Emlékezet, politika - vitatott múltak
Az esszé amellett érvel, hogy a modernitás, haladás és a forradalmak pozitív képe egymást kölcsönösen alátámasztó, egyúttal feltételező konstrukcióként működtek, miként azt a kommunista felfogás kiválóan illusztrálja. Így aztán a kommunista rendszerek bukása megrendítette a forradalmak egymásutániságára épülő történelmi elbeszéléseket is. Noha Magyarországon 1989-ben akommunista fordulat következett be és liberális rendszer alakult ki, ennek ellenfelei idővel sikeresen alkalmazták a „befejezetlen forradalom” antikommunista felfogását. A posztkommunista reneszánsz ambivalens módon viszonyul a forradalomhoz, a haladáselvűség közép- és kelet-európai kritikája európai szinten befolyásra tett szert a totalitarizmus koncepciójának felelevenítésével, továbbá az identitás és emlékezet diskurzusai segítségével. Mindazonáltal sem a kommunizmus bukása, sem a történeti teleológia hanyatlása nem tudta helyreállítani a történelem temporalitását, liberális és konzervatív magyarázatok egyaránt paradoxonhoz vezetnek. Vajon a konzervatív antikommunizmus dialektikus módon következik az akommunista liberalizmus után, annak ellenére, hogy a konzervatívok elvetik a dialektikát? Vagy ez valóban olyan egyértelmű regresszió, ahogy sok liberális gondolja, anélkül, hogy meg tudná magyarázni a jelenséget?
Az 1942-ben kivégzett Schönherz Zoltán pere a Horthy-korszak kommunista-ellenes politikai pereinek tipikus példája volt. Schönherz németellenes ellenállóként működött a nácikkal szövetséges Magyarországon, ítéletét jóval a 2. világháború előtt elfogadott törvények alapozták meg. Noha néhány jobboldali, konzervatív politikus is tiltakozott a halálos ítélet végrehajtása ellen, a két ország szövetsége miatt ez eredménytelen maradt. Jól mutatja ennek jelentőségét, hogy csupán egy esztendő múlva, amikor a német győzelmi esélyek sokkal rosszabbak voltak, a következő kommunista-ellenes per vádlottjait végül nem végezték ki. Ironikus módon a háború után az a politikai rendszer húzott hasznot Schönherz emlékéből, amelyik nem csak a Schönherz-perhez hasonló politikai pereket szervezett, hanem azokhoz sokszor éppen a Schönherz ítéletét megalapozó jogszabályokat használta fel.
Fórum
Tanulmányok
Március 21-én nem mentek tömegek az utcára, nem kellett megvédeni a demokratikus rendet az ellenforradalomtól, a Tanácsköztársaság kikiáltása nem volt forradalom. Az antant követelései miatt lemondott kormány helyett a szociáldemokraták alakítottak kormányt, akik a szovjet segítség és a társadalmi feszültségek enyhítése reményében egyesültek a kommunistákkal. Ezzel együtt nem adták fel gyanakvásukat, ahogy a kommunisták sem tettek le irreális céljaikról. De a katonai összecsapás árnyékában a szociáldemokraták jobban bíztak a Vörös Hadseregben, mint a magyar fegyveres erők képességében, és szkeptikusak voltak a szomszédos országokban bekövetkező forradalom esélyét illetően is. Mégis, a demokratikus szemléletű párttagok figyelmeztetése ellenére, elfogadták a proletárdiktatúrát, igaz, nem az osztályharcból kinőtt új rendszernek látták, hanem a munkásönigazgatás újabb, államilag szervezett formájának.
F. Scott Fitzgerald jól értette saját korát és birtokában volt a képességnek, hogy történeti érzékét mágikus szuggesztivitás nyelve segítségével ennek megjelenítésére használja fel. Amíg sokat írtak stílusáról és írói technikájáról, jóval kevesebb teret szenteltek annak, hogy munkáit elhelyezzék saját korának társadalmi összefüggéseiben. Írásom azt mutatja be, miként járult hozzá Fitzgerald fikciós műveihez szociológiai érzékenysége. Korát és életét nem a régi vágású irodalomkritikának megfelelően mutatom be, hanem a szerző és műve mélyebb összefüggéseinek feltárására.
Fitzgerald munkáiban és életében a kapitalizmus két korszakának megfelelő két különböző etika jelenik meg. Öregedésével egyértelműen kimutatható az elmozdulás a dologtalan osztály elméletétől a hivatás és elhivatottság gondolata felé. Így aztán Fizgerald útja éppen ellentétes volt a kapitalizmus szakaszaival. Levelei és esszéi hűen tükrözik ezt a világnézeti változást. A tanulmány, öt regényére támaszkodva, fikciós munkáiban is kimutatja ugyanezt.
Ezzel a tanulmány arra törekszik, hogy Fitzgerald munkásságnak egy eddig elhanyagolt dimenzióját mutassa be. Az elhanyagolás egyik oka az lehetett, hogy a kritikusok vonakodtak „visszahozni” a történelmet és szociológiát a művek értelmezésébe. Fitzgerald esetében azonban ez a vonakodás fontos kérdéseket fed el. Így aztán a tanulmány arra is kísérletet tesz, hogy bemutassa: interdiszciplináris megközelítéssel addig elhanyagolt nézőpontok is láthatóvá válhatnak.
A tanulmány a budapesti cselédek higiéniai és tisztálkodási viszonyait mutatja be. Újságcikkek, reklámok, oral history, visszaemlékezések mutatják be a „koszos cseléd – tiszta úrnő” ellentétét. Ezen túl arra is választ keres, hogy a falura hazatérő lányokat miért fogadták ellenségesen. A higiénia, különösen a test tisztasága Budapesten a húszas években vált fontossá a középosztály körében. Kosz és tisztaság egyúttal a társadalmi helyzet jelzői voltak. Amíg a szűk úri középosztály azonos volt a tisztasággal, a társadalom többségét „koszos parasztnak” tartották. Mégis, főként a fürdőszobák terjedésének köszönhetően és a cselédek közvetítésével, a testi higiénia tágabb körben is terjedni kezdett. Még a nagy gazdasági válság sem fordította meg a folyamatot.
Mindez része volt egy tágabb átmenetnek, rendi háztartástól a polgári, városi középosztályi háztartás mintája felé. Mindazonáltal az ezzel járó új női szerep és mentalitás szűk körben terjedt csak el, elsősorban Budapesten, mivel a 2. világháború utáni változások egészen más női szerepeket részesítettek előnyben a női foglalkoztatás és a két keresős családmodell révén.
A romániai magyar kisebbség kérdése a nyolcvanas években a rendszerváltás menetére is befolyással volt. Korábban tabusított problémákat hozott felszínre, mint a kisebbségi magyarok, a szocialista országok közti szolidaritás, az emberi, polgári és politikai jogok, vagy a média a szocialista országokban. A legtöbb magyarországi társadalmi szervezet segítette a romániai magyarokat, ezen a téren még az új politikai mozgalmak is együttműködtek. Mindez hozzájárul ismertségük és népszerűségük növekedéséhez és így az MSZMP irányváltásához is. Persze a párt szerette volna minimalizálni ellenfelei népszerűség-növekedését is. A párt 1989 a Genfi Menekültügyi Konvencióhoz való csatlakozással és a romániai magyarok elviselhetetlen helyzetének bemutatásával akarta megoldani a menekültkérdést. Így aztán a demonstrációk célpontja is Bukarest politikája lett Budapesté helyett.
Szemle
E számunk szerzői:
Bartha Eszter PhD, történész-szociológus, ELTE Kelet-Európa Története Tanszék
Czingel Szilvia PhD, hallató, ELTE, levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára
Egresi Katalin PhD, jogtörténész, Széchenyi istván Egyetem
Ignácz Károly PhD, történész, tudományos munkatárs, Politkatörténeti Intézet
Kaszás Veronika PhD-hallgató, ELTE
Kolozsvári Sándor ny. ezredes, a hadtudományok kandidátusa, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia ny. tanszékvezetője
Laczó Ferenc PhD, történész, Imre Kertész Kolleg, Jena
Papp István PhD, történész, levéltáros, ÁBTL
Sipos Péter Dsc, történész, ny. tudományos főtanácsadó
Szajda Szilárd PhD, történész
Varga Krisztián történész
Varga Lajos Dsc, történész, Politikatörténeti Intézet
Weaver, Eric Becket PhD (Oxon), történész; Debreceni Egyetem