|
| ||
|
|
Karácsonyi áldás Ő, aki emberként született, mint mi és akit Megváltónak nevezünk- Ő kísérje megváltásod útját. Váltson meg az elképzelésektől, véleményektől és szokásoktól, melyek magadtól és Tőle eltávolítanak. Váltson meg az emberek előítéletétől és a szorongató hittől, mely az életet akadályozza. Váltson meg attól az Istenképtől, mely fenyeget téged, |
|
|
Szentmisék istentiszteletek lelkigyakorlatok Legközelebbi Hírlevelünk: 2009/1 márciusban jelenik meg |
|
|
Magyar szentmisék az Interneten Amikor a magyar lelkészekre a Kárpát-medencén kívül és belül, egyre több és nehezebb feladat hárul, amikor már egy-egy papnak több plébániát kell egyedül ellátnia, új lehetőséget adott kezünkbe a jó Isten, hogy eljusson hozzánk az Evangélium (csak vegyük észre ezt is!). A technika napjainkban lehetővé teszi, hogy naponta hallgathassunk szentmisét rövid prédikációval reggelenkint is és esténkint is, kinek mikor alkalmasabb. Már korábban is írtunk anyaországi regionális rádióadókról, melyek részben a határokon túl is, a Kárpát-medence különböző régióiban hagyományos rádióvevőkkel hallhathatókká váltak. Ugyanakkor ezek párhuzamosan az internet-hálózaton is közvetítik az adásokat ami azt jelenti, hogy Grönlandtól Ausztráliáig bárhol, -ahol a hálózatra lehet kapcsolódni- hallgathatók a magyar szentmisék. Az adók, amelyekről szó van, a Magyar Katolikus Rádió, a Szent István Rádió és a Mária Rádió
2004-ben azután az 1341-es középhullámot is megkapta az adásokat szervező Püspöki Konferencia, ami -több adón keresztül- közel országos lefedést jelentett. Azóta nagyobb hatékonysággal tudnak közvetíteni egésznapos műsorokat. Ugyanakkor az interneten már kezdettől fogva foghatók az adások, ami hollandiai hallgatást tesz lehetővé. Hétköznaponkint reggel 7.00 órakor van szentmise, legtöbbször a budapesti Városmajori Jézus Szíve templomból (képünk). Belehallgatáshoz az élő adásba a logókra kattintva lehet. Ne gondolja senki hogy az adások egyoldalúak vagy unalmasak, ellenkezőleg, inkább választékosak, sok aktuális érdembeli értekezéssel. Vannak műsorelemek minden korosztálynak, zene is a klasszikusoktól a népzenén keresztül a rockig. Egyik fő érdemük, hogy a legritkább esetben terhelik az adást reklámokkal!!! A rádiót adakozásokból tartják fent.
A reggeli szentmise hétköznapokon 7.00 órakor hallgatható az Egri Bazilikából, a vasárnapi pedig 10.00 órakor. Belehallgatáshoz az élő adásba kattints a lógójukra. [A meghallgatásához szükséges ingyenes Winamp lejátszó a webről letölthető.]
Adásainak beindulásáról 2006. január 15-én Hírlevelünkben már írtunk (EKT Hírlevél 2006. március). Hétköznapi szentmiséket esténkint 18.00 órakor, vasárnapit d.e. 8.30 órakor közvetítenek. Adásaikban az imára hívó harangszó ugyanúgy mint a csoportos rózsafüzér imádkozás, de sok értékes kultúrális műsor is helyet kap. [Az internet adások előnye t.k. a műsorfüzetek hozzáférhetősége, valamint sok értékes adás későbbi meghallgathatósága az archívumokból.] A magyarországi Mária Rádióval párhuzamosan működik az Erdélyi Mária Rádió és a Vajdasági, Szabadkai Mária Rádió Ha a rövidhullámú adók nem is vehetők az egész Kárpát-medendében, az internetnek köszönhetően ezek az adások -mint említettük- a nagyvilágban mindenfelé eljutnak. Október 11-én indult a Holland Mária Rádió a 's Hertogenboschi-i egykori H. Geestkerk épületéből. Adásaikat a középhullámon (AM 675) sugározzák. Internet adás egyelőre még nincs, de fenti középhullám hagyományos rádió- készülékekkel fogható. A napi műsorokban szerepet kapott a "podcast-priester" Roderick Vonhögen, akinek reggeli angolnyelvű Daily Breackfast Show adása a weben már 5 millió (!!!) felíratkozott tagot számlál a nagyvilágban. A holland változat a Katholiek Leven elnevezést kapta. |
Katholieke kerk op het web Katholiek Nederland A Vatikáni TV holland adásai is Katholiek Nieuwsbl RORATE RK Nieuws Fontosabb holland ökuménikus honlapok: KerkNet Samen Op Weg Rádió és TV az Interneten A legtöbb magyar internet rádió és TV közvetlenül elérhető a Magyarportál oldalon keresztül Rövidhullámon és interneten sugároz a Szent István Rádió (minden reggel 7.00 órakor szentmise) és a Mária Rádió (minden este 18.00 órakor szentmise) Napi evangélium Vasárnapi homilia |
Egyházközségi közgyűlés A Hollandiai Magyar Római Katolikus Egyházközségi Tanács 2009-es közgyűlése, melyre a helyi csoportok vezetőit várják szombaton, 2009. január 31-én lesz a Vianen-i Magyar otthonban d.e. 10 órától. D.u. 16.00 órakor ugyanott szentmise Stanco Attila atya szolgálatával. Cserkészet Az Attila cserkészek decemberi csapatgyűlése vasárnap, december 14-én 12.30-tól lesz az ismert Zeist-i cserkésztanyán (Padvinderslaan 11.) A 16 órakor kezdődő tábortűzükőn, melyen vendégeik lesznek a Maarssen-i Kincskereső iskola gyerekei is, már karácsonyi, 'betlehemes' hangulatot terveznek kelteni. A tábortűzre -szokás szerint- a szülőket is várják. Bővebb információ az Attila csapatról Hírlevelükben a weben: http://home.kpn.nl/nickl001/acsk.html Magyar Emberi Jogok Alapítvány Stichting European Committee Human Rights Hungarians Central Europe. A 's Hertogenbosch-i székhelyű Magyar Emberjogi Alapítvány újraalakulásáról kaptunk hírt Attila csapatunk egyik korábbi cserkészének kezdeményezésére. Az alapítvány tevékenységeiről az http://www.hungarian-human-rights.eu/ weboldalon lehet értesülni. Az alapítvány célkitűzése a Kárpát-medencei magyar anyanyelvű lakosságának a jogvédelme és segítsége. Új magyar karácsonyi bélyegek A Magyar Posta olykor nagyon ízléses alkalmi bélyegkiadványai közismertek. Karácsony, a kereszténység szent ünnepe, a visszatérő, ünnepelni méltó alkalmak közé tartozik. Míg a nagyvilág, de még a keresztény országok is, még ilyenkor is a falfirkák színvonalát alig meghaladó tartalomnélküli 'alkotásoknak' adnak helyet bélyegeiken, magyar bélyegtervezők ízléses, a lényegre utaló miniatűrjei évről évre helyet kaphatnak (Magyarországon feladott) karácsonyi üdvözlőlapokon. |
|
Ismered a magyar betlehemeseket? A Kárpát-medencében élő népszokás első magyar nyelvű szövegét Liptai István ecsegi plébános jegyezte fel 1684 - 1694 között, de a "Jézus-játék" önmagában sokkal korábbi, templomi megemlékezés a betlehemi történésről. Legarchaikusabbak az erdélyi játékok, melyeket felnőtt férfiak, legények -nagy gonddal és előkészülettel- mutattnak be olykor 10-12 szereplővel. Népi tájegységeinken a betlehemezésnek számtalan változata született, a bukovínai székelyek a betlehemezést másképpen "csobánolásnak" is hívják. Amikor a betlehemesek az ünnepi játékot kivitték a templomból és az utcákon házról-házra kezdtek járni, magukkal vittek saját készítésű templomukat, abban kivilágítva a Szent Családot. A pásztorok - kifordított bundát és süveget viselnek, az angyalok tiszta fehér ruhát, esetleg szárnyakkal és fejdísszel. Játékuk végén nem maradhat el a jókívánság sem:
|