 1945 utáni szovjet politikai diktatúra éveiben a központi pártutasításra létrehozott szabadtéri skanzenek és néprajzi szobamúzeumok miként vettek részt a lokális időtapasztalat (a személyes és kollektív emlékezet) átalakításában, valamint a vidéki településeken végrehajtott szocialista modernizációs (faluszisztematizálás, erőltetett iparosítás, társadalom- és településszerkezeti transzformáció stb.) programok szimbolikus legalizálásában. A tanulmány egy kárpátaljai határvidéki településcsoport, a tiszaháti magyar falvak példáján keresztül azokat a hétköznapi konfliktusokat és szimbolikus küzdelmeket mutatja be, amelyek a szocialista hatalom mikroszintű történelempolitikája és a falusi közösségek történelmi emlékezete között bontakoztak ki az 1960–1980-as években.
A hidegháború vége és a digitális korszak kezdete egyaránt 1991-re esik. A tanulmány azokat a területeket veszi számba, amelyek önálló és egymástól elkülöníthető kutatási programot jelölnek ki a történettudomány számára: az információs társadalom és a világpolitikai súlypont-áthelyeződés összekapcsolt elemzését, az információs társadalom kiépülésének és az infokommunikációs fejlesztésnek a politikatörténetét a posztszocialista Magyarországon, a történettudomány reflexióját az információs fordulatra, a „digitális történelem” születését, és a történelem tanításának és tanulásának megváltozását.
Szemle
E számunk szerzői:
Balázs Eszter PhD, a Kodolányi János Főiskola docense Borbély Sándor kulturális antropológus, vendégtanár, Moszkvai Állami Lomonoszov Egyetem, Filológiai Kar, Finnugor Nyelvészeti Tanszék Egry Gábor PhD, történész, tudományos főmunkatárs, Politikatörténeti Intézet F. Dózsa Katalin dr. habil, művészettörténész, a Budapesti Történeti Múzeum címzetes főigazgató-helyettese, a Moholy Nagy Művészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára Fodor János PhD-hallgató, Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár Kótyuk Erzsébet PhD, főmuzeológus, múzeumi osztályvezető, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Rainer M. János az MTA doktora, történész, osztályvezető (OSZK 1956-os Intézet – Oral History Archívum), egyetemi tanár (Eszterházy Károly Egyetem) Szőts Zoltán Oszkár történész, az ELTE RK Tudománypolitikai Iroda vezetője, az Újkor.hu főszerkesztője Z. Karvalics László habilitált egyetemi docens, SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék