Nyugat · / · 1930 · / · 1930. 18. szám · / · FIGYELŐ · / · MAGYAR IRODALOM Fordítások
A legtöbb amerikait meg lehet érteni Amerika nélkül. Theodore Dreisert nem. Sinclair Lewis radikális szatírája és elmés életrevalósága egészen gyarmati és elképzelhető bárhol a földön, kivéve Európát. Sherwood Anderson lázadása oroszos; az író maga Gorkij tanítványa, s egész lélektani műveltsége freudista. James Branch Cabell romantikus parnasszista, ezekszerint francia. Upton Sinclair theoretikus propagandája francia és orosz előzmények után bármely angol vagy német nagyvárosban, ipartelepen indokolt és érthető. A többit: Hawthornet, Jamest, Whartont, Hergesheimert, Cathert nem is említve.
Dreisernél minden amerikai: a stílus, az ember, a világszemlélet, a felépítés, a metafizika. Aki nem látott felhőkarcolót, nem tudja követni Dreiser elgondolásait. Aki nem ismeri az amerikai vasutak és autók tempóját, nem érzi Dreiser perspektiváit. Aki nem volt Chicagóban, vagy New Yorkban, nem tudja, mi az a lenyügöző, idegsorvasztó zúgás, ami Dreiser regényeiből árad: - az amerikai városok moraja ez, gépek, gyárak, emeletes vasutak, gépkocsik, autobuszok, liftek monoton és komor szimfóniájának kegyetlen, észvesztő ritmusa.
Régis Michaud az amerikai regényről írt könyvében azt írja, hogy Dreiser nagy szociális freskókat fest. Freskóin egész Amerika rajta van: mindegyik regénye olyan, mint egy teljes Rougon-Macquart. ha a XX. századbeli Amerikából csak a «Titan» maradna meg, rekosntruálni lehetne belőle az egész kort és az egész népet.
Pedig Theodore Dreiser nem amerikai. Magáról írt könyvében (A Book about Myself) elmondja, hogy szülei rajnamelléki németek voltak, apja vakbuzgó katholikus, anyja csupaszív, érzelmes asszony. A mult század hatvanas éveiben vándoroltak ki és Indianában (Terre Haute) telepedtek meg. Itt született Theodore Dreiser 1871-ben.
Vidéken tanul, egyetemet is jár és ujságíró lesz. Közel harminc éves, amikor első regényét, a «Sister Carrie»-t megírja. Az a kevés feltűnés, amit kelt, hamar elül. Általában «mélyen erkölcstelennek» bélyegezték. Most ismét tíz év szünet következik, amíg megírja a «Jennie Gerhardt»-ot. A következő négy esztendő a «The Financier»-é és a «The Titan»-é.
Bruns (Amerikanische Dichtung der Gegenwart) végzetes hibának tartja, hogy mértéktelen mennyiségű anyagot halmoz fel, amit művészileg nem tud átdolgozni. Fölösleges, mondja, annyi zsurnalisztikai jelentéktelenségű részlettel terhelni az amúgy sem nagyon gyors menetű regényt. A tanulmány írója nem gondolja meg, hogy a «Financier» és a «Titan» hőse, Frank Cowperwood (Charles T. Yerkes milliomos alakjáról mintázva) a világirodalomnak régen várt, de teljesen új alakja. Cowperwood karrierje nem Balzac-i, nem Zola-i. Bankár, pénzügyi lángész, kiméletlen, kemény, éhes és gonosz, de nem Párisban él, hanem Philadelphiában és Chicagóban. És Amerika nem ismeri a Nucingen-típust. A philadelphiai tőzsde pénzemberei dühös, de okos vadállatok, vérszomjas fenevadak, akik izgalom és irgalom nélkül gyilkolnak nem a létért, nem pozicióért, nem romantikáért, hanem ezeknél sokkal fontosabb dologért: a hatalomért. Nincs kultúrájuk, nem ismernek társadalmat, nem ingatja meg őket cím, rang, asszony, művészet. Nem lelkesednek: számítanak. Új világ ez: az Újvilág. Minden részlete amerikai. «Illuziótlan, írja Michaud, amorális, banális, stupid, hiú és nevetséges.» De irtózatosan erős. «A pénzembert, maga Dreiser mondja, a természet úgy alkotta meg, mint a tigrist, vagy a farkast.» Az emberiség ragadozója. Csak egy törekvése van: a pénz. És ebben az új atmoszférában, új, eddig csak sejtett ember életében minden kis árnyalat jelentőséggel teljes.
Igaz, Dreiser nem szórakoztat. Abban rokon Zolával, hogy azt hiszi: természetrajzot ír. Egyetlen regénye sem kellemes olvasmány. Sohasem könnyed. Nem ismeri a humort. Nem érzékenyül el. Nehézkes, otromba, súlyos.
Lírája is ilyen. «Moods» (Szeszélyek) cím alatt adta ki verseit. De ezek nem szeszélyek. Szeszélyen az ember valami könnyűt, tovatűnőt, légieset, nőit ért. Dreiser verseiben a szavak olyanok, mint a kövek, mint a nyersvasdarabok. Cementből készültek, mint az amerikai házak.
De nem a szavakon van a hangsúly. Nem európai művészet. Nem lehet európai mértékkel mérni. Kolosszális tömegekkel dolgozik. Formátlan. Barbár. De monumentális. Dreiser minden regénye olyan, mint a Woolworth Building.
Van, akinek ez rokonszenves, van, akinek nem az. De függetlenül attól, hogy az ember szereti, vagy nem, sőt független, hogy mi az értéke: egészen biztosan nagyvonalú. És ez a nagyvonalúság hatásos. Irtózatos traverzeken ezertonnás vasbetonmasszák lebegnek szédítő magasságban. Dreiser regényeinek stílusa a felhőkarcolók stílusa.
A «Financier» és a «Titan» hatása nem volt nagy, az író neve azonban már belekerült a köztudatba. Következő regénye, «The Genius», népszerűségét nem növelte. Witla festő problematikus művészélete nem érdekelte az amerikaiakat.
A teljes, osztatlan, általános sikert az «Amerikai tragédia» (1925) hozta meg. Győzött az a művészet, amely «semmit sem bocsát meg és semmit sem hallgat el. Villámlással és mennydörgéssel megjelenik a valóság a maga teljes keserű és brutális súlyával.».
Az «Amerikai tragédiá»-ban kitűnik, hogy miről van szó a művésznél, Dreisernél, és miről van szó Amerikában. Clyde Griffiths sorsában és egyéniségében feloldódik Carrie, Jennie, Cowperwood és Witla. Ez az amerikai életéhség. Legyőzhetetlen vágy pénzre, szépségre, luxusra, kalandra, hatalomra. Meg akar próbálni minden lehetetlent, meg akarja hódítani a világegyetemet, zsebredugni tíz birodalmat, játszani a magasságokkal, messzeségekkel és a sebességgel. Clyde acélkemény önzés. De ez az acél fehéren izzik. Nyomorult szegény szülők gyermeke, hatéves koráig az utcán vallásos dalokat énekel. Szüleinek egyedüli életbölcsességük «az, hogy a világot megvetik». Clyde-t az ellenkező ösztön hajtja. Szállóba kerül. Inas. Megismeri a pénz, a fényűzés, a jó ételek és italok ízét. Sok a nő. Eszik, iszik, és mindig éhesebb és szomjasabb lesz. Huszonkétéves korában a villamosszékbe kerül. Mohóságában mindent le akar nyelni, ami eléje akad. Állást, pénzt, gyönyört, asszonyt, kényelmet. Gyilkol - persze, hogy gyilkol. Egészen természetes. Egy kobra nem lehet lelkiismeretlenebb.
Tele van életvággyal, nem hisz semmiben - és mégis hisz. Hite a természettudomány. Dreiser, mint minden igazi amerikai, darwinista. Vallása a fejlődés, a természetes kiválasztás, az élettan. Az ember legyőzi a végtelen teret és az örökkévaló időt. S Amerika a «rekord» földje. Itt ugranak az emberek a legmesszebbre, itt futnak és úsznak a leggyorsabban, itt építik a házakat a legmagasabbra, itt vannak a legnagyobb hidak, itt nyargal a leggyorsabban a vasút, innen szállnak át először az Atlanti-óceánon. Az amerikai élet metafizikája: az erőteljes lendület, eljutni a lehetőségek végső határáig. Ki akarja meríteni az emberi létet. Semmit sem elmulasztani! Mindent megpróbálni! Hogy, amikor az utolsó pillanat elérkezett, azt mondhassa, amit Frank Cowperwood: «A sötét chaosz termőföldjében él a számtalan öröm és szenvedés gyökere. Meg fogja látni szemed a holnapot? Örülj! És ha fénye megvakít, akkor is örülj. Thou hast lived!»
Az «Amerikai tragédia» magyar fordítását Braun Soma készítette el és a Népszava adta ki három kötetben. Dreiser angolsága nem könnyű. Szintelen, nehézkes, masszív, egy kicsit elvont. Szókészlete igen nagy, vonalai azonban egyszerűek. Stílusában nincsenek finomságok. A törvényszéki tárgyalás, amit szeretnek Dosztojevszkij-hez hasonlítani, szintén nem nehezíti meg a fordító munkáját. A magyarra való átültetés sikerült. Dreiser nálunk is csakhamar népszerű lesz.