Tanulmányok
A tanulmány célja, hogy bemutassa egy félértelmiségi erőfeszítéseit a magyarországi politikai életének befolyásolására a 20. század első évtizedében. Az ország társadalmi és politikai fejlődését előre jelző elméletét a gyakorlatba is átültetni szándékozó Méray-Horváth Károly a polgári radikálisok közé tartozott, akik szintén végeztek társadalomtudományi kutatásokat, és végső soron a teljes politikai és társadalmi rendszer átalakítását megcélozva igyekeztek befolyásolni a hazai politikai életet. Ehhez a legfontosabb követelésük az általános választójog volt. Habár Méray-Horváth egyedülálló lehetőséget kapott az 1905-ös és az 1909-es válságokban, hogy befolyásolja a hazai politikai életet, mégis politikai tevékenységének általános jellemzője volt a tapasztalatlanság, idealizmus és a pánikszerű rögtönzés. Így nem is tudott a politikai életben megmaradni huzamosabb ideig, legfeljebb nagyhatalmú támogatók segítségével.
A második világháború után Franciaország a győztesek oldalára került, miközben a háború alatt a náci Németország kiszolgálója volt. A németek megszállták ugyan az ország északi részeit, majd 1942 novemberében Franciaország egész területét, de a kormány egészen 1943 végéig önállóan és legitim módon hozott döntéseket. A Vichy Köztársaság kiépítésével Pétain marsal lebontotta a köztársasági értékrendet, és egy új, autoriter politikai rendszert hívott életre. Pétain legitimitása vitathatatlan. A történészek hevesen vitatják, hogy mekkora volt a németbarát rezsim társadalmi támogatottsága. Egyetértenek abban, hogy nagyon kevesen voltak, akik a háború elejétől az ellenállási mozgalmat (Résistance, Ellenállás) választották. Abban is mindenki egyetért, hogy a Pétain marsall, az első világháborús hős hadvezér iránti rajongás és Vichy hallgatólagos támogatottsága 1940-ben 90% felett volt. Mire 1944 júniusában a szövetségesek partra szálltak, a helyzet megfordult. A lakosság alig pár százaléka támogatta Vichyt, míg de Gaulle és az Ellenállás támogatottsága általánossá vált. Tanulmányom ezt a folyamatot mutatja be.
A tanulmány a német kisebbség második világháború végén történő szovjetunióbeli jóvátételi munkára deportálását megelőző kiválasztási folyamatokat mutatja be a korszak Baranya vármegyéjében, elsősorban a helyi levéltári dokumentumok alapján. A nemzetközi szint tárgyalását, ahol a szövetséges nagyhatalmak döntöttek a német munkaerő jóvátételi célra való felhasználásának lehetőségéről, a helyi végrehajtás folyamatának elemzése követi, ahol pontosan meghatározásra került, ki számít német származásúnak, azaz kinek kell ezt a jóvátételi munkát elvégeznie. E folyamat során fontos elválasztani egymástól a szovjet katonaság és a magyar hatóságok által hozott döntéseket, illetve magukat az érintetteket, mivel mindhárom aktornak szerepe volt, vagy lehetett abban, hogy ki került végül a szovjet munkatáborokba. A tanulmány négy problémacsoportra tagolva elemzi az 1944 decemberében, 1945 januárjában történteket. Elsőként a többségében németek által lakott (hegyháti és pécsváradi) járásokból történő elhurcolásokkal foglalkozik, ahol a németek listájának összeállításánál jelentős szerepet játszhattak azok a magyar hatóságok, melyek a megelőző év(tized)ekben megannyiszor kerültek konfliktusba a németekkel. Ezeket követi a siklósi járás, ahol a németség valóban kisebbségként volt jelen, és ekként a helyi elöljárósággal ritkán került olyan konfliktusba, amely azt 1944 végén az előző járásokhoz hasonlóan készségessé tette volna e kisebbség kiadására a szovjet katonaságnak. Mivel azonban a szovjet felet a végrehajtásban a létszámigény, vagyis a Szovjetunióban uralkodó munkaerőhiány enyhítése motiválta, ezért a járásban jelen lévő német lakosság tényleges létszámától függetlenül is megkövetelte bizonyos számú egyén mozgósítását azzal a meghatározással, hogy a németekhez tartoznak azok a már otthon tartózkodó katonák is, akik 1941 után katonaszolgálatot teljesítettek. Ugyanez figyelhető meg a szentlőrinci járásban, melynek településein szinte egyáltalán nem éltek németek, így a szovjet fél német származásúként előállíttatott olyan személyeket is, akik németekkel kötöttek házasságot, vagy német hangzású nevet viseltek. Az utolsó rész a Mohács környéki eseményeket mutatja be, ahol az aktuális katonai-stratégiai megfontolások fontosabbnak bizonyultak a németek Szovjetunióba deportálásánál, így egy kisebb településcsoport kimaradt a „malenkij robot”-ból, noha nagy valószínűséggel ezt a kiesett létszámot a vármegye többi részén pótolták.
A közép-európai régió, s benne a városok is, a 20. század folyamán radikális változásokon mentek keresztül: az itt lakó zsidóság kiirtása, a lakosok egy részének (németek, lengyelek, ukránok) kitelepítése/elűzése, és a kommunista rendszer során pedig homogenizáció (nem csak ideológiai, hanem demográfiai értelemben is, belső telepítéseken keresztül). A hagyományos mulitkulturális világ megszűnt létezni, és csak a rendszerváltás után kerülhetett sor a régió városai „elveszett identitásának” a helyreállítására. Közép-Európa egyik jelentős határvárosa, L’viv/Lemberg/Lwów/Lvov jól mutatja meg a régiónk etnikai és vallási sokszínűségét, hiszen a városban, amely a viharos 20. században a Habsburgokhoz, Lengyelországhoz, a Szovjetunióhoz, majd a független Ukrajnához tartozott, hosszú értizedeken át lengyelek, zsidók és ukránok éltek együtt. Jelenleg L’viv/Lemberg olyan város, ahol egyszerre van jelen az ukrán nemzeti gondolat, az „idegen múlt” (lengyel és zsidó örökség) nyomai és a közép-európaiság eszméje. A tanulmány röviden bemutatja a lengyelek, a zsidók és az ukránok történetét a városban, kivált a 20. században, és igyekszik felsorolni a multikulturális örökség most is látható jeleit (emlékművek, közterületek elnevezések, emlékhelyek), valamint a városvezetés és a helyi civil szféra törekvéseit ezen örökség „lefordítására”.
Hetven éve történt – Holokauszt Magyarországon
A tanulmány a magyarországi Holokauszt egy eddig elhanyagolt részét mutatja be a kiadott források alapján. Nagyváradon két gettó is működött, a kisebbikbe a Bihar megyéből deportálandók kerültek. Körülményeik nem voltak jobbak vagy rosszabbak, mint a nagy gettóba kerülteké, és sorsuk sem különbözött. Történetük ebben az értelemben epizód és maga a magyarországi Holokauszt.
Források
A forrásközlés az MSZMP KB 1961. június 20-i, ún. cigányhatározatának megvalósítását illusztrálja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pártszervezet dokumentumaival. A párthatározat végrehajtása ugyan haladt, az eredmények azonban kétségesek voltak. A hatvanas évek végén már az is felmerült, hogy a határozatot meg kellene változtatni. Közben a cigánypolitikát egy évtizedig inkább a visszafogott fellépés jellemezte. A párt pedig előbb 1974-ben, majd 1979- ben megállapította, hogy az 1961-es határozat helyesnek bizonyult, a cigányság nemzetiségként történő elismerését pedig elvetették. A közölt dokumentumok elsősorban azt mutatják be, hogyan alakult a cigányság helyzete, és miként reagált erre a megyei párt- és tanácsi vezetés.
Szemle
E számunk szerzői:
Ablonczy Balázs történész, PhD, igazgató, Párizsi Magyar Intézet
Csík Tamás levéltáros, doktorandusz, ELTE—BTK
Hajnáczky Tamás kisebbségpolitikai szakértő
Feitl István történész, főigazgató-helyettes, Politikatörténeti Intézet
Kovács Csaba történész-kézirattáros, KSH Könyvtár és kézirattár
Lagzi Gábor történész, polonista, egyetemi adjunktus, Pannon Egyetem
Lőwy Dániel történész, mérnök, Baltimore
Márkus Beáta PhD-hallgató, PTE Interdiszciplináris Doktori Iskola
Paár Ádám PhD-hallgató, ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola Társadalom- és Gazdaságtörténeti Doktori Program
Szűcs Anita PhD, adjunktus, Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok
Varga Lajos történész, DSc, Politikatörténeti Intézet