A baloldaliság jelentései a két világháború között
Tanulmányunkban azt igyekezzük felvázolni, hogy miként változott a baloldaliság mibenlétének és hordozójának, alanyának a felfogása a téma francia és angolszász historiográfiájának jellemző irányzataiban. A történeti munkákban jól kirajzolódik egy általános fejlődési ív: az osztálypártként, a munkásosztály képviseleteként szerveződő baloldaltól a modern, néppárti jellegű tömegpárt felé, a klasszikus politikai oldalak átértelmeződése, új szerepei felé; és az osztályalapú, politikai érdeklődésű, a múltat aktuális politikummá stilizáló mozgalmi történetírástól a történelem aktorait, szituációit és társadalmi kontextusát vizsgáló, a baloldali nép mibenlétét és interakcióit vizsgáló, interdiszciplináris szemléletű, a politikumot immár társadalmi termékként vizsgáló történetírásig. Talán ez a vázlatos áttekintés, a néhány felvetett probléma is megmutatja: a magyarországi baloldaliság története is olyan kérdés, amely új szempontú, frissített módszertant is alkalmazó újrafeldolgozásra vár.
Kassák Egy ember élete című önéletírásában a baloldaliság és munkásszubkultúra elemzése olyan fogalmak mentén történik mint identitás, önformálás, stb. Az életrajz első könyveire a baloldalivá válás megélés-történeteiként tekinthetünk: megtudjuk, milyen vívódások árán lépett be Kassák a korabeli szocdem munkásmozgalomba, aztán hogyan vált kívülállóvá, és hogyan kovácsolt magának irodalmi tőkét az ellentmondásoktól sem mentes kívülállásából. Az elbeszélés során az identitáskonstrukció – a válságokkal teli baloldali identifikáció, majd identitás kiküzdése, azaz egy „önformáló folyamat” – többek közt intézményekkel és személyekkel való konfliktusokban valósul meg. Kassák autentikus tanú: az egyén és a közösség állandó kölcsönhatásában láttatja saját szerep- és identitáskeresését a korabeli munkásszubkultúrában.
A tanulmány a brit William Beveridge által kidolgozott jóléti tervezet magyarországi recepcióját elemzi. Az 1942-ben készült brit jóléti tervezet széleskörű visszhangot váltott ki Európában, így a hazai fogadtatás a brit Munkáspárt által is támogatott jóléti modell szélesebb nemzetközi transzferfolyamataiba illeszkedett. Mennyiben járult hozzá és hogyan befolyásolta a Beveridge-terv a háború alatt megszületett különböző magyar szociálpolitikai kezdeményezéseket valamint a konzervatív bismarcki modell alapján kiépült magyar jóléti államot? A terv adaptív és szelektív recepciójára került sor, érveinek kiaknázása a magyar szociálpolitika kulcskérdéseihez kapcsolódott. A terv recepciója a produktív szociálpolitika fő célkitűzéseivel is egybeesett: a létminimum és az önálló egzisztencia szavatolása mindkét jóléti paradigma központi elemévé vált. Beveridge érvrendszerének felhasználásával tehát hatásosan alá lehetett támasztani egyes hazai jóléti elképzeléseket. Az MSZDP második világháborús szociálpolitikai diskurzusában az univerzalizmus vagy a munkanélküli biztosítás indoklásaiban visszatérő elemmé vált a brit terv fogalmi készlete és érvrendszere.
Az 1989-es rendszerváltás előtt, a munkásmozgalom kérdése központi jelentőségű, ideológiai természetű probléma volt, így joggal feltételezhetné a mai kutató, hogy publikációk tömegére számíthat a jelenséggel kapcsolatban. A munkásmozgalom témája azonban részben a fenti meghatározottságokból, részben a magyar történeti kutatások politika- és vezetőcentrikussága miatt jórészt a klasszikus politikatörténeti kérdésekhez illeszkedik, a munkásságról magáról, annak életmódjáról, műveltségéről, anyagi kultúrájáról, továbbá a két háború közötti baloldal ugyancsak heterogén eszmevilágáról és sajátos kulturális tereiről – egy-egy ritka kivételtől eltekintve – vajmi keveset tudhatunk meg. Pedig a „mi, munkások” kifejezés azonban csak akkor telik meg pozitív tartalommal, akkor válik azonosságképző és tudatformáló beszédaktussá, ha mögötte van egy többé-kevésbé szervezett kulturális hálózat, amely ismétlődő rituáléival, intézményeivel, műfajaival megteremti egy kulturális alrendszer elkülönülő világnézeten és szabályrendszereken alapuló világát. Az ekként értelmezett munkáskultúra egyik fontos színhelye, a Horányi Telep a Természetbarátok Turista Egyesületének (TTE) égisze alatt jött létre és a kollektivitás megteremtéséhez a természetközeliséget is felhasználta. Irodalmi szövegek, visszaemlékezések, az egyesület anyagai segítségével felmérhető, hogy színházi előadásaik, szavalókórus-fellépéseik, valamint sportteljesítményeik és természetjárásaik saját kontextusukban hanggal, testtel és mozdulattal milyen módon termelték újra kollektivitás élményét. E rituálékban testet öltő kohézió volt az az öntudat, amely a munka világán kívül igazi tartalommal töltötte meg a „munkás” fogalmát, s tényezővé tette a horizontális társadalmi szerveződés egyes helyeit és intézményeit.
A tanulmány Sinkó Ervin és a kommunizmus viszonyát vizsgálja, középpontjában az 1935 és 1937 között Moszkvában töltött két évvel, amely súlyos meghasonláshoz, majd a kommunizmusból/sztálinizmusból való kiábránduláshoz vezetett. A folyamatot a moszkvai (és az ehhez szorosan hozzátartozó párizsi) napló, illetve a naplójegyzetek alapján konstruált memoár alapján vázolja fel a tanulmány, amely az ún. „kiábrándulás-irodalom” kontextusában értelmezi a 20. századi magyar kultúrtörténetnek ezt az egyedülálló művét. Az elemzés következtetése szerint Sinkó és a kommunizmus/sztálinizmus viszonyával kapcsolatban azt a látszólag paradox megállapítást tehetjük, hogy a szerző, aki az Egy regény regényében elsők között írta le és leplezte le a sztálinizmust akkor, amikor még neve sem nagyon volt a rendszernek, 1945 után egy másik sztálinizmus, a titóizmus apologétája lett.
Szabó Zoltán
Szabó Zoltán megkülönböztette egymástól a nemzetet és az országot és államot. A nemzet szerinte az emberekben van, az emberek vannak valamelyik országban állampolgárként. Ezt értelmezve mondható, hogy a nemzetet megkülönböztette a társadalomtól. A politikai és a kulturális nemzet megkülönböztetés szerint számára a nemzet kulturális nemzet, tagjai bármelyik országban élhetnek, bármilyen állam polgárai lehetnek. A haza szót is ennek megfelelően értette annak a helynek, ahol egy ember otthon van, ahova haza megy, függetlenül attól, hogy melyik országban. Az ország államilag ellenőrzött és igazgatott terület, határokkal, míg a nemzet emberek. Ez meghatározó gondolata és meggyőződése volt az 1939-es Szellemi Honvédelem programjától kezdve mindvégig, vagyis életének és munkásságának második felében, amikor emigrációban és nyugat-európai országokban, társadalmakban és életkörülmények között él, gondolkodásában pedig integrálta mindazt, amit megtapasztalt.
Szabó Zoltán személyiségét a katolikus vallás és kultúra alapozta meg. Távol áll a politizáló kereszténység hatalom- és társadalomfelfogásától. A tardi helyzet szerint a népet be kell emelni a nemzetbe. A Cifra nyomorúságban kritikával a középosztályt illeti. Tiltakozik az I. zsidótörvény ellen. 1939–1944 közt tudatosítja a Magyar Nemzet olvasóival: a német befolyás a magyar államot és társadalmat veszélyezteti. A Szellemi Honvédelem célja a tények felismertetése. A német nácizmust, az antiszemitizmust és a nyilas hungarizmust emberellenes eszmékként utasította el. 1944-től fegyvertelen ellenállóként a partizánküzdelmet önpusztításnak tekinti. Debrecenben a Nemzeti Parasztpárt tagja lesz. MADISZ elnökként nyitottabb oktatás- és ifjúságpolitikáért küzd. A népi kollégiumi mozgalmat az egyenjogúsítás fórumának tekinti. Hazugság nélküli közélet megteremtéséért indítja újra a Valóság folyóiratot. 1947–1949 közt kultúrattasé Párizsban. A Mindszenty-per miatt lemond és marad végleg külföldön. 1980–1983 közt a Bibó életmű-kiadást szervezi. Marxista dialektikával, nacionalista retorikával szemben a dolgot magát: hazája, népe állapotát vizsgálta. A zsarnokságokkal szemben szellemi ellenállást hirdet, gyakorol. Életműve része a 20. század magyar politika- és irodalomtörténetének.
Közlemények
Szemle
E számunk szerzői:
András Sándor
Balázs Eszter történész, PhD, főiskolai docens, Kodolányi János Főiskola
Balogh Magdolna irodalomtörténész, MTA BTK Irodalomtudományi Intézet
Bózsó Péter PhD hallgató, ELTE BTK 19-20. századi kelet-európai történelem program
Cora Zoltán történész, PhD, egyetemi tanársegéd, SZTE Angol Tanszék
Csapody Miklós irodalomtörténész, PhD
Domány András újságíró
Győrfi Lajos PhD hallgató, ELTE BTK 19-20. századi kelet-európai történelem program
K. Horváth Zsolt történész, PhD, egyetemi tanársegéd, ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék
Kende Péter politológus, az MTA külső tagja
Konok Péter történész, PhD, tudományos munkatárs, Politikatörténeti Intézet
Noszkai Gábor jogász, ELTE-ÁJTK
Szabó Róbert történész, tudományos munkatárs, MTA BTK TTI